A Nantes visszalépése miatt rögtön a csoportkörben kezd az Európa-ligában a Motherson Mosonmagyaróvár női kézilabdacsapata – számolt be hivatalos felületein a klub.
A Motherson-Mosonmagyaróvári Kc hivatalos közleményben tudatta, hogy a selejtező átugrása után rögtön a csoportkörben kezdi meg a 2024-2025-ös Európa-ligát.
A magyar női kézilabda-válogatott remek közösséget alkotva kihozta magából a maximumot a párizsi olimpián – mondta az InfoRádióban a szövetségi kapitány. Golovin Vlagyimir hozzátette: a játékosok büszkék lehetnek a hatodik helyre, amit a mezőny legfiatalabb csapataként értek el.
A horvátok klasszis középpályása, a 31 éves Marcelo Brozovic váratlan döntést hozott, hiszen a századik mérkőzése előtt bejelentette, hogy a visszavonul a válogatottságtól.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban szereplő Phoenix Suns játékosa, a négyszeres olimpiai- és kétszeres Nba-bajnok Kevin Durant a visszavonulásáról beszélt.
Augusztus 17-én a Genoa–Inter és a Parma–Fiorentina meccsekkel startol az olasz labdarúgó-bajnokság. Eddig azonban egyetlen magyar sportcsatorna sem jelentette be a Serie A közvetítését.
Bacsa Péter, a Magyar Birkózók Szövetségének (Mbsz) ügyvezető alelnöke szerint Losonczi Dávid és Muszukajev Iszmail ötödik helyének ellenére a magyar csapat nem teljesítette az előzetes elvárásokat a párizsi olimpián.
Hajdu Botond, a magyar para kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya szerint erős csapattal indulnak majd harcba az augusztus 28-án kezdődő és szeptember 8-ig tartó párizsi paralimpián.
A friss olimpiai negyedik Vas Blanka csapatáért nagy munkát végezve az 53. lett a női Tour de France országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszán, amelyen Puck Pieterse győzött, Vas csapattársa, az ugyancsak holland Demi Vollering pedig növelte előnyét az összetettben.

Tényleg nincs ma már más szelekciós szempont az újonc versenyzők Forma-1-be való behozatalára, mint a csapatok saját versenyzői akadémiái és a vaskos bankszámlák?
Hajdu Botond, a magyar para kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya szerint erős csapattal indulnak majd harcba az augusztus 28-án kezdődő és szeptember 8-ig tartó párizsi paralimpián.
Kalle Rovanpera Finn Rallyjáról kisfilmet készített a Toyota Gazoo Racing, mely bepillantást enged a verseny kulisszái közé, és kiderül, hogy a kétszeres világbajnok bánata nem sokáig tartott a verseny után, és a hétvége egy Takamoto Katsutának rendezett bulival ért véget.
Az olimpiai bajnok öttusázó volt a Most jövök műsorunk vendége, ahol őszintén beszélt az olimpia megpróbáltatásairól, felkészülésének váratlan nehézségeiről , hogy fogalma sem volt a világcsúcsról és arról, hogy a kiberbűnözéssel szeretne foglalkozni.