Az októberi vb-selejtezők lezárultával 28 hely kelt már el a jövő évi labdarúgó-világbajnokság 48-as mezőnyéből. A már biztos vb-résztvevők között mindössze egy az európai, másképpen: a kiadó húsz helyből tizenöt a mi kontinensünké lesz, három a Concacaf-zónáé, kettő pedig interkontinentális pótselejtezőn dől el.
A 2026-os szabályok felrázhatjáj az erőviszonyokat a Forma–1-ben, de közben elképzelhető, hogy a jelenlegi extra szoros mezőny jövőre nem lesz ennyire egyben.
A magyar labdarúgó-válogatott a vb-selejtezők 4. fordulójában Portugáliában elért 2-2-es döntetlennel újabb nagy lépést tett a pótselejtezőt érő csoportmásodik hely megszerzése felé, s egyre inkább körvonalazódik az az út, amely a jövő évi világbajnokság felé vezethet.
Az ügyészek szerint egy harmincas éveiben járó férfi megerőszakolta a 2013-as síbalesete óta állandó ápolásra szoruló, hétszeres Forma–1-es világbajnok Michael Schumacher egyik ápolónőjét. Mindez ráadásul a német legenda glandi házában történt. Az esetet közzétevő svájci lap úgy tudja, az ügyben a héten lesz bírósági tárgyalás.
Csapatkapitányi karszalaghoz méltó teljesítményt nyújtott Szoboszlai Dominik kedd este a portugálok elleni 2-2-es világbajnoki selejtezőn. A 24 éves középpályás vezére volt magyar labdarúgó-válogatottnak, az első félidőben még előny jelentő gólnál Szalai Attilának adott gólpasszt, majd a 91. percben már ő maga talált a portugál kapuba. Az ehhez has
Korábban kétszer fordult elő a WRC-ben, hogy a világbajnoki címvédő egyetlen futamot sem tudott megnyerni, Neuville lehet a harmadik. Létezik egy szűk klub, amihez Thierry Neuville egyáltalán nem szeretne csatlakozni. A WRC történetében mindössze két olyan világbajnok volt, aki címvédőként egyetlen futamot sem tudott megnyerni, és egyelőre úgy áll
Eredményes két mérkőzésen van túl októberben a magyar labdarúgó-válogatott, amely előbb hazai pályán 2-0-ra győzte le az örményeket, majd Lisszabonban egy utolsó percekben szerzett Szoboszlai Dominik góllal 2-2-es döntetlennek örülhetett. Nem véletlen, hogy a nemzeti együttes csapatkapitánya ezúttal a megszokottnál hosszabban értékelt a közösségimé
A sport 20-21. századi története bővelkedik a feledhetetlen hősökben. Ebben a kvízben most tíz sportág magyar és nem magyar legendáiról teszteljük a tudásukat. Lehet, nem a legegyszerűbbek a kérdések, de ha felismeri a fotót, akkor már lényegesen könnyebb dolga lesz. De fordított helyzet is előfordulhat, hogy a lehetséges válaszokból jön rá, ki van
Marco Rossi sok NB I.-es játékosnak adott már bizalmat, most Lukácsot fedezte fel. Szalai Attila egyre magabiztosabb lehet, Kerkez hatékony integrálása a legfontosabb feladat. Bejött a Szoboszlai-faktor és a kapusváltás is.
Alig egy napja jelentette be az Újpest FC, hogy partnerségi megállapodást között a Red Bull-lal, amelynek jelentős érdekeltségei vannak a labdarúgásban, de máris felemelték szavukat a lila-fehérek szurkolói. A drukkerek attól tartanak, hogy a cég szerepvállalása a jövőben nagyobb lesz, és ismét veszélybe kerül az Újpest identitása. Hosszú közlemény
A sportág történetében először 48 ország válogatottja lesz ott a labdarúgó-világbajnokságon. A selejtező a végéhez közeledik, és a mezőnyben már ott van több válogatott is. Amennyiben kijutunk a tornára, akkor néhányukkal akár szembe is kerülhetünk. Nézzük, kik azok, akik már várhatják a sorsolást.
