2025. november 27. csütörtök

nov. 27
0:21
Szigorú látogatási szabályokat hoztak: ha ide mész, erről tudnod kell (Agrárszektor)
Jelentősen, mintegy 15 százalékkal csökkent a tátrai zergeállomány az elmúlt egy évben a november elején végzett számlálás szerint. A szakemberek aggódnak, mivel a világon kizárólag a Magas- és az Alacsony-Tátrában élő faj teljes populációja mindössze 936 egyedre tehető.
nov. 27
0:24
Kivonul Magyarországról a Hervis – túl divatos lett a piac? (TőzsdeFórum)
Jelentős változás előtt áll a hazai sportszerpiac: a Hervis bejelentette, hogy eladja magyarországi és romániai leányvállalatait. A vállalat szerint a térség piacai egyre inkább a divat felé tolódnak, ami már nem illeszkedik a cég sportközpontú stratégiájához.- számolt be róla a Hvg A Sports Direct tulajdonosa veszi át az üzleteket A Hervis anyavál
nov. 27
0:25
Nincs vége: újabb magyar megyében jelent meg a súlyos betegség (Agrárszektor)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy 0,3 ha nagyságú, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei borszőlő ültetvényen vett mintából igazolta a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma Fd jelenlétét. Ezzel már összesen 18 vármegye érintett a fertőzésben. A hivatal ezúton kéri a termelőket, hogy tartsák be a növényvédelmi előírások
nov. 27
0:29
Jól járt az a termelő, aki ezt a zöldséget választotta: megérte belevágni (Agrárszektor)
Franciaországban a túltermelés ellenére is jó szezont zártak az uborkatermesztők. Augusztusig kivételesen jó évnek tűnt az idei, ám az őszi visszaesés ellenére sem lehet okuk panaszra a termelőknek.
nov. 27
0:33
Súlyos csapás ért rengeteg termelőt: meddig lehet ezt bírni? (Agrárszektor)
Nagyon vegyes képet mutatnak a különböző állattenyésztési ágazatok. A tejtermelőkkel és főleg a jelenleg legnehezebb helyzetben lévő sertéstartókkal ellentétben a húsmarha- és juhtartók nem panaszkodhattak, és most sem panaszkodhatnak az átvételi árakra.
nov. 27
0:37
Ez a magyar növény lehet a jövő nagy nyertese? Egyre többen keresik (Agrárszektor)
A csipkebogyó sokrétű felhasználása stabil keresletet biztosít, az ágazat fejlődéséhez azonban a különböző feldolgozott termékek gyártásához szükséges feldolgozóipari kapacitások kiépítésére van szükség – hangzott el a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács, valamint a Nemzeti Agrárkamara szervezésében Leányváron megtartott csipkebogyó szakmai napon
nov. 27
0:41
Sokk a magyar kertekben: óriási a káosz, erre nem lehetett készülni (Agrárszektor)
A kertészkedésben nincs két egyforma év. A 2025-ös esztendő növényvédelmi szempontból is tanulságos volt.
nov. 27
0:45
Ezt sok magyartól bekérheti az Államkincstár: vigyázz, téged is kereshetnek (Agrárszektor)
A Kap-Rd19a-1-24 – Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (Akg) pályázati felhívás alapján a madárodú, vércseláda és ízeltlábú-búvóhely kihelyezésének vállalása esetén a Kincstár kérheti a gazdálkodót olyan fotó elkészítésére, amely rögzíti a fotó elkészítésének helyét, irányát. Ezt a (georeferált) fényképet a mobilGazda alkalmazás segítségével ok
nov. 27
1:21
Hamarosan érkezik a 2025-ös Spotify Wrapped – fiatalok milliói várják a nagy napot (TőzsdeFórum)
Az év utolsó heteinek egyik legnagyobb online eseménye közeleg: érkezik a 2025-ös Spotify Wrapped. A világ egyik legnépszerűbb zenei alkalmazása minden évben óriási várakozást kelt, főleg a fiatal felhasználók körében, akik szinte versenyt futnak azért, ki tudja hamarabb megosztani a toplistáját az Instagramon vagy TikTokon. A Wrapped mára igazi di
nov. 27
1:27
Kiszivárgott: így változik a nyugdíjak kifizetése (ProfitLine)
A nyugellátások kifizetésével összefüggésben érdemes áttekinteni a legfontosabb szabályokat mind azoknak, akik a közeljövőben vonulnak nyugdíjba, mind azoknak, akik már kapják az ellátást, illetve a hozzátartozóknak – legyen szó öregségi vagy hozzátartozói nyugdíjról.
