Elismerte Kevin Magnussen, hogy tárgyal F1-es csapatokkal és folytatná a királykategóriás pályafutását, ugyanakkor már nem rettenti meg annak gondolata sem, hogy le kell zárnia azt.
Luka Modric 2025-ig szóló hosszabbítását követően most egy másik fontos játékosával is szerződést hosszabbított a Real Madrid. Lucas Vázquez még egy évre kötelezte el magát a blancókhoz.
Az abszolút harmadik és a kategória második helyén zárta a Székesfehérvár Rally ORB2-es versenyét a Gulf Racing Hungary versenyzőpárosa Strider Zoltán és Borsfai Dávid
Szűk egy héttel a párizsi olimpia egyedülállónak ígérkező megnyitója előtt zajlanak a munkálatok és előkészületek a Szajna érintett szakaszán, egyre nagyobb területeket zárnak le, miközben a turisták azért még bejuthatnak – ha nem is egyszerűen – a környéken lévő látványosságokhoz.
A Látássérültek Nemzetközi Sportszövetségének (Ibsa) július 17-i tájékoztatása alapján hazánk egy újabb kvótával gazdagodott a párizsi paralimpiára, amelyet a női judosok J1-es mezőnyében Burányi Flóra, a Rákosvidéke Hajtós Diáksport Egyesület versenyzője szerzett meg - számolt be róla a Magyar Paralimpiai Bizottság közleménye.
Dusan Tadic csütörtökön bejelentette, hogy többet nem lép pályára a szerb labdarúgó-válogatottban, amely a csoportkör után búcsúzott a németországi Európa-bajnokságon.
Vári Attila elnöksége idején több előnytelen szerződést is kötött a Magyar Vízilabda Szövetség – derül ki egy most nyilvánosságra került átvilágítási jelentésből. A jelenlegi elnök, Madaras Norbert azt mondta, a jelentés megállapításai alapján az elmúlt egy évben minden olyan folyamatot megváltoztattak vagy lezártak, ami nem volt előnyös korábban a
Micsoda meccs! Jónyer Istvánnak és Klampár Tibornak, ahogyan fénykorukban, ezúttal is sikerült legyőzniük egy kínai asztaliteniszezőt. A nagy mérkőzésre pedig különleges helyszínen, a Hungaroring paddockjában került sor.
Bár gyermekkorában nem volt verekedős fajta, egyáltalán nem tartja magát félősnek Torghelle Sándor 42-szeres magyar válogatott labdarúgó, aki gőzerővel készül az Rtl televíziós csatorna népszerű műsorára, a Sztárboxra, melyben közismert emberek, sportolók, zenészek, színészek, művészek, celebek mérik össze ökölvívó tudásukat.
Cunoda Juki felkészült Sergio Pérez helyettesítésére. Sőt, furcsának tartaná, ha helyette a nála tapasztalatlanabb Liam Lawson lépne előre a Red Bullon belüli ranglétrán.
Reggel elrajtolt az 56. Kékszalag vitorlásverseny, a hagyományokhoz híven Balatonfüredről. Több száz vitorlás vágott neki az idei megméretésnek. Illés Peti kollégánk a helyszínről követi végig az eseményeket.
A Nemzeti Kézilabda Akadémia (Neka) diagnosztikai központjában végez erősítő gyakorlatokat Gulácsi Péter, az Rb Leipzig labdarúgócsapatának válogatott kapusa.
Egy spanyol versenyző a Magyar Nagydíj hétvégéjén is jelezte nemzete angolokkal szembeni felsőbbrendűségét, miután oda nem illő felirat jelent meg Lando Norris parkolótábláján. A nyomok mind egy irányba vezetnek.
A Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) diagnosztikai központjában végez erősítő gyakorlatokat Gulácsi Péter, az RB Leipzig labdarúgócsapatának válogatott kapusa.
Túl sok a probléma az idei Aston Martinnal ahhoz, hogy a legjobb csapatok utolérését vegyék célba. Fernando Alonso már inkább a jobb 2025-ös felkészülésre összpontosít.
Az ötödik olimpiájára készülő asztaliteniszező, Póta Georgina azt mondta, kicsit még mindig olyan, mintha álmodna, és nem ébredt volna fel, mert elég hosszú út vezetett a párizsi kvalifikációig.
Az olasz Motorsport értesülései szerint közeli lehetőség volt, hogy Esteban Ocon akár már a Magyar Nagydíjra csapatot váltson, az Alpine azonban csütörtökön megálljt parancsolt a terveknek.
Lépten-nyomon rendőröket és csendőröket lehet látni Párizs utcáin az olimpiai helyszínek közelében, különösen a Szajna környezetében, ahol a jövő pénteki megnyitóra több mint 300 ezer ember gyűlik majd össze, hogy részese legyen a formabontó eseménynek, a versenyzők hajós felvonulásának.
Kihasználatlan, 93 millió forintos saját busz, huszonötezres pólók és egy több millió forintba kerülő új weboldal, ami sosem működött. Megdöbbentette a vízilabda-rajongókat a 24.hu szerdai cikke, amely a honi szövetség (Mvlsz) előző vezetése alatti visszásságokat tárta fel.
Kihagyott lehetőségek, eldobott győzelmek – erről szóltak az utóbbi hetek a McLaren csapatánál. Miközben elfogadja az ezért kapott kritikákat, Lando Norris a jó oldalát is látja e tanulási folyamatnak, és Oscar Piastri is a tágabb összefüggésekre hívta fel a figyelmet.
Egyértelművé vált az elmúlt évtizedben, hogy a labdarúgás klubszinten a válogatottfutball előtt jár. A legjobb edzőket az egyesületek foglalkoztatják, itt a legtöbb innováció, és hiába ugyanazok a játékosok jutnak el 80-90 százalékban a különböző versenysorozatok végső szakaszába a válogatott, valamint klubeseményeken is, mégis sokkal magasabb a sz
Özönvízszerű esőzés okozott riadalmat szerdán a Hungaroringen, néhány nappal a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj előtt. Bár külföldi lapok arról számoltak be, elképzelhető csúszás is a pénteki programban, információink szerint ettől szerencsére nem kell tartani.