A Ferencváros házigazdaként 31-28-ra nyert Pásztor Noémi csapata, a román CSM Bucuresti ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyolcadik fordulójában, ezzel nagy lépést tett a negyeddöntőbe jutás felé.
A nemzetközi szövetség által bevezetett újításokkal gyorsabb lesz a vízilabda és több lesz a kapura lövés, ugyanakkor "szellemi irányba" is sokat fog fejlődni a játék – mondta az InfoRádióban a Nemzet Sportolója. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok szerint még inkább bele kellene nyúlni a szabályokba, arról is beszélt, milyen javaslatai vannak.
A címvédő Győr 28-25-re nyert Korsós Dorina román csapata, a Rapid Bucuresti otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyolcadik fordulójában, ezzel őrzi első helyét csoportjában.
Sebestyén Dalma, a magyar úszóválogatott tagja úgy döntött, átadja a helyét 200 méter pillangón Ilyés Laurának a decemberben Budapesten sorra kerülő rövidpályás világbajokságon.
A Dél-Amerikai Rally Bajnokság (CODASUR) bajnoki címe dőlt el idén utoljára az FIA regionális bajnokságai közül, végül Fabrizio Zaldivar révén bajnoki címvédés történt a sorozatban.
Továbbra is a német Hertha BSC-nél dolgozik majd Dárdai Pál, a berlini futballklub játékos- és edzőlegendája, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya.
Elfyn Evans tavaly győzni tudott a Japán Rallyn, azonban a sikerek idén elmaradtak, ezért bízik benne, hogy akárcsak 2023-ban, idén is nyerni tud az ázsiai szezonzárón.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott keddi ellenfele, a német csapat Európa második legjobbja, ezért nem fog kísérletezni a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában.
A szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott keddi ellenfele, a német csapat Európa második legjobbja, ezért nem fog kísérletezni a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában.
Az Újpest FC jelezte, fellebbezést nyújt be a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának zárt kapus büntetésével szemben, ami miatt a december 1-re kiírt Ferencváros elleni derbit is nézők nélkül kellene megrendeznie az OTP Bank Ligában.
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerint kiemelt jelentősége van az idei év egyik utolsó nagy hazai sporteseményének, a rövid pályás úszó-világbajnokságnak a Duna Arénában,
Az FIA közétette az Európa-bajnokság jövő évi versenynaptárát, az előző évhez képest jelentős változás, hogy a Rally Hungary ezúttal nem a szezonnyitó lesz, és májusra került át. Az FIA közzétette az ERC végleges 2025-ös versenynaptárát, amelyben jó néhány változás van az előző szezonhoz képest. Kezdjük a magyar szempontból legfontosabb eseménnyel,
Elsősorban el kellene köteleződni, társadalmi konszenzusnak kellene kialakulnia ahhoz, hogy Budapest, illetve Magyarország egyszer olimpiát rendezhessen - hangsúlyozta Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke hétfőn a Nemzeti Sportrádióban.