2025. november 27. csütörtök

nov. 27
14:27
A téli utak kegyetlenek – a legtöbb sofőr itt hibázik óriásit (rtl.hu)
Ahogy beköszönt a tél, minden vezetési helyzet nehezebbé válik: hosszabb fékút, gyengébb tapadás, kiszámíthatatlan forgalom. A cikkben végig vesszük, milyen tipikus hibák miatt csúsznak meg a sofőrök, mit kell másképp csinálni ilyenkor, és miért nem érdemes volán mögé ülni, ha belül szorongsz.
nov. 27
14:39
BL-győztesek, világhírű futballisták ellen játszik ma a Ferencváros az Európa-ligában (Infostart)
Isztambulban, a Fenerbahçe ellen játssza a Ferencváros (magyar idő szerint 18.45-től) a mostani Európa-liga főtáblás szakaszában az ötödik mérkőzését. A zöld-fehérek az első négy fordulóban veretlenek maradtak.
nov. 27
14:45
Fernando Alonso ismét utalt arra, mikor vonul vissza a Forma-1-ből (Sportal)
Fernando Alonso, a kétszeres világbajnok ismét felvetette a Forma-1-ből való visszavonulásának kérdését, ami legkorábban a 2026-os szezon végén következhet be, amikor lejár az Aston Martinnal kötött jelenlegi szerződése.
nov. 27
14:51
Négyen kaptak defektet, Pajari vezet Szaúd-Arábiában (Racing)
A Szaúd-Arábia Rally hatodik szakaszán négyen is defekttel értek célba, köztük Martins Sesks is, így Sami Pajari először vezet egy WRC-futamot.
nov. 27
14:51
Nem mindennapi meccs Dél-Amerikában: 17 kiállítás, vérrög az edző fejében és könnygáz a pályán ???? (Sportal)
A Real Oruro és a Blooming összecsapása a Bolíviai Kupa negyeddöntőjében teljes káoszba fulladt.
nov. 27
15:00
Norris elmondta, miért nem volt "sokkoló meglepetés" számára a kizárás (m4sport.hu)
Lando Norris nem hiszi, hogy tehetett volna többet a Las Vegas-i kizárás ellen múlt vasárnap. Elmondta, miért nem érte váratlanul a helyzet, és a folytatásról is beszélt.
nov. 27
15:00
Menyasszonya jelentette be a hírt, újabb csöppséggel bővül Cristiano Ronaldo családja (BorsOnline)
Ronaldo és menyasszonya örökbe fogadott egy kiskutyát.
nov. 27
15:03
A történelmi mélypontra süllyedő Liverpool edzője biztonságban érzi magát (Telex)
Arne Slottal egy éve szárnyalt a csapat, most 62 éve nem látott negatív szériába jutottak.
nov. 27
15:09
Könnygázzal és gumibottal támadtak a rendőrök a Newcastle szurkolóira (Sportal)
Angol szurkolókat könnygázzal és gumibotokkal támadtak meg a Marseille-i Bajnokok Ligája-mérkőzés után. A klub elítéli a bánásmódot és hivatalos vizsgálatot követel.
nov. 27
15:33
Visszatért a Barcelona kulcsjátékosa, de lesérült egy másik (Sportal)
A Barcelona sérültjei közül Pedri visszatért, de őt Fermín López váltotta, aki két hétre dőlt ki.
nov. 27
15:51
BBC: Szoboszlai Dominik a Liverpool legfényesebb csillaga (Infostart)
A Liverpool középpályása, Curtis Jones ugyanakkor nem talál magyarázatot arra, hogyan juthatott a csapat ekkora válságba.
nov. 27
15:54
Kapóra jött kizárás: Piastri mosolyog a paradoxonon, de nem érzi ezt egy extra életnek (m4sport.hu)
Abszurd helyzet, amiről a reptéren értesült. Oscar Piastrinak ezúttal nem különösebben kellett bánnia a McLaren kizárását
nov. 27
15:57
Magas lázzal játszott, de így is remekelt a Real Madrid középpályása (Sportal)
Eduardo Camavinga lenyűgöző teljesítményt nyújtott a Real Madrid színeiben az Olympiakosz ellen, annak ellenére, hogy egészségügyi problémával küzdött.