nov. 27
1:57
Kikapcsolási moratóriumot hirdetett az MVM (ProfitLine)
Az ünnepi időszakra időzítve, több mint öthetes kikapcsolási moratóriumot hirdet lakossági ügyfelei számára az MVM - közölte a társaság a Facebook-oldalán szerdán.
nov. 27
2:57
A döbbenetes orvosi felismerés: ugyanaz indítja be a túlsúlyt és a fiatalok rákját? (ProfitLine)
A túlsúly, a szív-érrendszeri betegségek és az 50 év alattiaknál robbanásszerűen terjedő daganatok hátterében több, közös biológiai mechanizmus áll, amelyek egy összefüggő, sejtszintű folyamatként gyorsítják az öregedést – derült ki a Digital Health Summiton Dr. Balázs Anna, a CMC Déli Klinika orvosigazgatójának előadásából.
nov. 27
3:57
Januártól könnyítés jön a biztosítási jogviszony bejelentésénél (ProfitLine)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik legnépszerűbb nyomtatványa, a T1041-es jogviszonybejelentő dokumentum január 1-jétől 08E néven lesz elérhető, a névváltoztatás mellett számos könnyítés is életbe lép - hívta fel a figyelmet az adóhatóság az MTI-nek küldött csütörtöki közleményében.
nov. 27
4:15
Csalódott lesz az egyik csillagjegy! (Karrier Trend)
A Bikát nem veszik komolyan az emberek, a Nyilas lenyűgözi környezetét! Karrier horoszkóp: 2025.11.27. Kos Minden nagyon simán megy. A szellemességedet és a bájod mindenki értékeli és szereti körülötted. Az ebédlőben vagy a szünetben elmondott viccek és történetek a nap csúcspontjaivá válnak. Megnyerted mások szívét! Bika Lehet, hogy nagyon komolya
nov. 27
4:33
HR forradalomból HR válság? Így verheti szét az AI a szakmát (HR Portál)
Évekig úgy tűnt, hogy a HR minden vállalatnál kulcsszereplővé válik: ők intézték a toborzást, a home office szabályozását, a visszatérést az irodába és a DEI-projekteket is. Most viszont jön a kijózanodás: hűl a munkaerőpiac, kifulladnak a felkapott kezdeményezések, és az AI egyre több feladatot vesz át. Közeleg a szakma válsága?
