2024. november 8. péntek

nov. 8
0:15
Budapestre költözik a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (444.hu)
Jövőre már 600 millió forintot kapnak a kormánytól.
nov. 8
0:18
Őrület, mennyi pénz: kiderült Szoboszlai Dominik elképesztő fizetése (Blikk)
Az amerikai Spotrac adatelemző portál nyilvános összevetést készített az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League), így a Liverpool játékosainak, köztük Szoboszlai Dominiknak a fizetéséről is. Az oldal szerint a magyar kiválóság tavaly nyáron aláírt szerződése értelmében évente 6,24 millió fonttal, tehát megközelítőleg 3 milliárd fori
nov. 8
0:18
Kiütéssel verte ukrán ellenfelét a Fradi (Demokrata)
A zöld-fehérek végig fölényben játszottak a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 4. fordulójában a Dinamo Kijev ellen, Varga Barnabás duplázott.
nov. 8
0:18
Történelmi Fradi-siker: simán legyőzték a Dinamo Kijevet az El-ben (Telex)
Az ukránok a 16. perctől emberhátrányban játszottak, Varga duplája, Zachariassen és Saldanha góljai hozták a 4–0-s sikert, amivel a magyar bajnok megerősítette továbbjutó helyét.
nov. 8
0:19
Négygólos győzelmet aratott a Ferencváros a Dinamo Kijev ellen az Európa-ligában (444.hu)
Kihasználta a Fradi, hogy az ukránok a 17. percben emberhátrányba kerültek.
nov. 8
4:06
Imane Helif beperli az orvosi jelentést publikáló francia lapot, a NOB támogatja (Infostart)
A 66 kilós kategóriában olimpiai bajnok algériai bokszolónő ügye valószínűleg sohasem ér véget.
nov. 8
7:03
A Ferencváros simán legyőzte a Dinamo Kijevet (HírTV)
A Ferencváros megerősítette a továbbjutó helyét.
nov. 8
7:30
Agyondicséri becserélt magyarjait a Ferencváros edzője (Infostart)
Pascal Jansen vezetőedző szerint a védelmi struktúrát kellett rendbe tenni a második félidőre ahhoz, hogy a Ferencváros az emberelőnyét kihasználva 4-0-ra felülmúlja a Dinamo Kijevet a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
nov. 8
8:06
Levélben tiltakoznak a Forma-1-es pilóták a büntetéseik miatt (Infostart)
A FIA a trágárságokat szankcionálja.
nov. 8
8:30
Neuville nem szeretné, hogy a hibrid eltűnjön a WRC-ből (Racing)
Thierry Neuville megtartaná a hidrid egységeket, de pontosan tudja, hogy a döntés nem a pilóták kezében van ezzel kapcsolatban sem.
nov. 8
9:54
Cunoda őrült szokásáról mesélt a csapattársa (Racing)
A Red Bull utánpótlás csapatának pilótái nem először csapattársak, és Lawson felidézte, évekkel ezelőtt mivel próbálta idegesíteni Cunoda.
nov. 8
10:12
Udvardy Panna bejutott az elődöntőbe a kolumbiai Caliban zajló tenisztornán (Demokrata)
Udvardy az elődöntőben a szlovén Veronika Erjaveccel csap majd össze.
nov. 8
10:30
Vége a titkolózásnak a WRC-ben, új rendszert vezethetnek be (Racing)
Jöhet a mindenki által látott telemetria és a rádiós kommunikáció felhasználása a WRC-közvetítésekben – pont, mint a Forma–1-ben.
nov. 8
11:00
Hatalmas balhé Amszterdamban: izraeli szurkolókra támadtak, három ember eltűnt az Európa-liga-meccs után (Blikk)
Csütörtök este az Európa-ligában találkozott egymással a Maccabi Tel-Aviv és az Ajax csapata, a mérkőzést követően azonban az izraeli csapat szurkolóira rátámadtak és bántalmazták őket. Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatal péntek reggel bejelentette, hogy Izrael Amszterdamba küldi a légierő két repülőgépét állampolgárainak hazaszállítására a c
nov. 8
11:12
Ez lehet az oka, hogy a Red Bull nem rúgta még kis Sergio Pérezt (Racing)
Sergio Pérez megtartása alighanem a Red Bull idei konstruktőri világbajnoki címébe kerül, de megvan az oka, hogy miért nem küldik el.
nov. 8
11:30
Az F1-es pilótáknak elege lett abból, hogy szórakoznak velük (Racing)
Az F1-es versenyzők együtt vonták kérdőre a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökét, majd egy mindenkit érdeklő kérdést is feltettek.
nov. 8
12:30
A Hyundai már a hibrid rendszer nélküli autóját tesztelte (Racing)
Noha hivatalos döntés még nincs a hibrid rendszer kivezetéséről a WRC-ben, a Hyundai nem vesztegette az időt, és már enélkül tesztelte az autóját. Lehet, hogy Thierry Neuville nem szeretné, hogy eltűnjenek a hibrid egységek a WRC-ből, de a csapat máris arra készül, hogy mi lesz, ha ez minden bizonnyal megtörténik. A végleges döntésre december 11-ig
nov. 8
12:48
Még a BKK-ra sem kell jegyet vennie annak, aki ősszel az Újpest FC meccseire utazik (Telex)
A meccset megelőző és az azt követő két órában ingyen utazhatnak az érintettek.
nov. 8
13:12
Se F1-es szerződés, se házasság: Mick Schumachernek utóbbira is várnia kell (Racing)
Mick Schumacher barátnője júliusban egy fényképen úgy pózolt, mintha egy eljegyzési gyűrűt mutogatna, de kiderült, hogy ez félreértés volt.
