2024. július 18. csütörtök

júl. 18
0:12
Teljesen felújítaná a győri stadiont az ETO tulajdonosa (444.hu)
Világi Oszkár eközben egy privát vagyon- és személyvédelmi cégbe is bevásárolta magát.
júl. 18
0:12
Dél-koreai konzorcium építi Csehország új atomerőművét (Telex)
Ott is egy régi szovjet erőmű mellett építenek, csak a cseh kormány már 2021-ben kizárta a Roszatomot a pályázatból.
júl. 18
0:12
Szuper funkcióval bővül a Google Wallet (ICT Global)
Nemsokára megújul a Google Wallet, ami azt jelenti, hogy a bankkártyákon és a koncertjegyeken kívül több dolgot is tárolhatunk benne.
júl. 18
0:16
Állandó bázis is lehet a Holdon felfedezett barlangból (ICT Global)
Olasz kutatók megerősítették, hogy nem messze attól a helytől, ahol 55 éve Neil Armstrong és Buzz Aldrin landolt a Holdon, olyan barlang nyílik a mélybe, amely akár állandó bázisnak is alkalmas lehet a későbbi asztronauták számára.
júl. 18
1:39
Jóval több okostelefont szállítanak ki az év második negyedében (TőzsdeFórum)
Az okostelefonok globális kiszállítása 6,5 százalékkal, 285,4 millióra nőtt az ide második negyedévben a tavalyi azonos időszakkal összevetve, és bár ezzel már a negyedik egymást követő negyedévben nőttek a kiszállítások, sok piac továbbra is kihívást jelent – áll az International Data Corporation (IDC) legfrissebb jelentésében. A nem végleges szám
júl. 18
1:43
Rekord mennyiségű áramot fogyasztottunk (TőzsdeFórum)
Megdőlt az idei nyári, valamint a mindenkori nyári rendszerterhelési csúcs hétfőn – közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. az MTI-vel.  A tájékoztatás szerint a rendszerterhelés csúcsértéke 6951 megawatt (MW) volt hétfőn a 19.45 és 20.00 óra közötti időszakban. Ez az érték 50 MW-tal nagyobb, mint a július 10-én,
júl. 18
1:47
Kincstárjegy – Csökkent a hozam szerdán (TőzsdeFórum)
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukción az ÁKK 20 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. Az elsődleges forgalmazók 105,3 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK, megemelt értékesítéssel, 30 milliárd forintot fogadott el
júl. 18
1:51
Újra lehet közlekedni csütörtöktől a debreceni repülőtérről (TőzsdeFórum)
debreceni nemzetközi repülőtér várhatóan július 18-án csütörtökön, helyi idő szerint éjjel nulla óra harminc perctől ismét fogadja a Debrecenbe érkező és onnan induló járatokat – közölte a repülőtér szerdán az MTI-vel. Közleményükben azt írták, a Debrecen International Airport Kft. munkatársai a Nemzetgazdasági Minisztériummal, valamint Debrecen ön
júl. 18
1:55
IKEA – Tűzveszély! (TőzsdeFórum)
Az IKEA tűzveszély miatt visszahív több VARMFRONT hordozható töltőt – közölte az IKEA szerdán az MTI-vel. Az áruház azt kéri a vásárlóktól, hogy a VARMFRONT 10 400 mAh kapacitású hordozható töltőt (modellszám: E2038), amelynek dátumbélyegzője (ÉÉHH) 2313, 2316, 2318 vagy 2319 és a VARMFRONT 5200 mAh kapacitású hordozható töltőt (modellszám: E2037),
júl. 18
1:59
Megállapodást kötött a BÉT és az UniCredit Bank (TőzsdeFórum)
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Nyrt. és az UniCredit Bank Hungary Zrt. a középvállalatok versenyképességének és növekedési lehetőségeinek javítása érdekében – olvasható a szervezetek közös közleményében, amelyet szerdán juttattak el az MTI-nek. A felek abban kívánják támogatni a kkv-kat, hogy javítsák v