nov. 27
4:33
Egyre borúlátóbb a magyar lakosság: sokan retteghetnek 2026-tól, kilátástalannak érzik a helyzetet (Pénzcentrum)
A GKI Gazdaságkutató friss felmérése szerint novemberben alig változtak a vállalkozások kilátásai, a fogyasztók viszont valamivel borúlátóbbak lettek októberhez képest. A konjunktúra index szűk 1 ponttal csökkent, ami még hibahatáron belüli elmozdulásnak számít. A cégek foglalkoztatási kedve viszont tovább erősödött. A vállalkozások nagy része nem
nov. 27
4:33
Miért beszél ma mindenki a hulladékcsökkentésről?– Az Európai Hulladékcsökkentési Hét (European Week for Waste Reduction EWWR) idei üzenetei (ESGsummit)
Az Európai Hulladékcsökkentési Hét minden évben arra emlékeztet, hogy a felelős erőforrás-használat közös érdekünk. A kezdeményezés mára túlmutat az ismeretterjesztésen. Vállalatok, intézmények és közösségek egyre szélesebb köre hoz létre valódi megoldásokat a hulladék keletkezésének megelőzésére és az anyagok körforgásban tartására. Miért vált str
nov. 27
4:39
Ez az új AI-ügynök CAD-programot kezel és 3D-s tárgyakat alkot (newtechnology.hu)
A CAD-tervezés a legtöbb fizikai termék előállításának alapja. A mérnökök 2D-s vázlatokat alakítanak 3D-s modellekké, amelyeket tesztelnek és finomítanak. A szoftver rendkívül összetett, hiszen parancsok ezrei közül kell választani, így
nov. 27
4:39
Ez a legigazságtalanabb kérdés, amit egy állásinterjún feltehetnek (Karrier Trend)
Egy állásinterjú sokak számára stresszes lehet, hiszen ez egy olyan szituáció, ahol a legjobb formánkat próbáljuk hozni, de egy-egy váratlan kérdés miatt hamar elbizonytalanodhatunk. Most eláruljuk, hogy mi a legigazságtalanabb dolog, aminek a szakmai tudáshoz semmi köze, mégis sokszor kíváncsiak rá az interjúztatók. Az állásinterjú mumusa „Mit sze
nov. 27
4:51
Nő a magyar digitális piac súlya (MMonline)
A magyar e-kereskedelem története során először érkezett vezető e-kereskedelmi platform szolgáltató kiemelt partnercsapatával Magyarországra. A Shopify budapesti látogatása egyértelmű jelzés: Magyarország stratégiai fókuszba került. A BuiltWith adatai szerint már több mint 5600 hazai webáruház használja a rendszert, és közel 10000 üzlet működik mag
nov. 27
4:57
Szlovénia nem engedné külföldi állami kézbe a ljubljanai tőzsdét (ProfitLine)
A szlovén kormány nem szeretné, hogy külföldi - különösen más állam által tulajdonolt - szervezet szerezzen irányítást a Ljubljanai Értéktőzsde felett, ezért ellenzi a horvát állami pénzügyi intézet (Fina) tulajdonszerzését, és nemzeti jelentőségű kritikus infrastruktúrává minősítette a szlovén börzét.
nov. 27
5:00
A linképítés ereje: Miért érdemes foglalkozni vele? (Márkamonitor)
Sokan a Seo-t kizárólag a kulcsszókutatással és a szövegírással azonosítják, pedig a linképítés legalább ennyire fontos szerepet játszik a sikerben. A Google a hiteles hivatkozások alapján méri egy weboldal megbízhatóságát, így az erős linkprofil az egyik legerősebb rangsorolási tényező. A linképítésben rejlő erőt és stratégiai szerepét a Bp Digita
nov. 27
5:03
Egyetlen gyümölcs is képes látványosan csökkenteni a vérnyomást? (Agroinform)
Bizonyítottan csökkenti a vérnyomást és védi az ereket. Ismerd meg, miért ajánlják a kardiológusok ezt a szupergyümölcsöt!
nov. 27
5:03
Mivel segíthetjük elő a karácsonyi kaktusz virágzását? (Agrofórum)
Információra lenne szükségem arról, hogy hogyan segíthető elő a karácsonyi kaktusz virágzása? Köszönöm, ha segítenek!
nov. 27
5:09
Szárnyal a marha - legalábbis az ára (Haszon.hu)
Kevesebb a vágómarha, ami 35-50 százalékkal felfelé lökte az árakat.
nov. 27
5:15
Országos béradatokat torzítanak el az MVM-nél kiosztott bónuszok (Telex)
Bár a jövőre újra érkező fegyverpénz hatásával nehéz versenyezni, az állami energetikai csoport bónuszai is több ezer forinttal mozdítják el a magyarországi átlagkeresetet.
nov. 27
5:15
Kiderült, hogy miért viselnek a légiutas-kísérők piros rúzst (Öko-drive)
A legtöbben kapucnis pulcsiban vagy kényelmes tréningben szállunk fel a gépre – ehhez képest a légiutas-kísérők mindig makulátlanul jelennek meg: tökéletes frizura, simára vasalt egyenruha, és gyakran egy élénkpiros rúzs, ami még egy hosszú távú járatot is túlélne. De vajon miért része még mindig ez a klasszikus sminkelem a repülős "dress code"-nak
nov. 27
5:17
Legyen Ön is milliomos: "Direkt rosszul szavaztam a közönségsegítségnél, mert nem volt szimpatikus a játékos" (Öko-drive)
Erős titkot árult el a lapunknak Róbert, aki úgy döntött, hogy nem fogja segíteni az egyik játékost a Legyen Ön is milliomosban.
