Nehéz kérdés a futball világában, hogy jó játékosból lesz-e a jó edző. Gera Zoltán esetében talán korai mindezt megítélni, de az biztos, hogy a 97-szeres válogatott klasszis eddigi tréneri pályafutása nem diadalmenet. Az NB I-ben sereghajtó Kecskemétet ő sem tudta kihúzni a gödörből, sőt, a lilák a hét végén 6-1-es vereséget szenvedtek Fehérváron.
A világbajnok sportlövő az ügyészség szerint koholt bizonyítékokkal akarta megtéveszteni a hatóságokat, és doppingolónak beállítani riválisát. Sidi korrekt bírósági tárgyalásban reménykedik, védője szerint törvénytelen és alaptalan a gyanúsítás és vádemelés. Indulna még olimpián, de már román színekben.
Nick Kyrgiosnak, a tenisz fenegyerekének meggyőződése, hogy nem emberek építették a piramisokat. A szókimondó ausztrál sportoló ha már sérülései miatt a pályán 2023 januárja óta nem tudta magát észrevétetni, kénytelen ezt azon kívül megtenni. Ezúttal a többszörösen díjazott brit műsorvezető, Louis Theroux vendége volt annak beszélgetős műsorában, a
A Ford Fiesta WRC-vel versenyző Jaroslav Melichárek a Szlovák Rali Bajnokság idei szezonja során dominálni tudott és karrierje során harmadszor lett hazájában bajnok.
Meghatározó pillanatokban jött hibákkal adott el pozíciókat Lando Norris Brazíliában, ám a McLaren a védelmébe vette. Andra Stella elárulta, voltak gondok az autójukkal az esős vasárnapi versenyen.
Sós Csabát, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitányát nem lepte meg, hogy többek között Milák Kristóf sem nevezett a szerdán rajtoló kaposvári rövidpályás országos bajnokságra.
A címvédést jelentő győzelemként tekint Helmut Marko Max Verstappan vasárnapi brazíliai sikerére. A Red Bull tanácsadója a többször hibázó Lando Norrisnak is odaszúrt.
Elképesztő dolgokat hozott Forma-1 brazíliai futama, majd pedig ez visszatükröződött a hétvége statisztikáiban is. A 2005-ös Japán Nagydíjra, az 1994-es Német Nagydíjra, de még az 1976-os Svéd Nagydíjra is vissza kell utaznunk.
Richard Millener, az M-Sport csapatfőnöke elárulta, a fordos csapat tárgyalt Oliver Solberggel, és most a svéd versenyzőnek kell eldönteni, hogy mit szeretne 2025-ben csinálni.
A nemzetközi szövetség (FIBA) a harmadik helyre rangsorolta a magyar női kosárlabda-válogatottat a csütörtökön folytatódó Európa-bajnoki selejtezősorozat mezőnyében.
Egy hétévége alatt több pontot szerzett az Alpine csapata, mint az előző 25 futamon együttvéve. Hatalmas ugrásuk sok-sok millió eurót is hozhat a konyhára.
Halász Jázmin Európa-bajnoki címet szerzett az egyik legkeményebb harcművészeti stílusként számon tartott kyokushin (kjókusin) karate súlycsoport nélküli kontinensviadalán Katowicében.
Elúszni látszik Lando Norris bajnoki címe, ám a McLaren csapatfőnöke jelezte, eleve csak amolyan bónusznak tűnt számukra a végső egyéni siker lehetősége.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 24 fős keretét az együttes novemberi 16-i, Hollandia, valamint a három nappal későbbi, németek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre.
A Forma-1 történetének talán legértékesebb dobogós helyei lehetnek azok, amelyeket Esteban Ocon és Pierre Gasly szereztek a viharos Interlagosban az idén száraz pályán fájóan alulteljesítő Alpine-nal.
Marco Rossi a keddi kerethirdetésen elmondta, miért nem kapott meghívót Ádám Martin, de kitért többek között Szalai Attila és Lang Ádám mellőzésére, valamint elárulta azt is, hogy már 2025 elején szeretne leülni beszélgetni a 18 esztendős Dárdai Bencével a magyar válogatottságról.
Az idei szezon során sokszor felmerült a szurkolókban, hogy Thierry Neuville csak azért vezeti a világbajnoki pontversenyt, mert jobban használta ki az idén bevezetett pontrendszer előnyeit. Nos, kiszámoltuk a bajnoki állást a 2023-ig érvényes pontrendszerrel.
Két újoncot hívott be Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott keretébe a novemberi Nemzetek Ligája-meccsek előtt, Szabó Levente mellett a Ferencváros fiatal támadója, Gruber Zsombor is először készülhet a felnőtt nemzeti csapattal. Utóbbi az FTC honlapjának mesélt a kerethirdetés utáni első sokkról.
Talán volt, aki bolondnak nézte őket, ahogy fagyban-hóban is a köröket rótták, ám a vasárnapi kettős dobogó őket igazolta. Esteban Oconból és Pierre Gaslyból a feszültségekkel teli kapcsolatuk ellenére előhozta az érzelmeket a közös ünneplés.
A szakvezető a Telkiben tartott keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, stábjával együtt arra törekedtek, hogy olyan játékosokat hívjanak meg, akik jelenleg jobb formában vannak, mint mások.
Rontott el dolgokat, és tán szerencsés sem volt a Ferrari Brazíliában, ám Frédéric Vasseur csapatfőnök optimistán várja a konstruktőri csatájuk folytatását.
2012-ben a Ciprus Rally utolsó gyorsasági szakaszával zárult le a mindössze hat évet élt, de annál sikeresebb ralibajnokság, az Intercontinental Rally Challenge (IRC).