nov. 27
16:03
Szerb válogatott csatárt igazolt a DVTK (Sportal)
Mirko Djumic révén szerb válogatott csatárral erősített a jégkorong Erste Ligában érdekelt DVTK Jegesmedvék csapata.
nov. 27
16:15
Fourmuax kockáztatott és az élre állt, Ogier került közelebb a vb-címhez Szaúd-Arábiában (Racing)
Martins Sesks és Sami Pajari után Adrien Fourmaux vette át a vezetést csütörtökön a Szaúd-Arábia Rallyn, míg Kalle Rovanpera megelőzte Elfyn Evanst, így Sébastien Ogier került közelebb a vb-címhez.
nov. 27
16:21
A Barcelona játékosa: Elegem van ebből a szenvedésből (Sportal)
Wojciech Szczesny egy interjúban elárulta, hogy még mindig szenved a 2008-ban, az Arsenalnál elszenvedett sérülése miatt, amikor egy edzőtermi balesetben eltörte mindkét alkarját.
nov. 27
16:27
Mbappé megdöntheti Puskás és Di Stefano rekordját (Sportal)
Kylian Mbappé felzárkózott Puskás Ferencék mellé az által, hogy négyszer is eredményes tudott lenni a Real Madrid színeiben a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának ötödik fordulójában, a görög Olimpiakosz otthonában 4-3-ra megnyert szerda esti mérkőzésen.
nov. 27
16:42
"Szabaduljunk meg ettől az idiótától" - a szurkolók már ítéletet mondtak Liverpoolban (Ripost)
Egyre hangosabbak az Arne Slot kirúgását követelő hangok
nov. 27
16:45
Joshua Kimmich az Arsenal elleni vereség után: A PSG bonyolultabb ellenfél volt (Sportal)
A Bayern München londoni veresége után Joshua Kimmich meglepő kijelentést tett: szerinte nem az Arsenal volt a legnehezebb ellenfél, amellyel a bajorok ebben a szezonban találkoztak, hanem a PSG.
nov. 27
16:54
"Nem aludtam jól" - Arne Slot bevallotta, fogalma sincs, mit tegyen (BorsOnline)
Pocsék helyzetben van az Fc Liverpool, amely az utóbbi 12 meccsén kilenc vereséget szenvedett. Arne Slot vezetőedző csütörtök délután sajtótájékoztatón reagált a helyzetre.
nov. 27
16:57
Döbbenetes statisztikai adat, ezért nem megy a Liverpoolnak (Metropol)
Szoboszlain kívül mindenki csődöt mond Liverpoolban.
nov. 27
17:00
Wolff: Ha a mi motorunk lesz a legjobb, akkor is ott lesznek a belső ellenfelek (m4sport.hu)
Jelezte, nem úgy készül 2026-ra, hogy ők lesznek előnyben, de ha mégis…
nov. 27
17:03
Haladékot kapott Arne Slot, két meccse van a bizonyításra (Sportal)
Úgy tűnik, egyelőre haladékot kapott a menesztés elől a Liverpool holland menedzsere, Arne Slot.
nov. 27
17:06
Piastri "röviden beszélt" a McLarennel a csapatsorrend kérdéséről (m4sport.hu)
Oscar Piastri elismerte, szóba került közöttük a McLarennel a csapatsorrend kérdése, de biztosítékot kapott a főnökeitől. A helyzete kapcsán nincsenek illúziói.
nov. 27
17:12
"Hiba volt Piastrira cserélni Ricciardót" (m4sport.hu)
A szakértő szerint a McLaren a klasszikus első, második számú felállással előrébb tartana, Norris már bajnok lenne.
nov. 27
17:15
"Na te kis takony, akkor irány hazafele" – rendőrök kísérték haza Torghelle Sanyit (rtl.hu)
Torghelle Sándor, a korábbi válogatott labdarúgó a görög Panathinaikos színeiben már pályára lépett a Bajnokok Ligájában. A játékos nemcsak a 2006-os, Barcelona elleni döntetlent idézte fel, hanem egy különös szurkolói emléket is: egyszer a rendőrök nyakon csípték egy meccs után, és egészen hazáig kísérték őt. Ha érdekel mit mesélt még Torghelle, a
nov. 27
17:18
Mick Schumacher: Végig versenyben voltam a Cadillacnél (m4sport.hu)
Nem gondolja, hogy az IndyCarral "bezárulna" az F1 felé vezető ajtó.
