A 2006-os labdarúgó-világbajnokságra tündérmeseként emlékeznek vissza Németországban, a válogatott bronzérme mellett a gazdasági hatások miatt is. Sokan hasonlóban reménykednek idén nyáron is, ám sok mindentől függ, hogy a tündérmese megismétlődik-e.
A NEKA nyerte a bronzérmet a férfi kézilabda Magyar Kupában, mivel öt góllal legyőzte a tavaly harmadik Dabast a helyosztón a tatabányai négyes döntő vasárnapi játéknapján.
Tadej Pogacar nyerte a Giro d'Italia hegyi befutós 15. szakaszát, ezzel több mint hat perc előnyre tett szert az összetett élén. Valter Attila a nap nagy részét szökésben tekerte végig, az utolsó néhány kilométeren szakadt csak le, végül a 18. helyen ért célba.
Az Alpok kíméletlen emelkedőin a rózsaszín trikós érinthetetlen volt. Valter Attila sokat akciózott, az utolsó kilométerekig a top 5-ért volt versenyben, végül a 18. lett.
A Puskás Akadémia szombaton 4-1-re legyőzte a DVSC-t, így végül a 3. helyen zárja az NB I-es idényt. A meccs után a magyar válogatott Nagya Zsolt elég érdekeset nyilatkozott.
A Hertha BSC 2-1-re kikapott Dárdai Pál vezetőedző búcsúmérkőzésén a Vfl Osnabrück otthonában a német labdarúgó másodosztály vasárnapi utolsó fordulójában.
Lando Norris egy másodpercen belül ért célba az Emilia-romagnai Nagydíjon Max Verstappen mögött, a leintést követően pedig a karnyújtásra lévő második győzelmének elszalasztása miatt bosszankodott.
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjat vasárnap, ezzel tovább növelte az előnyét az összetettben.
A Hertha BSC 2-1-re kikapott Dárdai Pál vezetőedző búcsúmérkőzésén a Vfl Osnabrück otthonában a német labdarúgó másodosztály vasárnapi utolsó fordulójában.
Problémákkal küzdött, a büntetés veszélye fenyegette, nagy nyomás nehezedett rá a gyorsabb Lando Norris miatt, Max Verstappen mégis meg tudta menteni az imolai győzelmet. A Red Bull főnökei szerint nem kicsit volt benne a sikerükben a híres "Max-faktor"
A Mercedes az Emilia-romagnai Nagydíjon sem volt harcban a dobogós helyekért, de egy váratlan bokszkiállással és pilóták közötti helycserével így is magára irányította a figyelmet.
Valter Attila remekelt a Giro d’Italia brutális hegyi befutóval zárult királyszakaszán, a 222 kilométeres vasárnapi táv nagy részét szökésben tekerte végig, az utolsó néhány kilométeren szakadt csak le, végül a 18. helyen végzett a 15. szakaszon. A célbaérés után az M4 Sportnak azt mondta, az eredménytől függetlenül nagyon elégedett és egyáltalán n
Előbb helyet cserélt a Mercedes, aztán megtagadta George Russell visszacseréről szóló kérését. Toto Wolff magyarázatot adott, versenyzője nem "duzzog".
A Hertha BSC 2-1-re kikapott Dárdai Pál vezetőedző búcsúmérkőzésén a Vfl Osnabrück otthonában a német labdarúgó másodosztály vasárnapi utolsó fordulójában.
A Manchester City sorozatban negyedszer nyerte meg az angol labdarúgó-bajnokságot, miután a 38., utolsó fordulóban hazai pályán 3-1-re legyőzte a West Ham Unitedet.
Bár a OTP Bank-Pick Szeged végig igyekezett tartani a lépést, a címet védő Telekom Veszprém végig előnyben játszva 33-30-ra megnyerte a férfi kézilabda Magyar Kupa döntőjét.
A Telekom Veszprém megvédte címét a férfi kézilabda Magyar Kupában, mivel 33-30-ra legyőzte a Szegedet a tatabányai négyes döntő vasárnapi fináléjában.
A Kecskeméti TE hátrányból fordítva 2–1-re legyőzte a Zalaegerszeget az OTP Bank Liga 33. fordulójában, ezzel a kilencedik helyről a hatodikra ugrott előre. A mérkőzést követően a főszereplők az M4 Sportnak értékeltek – az első félidővel kapcsolatban volt némi ellentmondás a két vezetőedző, Szabó István és Márton Gábor között.
Charles Leclerc szerint a Ferrari csak az egyenesbeli tempóban maradt el az őket legyőző két csapattól Imolában – s miután ennek titkát megfejtik, ők is harcba szállhatnak a győzelmekért.
A bajnok Ferencváros kétgólos győzelmet aratott ősi riválisa, a vendég Újpest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 33. fordulójának, egyben a 2023/24-es idényének utolsó mérkőzésén.
A magyar válogatott második mérkőzését is megnyerte a női röplabda Európa-liga ezüst divíziójának csoportkörében, miután vasárnap 3-0-ra nyert a házigazdák ellen az izlandi Kópavogurban.
Igazi kötéltánc volt Max Verstappen imolai versenyének végjátéka – és kötélidegekre is szüksége volt hozzá. Elmondta, mitől lett ennyire nehéz, és hogyan maradt egyben fejben Lando Norris ostromakor.
Nem volt maradéktalanul elégedett az első imolai dobogóját jelentő harmadik hellyel Charles Leclerc, ám a Ferrarival kiszúrtak valamit az ellenfeleknél, ami most mind a fejlesztéseik, mind a folytatás szempontjából bizakodóbbá tette.
A négyfős magyar küldöttség üres kézzel távozik Szarajevóból, az asztaliteniszezők egyéni európai olimpiai selejtezőjéről, miután Szudi Ádám után Póta Georgina is kikapott a vasárnap esti bronzmérkőzésen és nem szerzett kvótát.
A magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott 21–10-re kikapott Kanadától a debreceni olimpiai selejtezőtorna vasárnap esti bronzmérkőzésén, így nem jutott ki a párizsi olimpiai játékokra. A magyar csapat az elődöntőig remek teljesítményt nyújtott és már csak egy mérkőzést kellett volna nyerni a négy között a kvótáért, de előbb a németek elleni elődönt
A magyar válogatott második mérkőzését is megnyerte a női röplabda Európa-liga ezüst divíziójának csoportkörében, mivel vasárnap 3-0-ra nyert a házigazdák ellen az izlandi Kópavogurban.