nov. 27
5:19
Súlyos tűzharc tört ki Washingtonban a Fehér Ház közelében, két halott (Öko-drive)
Fegyveres támadás érte a Nemzeti Gárda két egyenruhás tagját Washington belvárosában, a Fehér Ház közelében. Donald Trump amerikai elnök éppen nem volt a fővárosban.
nov. 27
5:21
Tordai Bence alpári módon szállt bele Orbán Viktorba (Öko-drive)
Megy a hízelgés Magyar Péternek.
nov. 27
5:23
Erdőirtás elleni szabályok puhításánál talált ismét egymásra az Európai Néppárt és a Patrióták Európáért az EP-ben (Öko-drive)
A néppártiak, a szocialisták és a liberálisok sikertelenül egyeztettek, végül a jobbközép frakció a liberálisok egy részével és tőle jobbra álló csoportokkal fogadta el a halasztást és egyszerűsítést.
nov. 27
5:25
Immich 2.3 – Többnyelvű OCR, fejlettebb szinkronizáció és új karbantartási mód (Öko-drive)
Az Immich fejlesztőcsapata kiadta a 2.3-as verziót, amely jelentős előrelépést hoz a többnyelvű optikai karakterfelismerés, a mobilkliensek használhatósága, a szinkronizáció és a szerveroldali adminisztráció területén. A frissítés számos finomítást tartalmaz, amelyek tovább erősítik az Immich pozícióját az önhostolt, nyílt forrású fotó- és videókez
nov. 27
5:27
Felkészült az árvízkárosultak befogadására a Máltai Szeretetszolgálat Ipolytarnócon (ProfitLine)
Felkészült az árvízkárosultak befogadására a Máltai Szeretetszolgálat Ipolytarnócon - közölte a segélyszervezet szerdán az MTI-vel.
nov. 27
5:27
Mennyit ér a jobb állatjólét? (Magyar Mezőgazdaság)
A Readingi Egyetem új rendszere először köti össze az állatjólét szintjét a fogyasztók fizetési hajlandóságával, ami az Egyesült Királyság mellett az EU-ban és Magyarországon is átformálhatja a szabályozást.
nov. 27
5:27
Mindössze 0,2 százalékos GDP-növekedést vár idénre az Erste (Telex)
Az infláció az elemzők jelenlegi várakozásai szerint év végére 4,5 százalék körül alakulhat.
nov. 27
5:27
Miért nézzük meg újra és újra ugyanazokat a karácsonyi filmeket? Tudományos a magyarázat (Öko-drive)
Karácsony közeledtével a televíziókban újra megjelennek az olyan, jól ismert ünnepi filmek, mint a Reszkessetek betörők!, az Igazából szerelem és a Télapu. Igaz, hogy ezeket már százszor láttuk, de százegyedszerre is jólesik megnézni. Ezek a filmek a kiszámíthatóságukkal, az érzelmességükkel és a könnyedségükkel olyan biztonságot nyújtanak, ami ell
nov. 27
5:29
Ezermilliárdokkal vágná nyakon a magyarokat a titkos baloldali megszorítócsomag (Öko-drive)
Ciánként hatna a teljes nemzetgazdaságra Magyar Péterék terve.
nov. 27
5:30
A ChatGPT belép a csoportos beszélgetések világába (FinTechRadar)
Az OpenAI kevesebb mint egy héttel a bejelentést követően hivatalosan is elindította a ChatGPT csoportos beszélgetési funkciójának globális bevezetését.
