Fángli Henrietta számára nyomást és motivációt is jelentenek az országos csúcsok, amelyeket októberben a rövidpályás világkupasorozat során úszott az Egyesült Államokban.
Zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el az angol labdarúgó-bajnokságban a Liverpool, amely szombaton a Brentford otthonában kapott ki 3-2-re. A címvédő vörösöknél komoly gondok vannak, a korábbi angol válogatott klasszis, Gary Neville pedig a magyar válogatott hátvédet, Kerkez Milost tartja az egyik leggyengébb láncszemnek a Poolnál.
A világkupán mind a kilenc versenyét megnyerte, és két világcsúcsot is úszott a magyar sztár, de a szigorú egyetemi szabályok miatt lehet, hogy semmit nem tarthat meg az összesen 61 millió forintnyi nyereményéből.
Majdnem félmilliárd eurót költött el az angol bajnok átigazolásokra a nyáron, de a befektetés eddig nem térült meg, négyszer kapott ki Arne Slot csapata, amiből Szoboszlai Dominik magasan kiemelkedik. A benne lévő tűz hiányzik a társaiból.
Harmincmillió forintos sikkasztást leplezett le a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ), a pénz a feljelentést követően megtérült. Az MTSZ hétfői sajtóközleménye szerint a pénzügyi beszámolók rendszeres felülvizsgálata során szabálytalanságok gyanúja vetődött fel. Kindl Gábor elnök soron kívüli belső vizsgálatot rendelt el, amely megállapította, hogy a
Ha a hátralevő négy futamon bármelyik McLaren-versenyző hibázik, akkor Max Verstappen előzhet az összetett pontversenyben, vagyis háromszereplős lett a versenyfutás a vb-címért – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A motorsportol.hu főszerkesztője szerint változatlanul benne van a levegőben, hogy Lando Norris és Oscar Piastri egymásnak ugrik, és e
Szomorú hírről számolt be hétfőn a DVSC SCHAEFFLER. Hosszan tartó, súlyos betegség után 64 éves korában elhunyt Szikszay Sándor, aki játékosként, majd játékvezetőként és versenybíróként szolgálta a magyar és a debreceni kézilabdát.
Botrányos jelenetekkel ért véget a vasárnapi El Clásico a Bernabéu Stadionban. Noha a két edző, Xabi Alonso és a katalánok eltiltott német trénerét, Hansi Flicket helyettesítő Marcus Sorg szerint általában ilyen a két csapat rangadója, forrnak az indulatok, a történtek bőven adnak témát a spanyol sajtónak.
Félelmetes élményben volt része a Zenit labdarúgójának, Andrej Mosztovojnak: a hússzoros orosz válogatott játékosra maszkos emberrablók támadtak a múlt héten, de szerencsére sikerült elmenekülnie. Mint kiderült, a bűnözők egy befolyásos politikus fiát valóban elrabolták napokkal később.
Holdampf Gergő szerint feladták a leckét Vladimir Radenkovic vezetőedzőnek, Gera Dániel számára különleges értékkel bír a Magyar Kupa – többek között erről beszélt a Diósgyőr két játékosa az M4 Sportnak a Szeged elleni kupameccset megelőzően.
Hol van itt a következetesség? – kérdezi a Ferrari csapatfőnöke. Frédéric Vasseur szerint túlzó büntetéssel tették tönkre Lewis Hamilton versenyét Mexikóban.
Korábban csak a főként japán versenyzőket fejlesztő Toyota-programról lehetett tudni, most azonban kiderült, hogy van egy európai versenyzők számára létrehozott program is.
Bár két találkozó (Kisvárda–Ferencváros, Kazincbarcika–ETO) elmaradt, túl vagyunk a Fizz Liga egyharmadán, ezért megnéztük, melyik csapat hányadik helyen áll. Elöljáróban kijelenthető, számos meglepetést tartogatott az eddigi szakasz.
Győzködött és dühöngött George Russell, és mire a Mercedes hallgatott rá, már késő volt. A brit szerint dobogós esélyt játszottak el a csapatutasítás halogatásával.
A Real Madrid labdarúgójának tavaly októberi keresztszalag-szakadása kitartóbb problémának bizonyul a vártnál, ismét orvosi beavatkozásra van szüksége.
A vidéki élet szépségeiről mesélt a Country Life magazinnak David Beckham. Az egykori angol válogatott futballsztár és felesége, Victoria 2016-ban 12 millió eurónak (4,6 milliárd Ft) megfelelő összegért vásárolták meg cotswoldsi birtokot, ahol azóta is élvezik a mindennapokat.
Kós Hubert úgy érzi, mindig megvoltak az adottságai, de Bob Bowman irányításával kapott olyan mentális pluszt, hogy megnyerjen mindent – többek között erről beszélt az úszóklasszis az országos sportnapilapnak adott interjújában.
A 67 kilogrammos súlycsoportban szereplő Márton Luana bejutott az elődöntőbe, ezzel már biztos érmes a kínai Vuhsziban zajló tekvondó-világbajnokságon.
A folytatódó MOL Magyar Kupa Diósgyőri VTK - Szeged-Csanád GA összecsapását, illetve német, olasz és angol labdarúgó-mérkőzéseket adnak élőben kedden a sportcsatornák-
A Hyundai új sportigazgatója, Andrew Wheatley meglehetősen merész célt tűzött ki a csapat elé a következő szezonra. Andrew Wheatley nem kertel. A Hyundai WRC-csapatának új sportigazgatója határozottan kijelentette, hogy a csapat 2026-ban megnyeri a világbajnokságot. Ehhez gyökeres fordulatra lenne szükség a csapat háza táján, hiszen a Hyundai legut
A Hertha BSC idén sem remekel a Bundesliga II-ben, 9 pont a lemaradása a feljutást jelentő második helyezettől. A hétvégi fordulónak negatív mérleggel vágott neki, de a Düsseldorf elleni mérkőzést sikerült megnyernie (1-0), így most, tíz forduló után 50%-os teljesítménnyel a 8. helyen áll. De az említett összecsapáson a hajrában történt valami olya
A Himaláján küzd az elemekkel Gulyás Dénes, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályban szereplő BTE Felsőzsolca labdarúgócsapatának vezetőedzője. Az 56 esztendős tréner Nepálban próbál feljutni a Mera Peak csúcsára, amely 6467 méter magas.