júl. 18
2:03
Tilos a kizsákmányolás a kapitalizmusban – Gondban a Dior és az Armani? (TőzsdeFórum)
Ha egy ruhadarab drága, az nem jelenti azt, hogy mindenki, aki hozzájárult hozzá, jó fizetést kap. Az olasz versenyhatóság vizsgálatot indított az Armani és a Dior luxusdivat-csoportok leányvállalatai ellen. Állítólag kizsákmányolják a munkavállalókat az ellátási láncukban. Előfordult, hogy a cégek olyan műhelyek termékeit értékesítették, ahol mini
júl. 18
2:07
BörzeZárás 2024 Július 17. – Alacsony volt a forgalom a magyar tőzsdén (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 245,08 pontos, 0,34 százalékos emelkedéssel 72 539,74 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama, a Richter kivételével emelkedett az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy szerdán
júl. 18
2:11
Benzin csapdája – brutális erősödés jön? (TőzsdeFórum)
Az utóbbi időben a kutakon tapasztalható árváltozások nem tükrözik a nagykereskedelmi ármozgásokat. Ez miatt ismét fellángolt az üzemanyagárak körüli vita. A MOL bejelentette, hogy csütörtöktől újabb árcsökkentést hajtanak végre, melynek következtében a benzin nagykereskedelmi ára bruttó 4 forinttal, míg a gázolaj ára bruttó 5 forinttal fog csökken
júl. 18
2:15
Forint – a Trump elleni merénylet hoz 400 feletti eurót? (TőzsdeFórum)
Akár a forint esése is következhet végső soron a Trump elleni támadásból, legalábbis utalnak erre elemzések.
júl. 18
2:30
Itt a lehetőség, hogy kivirágozzon az egyik csillagjegy! 2024.07.18. (Karrier Trend)
Az Ikreknek ma nagyobb erőfeszítéseket kell tennie, a Bika próbáljon meg optimista maradni! Karrier horoszkóp: 2024.07.18. Kos Az átalakulás lehetséges egy olyan napon, mint a mai. Az energia megfelelő ahhoz, hogy egy régi problémát újra megpróbálj megoldani. A régi problémák régi eszközökkel való kezelése már nem fog működni. Akkor fogsz sikerrel
júl. 18
3:18
Ingyenestől a luxus árkategóriáig: ezt keresik 2024-ben a használtpiacon (ProfitLine)
Tízmilliós luxuskaróra, kilencmilliós juhnyáj, nyolcmilliós jakuzzi - többek között ezek a termékek cseréltek gazdát a Jófogás apróhirdetési platformon az év első felében. Emellett azonban a legnépszerűbbnek továbbra is az ingyenesen elvihető tárgyak bizonyultak. A statisztikák azt mutatják, hogy a felhasználók rendre visszatérnek, és egy-egy felha
júl. 18
3:54
Solana árfolyamkilátások és fundamentumok 1. rész (Kripto Akadémia)
Az elmúlt hónapokban a Solana (SOL) árfolyama jelentősen visszaesett, márciusi csúcsához képest mintegy 35%-kot korrigált. A jelenlegi piaci helyzet ellenére azonban úgy véljük, hogy a $SOL jelentős kitörés előtt áll. Ennek oka a Solana folyamatosan javuló fundamentumai, amelyek árfolyammal ellentétben rohamosan javuló tendenciát mutatnak hónapról
júl. 18
4:24
Ismerkedjen meg a Rapool teljes repcekínálatával! (Mezőhír)
Jövedelmezőség, szárstabilitás, megbízható agronómia, ellenállóság: a Rapool jövőorientált nemesítésű hibridgenerációja.
júl. 18
4:24
Gyorsétterem-láncoktól merített ihletet három kertészet (Magyar Mezőgazdaság)
A holland cégek öt évvel ezelőtt úgy érezték, elengedhetetlen a készletkezelés digitalizálása: mostanra pedig már nincs is több tévedés az áru előkészítésénél.