A Mercedes bejelentette, hogy 2026-ban is George Russell és Kimi Antonelli lesz a versenyzőjük a Forma–1-ben. Russell az ötödik, Antonelli a második szezonját tölti majd náluk, ami egyáltalán nem váratlan fejlemény egy ideje, hiszen Toto Wolff jelezte, csak idő kérdése, mikor végeznek a papírmunkával és kerülnek a helyükre a megfelelő aláírások a d
Hiába a gólpassz és a gól mégsem Szoboszlai Dominikot választották olvasóink a portugál–magyar meccs legjobbjának. A csapatban persze több jó teljesítmény is akadt, így az eredmény így sem meglepő: a blikk.hu-n szavazót Tóth Balázs választották meg a bravúros döntetlent hozó találkozó legjobbjának.
Egykori játékosát és edzőjét gyászolja a Zalaegerszeg labdarúgó-csapata. Madár Gábor több évtizeden át volt a kék-fehérek alkalmazásban, futballistaként csapatkapitány is volt. Madár Gábor három nap múlva ünnepelte volna 87. születésnapját.
A keddi műszaki probléma után szerdán Henk Lategan volt a leggyorsabb a Marokkó Rallyn, Sébastien Loeb pedig újra az élre állt. „Még mindig versenyben vagyunk a győzelemért” – figyelmeztetett mindenkit kedd este Sébastien Loeb navigátora, Édouard Boulanger, miután a párosuk az elsőről az ötödik helyre csúszott vissza a tereprali-világbajnokság szez
A magyar labdarúgó-válogatott az örmények legyőzésével (2-0), majd a portugálok elleni bravúros idegenbeli döntetlennel (2-2) nagy lépést tett a világbajnokságról szőtt álmok megvalósítása felé, Lukács Dániel pedig a két kulcsfontosságú selejtezőn nyújtott teljesítményével elérte, hogy minden magyar futballszurkoló megismerje a nevét.
Az előttünk álló években is erős lesz a veszprémi kézilabdacsapat. A klub hivatalos oldalán jelentette be, hogy három kulcsjátékosával is hosszabbított. A klubvilágbajnokságon ezüstérmet szerzett klub három légióssal kötött hosszútávú szerződést.
Szabics Imre megkezdte a munkát új csapatánál az egyiptomi al-Ahlinál. A magyar szakember a dán Jess Thorup segítőjeként dolgozik a jövőben az afrikai együttesnél. Bár hivatalos bejelentés még nem történt, Szabics Imrét saját klubja leplezte le.
A WRC idei tizenkettedik versenyét, a Közép-Európa Rallyt október 16-19. között rendezik Passau központtal, de cseh, osztrák és német pályákon. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a világbajnokság idei utolsó előtti aszfaltos futamáról.
Nincs gondja a gólszerzéssel a magyar labdarúgó-válogatottnak. Marco Rossi együttese sorozatban már öt találkozón talált be legalább kétszer az ellenfél kapujába. Ilyen hosszú szériája ebben a tekintetben még nem volt a csapatnak az olasz mesterrel.
Emlékezetes meccsen győzte le az angol labdarúgó-bajnokságban a Chelsea a Liverpoolt. A londoni kékek a hosszabbítás végén döntötték el a maguk javára a meccset (2-1), amit az edzőjük alaposan meg is ünnepelt a pályán. Erre mi történt? Eltiltották és megbüntették.
Amikor Szoboszlai Dominik kedden este kiegyenlített a portugálok elleni világbajnoki selejtezőn, azonnal tudtuk, hogy ez a találat és az általa megszerzett egy pont még sokat érhet. Úgy néz ki, valóban értékes ez a gól. A statisztikusok szerint egyre jobb helyzetben van a labdarúgó-válogatott.
A futballban nem ritka a beszólás, még akkor sem, ha a célpont a világ valaha volt egyik legjobb játékosa. Az RB Leipzig kőkeményen "megküldte" Cristiano Ronaldót egy posztban. A képen Willi Orbán is szerepel.
Egy dolog biztos: Christian Horner a legkelendőbb a Forma-1 szabad ügynökei közül. A Red Bull egykori csapatfőnökét előbb a Ferrarival, majd a Cadilackel hozták össze, most pedig egy újabb istállónál vetődött fel a neve. Ráadásul egy volt versenyző, Riccardo Patrese szerint akár Max Verstappen is követheti.