nov. 8
14:30
Megszüntetné a „színlelt raliversenyeket” a Hyundai programigazgatója (Racing)
Christian Loriaux, a Hyundai WRC-programigazgatója szerint a valódi takarékosság jegyében felül kell vizsgálni a tesztelés szabályait.
nov. 8
14:36
A 100 millió eurós csatár, akire rámozdult a magyar szövetség, de svéd válogatott lett (Telex)
Egy nagyon komoly szezon után még feljebb tudott lépni a portugál Sportingban a magyar felmenőkkel rendelkező Gyökeres Viktor, aki a Manchester Cityt mesterhármassal intézte el a BL-ben, és már Haalandhoz hasonlítják. A gólöröme még mindig rejtélyes, a tehetsége és a gólérzékenysége viszont kivételes.
nov. 8
14:48
A Magyar Úszó Szövetség elnöke Orbán Viktorhoz fordult Milák Kristóf és volt edzője ügyében (Telex)
Wladár Sándor és Selmeci Attila a miniszterelnöknek címzett levelükben azt kérik, hogy ne a sportolók dönthessenek arról, hogy kit illet meg az életjáradék az eredményeik után.
nov. 8
15:30
Hat perces videón Senna és Mansell kis híján verekedésbe torkolló párharca (Racing)
Az 1992-es Ausztrál Nagydíj a világbajnoki címek szempontjából már nem osztott, nem szorzott, de azért a két világbajnok odatette magát.
nov. 8
16:12
A Ferrari mostantól anti-esőtáncot jár (Racing)
A Ferrarinál Sainz és Leclerc sem volt elégedett az autójával Brazíliában a vizes pályán, a probléma oka nem ismert.
nov. 8
16:12
Négy NBA-meccs után leküldték a tartalékokhoz LeBron James fiát (Telex)
A gyengén nyitó Bronny James a tervek szerint ingázni fog a South Bay Lakers és a Los Angeles Lakers között. A csapat edzője szerint minden a terv szerint halad, és tesztalanyként hivatkozott LeBron James fiára.
nov. 8
16:30
Ripszám Ernő és a Trabant meglátta a céldobogót a Zemplénben (Racing)
Ripszám Ernőnek nem volt ellenfele a Zemplén Rallyn, de szép teljesítmény volt tizenhét gyorsaságit teljesíteni a Trabanttal.
nov. 8
16:36
Kiderült, ki kotyogta el Wolffnak Hamilton Ferrarihoz átigazolását (Racing)
Hamilton az év elején döntötte el, hogy a Mercedest hosszú idő után elhagyva a Ferrarihoz szerződik 2025-re.
nov. 8
17:54
Ez nagyon nem jött be Szoboszlai Dominiknak: nagy reményekkel indult, de úgy tűnik, bukás lett a vége (Blikk)
A magyar futballcsillag, Szoboszlai Dominik résztulajdonában álló, 2020-ban alapított DomiNation Esports Kft. ellen végelszámolási eljárás indult október 15-én.
nov. 8
17:54
Édasapjáról és az MTK-ról mesélt Bognár István (Demokrata)
A játékosnak az MTK mellett meghatározóak volt a Mezőkövesden töltött időszak, és a paksi évek.
nov. 8
17:56
Először szólalt meg a szakításuk óta Szoboszlai Dominik exbarátnője: "Vannak nehézségeim" (Blikk)
Szoboszlai Dominik és Gécsek Fanni tavaly szeptemberben három év után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják. A szakításuk óta most először beszélt az érzéseiről a modell, aki egy év elteltével vallott arról, hogy barátai, családja és kiskutyája támogatásával igyekszik továbblépni. Kiderült az is, hogy nem csak a labdarúgóra talált rá azóta új
nov. 8
18:30
Hajnal Tamás: Négy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk (Demokrata)
A Ferencváros labdarúgócsapatának sportigazgatója szerint a helyén kell kezelni az ukrán Dinamo Kijev elleni győzelmet.
nov. 8
19:54
Kiderült, hogy idősebb Carlos Sainz kotyogta ki a Mercedesnek Hamilton csapatváltását (Racing)
A kétszeres ralivilágbajnok még azelőtt szólt Toto Wolffnak Hamilton Ferrarihoz szerződéséről, hogy ezt az érintett megtehette volna.
nov. 8
20:21
Izrael eltanácsolja szurkolóit az olaszországi kosárlabda-mérkőzésről (HírTV)
Az izraeli Nemzetbiztonsági Tanács (NSC) felszólította állampolgárait, hogy pénteken ne vegyenek részt egy olaszországi kosárlabda-mérkőzésen az izraeli futballszurkolókat Amszterdamban ért támadás miatt.
nov. 8
21:15
Döntött a bíróság: A 23Xi és az Frm máris elvesztett egy létfontosságú csatát a Nascar-ral szemben (USAracing)
Magyar idő szerint péntek este az észak-karolinai szövetségi bíróság meghozta döntését a 23Xi Racing és...
nov. 8
21:18
Döntött a bíróság: A 23Xi és az Frm máris elvesztett egy létfontosságú csatát a Nascar-ral szemben (Racing)
Magyar idő szerint péntek este az észak-karolinai szövetségi bíróság meghozta döntését a 23Xi Racing és...
nov. 8
22:21
Otthon tartotta a három pontot a Nyíregyháza az MTK ellen (HírTV)
A Nyíregyháza otthon 2-0-ra legyőzte az MTK Budapest csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának péntek esti nyitányán.

Keresés