júl. 18
4:51
Q2: Fellendülőben az okostelefonpiac (Mínuszos)
Az okostelefonok globális kiszállítása 6,5 százalékkal, 285,4 millióra nőtt az ide második negyedévben a tavalyi azonos időszakkal összevetve, és ezzel már a negyedik egymást követő negyedévben nőttek a kiszállítások. A nem végleges számítások szerint a Samsung 18,9 százalékos részesedéssel megőrizte piacvezető helyét, ami azonban elmaradt a tavaly
júl. 18
4:54
Trump és a kripto: egy új politikai stratégia? (Kripto Akadémia)
Donald Trump a 2024-es elnökválasztási kampányában több, a kripto iránti nyitottságára utaló kijelentést tett. Ez az álláspont fejlődést hozhat a döntéshozókra eddig általában jellemző, szkeptikus hozzáállásban. Trump is nyithat a bitcoin felé, az amerikai elnökválasztási kampány témájává válhat a kripto Trump 5 évvel ezelőtt, elnökként még elutasí
júl. 18
4:54
Ezeket biztosan nem tudtad a görögdinnyéről (Agroinform)
Lenyűgöző tények a görögdinnyéről, amiket eddig nem tudtál.
júl. 18
4:54
Ezek a Revolut szolgáltatások szűnnek meg (FinTechRadar)
A magyar ügyfelek szeptemberig élvezhetik előnyeiket
júl. 18
4:54
Az LG AI alapú szervizrobotot fejlesztett a vendéglátás és az egészségügy számára (New Technology)
Az LG Electronics (LG) bemutatta legújabb LG CLOi ServeBot (Ldlim31 modell) elnevezésű autonóm kiszolgáló robotját, amelyet arra terveztek, hogy biztonságos kiszállítást nyújtson a vendéglátásban és az egészségügyben. A bőséges belső
júl. 18
4:54
Az erdőtüzek füstjének haszna is van (Magyar Mezőgazdaság)
Az erdők regenerálódását vizsgálva a tudósok meglepő felfedezést tettek: tüzekből származó füstnek hűtő hatása van, ami segítheti a magoncok túlélését.
júl. 18
4:54
Könnyen telepíthető napelemes rendszert dobtak piacra (Öko-drive)
A FutureVoltaics által kifejlesztett, visszaverőkkel felszerelt függőleges tetőtéri napelemes rendszerek könnyen telepíthetők és jelentősen növelik a termelési kapacitást.
júl. 18
4:54
VOSZ Barométer, 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés? (Helló Sajtó!)
Az inflációérzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben a munkaerőpiaci hangulat tartósnak látszik. Talán a beruházások volumene is visszaáll az egy évvel ezelőtti szintre – hangzott el a VOSZ üzletihangulat-indexének második negyedéves felmérésének eredményeit bemutató beszélgetésen.
júl. 18
4:57
Milyen kártevő rág lyukakat a füge levelébe? (Agrofórum)
Milyen kártevő rág lyukakat a füge levelébe? Hogyan védekezzek ellene?