Csütörtökön 8 órától a 4.57 km-es Bad Griesbach szakaszon rendezik meg a Közép-Európa Rally shakedownját, melyet bárki élőben követhet. A Közép-Európa Rally magyar idő szerint csütörtökön reggel 8 órakor kezdődik a hivatalos teszttel a 4.57 km-es Bad Griesbach szakaszon, majd még aznap délután két gyorsaságival folytatódik a verseny, a mezőny 14.30
A magyar labdarúgó-válogatott az utolsó pillanatban egyenlített Portugália ellen kedden este. Szoboszlai Dominik gólja alaposan megviselte Cristiano Ronaldót is, aki akkor már a kispad előtt álldogált. A világklasszis játékos – finoman szóval – nem volt boldog.
Különleges, horizonttágító sportközvetítésekbe lehet csütörtökön bekapcsolódni, az ember például nem láthat minden nap baseball-főcsoportdöntőt. Mutatjuk a teljes tévés sportkínálatot!
Szerdán látott napvilágot a hír, hogy egy harmincas éveiben járó férfi megerőszakolta a 2013-as síbalesete óta állandó ápolásra szoruló, hétszeres Forma–1-es világbajnok Michael Schumacher egyik ápolónőjét a német világsztár glandi otthonában. Most újabb részletek derültek ki az esettel kapcsolatban: állítólag a legendás pilóta szintén autóversenyz
Kalle Rovanpera és Jonne Halttunen külön sajtótájékoztatót tartott a Közép-Európa Rally előtt, miután a finn versenyző múlt héten bejelentette, hogy 2025 végén befejezi rallys karrierjét, és pályaversenyzőként folytatja.
Azt már megszokhattuk, hogy a Puskás Arénában rendezett meccsre akkor is elkel minden jegy, ha a magyar válogatott Andorra ellen lép pályára. Európában még csak barátkoznak ezzel és rácsodálkoznak erre. Kijöttek a legutóbbi játéknapok nézőszám adatai.
A WRC 2021-es visszatérése óta Lamia adott otthont az Akropolisz Rally központjának, ám 2026-tól a verseny régi-új helyszínre, Loutrakiba költözik, amely 2013-ig már korábban is otthont adott a legendás görög futamnak.
Bíróság elé kell állnia a hazájában Vinícius Júniornak. A Real Madrid brazil futballsztárját a helyei hatóságok "mások nyugalmának megzavarása" miatt vonják felelősségre – írta meg az O Globo. A kétszeres Bajnokok Ligája-győztes támadó a 25. születésnapi ünnepségén történtek miatt került bajba, amelyet július 19. és 21. között tartottak Rio Janeiró
Idén utoljára rendezik meg a Közép-Európa Rallyt, amely Csehország, Ausztria és Németország szakaszain zajlik, azonban Németországban felmerült a terv, hogy a jövőben ismét önálló WRC-futamot rendezzenek.
Egyre több az ellensége a VAR-nak, azaz a futballban alkalmazott videóbírónak. A svéd klubok tiltakoznak a bevezetése ellen, Németországban pedig szakmailag ellenzik. Most egy újabb ország csatlakozhat a NO VAR!-mozgalomhoz. Bár Ausztriában alapvetően más miatt kezdenek harcot a videóspori ellen.
Kínos helyzet: Schäfer András miatt áll a bál német klubjánál. A futballista kedden pályára lépett a portugálok elleni világbajnoki selejtezőn (2-2), de még az első félidőben cserét kért. Korábban sokat szenvedett sérülésekkel, most azonban másról volt szó, betegséggel küszködve vállalta a játékot, de a találkozó közben már érezte, hogy nem bírja t
Csütörtök hajnalban 67 esztendős korában elhunyt a Videoton UEFA-Kupa-döntős csapatának egykori labdarúgója, Novath György. A hírt a fehérvári együttes közölte honlapján, megemlékezve Novath pályafutásáról. A legendás játékosért már a nyáron is sokan aggódtak, mivel tüdőproblémák miatt kórházba került, állapota kritikus volt.
Motorsport-akadémia alakul a Hungaroringen, ami a fiatal tehetségek kibontakozását, valamint a mérnöki tudás és az ipari partnerekkel közös kutatás-fejlesztést egyaránt szolgálja.
A székesfehérvári együttessel két bajnoki bronzérmet (1984, 1985) szerző, Magyar Népköztársasági Kupa-döntős (1982) futballista – aki csatárként és középpályásként is bevethető volt – a Szent György Egyetemi Oktató Kórház csákvári intézményében halt meg.