nov. 27
17:20
Hadjar árulkodó mosolya: Tudom, hogy jövőre a rajtrácson leszek. Hogy hol? Ki tudja (m4sport.hu)
Még egy versenyhétvége, és a Red Bull bejelenti a 2026-os versenyzőfelállását. Isack Hadjar mosolya és válaszai már árulkodnak
nov. 27
17:21
Simeone az Inter elleni győzelemről: A terv tökéletesen működött (Sportal)
Diego Simeone, az Atlético Madrid edzője nyilatkozott az Inter ellen aratott Bajnokok Ligája-győzelem után.
nov. 27
17:39
Arne Slotot már a jövőjéről sem kérdezték, igaz lehet az ultimátum (Metropol)
Érdekes sajtótájékoztatót tartott a Liverpool edzője.
nov. 27
17:39
Cristiano Ronaldo belép az MMA világába (Sportal)
A válogatott csapatkapitánya bejelentette befektetését a WOW FC spanyol MMA-szervezetbe.
nov. 27
17:48
Szívszorító: Órákkal felesége halála után hunyt el Dr. Póka László (BorsOnline)
Dr. Póka László egykori triatlonos és öttusázó nem élte túl a gyászt.
nov. 27
17:54
A Fradi német átlövője élvezte a vb-nyitányt, tovább építené a lendületet (m4sport.hu)
A Ferencváros balátlövője, Emily Vogel nagyjából elégedett azzal a teljesítménnyel, amit a társházigazda német női kézilabda-válogatott nyújtott Izland ellen a világbajnoki nyitómérkőzésen, bár szerinte emberelőnyben néha kapkodtak.
nov. 27
17:57
Bajnokok Világa – Mbappé négyet lőtt a görögöknek, egyre mélyebb gödörben a Liverpool (Sportal)
Újra itt a Sportal európai topfutballal foglalkozó magazinja, a Bajnokok Világa, melynek ötödik adásában a BL ligaszakaszának ötödik körét vesszük górcső alá a Sportal Tv stúdiójában állandó BL-szakértőnkkel, a Cube adatelemzőjével, Mátrai Márkkal. Ezúttal 64 gólt lőttek a csapatok, mindössze egyetlen mérkőzésen nem találtak be a felek, így ezúttal
nov. 27
18:00
Alonso "logikus lépésnek" tartja Newey kinevezését csapatfőnökké (m4sport.hu)
Adrian Newey mint Forma–1-es csapatfőnök? Fernando Alonsót nem lepi meg a hír. Szerinte ennek kellett következnie.
nov. 27
18:03
Egy napon hunyt el a híres magyar sportoló és felesége (Infostart)
Megrázó üzenetet tett közzé a Magyar Triatlon Szövetség.
nov. 27
18:03
Az Arsenal jó hírekre vár a Chelsea elleni derbi előtt (Sportal)
Az Arsenal rengeteg sérülttel kezdte a szezont, egymás után döltek ki a kulcsjátékosok, most viszont újra teljes lehet a keret.
nov. 27
18:06
Változások Katarban: Kavicsággyal rettentik el a versenyzőket a pályaszélesítéstől! (m4sport.hu)
Az előző évek tapasztalatai alapján több ponton is változtatott az FIA.
nov. 27
18:06
Nem lesz olcsó a karácsony, Buzsik Borka luxusba vitte a kislányát (BorsOnline)
Buzsik Borka és kislánya már javában készülnek az ünnepekre.
nov. 27
18:12
Varga Barnabással, viszont Tóth Alex nélkül kezd a Ferencváros a Fenerbahce elleni El-meccsen (m4sport.hu)
Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője kijelölte kezdőcsapatát a 18.45-kor kezdődő, Fenerbahce elleni Európa-liga-mérkőzésre.
