A Real Madrid labdarúgójának tavaly októberi keresztszalag-szakadása kitartóbb problémának bizonyul a vártnál, ismét orvosi beavatkozásra van szüksége.
A vidéki élet szépségeiről mesélt a Country Life magazinnak David Beckham. Az egykori angol válogatott futballsztár és felesége, Victoria 2016-ban 12 millió eurónak (4,6 milliárd Ft) megfelelő összegért vásárolták meg cotswoldsi birtokot, ahol azóta is élvezik a mindennapokat.
A folytatódó MOL Magyar Kupa Diósgyőri VTK - Szeged-Csanád GA összecsapását, illetve német, olasz és angol labdarúgó-mérkőzéseket adnak élőben kedden a sportcsatornák-
A Hyundai új sportigazgatója, Andrew Wheatley meglehetősen merész célt tűzött ki a csapat elé a következő szezonra. Andrew Wheatley nem kertel. A Hyundai WRC-csapatának új sportigazgatója határozottan kijelentette, hogy a csapat 2026-ban megnyeri a világbajnokságot. Ehhez gyökeres fordulatra lenne szükség a csapat háza táján, hiszen a Hyundai legut
A Hertha BSC idén sem remekel a Bundesliga II-ben, 9 pont a lemaradása a feljutást jelentő második helyezettől. A hétvégi fordulónak negatív mérleggel vágott neki, de a Düsseldorf elleni mérkőzést sikerült megnyernie (1-0), így most, tíz forduló után 50%-os teljesítménnyel a 8. helyen áll. De az említett összecsapáson a hajrában történt valami olya
A Himaláján küzd az elemekkel Gulyás Dénes, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályban szereplő BTE Felsőzsolca labdarúgócsapatának vezetőedzője. Az 56 esztendős tréner Nepálban próbál feljutni a Mera Peak csúcsára, amely 6467 méter magas.
A 67 kilogrammos súlycsoportban szereplő Márton Luana aranyérmet nyert kedden a kínai Vuhsziban zajló tekvandó-világbajnokságon. A 19 éves magyar versenyző – aki két éve 57 kilóban diadalmaskodott – egész nap remekül küzdött, a fináléban pedig magabiztosan, két menetben győzte le a brazil Milena Titonelit.
Nemcsak a WRC2-es világbajnok Oliver Solberg számíthat előrelépésre, hanem egy másik versenyző is felhívta magára a figyelmet. Az M-Sport erőforássok tekintetében messze elmarad a Toyota és a Hyundai lehetőségeitől, ami azt jelenti, hogy más megközelítést kell alkalmaznia a pilótáival kapcsolatban. A csapat olyan fiatal versenyzőkre koncentrál, aki
Az ausztrál kormány megtagadta Steven van de Velde vízumkérelmét. A holland strandröplabdázó a sportág világbajnokságán való részvétel szándékával, válogatott játékosként szeretett volna Ausztráliába bebocsátást nyerni, kérelmét azonban elutasították. Van de Veldét 2016-ban négy év börtönbüntetésre ítélték, amiért megerőszakolt egy 12 éves lányt.
Osztályozót szeretnének az NB I-es csapatok. Egészen konkrétan azt javasolják, hogy az élvonalban 11. helyen végző csapat ne essen ki azonnal a második ligába, az NB II másodikja pedig ne jusson fel közvetlenül, hanem egy párosmérkőzésen döntsék el egymás között, melyikük lesz az élvonal tagja a következő bajnokságban. A jelenlegi szabályok szerint
Szeptember 13-án Örményországba utazik a magyar labdarúgó-válogatott, három nappal később pedig Írországot fogadja. A jegyeket hétfőn kezdte el árulni az MLSZ, és egy darab sem maradt már belőlük. A két utolsó mérkőzés dönt a válogatott sorsáról.