nov. 27
5:30
Európai Unió Bírósága: El kell ismerni az azonos nemű párok másik tagállamban kötött házasságát (Márkamonitor)
A tagállamok nem tagadhatják meg a másik uniós tagállamban jogszerűen kötött azonos neműek közötti házasságok hazai elismerését. Ebből a kötelezettségükből nem következik, hogy a nemzeti jogukban biztosítani kell a házassági egyenlőséget, de uniós jogot sért, ha a más államban kötött házasságot közrendre vagy nemzeti identitásra hivatkozva nemlétez
nov. 27
5:31
Országos béradatokat torzítanak el az MVM-nél kiosztott bónuszok (Öko-drive)
Bár a jövőre újra érkező fegyverpénz hatásával nehéz versenyezni, az állami energetikai csoport bónuszai is több ezer forinttal mozdítják el a magyarországi átlagkeresetet.
nov. 27
5:33
Mennyi az annyi? így alakul a végjáték a bértárgyalásokon - szocho-csökkentés nem lesz (HR Portál)
Akár már a jövő héten létrejöhet a megállapodás a 2026. évi minimálbér- és garantált bérminimum emelés mértékéről - mondták el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) szerdai monitoring bizottsági ülését követően a munkáltatói és a munkavállalói oldal képviselői az MTI-nek. A Világgazdaság úgy tudja, lényegében megvan a megál
nov. 27
5:33
Nincs min csodálkozni, télies napok jönnek (Agroinform)
Felhők, köd és hideg idő várható.
nov. 27
5:33
Mészáros bankja az év egyik legnagyobb üzletét ütötte nyélbe, ennyiért kelhetett el az Otthon Centrum (Forbes)
Az év egyik legnagyobb cégeladásának körülményeit piaci forrásokkal jártuk körbe.
nov. 27
5:33
Karácsonyi lomtalanítás – Tarts szelektálást az otthonodban még az ünnepek előtt (Öko-drive)
Készülj fel az ünnepekre egy alapos karácsonyi lomtalanítással! Frissítsd fel otthonodat, szelektálj tudatosan, és teremts rendezett, nyugodt környezetet még az ünnepi vendégvárás előtt.
nov. 27
5:33
A dollármilliárdok felülírják a szabályozói eltökéltséget? (ICT Global)
A techszektor egészét meglepte, hogy az Európai Unió lazítani kíván a mesterségesintelligencia-szabályozáson. Eközben már világszerte egyre többen figyelik aggódva az MI-lufit, az pedig, hogy még nem pukkant ki, részben az Nvidia csillagászati (értsd: pénzügyi) eredményeinek is köszönhető.
nov. 27
5:39
Óriási robbanás előtt az AIoT: pár év alatt 81 milliárd dollárra nő a piaca (newtechnology.hu)
Az AI és az IoT egyesítése világszerte átalakítja az iparágakat – ezt látszik visszaigazolni a MarketsandMarkets új riportja is, amely szerint a globális AIoT-piac értéke 2025-ben eléri a 25,44 milliárd
nov. 27
5:51
Egyre többen támaszkodnak AI-eszközökre a pénzügyi döntésekben (Fintech)
A mesterséges intelligencia (AI) egyre hangsúlyosabb szerepet kap a fogyasztók vásárlási szokásainak alakulásában. Egy friss felmérésben minden ötödik válaszadó nyilatkozott úgy, hogy az idén nagyobb hatása volt az AI-eszközöknek a pénzügyi döntéseire, mint tavaly. A digitális kiskereskedelem mára általánossá vált Magyarországon: a Dynata kutatócég
nov. 27
5:51
Ők hárman a legbunkóbb csillagjegyek! Védd magad tőlük a munkában és a szerelemben (Agrárszektor)
Ők azok, akiket messze kerülj el!
nov. 27
5:53
Miért vagyok udvarias a bunkó pénztárossal? (Agrárszektor)
Egyedül nem lehetsz polgár. Ahhoz, hogy polgár legyél, kell köréd egy polgári világ.
nov. 27
5:55
Kezdődik, amire mindenki vár, este már szurkolhatunk a női kéziseknek (Agrárszektor)
Egy tökletesnek ígérkező ellenféllel kezd a magyar csapat.

Keresés