Címvédőként érkeztek a székesfehérvári Alba Arénában rendezett Szuperkupa találkozóra az Ftc-Telekom jégkorongozói, a trófeát azonban a hazaiak szerezték meg, miután 3-2-re győzni tudtak egy lassabban induló, a végére viszont igazán izgalmasra sikeredett összecsapáson. A zöld-fehérek kapusa, Arany Gergely több nagy védést is bemutatott a találkozón
Arne Slot, a Liverpool vezetőedzője az angolok kedd esti, Milan elleni Bajnokok Ligája-sikere után nem győzte dicsérni a csapatát, s szót ejtett többek között Szoboszlai Dominikról is.
Az ukrán bokszfenomént hamar elengedték, gratulált is a rendőröknek, hogy magasságra, súlyra, ütőtávra és bajnoki címekre való tekintet nélkül teljesítették a kötelességüket.
Szoboszlai Dominik első Bajnokok Ligája-góljának ötödik évfordulóján vette be az AC Milan kapuját kedd este a Bajnokok Ligája-alapszakasz első játéknapján.
Utolsókból elsők, másfél év leforgása alatt – a McLaren számára nagy mérföldkő a konstruktőri vezetés átvétele, ám Andrea Stella mostantól Abu-Dzabiig rá sem akar nézni a tabellára
A Minnesota Lynx magyar válogatott játékosa, Juhász Dorka nélkül győzött a Connecticut Sun vendégeként az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság (WNBA) keddi játéknapján.
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros férfi labdarúgócsapata kedden, ahol a szezoncélokról és a nyáron kinevezett holland vezetőedzőről, Pascal Jansenről is beszélt Kubatov Gábor elnök és Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója – számolt be a klub hivatalos oldalán.
A sorozat jövő évi portugáliai versenyét ugyanazon a pályán rendezik meg, amelyen a WRC-ben a Portugál Rally szuperspeciáljának is otthont ad. A rallycross-világbajnokság promótere bejelentette, hogy hogy hároméves szerződést kötött a portugáliai Lousada pályával a világbajnoki verseny megrendezésére. Lousada először 2025-ben lesz része a világbajn
Rendkívül kellemetlen helyzetbe került Olekszandr Uszik a krakkói repülőtéren. A nehézsúlyú profi boksz jelenlegi első számú csillagát a lengyel hatóságok letartóztatták, és bilincsbe verve vitték el. Az ukrán ökölvívót néhány óra után Volodomi Zelenszkij államfő közbenjárására engedték szabadon.
Először tesztelte a Pirelli a Forma–1 2026-os új gumiját. Kisebb méretek, megváltozott forma – egy átalakított Aston Martinra kerültek fel először a jövő abroncsai.
Sergej Jakirovic vezetőedző és a csapat középpályása, Josip Misic sem győzött elnézést kérni a szurkolóktól azután, hogy a Dinamo Zagreb megsemmisítő, 9-2-es vereséget szenvedett a Bayern Münchentől a Bajnokok Ligájában.
A Szeged férfi kézilabdacsapata csütörtökön 20 óra 45 perctől a címvédő Barcelona vendége lesz a Bajnokok Ligájában. A Tisza-partiak svéd vezetőedzője, Michael Apelgren szerint akkor lehet esélye a csapatának, ha a Barca nem a legjobb napját fogja ki.
A Minnesota Lynx magyar válogatott játékosa, Juhász Dorka nélkül győzött a Connecticut Sun vendégeként az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság (Wnba) keddi játéknapján.
A Dancing with the Stars ötödik szériájában a legmeglepőbb induló Hosszú Katinka. A háromszoros olimpiai bajnok úszó ugyanis egyfelől korábban csak a vízben bizonyította különleges képességeit, másfelől pedig nem nagyon mutatta eddig jelét az elcelebesedésének. Egy hasonló műsorban már két olimpiai bajnok társa, Kovács Ágnes és Czene Attila megmuta
Nem festékszóróval az autóját, hanem magát az egyedi festését fújta le a Red Bull csapata a Szingapúri Nagydíjra. És az év hátralévő részére. "Súlyos" probléma merült fel a szurkolók által készített dizájnokkal
Állítólag nem vénnek való vidék a 86 kilogrammos birkózók szabadfogású magyar bajnoki mezőnye, ám erre most alaposan rácáfolt az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Hatos Gábor, aki október 3-án tölti be a 41. életévét, és a hétvégén megnyerte 12.(!) felnőtt magyar bajnoki címét.
Nagy átszervezésekről döntött a Red Bull F1-es csapata a sportigazgató Jonathan Wheatley távozása után. Max Verstappen versenymérnöke új szerepkört kapott 2025-re.
Bár Faith Kipyegon, Sydney McLoughlin-Levrone vagy Jakob Ingebrigtsen is zseniális atléta, de a sportok királynőjének egyértelmű királya Armand Duplantis. A svéd rúdugró csak nyer és nyer, miközben egyre feljebb srófolja a világcsúcsot - és a rajtdíjait.
Azok után, hogy az SSC Napoli 2023-ban fölényesen megnyerte az olasz bajnokságot, jelentősen visszaesett a csapat teljesítménye. A legutóbbi idényben a nápolyiak három edzőt is alkalmaztak, de a morális válságba került klub így is csupán a tizedik helyen végzett, lemaradt a nemzetközi kupaszereplésről. A Napolit immár két évtizede irányító tulajdo
Sami Pajari és Martins Sesks a 2021-es JWRC után ismét élesben küzdhet meg egymással a Chile Rallyn, méghozzá Rally1-es autókat vezetve. A WRC mindkét újonca kiett magáért a szezonban, Martins Sesks Lengyelországban és Lettországban mutatta meg a tudását, Sami Pajari pedig Finnországban rúgta be az ajtót. Mindkét pilóta a nagycsapatok radarján is f
Partnerükkel, a Hugo Boss-szal együttműködve alkották meg a Szingapúri Nagydíjra készített különleges festésüket: farmerautókat küld pályára az RB-csapat a hétvégén!
Antonio Pérez Garibay korábbi magas rangú mexikói politikust eszméletlen állapotban találták meg, miután fia, a Red Bull pilótája az Azeri Nagydíj utolsó körében a falnak csapódott és kiesett.
Az 52-szeres magyar válogatott Kleinheisler László jó eséllyel decemberig marad a görög Panathinaikosznál - mondta el a csakfoci.hu-nak Filipovics Vladan, a játékos menedzsere.