Az MTK-val és a Videotonnal is magyar bajnokságot nyert Lencse Lászlóról sokan nem is tudják, hogy már másfél éve felhagyott a profi labdarúgással. Utolsó éveiben rengeteget szenvedett, sokan és sokat bántották, Pintér Attila korábbi szövetségi kapitány bánásmódja miatt még szakemberhez is fordulnia kellett.
Mike Tyson után a boksz másik legendája is visszatérne a ringbe! Evander Holyfield kihívta egykori riválisát egy mindent eldöntő öklözésre, amely során végre bosszút állhatna a leharapott füléért.
A második F1-es Las Vegas-i Nagydíj eseményeit egyelőre nem zavarják elszálló csatornafedelek, az első tréning zavartalanul telt. Előzőleg kiderült, hogy több csapatnak módosítania kell a kopólemezein, és a The Race információi szerint a kezdeményező Red Bull is érintett ebben a Ferrari mellett, továbbá rajtuk kívül még legalább három csapat (azon
Utolsóként a világelső Jannik Sinnerrel felálló olaszok jutottak be a legjobb négy közé a tenisz Davis-kupa málagai nyolcas döntőjének csütörtök késő este zárult negyeddöntőjéből.
Thierry Neuville nem tudta megoldani a délelőtt keletkezett műszaki hibát, így azzal próbálja teljesíteni a délutáni szakaszokat a Japán Rallyn, míg Andreas Mikkelsen fának ütközött az első délutáni gyorsaságin. A Hyundai csupán annak örülhet, hogy Ott Tanak ismét a verseny élére állt.
Nem kapja meg Lewis Hamilton a lehetőséget a Mercedestől arra, hogy még idén kipróbálja a Ferrari autóját. Toto Wolff és Frédéric Vasseur elmagyarázta a helyzetet.
Két felkészülési mérkőzéssel hangol a hétfő óta Tatabányán készülő női kézilabda-válogatott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra, ahol a Golovin Vlagyimir irányította csapat Debrecenben a török, a svéd és a macedón válogatottakkal került egy csoportba. A hölgyek már nagyon várják a mérkőzéseket, amelyekre Kuczora Csenge a társak fotózásával
Mint ismert, a Szeged történelme során először nyert Kielcében. A magyar ezüstérmes 35-31-re győzött a lengyel sztárcsapat ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Bodó Richárd a védekezést emelte ki.
Az F1-es Las Vegas-i Nagydíj második edzésén Lewis Hamilton megtartotta az 1. helyet, aki mögé Lando Norris zárkózott fel. Az első edzés után tehát a másodikon is a hétszeres világbajnok volt a leggyorsabb, talán annak is köszönhetően, hogy a Mercedes jól be tudja melegíteni a gumikat a hűvös (alig 10 °C fokos) időben. George Russell eredménye
Az első és a második szabadedzésen is Lewis Hamilton, a Mercedes hétszeres világbajnok versenyzője volt a leggyorsabb a Formula-1-es Las Vegas-i Nagydíj pénteki nyitónapján.
Tatabányán játszik felkészülési mérkőzést a női kézilabda válogatott. A sok-sok bajnoki mellett darts, curling, golf és úszás is szerepel a sportcsatornák pénteki élő kínálatában.
Egy körön közel van a Mercedeshez a McLaren, ám Lando Norris a legkevésbé sem elégedett a versenytempójukkal a kiszámíthatatlanul csúszós Las Vegas-i pályán.
Kéz- és lábtörést! Ezzel a logikátlan mondattal kívánunk a magyar nyelvben valakinek szerencsét. Nos, a Reac ifjú klasszisának Bunász Gábornak mindkettő "megvolt", és az eredménye is, hiszen a minap élete első felnőtt bajnokságán a 73 kilósok mezőnyében mindkét fogásnemben és az összetettben ő volt a legjobb.
Pénteken eldől, Ausztria, Görögország, Törökország vagy Ukrajna lesz-e a magyar válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája A és B divíziójának osztályozóján. A 12 órakor kezdődő sorsolást az M4 Sport élőben közvetíti.
A Bild török forrásokra hivatkozva arról ír, hogy José Mourinho, a török Fenerbahce vezetőedzője felvette a kapcsolatot Cristiano Ronaldóval, s szeretné meggyőzni, hogy igazoljon a csapatához.
Ott Tanak kényelmesebb előnyre tett szert a Japán Rally pénteki délutáni szakaszain, miközben Thierry Neuville műszaki hiba miatt már szinte csak a vasárnapi pontokban bízhat.
Az eddigi legrosszabb autóból az idei legjobb lett, és Lewis Hamilton nem teljesen érti, mitől. A Mercedes versenyzője nagy formában kezdett Las Vegasban – már csak az a kérdés, tartani is tudja-e a tempót.
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City aranylabdás középpályása, Rodri a nagy Cristiano Ronaldo-Lionel Messi vita után karrierje lezárásáról is beszélt.
Címvédés Las Vegasban? Helmut Marko szerint a nyitónap alapján el is lehet felejteni! Elárulta, a Red Bull a saját csapdájába esett, és kérdéses, ki tud-e belőle mászni.
A gazdasági átalakulás mellett a klubfilozófia is változott a Fehérvárnál, és a vezetőedző bátran nyúl a magyar fiatalokhoz, illetve jó pedagógiai érzékkel a gólerős légióst is sikerült maradásra bírnia.
A Csakfoci szúrta ki a török damga.com cikkét, melyben Sallai Roland Galatasarayhoz igazolása kapcsán azt írják, eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.