A legfrissebb információk szerint nem ez volt az első alkalom, hogy Szalai Ádám epilepsziás rohamot kapott, ilyen mértékű problémája azonban még soha korábban nem volt.
Dr. Zacher Gábor szerint minden esély megvan rá, hogy a labdarúgó-válogatott pályaedzője, a szombati, hollandok elleni Nemzetek Ligája meccsen epilepsziás rohamot kapó Szalai Ádám előbb-utóbb folytassa az edzői munkáját. Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott Hollandia ellen idegenben 4-0-s vereséget szenvedett a Nemzetek Ligájában.
"Utáltuk egymást a pályán" – őszintén beszélt régi ellenfeléről, egykori vetélytársáról, a hétszeres vb-győztes német Michael Schumacherről a brit Damon Hill, késhegyre menő csatát vívtak egymással a Forma–1-es világbajnoki címéért 30 évvel ezelőtt. A Williams és a Benetton versenyzője között egész évben tapintható volt a feszültség, a brit sztár m
Immár hivatalos: elvált Bajner Dóra és Vadócz Krisztián. Az egykori modell és a korábbi magyar válogatott labdarúgó még 2010 nyarán mondták ki a boldogító igent, ám a románcuknak befellegzett az évek alatt. Most, 15 év házasság után hivatalosan is külön úton folytatja az életét az ismert pár, akik válását augusztusban mondták ki.
Thierry Neuville a WRC-szezon teljes idényében kitűnő munkát végzett és reméli, hogy szerencséje nem a világbajnoki cím kapujában, a Japán Rallyn hagyja majd cserben.
Marco Rossi csapatán kívül szurkolhatunk még a Tatabánya férfi kéziseinek az Európa-liga-mérkőzésükön. Élő közvetítések kedden a sportcsatornákon, két magyar érdekeltséggel.
Michelisz Norbert idén ráment a stabil pontszerzésre, mint Niki Lauda a Forma–1 1984-es szezonjában, illetve a körbeverésekből is a magyar versenyző jött ki a legjobban – értékelte a Hyundai pilótájának idei szereplését az InfoRádióban a Motorsport Online főszerkesztője. Vámosi Péter arról is beszélt, milyen feladatok, új kihívások várhatnak a 40 é
A születésnapja előtt pár nappal vesztette életét a 34 éves magyar labdarúgó, Léhi Dávid. A focista korábban a Pomáz csapatában játszott, és nagy tervekkel tekintett a jövőbe, ugyanis nemrég került át egy új csapatba. Szívszorító szavakkal emlékeztek meg róla a volt klubja szurkolói a közösségi médiában.
A korábbi csapatkapitány a szombati, Hollandia elleni NL-mérkőzés hatodik percében, a kispadon lett rosszul, s több mint tízperces ápolás után kórházba szállították.
Adrien Fourmaux arról beszélt, hogy a Hyundai mellett a Toyota is megkereste, csak éppen erről állítása szerint az utóbbi csapat főnöke nem tud… Amint arról beszámoltunk, nemrég megjelent az M-Sportról szóló dokumentumsorozat ötödik része, amelyben az átigazolási hírek középpontjába kerülő Adrien Fourmaux a jövőjéről is beszélt. Elmondása szerint a
Hétvégén rendezik a Francia ralibajnokság szezonzáró versenyét, a nagy múltú Rally du Var futamot, melyen Yoann Bonato már a hatodik bajnoki címéért harcolhat.