júl. 18
4:57
Így készítheted fel a cégedet az Ai-korszakra - Elon Musk tette híressé az új szemléletet (KKV Magazin)
Alig van túl a vállalati szektor az agilis átálláson, az egyre szélesebb körben alkalmazott forradalmi technológiai megoldások máris újabb szemléletváltást sürgetnek. Az előrejelzések szerint a mesterséges intelligencia 2030-ra 15,7 billió dollárral növeli majd a globális Gdp-t, és ebből a „pénzesőből" senki nem szeretne kimaradni. Az Ai-alapú váll
júl. 18
5:06
A vezetői lét csapdái: Hogyan kerüljük el őket? (Karrier Trend)
Ahogy vezetői szerepkörbe lépsz, az erőhöz való viszonyod megváltozik: több hatalmat kapsz, és az emberek másként viselkednek veled a tekintélyed miatt. Így kerülheted el az erő rejtett csapdáit, amelyek észrevétlenül alakítanak át: A megmentő csapdája A hatalom birtoklása gyakran vezet ahhoz, hogy túl sok tanácsot adsz, minden problémát meg akarsz
júl. 18
5:15
Visszatér a Legyen Ön is milliomos!, Palik lesz a műsorvezető (MMonline)
Megújult formában tér vissza a világhírű kvízműsor, a Legyen Ön is milliomos! a TV2-re. A játékosok akár 50 millió forinttal is távozhatnak, ha helyesen válaszolnak a kérdésekre. A kvízjáték műsorvezetője Palik László lesz. A legendás vetélkedők reneszánszukat élik, így nem csoda, hogy a TV2 is visszanyúl a világhírű kvízműsorhoz, amely több mint 1
júl. 18
5:24
Meddig működik hatékonyan egy napelemes rendszer? (Alternatív Energia)
Franciaország legrégebbi fotovoltaikus rendszerén végzett tesztek szerint a napelemmodulok 31 év után is a kezdeti teljesítményük 79,5 százalékát termelik.
júl. 18
5:24
Időjárás: Mennyit hűt a beáramló hideg levegő? (Agroinform)
Helyenként záporok, zivatarok is lehetnek.
júl. 18
5:24
Visszaesik a brazil kukoricatermelés és -export (Mezőhír)
Nem tudja megismételni a tavalyi rekordot a brazil kukoricatermelés.
júl. 18
5:24
Állati vs. növényi: melyik a károsabb? (Magyar Mezőgazdaság)
A The Lancelot Regional Health – Europe folyóiratban megjelent kutatás során azt vizsgálták, vajon az állati vagy a növényi eredetű ultrafeldolgozott élelmiszerek növelik jobban a szívbetegségek kockázatát.
júl. 18
5:24
Berobbantak a pénzügyi csalások, törvénymódosítással reagál a kormány (Fintech)
Az online pénzügyi csalások visszaszorítása érdekében augusztus 1-jével egy új jogszabály lép életbe Magyarországon.
júl. 18
5:36
Évi hatszor vesznek ki betegszabadságot a dolgozók, hogy ápolják beteg szeretteiket (HR Portál)
A megkérdezett dolgozók majdnem felének a munkahelyi teljesítményére is kihatott, hogy megbetegedett egy családtagja.
júl. 18
5:48
Romba dőlhet Orbán és Putyin üzlete, a Gazprom leállíthatja vezetékes exportját Európába (Piac és Profit)
Az OMV figyelmeztette befektetőit, hogy egy nagy nyugat-európai cég pert nyert a Gazprommal szemben, ami azt jelenti, hogy az orosz cég által az EU-ba juttatott földgáz lefoglalható lenne, mivel nincs más mód kárpótolni a per nyertesét. Ez azt eredményezheti, hogy az orosz cég leállíthatja a maradék vezetékes ellátást a kontinens felé, veszélyeztet
júl. 18
5:54
Mtgox kifizetések 2 héten belül (Kripto Akadémia)
Az összeomlott MtGox kriptotőzsde tárcáiból tegnap végül 91 755 BTC-t, vagyis közel 6 milliárd dollárt mozgattak át különböző kripto szolgáltatókhoz, hogy a csődeljárás károsultjait kifizethessék. Az utalással kapcsolatok hírek a kedd reggeli órákban gyors eséshez vezettek, ám a veszteséget a piac végül a nap folyamán teljesen visszahozta. A Kraken
júl. 18
5:54
Kína üzembe helyezte a világ első kétfejű szélturbináját a hurrikánok erejének hasznosítására (NRGreport)
Egy kínai szélturbina-gyártó hivatalosan is elindította a világ legnagyobb egykapacitású úszó szélturbina-platformját.
