Nem csak tulajdonost, edzőt is váltott a Bp. Honvéd: Csertői Aurél távozik a kispesti csapat éléről - számolt be róla a klub hivatalos honlapja. Hogy ki lesz az utódja, arról még nem adott tájékoztatást a klub, de a hírek szerint nem kizárható, hogy házon belül oldják meg a pótlását.
A német újraegyesítés ötvenéves évfordulója alkalmából az ország pályázhatna a 2040-es nyári olimpiára, és két nagyváros, keletről Berlin, nyugatról Hamburg lehetne házigazda - fogalmazott Iris Spranger, sport és belügyekért felelős berlini szenátor.
Kétszer megszorongatta már az Arsenal a Manchester Cityt – lehet, hogy három az "ágyús" igazság? Nem kérdés, hogy a bajnoki cím reményében vág neki a szezonnak Mikel Arteta csapata, csak hát azt a Cityt kellene maga mögé utasítania, amelyiket az elmúlt négy szezonban senkinek sem sikerült. Hogy ez az évad is rendkívül izgalmas lesz, az nem lehet vi
Nem sokkal a tulajdonosváltást követően a labdarúgó NB II-ben szereplő Budapest Honvéd bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Csertői Aurél vezetőedzővel.
"A tengerparton ültem, itallal a kezemben majd bumm… a paddockban voltam" – őszintén beszélt visszatérésről, izgalmakról és a nehézségekről, amik nem lepték meg.
A párizsi olimpián ötödik helyen végző ökölvívónk, Hámori Luca edzője, Varsányi Áron a Ripostnak elmondta, egy Iman Helif elleni visszavágó más eredményt hozhatna.
19 évesen a Puskás Akadémia első számú kapusa, és ha csapata profin lehozza az örmény Ararat elleni, csütörtöki Konferencia-liga-mérkőzést, meglehet, David De Geával pacsizhat a következő fordulóban. Egyelőre azonban nem a Fiorentina a téma a felcsúti öltözőben, és Pécsi Ármin sem az olaszokra koncentrál. De hogy miképpen lett kapus az egykori mező
A Bp. Honvéd sportolói szerezték a legtöbb érmet a párizsi olimpián. Gergely István, az egyesület elnöke büszke a sikerre és elmondta, mit gondol Milák Kristóf szerepléséről.
Sébastien Ogier azt követően, hogy bejelentette, megharcol a kilencedik vb címéért és rajthoz áll a WRC hátralévő négy versenyén, válaszolt Thierry Neuville korábbi kritikáira is.
A nyári Európa-bajnokságot követően a magyar labdarúgó-válogatott ősszel ismét a Nemzetek Ligája A divíziójában lép pályára Németország, Hollandia és Bosznia-Hercegovina ellen. A hazai mérkőzésekre augusztus 16-án, pénteken 10 órától lehet bérleteket venni.
A német újraegyesítés ötvenéves évfordulója alkalmából az ország pályázhatna a 2040-es nyári olimpiára, és két nagyváros, keletről Berlin, nyugatról Hamburg lehetne házigazda - fogalmazott a sport és belügyekért felelős berlini szenátor.
Az Nb Ii-ben szereplő Szentlőrinc a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a 34 esztendős Bőle Lukácsot, aki kétszer nyert bajnoki címet a Ferencvárossal, a Pakssal pedig a Magyar Kupát hódította el.
Felemásnak értékeli a párizsi nyári ötkarikás játékokon nyújtott teljesítményét Szilágyi Áron, aki az egyéni szereplésére még mindig nem talált magyarázatot, a kardcsapattal nyert ezüstérmet viszont nagy sikernek tartja. A háromszoros olimpiai bajnok az InfoRádióban elmondta: a következő hetekben pihenni szeretne, és reméli, hogy megoldódik a sarok
Az angol élvonalban szereplő Tottenham Hotspur középpályását, Yves Bissoumát eltiltották a Premier League nyitófordulójától, miután a közösségi médiában kitett egy videót, amely arról tanúskodik, hogy a játékos illegális szer hatása alatt volt.
Kenya meglehetősen sikeres nyarat tudhat maga mögött, hiszen a kelet-afrikai ország 11 érmet szerzett a párizsi ötkarikás játékokon. Nem meglepő tehát, hogy az országban nagy tisztelettel fogadták az olimpikonokat. Két legnagyobb sporthősüknek szobrot is állítottak, de az alkotások nem igazán hasonlítottak a megformált sportolókra.