nov. 27
18:15
Futballban nincs egyetértés: Lovas Rozi és férje más csapatnak szurkol (rtl.hu)
Lovas Rozi életében már gyerekkora óta nagy szerepet tölt be a futball, férjével folyamatosan követik a az angol első osztály meccseit. A foci szerinte gyerekeinek is sokat tanít, a csapatsportot ő maga mindigis hiányolta az életéből. A Gólkirályság Tónija exkluzív interjúnkban elárulta, hogy ki a kedvenc csapata a Bajnokok Ligájában, de hozzátette
nov. 27
18:15
Emily Vogel a vb-nyitány után: Támadásban egy kicsit pontosabbnak kellene lennünk (Sportal)
A Ferencváros balátlövője, Emily Vogel nagyjából elégedett azzal a teljesítménnyel, amit a társházigazda német női kézilabda-válogatott nyújtott Izland ellen a világbajnoki nyitómérkőzésen, bár szerinte emberelőnyben néha kapkodtak.
nov. 27
18:27
Szakíró: épp egy világválogatott formálódhat a Forma–1-ben (Infostart)
A következő szezontól Adrian Newey lesz a Forma–1-es Aston Martin csapat főnöke. Elődje, Andy Cowell stratégiai vezetőként folytatja munkáját. Az InfoRádió a sorozat történetének legsikeresebb autótervezőjéről és a mostani szerepvállalásáról is kérdezte Vámosi Pétert, a Motorsportol.hu portál főszerkesztőjét.
nov. 27
18:27
Tóth Alex kimaradt a kezdőcsapatből – így áll fel a Ferencváros a Fenerbahce otthonában (Sportal)
A labdarúgó Európa-liga alapszakaszának ötödik fordulójában a Ferencváros a török Fenerbahce otthonában lép pályára. Íme, a csütörtök esti mérkőzés kezdőcsapatai.
nov. 27
18:33
Bajnokok Világa – Mbappé négyet lőtt a görögöknek, egyre mélyebb gödörben a Liverpool (Sportal)
Újra itt a Sportal európai topfutballal foglalkozó magazinja, a Bajnokok Világa, melynek ötödik adásában a BL ligaszakaszának ötödik körét vesszük górcső alá a Sportal Tv stúdiójában állandó BL-szakértőnkkel, a Cube adatelemzőjével, Mátrai Márkkal. Ezúttal 64 gólt lőttek a csapatok, mindössze egyetlen mérkőzésen nem találtak be a felek, így ezúttal
nov. 27
18:39
Elmagyarázták, mi okozta a Las Vegas-i Nagydíj furcsa szabálytalanságát (Racing)
Andrew Shovlin leszögezte, a megbüntetett Andrea Kimi Antonelli mindent megfelelően csinált a Las Vegas-i Nagydíj rajtja előtt.
nov. 27
18:45
Ancelotti bejelentette az egyetlen biztos brazil játékost a világbajnokságra (Sportal)
Carlo Ancelotti, a brazil válogatott szövetségi kapitánya nyilatkozott arról a keretről, amellyel a jövő nyári észak-amerikai világbajnokságon számol. Az olasz szakember külön kitért Vinícius Júniorra és az idei szezonban nyújtott teljesítményére.
nov. 27
18:54
Fair play-díjas jelenettel rajtolt a női kézilabda-vb (m4sport.hu)
A spanyol női kézilabda válogatott sima, 26-17-es győzelmet aratott Paraguay ellen a női kézilabda-világbajnokság első játéknapján, szerdán. A paraguay-i csapatból a mérkőzés 44. percében lesérült Sabrine Fiore, akit a spanyol játékosok is vigasztaltak a találkozó után.
nov. 27
18:56
"Nem várom 2026-ot" – Hamilton állítja, csak a frusztráltság beszélt belőle (m4sport.hu)
Lewis Hamilton tisztázta, miért mondta azt, hogy nem várja a 2026-os szezont, és a nehéz ferraris szezonjára is reflektált.
nov. 27
19:09
Neymar mindent kockára tesz (Sportal)
A brazil legenda a csapatát nehéz helyzetben sem hagyja cserben, és az orvosi tanácsokat figyelmen kívül hagyva folytatja az edzéseket. Egy ilyen döntésnek azonban katasztrofális következményei lehetnek.

Keresés