júl. 18
5:54
Bemutatták az új magyar elektromos midibuszt (Márkamonitor)
Budapesten a sajtó szélesebb nyilvánossága előtt is bemutatták a bajai gyárban készült Ganz-Sor Ebn8 nevű elektromos midibusz prototípusát. A jármű a "Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése" című Ginop Plusz-2.1.1-21 pályázati felhívás támogatásával született meg.   Az új busz fejlesztése három évig tartott, a kocsis
júl. 18
5:54
Az energiatárolás lett a napelemes rendszerek lelke (Tiszta Jövő)
Az Anker új energiatároló termékének kapacitása akár 30 kilowattóra is lehet.
júl. 18
5:54
Hidrogén felhasználásával zöldíti tovább magyarországi gyártását a Wienerberger (New Technology)
A kerámiaiparban úttörőnek és egyedülállónak számító, ipari léptékű kísérletet hajtott végre tiszavasvári gyárában a Wienerberger Zrt. A vállalat a klímasemlegességi terveinek megfelelően 30 éven belül teljesen karbonsemlegessé kívánja tenni gyártási
júl. 18
5:54
Génszerkesztés: a magyar Eu-elnökség folytatja a vitát (Agrárágazat)
Az európai mezőgazdaság versenyképessége és élelmiszerbiztonsága múlhat a génszerkesztés engedélyezésén.
júl. 18
5:54
A WienerAI bejelentette az előértékesítés végét, már 7,5 millió dollár gyűlt össze (BitcoinBázis)
A már több mint 7,5 millió dollárt gyűjtött WienerAI ($WAI) bejelentette, hogy legkésőbb július végén lezárja az előértékesítést. A WienerAI mindössze két hónap alatt, a jelenlegi medvés piaci körülmények közepette is megállíthatatlanul tört előre. A projekt minden kripto kereskedő figyelmét megragadta a fejlett AI alapú trading bot segítségével. E
júl. 18
5:54
Álőstermelőket szűrt ki a Nébih a nyári szezonális ellenőrzésen (Helló Sajtó!)
Adminisztratív, piaci és termőhelyi ellenőrzéseket is tartottak a Nébih munkatársai a nyári őstermelői célellenőrzés során. A szakemberek nem saját termesztésből származó, valamint a nyilvántartásba nem bejelentett terméket forgalmazó őstermelőkkel szemben is intézkedtek.
júl. 18
5:57
Ez minden nyaralótulajdonos álma: így is elérhető a szezonhosszabbítás (KKV Magazin)
Tombol a kánikula, beindult a nyaralási szezon, a tulajdonosok megnyitották a hétvégi házakat. De mi a megoldás, ha hűvösre fordul az idő akár csak pár napra is a nyári hónapokban?
júl. 18
6:06
Praxisát áruló háziorvos: "Nekem ez már sok" (Menedzsment Fórum)
Tovább nőtt a megüresedett háziorvosi praxisok száma. Mindeközben az Országos Kórházi Főigazgatóság portálján közel 200 álláshirdetésben keresik a szakembereket. Ezek 25 százaléka olyan orvosoké, akik praxisukat kínálják megvételre. Van aki azt mondja, döntésében az új ügyeleti rendszer is közrejátszott.
júl. 18
6:09
Újabb kihagyhatatlan program borkedvelőknek (MMonline)
Hatvan borászat és száznyolcvan zenész részvételével rendezik meg az idei bor- és dzsessznapokat a debreceni Nagyerdőben augusztus 8-11. között. A nagyerdei Békás-tó partján hat hazai borrégió húsz borvidékének hatvan borászata kínálja majd legjobb borait, a három zenei helyszínen 35 formáció 180 zenésze muzsikál – írja beszámolójában az MTI. A fes
júl. 18
6:18
A kormány miatt rengeteg pénz mehet ki külföldre (Azenpenzem)
A legvagyonosabb ügyfeleket kiszolgálók szerint a bankok devizaműveleteire kivetett új adó miatt azok is külföldi szolgáltatót vehetnek majd igénybe, akik ezt eddig nem tették. A hazai vagyonok komoly része kerül majd így kinti számlákra. Az pedig korábban is látszott, hogy a már kivitt pénz nehezen hozható vissza.

Keresés