Jordi Alba bejelentette, a szezon végén felhagy a profi labdarúgással. Több mint 700 felnőtt klubmérkőzés, 93 válogatott fellépés után, egy Európa-bajnoki címmel, hat spanyol bajnoki trófeával és egy BL-serleggel a vitrinben búcsúzik, de vajon mivel foglalkoznak manapság a 2015-ben Bajnokok Ligáját nyerő Barcelona labdarúgói? Mi történt velük az el
Lázba hozta Angliát Arszlanbek Mahmudov. A 197 centiméteres, elképesztő fizikai adottságokkal rendelkező orosz-kanadai bokszoló – akit a közösségi médiában rajongói egy tipikus James Bond gonosztevőhöz hasonlítanak – szombat este a brit Dave Allennel csap össze. Mahmudov nem pusztán külsejével, izmaival keltette fel a figyelmet, olyan fotók és vide
A magyar labdarúgó-válogatott játékosai fekete karszalagot viselnek majd szombaton az örmények elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, az elhunyt Mezey Györgyre emlékezve.
Klein Dávid és Nagy Márton hegymászó a Himalájában átélt "vesés" viszontagságok után mégis úgy döntött, hogy megpróbál feljutni a 8000 méternél is magasabb hegyre. Egy filmes, Géczy Dávid is velük van, nagyszerű alkotásra van kilátás, hiszen előzőleg a nepáli zavargások adtak "történéseket". Így áll most a helyzet.
Kedden letették a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a World Aquatics budapesti székházának alapkövét. Már Budapesten működik a Nemzetközi Cselgáncs, illetve a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség is, ezekhez csatlakozik most a World Aquatics. Szabados Gábor sportközgazdászt ennek jelentőségéről kérdezte az InfoRádió.
Cristiano Ronaldo lett az első aktív futballista, akinek vagyona meghaladta az egymilliárd dolláros álomhatárt. A 40 éves portugál világsztár már évek óta a sportág legjobban fizetett játékosa, idén nyáron aztán egy még jövedelmező szerződést kötött a szaúdi al-Naszr csapatával, így már csak idő kérdése volt, mikor emelkedik új magasságokba a vagyo
Amíg nincs Bajnokok Ligája, addig is van elemző műsor! A Gólvonalban ezúttal Hrutka János és Lukács Viktor elemzi a válogatott szünet ellenére egyáltalán nem kevés és egyáltalán nem súlytalan futballtémákat.
A 2022-es magyar bajnok, Mads Ostberg bejelentette, hogy befejezi a főállású versenyzést. A 37 éves norvég pilóta idén a Horvát Rallyn másodikként ért célba, a szezon végén azonban úgy döntött, a jövőben már csak néhány versenyen indul.
Zlatan Ibrahimovic az Európai Klubok Szövetségének római rendezvényén dicsérte azokat az edzőket, akikkel a karrierje során együtt dolgozhatott, majd szót ejtett azokról, akikkel csak szeretett volna. A Milan labdarúgócsapatánál tanácsadóként foglalkoztatott egykori kiváló csatár arra is kitért, kinek szorít majd a jövő évi, Mexikó, Egyesült Államo
A Williams pilótája, Carlos Sainz bírálta a Forma–1-es közvetítéseket a Szingapúri Nagydíj után. Szerinte kihagyták a verseny legfontosabb pillanatait, mert az operatőrök inkább "a híres emberekre és a barátnőkre" koncentráltak.
Magával ragadó videót osztott meg Lipcsei Péter fia, Lipcsei Krisztián a TikTok-oldalán arról, ahogy a Ferencváros labdarúgócsapatának ikonja az első Fradi-meccsére kíséri az unokáját, Nolent. A rövid filmben még a zöld-fehérekkel négyszeres magyar bajnok és hatszoros kupagyőztes, büszke nagypapa narrációját is élvezhetjük.
Megvan a címvédés! Hazai pályán, egy gólzáporos mérkőzésen 15-14-re legyőzte az FTC-Telekom Waterpolo a vízilabda-Európai Szuperkupa döntőjében a Pro Recco csapatát.
A Bajnokok Ligája-győztes Ferencváros szerda este a Komjádi Uszodában 15-14-re legyőzte az Eurokupa-győztes Pro Reccót, ezzel sorozatban másodszor, története során hatodszor hódította el a férfi vízilabda Európai Szuperkupát.