Thierry Neuville testvére, Tom Heindrichs a német Opel Kupa megnyerése után jutalmul jövőre bemutatkozhat a Junior ERC-ben. A világbajnok Thierry Neuville testvére, Tom Heindrichs nyerte meg a német Opel Kupát, így 2026-ban a Junior ERC-ben indulhat. A 21 éves belga versenyző bajnoki címe a Közép-Európa Rally betétfutamán dőlt el, amikor riválisa,
Az Észt Rallyn tündérmesébe illő győzelmet arató Oliver Solbergről olvashatnak portrét a RallyCafe Magazin legújabb számában. Az Észt Rallyn elképesztő győzelmet aratott Oliver Solberg, aki három év után tért vissza a világbajnokság legmagasabb szintjére. A még mindig csak 23 éves svéd versenyző elképesztő utat járt be az elmúlt években, amelynek a
Josep Martinez, az Internazionale labdarúgócsapatának 27 éves cserekapusa halálos közlekedési baleset részese volt a Comói-tó közelében – közölte a rendőrség.
Játékosok is főszereplők lehetnek abban a fogadási botrányban, amely hétfőn rázta meg a török labdarúgást. A Habertürk műsorszolgáltató igazságügyi forrásokra hivatkozva kedden arról számolt be, hogy klubokat és 3700 játékost is vizsgálnak az ügyben.
Két hónapja úgy tűnt, minden eldőlt, és Piastri vagy Norris nagyon simán begyűjtheti első világbajnoki címét. Verstappen viszont 104 pontos hátrányból úgy visszaküzdötte magát, hogy az sem kizárt, ő húzza be az ötödik címét. Négy futam van hátra, mi jöhet még?
Kalle Rovanperä két WRC-futam között időt szakított egy titkos tesztelésre Jerezben, ahol Forma–2-es autóval körözött. Az év végén a WRC-ből távozó és a pályafutását a japán Super Formulában folytató Kalle Rovanperä újabb lépést tett a pályafutásában. Ezen a héten titkos teszten vett részt Jerezben, ahol Forma–2-es autót vezetett. A kétszeres raliv
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án, a Puskás Arénában.
A továbbiakban már nem az Újpest első keretének tagja André Duarte – derül ki a klub hivatalos közleményéből. A határozatlan időre szóló döntés okát egyelőre nem közölte az együttes.
Bernie Ecclestone ünnepel. A Forma–1-et 2017-ig közel négy évtizeden keresztül vezető brit üzletember betöltötte a 95. életévét. Ám a hatalmas vagyona ellenére úgy döntött, csendben élvezi a mindennapjait a svájci Gstaad városában a feleségével, a 49 éves Fabianával, valamint az ötéves fiukkal, Ace-szel.
Vinícius Júnior eddig a Real Madrid egyik kulcsembere volt, de most úgy érzi, mellőzik. Xabi Alonso kevesebb szerepet szán neki, a hosszabbítási tárgyalások pedig leálltak. A brazil sztár egyre elégedetlenebb, és már a klubváltás gondolata is felmerült benne. Mi vezetett idáig, és hogyan reagál erre a klub?
Gólpasszal járult hozzá Dárdai Márton a Hertha BSC 3-0-s győzelméhez a szintén a másodosztályban szereplő Elversberg ellen a labdarúgó-Német Kupa második fordulójában. Willi Orbán a harmadosztályú Cottbus ellen aratott 4-1-es győzelme során a Leipzig első találatának előkészítéséért volt felelős, a kupaszereplések tekintetében pedig a klub örökrang
Lionel Messit sokan minden idők legjobb labdarúgójának, sőt, sportolójának tartják. Az azonban joggal izgathatja a fantáziákat, hogy vajon az argentin klasszis kit, vagy kiket tart a valaha élt legjobb sportolónak. Az Inter Miami klasszisa kevesebb mint egy héttel azután, hogy aláírta új, 2028-ig szóló szerződését adott interjút, amelyben megnevezt
Új edzőt keres a Celtic, és Ange Postecoglou, valamint Ole Gunnar Solkskjaer mellett az FTC ír trénerét is a legnagyobb esélyesek között emlegetik a helyi lapok.
A Diósgyőr 2–0-ra nyert a másodosztályú Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellen a labdarúgó Mol Magyar Kupa negyedik fordulójának nyitómérkőzésén kedd este, és elsőként a nyolcaddöntőbe jutott.