Megtartotta az erős pozícióját a forint péntek este a nemzetközi devizapiacon. Az euró árfolyamra zuhanással kezdte a pénteket az MNB-alelnök lemondásának a hírét követően. Később viszont rendezte a sorait és visszatért a korábbi szintekre és 383-as árfolyamon kezdte a hétvégét. A dollár kirepült a szorításból rövid időre, de a hazai deviza visszan
Tűz és robbanás rázta meg a Los Angeles-i kikötőt. Egy óriási konténerszállító hajó a ONE Henry Hudson teljes legénységét evakuálták, négy terminál leállt, és két városrészben helyben maradást rendeltek el a veszélyes anyagok miatt. A tűzoltók továbbra is küzdenek a lángokkal. A cikk végén videón látható a tűzoltás. Tűz és robbanás rázta meg a San
Komoly versenyhelyzetet teremt a BYD jövő januártól. A kínai autógyártó hivatalosan is megerősítette, hogy Szegeden készül majd az új Atto 2 modell, elektromos és konnektoros hibrid hajtással. A 2026-ban induló gyártás nemcsak a magyar autóipart erősíti, hanem komoly versenyhelyzetet teremthet a Suzukinak is, miközben a beruházás már az első évben
A francia képviselők szinte egyhangúlag elutasították szombaton első olvasatban a jövő évi költségvetési tervezetet, ami bizonytalanná tette a végső elfogadást az év vége előtt.
A magyarországi Bosch csoport által támogatott Tehetséges nők az iparban sorozatunkban Fodor Viktóriát mutatjuk be, a Ge Vernova ügyvezető igazgatóját és gyárigazgatóját. A vállalat a General Electric energiaipari üzletágából született, veresegyházi gyárukban pedig évente több ezer gázturbina-alkatrészt készítenek, illetve újítanak fel. Emellett az
2025 decemberében elindul egy nagyjából 600 millió eurós (231 milliárd forintos) Horizon Europe-pályázat, amelyből a Clean Industrial Dealhez kapcsolódó kutatási és innovációs projekteket fogják finanszírozni – jelentette be az Európai
A nyaralás ma már nem csupán a pihenésről szól: a családok egyre inkább pénzügyi döntésként kezelik. A megfelelően megválasztott utazási forma – például az all inclusive – nemcsak kényelmet, hanem gazdasági stabilitást is nyújt, miközben előre tervezhetővé teszi az év egyik legnagyobb kiadását.
A Sziget fesztivál rendezésének joga ősi juss gyanánt háramlik Gerendai Károly cégére, pedig érdemes lenne átgondolni, hogy a rendezvény jellege vagy üzleti modellje más is lehetne, mint korábban.
Újabb alternatív fehérjeforrás próbál utat találni a fogyasztókhoz: a napraforgólisztből készült burger az eddigi teszteken ígéretesen teljesített íz, állag és tápanyagtartalom tekintetében is. Egy friss nemzetközi kutatás szerint a napraforgó akár a jövő egyik vezető növényi alapanyaga is lehet, hiszen fenntartható és meglepően jó beltartalmi érté
A kínai szereplők térhódításának már legendás szereplők is áldozatul estek a háztartási gépek piacán. Ám ellentétben más szektorokkal, itt vannak még erős európai cégek. Az egyik legpatinásabb vállalat, a német Miele például nagyon hosszú távra tervez, sőt, védekezés helyett új területek meghódításán fáradozik. A Forbes.hu a német cég budapesti exk
Összesen több mint száz kilométeres gyalogtúrát tejesített a kínai AgiBot vállalat A2 nevű humanoid robotja. Ezzel pedig új Guinness-rekordot állított be.
Négy nap a longevity európai szentélyében, és kisimulsz, lelassulsz, sőt máris egészségesebbnek érzed magad. Így leszel fiatalabb a Costa Blancán található hotelben.
Az atomenergia visszatért – az AI brutális energiaéhsége, Trump kedvezményei és fiatal vállalkozók milliárdos ambíciói hajtják az új minireaktor‑forradalmat. A potenciál szinte korlátlan, a technológiához Magyarország is hozzá akar férni. Austin déli részén, az Aalo Atomics 40 ezer négyzetméteres üzemében a munkások 1,59 centiméter vastag acéllemez
Évtizedekig tartó alulfinanszírozás és külső technológiákra való támaszkodás után az európai védelmi ipar valódi befektetési reneszánszát éli. 2025-ben az EU-tagállamok együttes katonai költségvetése eléri a rekordnak számító 381 milliárd eurót, ami 19 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
Együtt is elérhetővé válik az élvonalbeli technológia és a magas minőségű egészségbiztosítási szolgáltatás a Samsung és az Allianz együttműködésével. A 2025. november 3. és december 31. között zajló promócióban a legújabb Samsung Galaxy S25 szériás, valamint a Galaxy Z Fold7 és Z Flip7 készülékek vásárlói, számukra díjmentes Allianz Okoslelet egész
A téli és kora tavaszi lemosó permetezés évtizedek óta bevett kertészeti gyakorlat, amelyet sokan „kötelező” feladatként tartanak számon. Valójában azonban ennél jóval árnyaltabb a kérdés. Nem minden kertben van feltétlenül szükség rá, de bizonyos esetekben kifejezetten hasznos lehet. Az alábbiakban áttekintjük, mikor érdemes alkalmazni, milyen elő
Ugyan az Otthon Start Program elindulásával szeptemberben lejjebb fordult a piaci lakáshitelek THM-szintje is, a kamattámogatás nélküli konstrukciókat választók továbbra is óvatosak – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A legfeljebb 3 százalékos kamat mellett elérhető Otthon Start hitelt igénylők viszont jóval bátrabbak, és
Az európai versenyképességi vitában évek óta reflexszerűen Brüsszel kapja a kritikát a túlburjánzó szabályokért. Csakhogy a friss nemzetközi kutatások mást mutatnak: a gazdasági növekedést nem elsősorban az uniós előírások fékezik, hanem az, ahogyan a tagállamok ezeket a saját jogrendjükbe átültetik. A kormányok sok esetben a szükséges minimum fölé
Idén január 15-étől minden hazai építőipari kivitelező és tervező vállalkozásnak és egyéni vállalkozónak kötelező felelősségbiztosítást kell kötnie. A Pannon-Safe biztosításközvetítő szerint akár tízezreket is spórolhatnak a vállalkozások, ha most újrakötik azt. Ehhez december 15-ig fel kell mondani a biztosítást.
Az ismert brit komikus közölte, hogy a vodkáját népszerűsítő hirdetéseit többször is elutasították a londoni metróállomásokon. Ricky Gervais páros lábbal áll bele mindenkibe.
Donald Trump amerikai elnök aláírta azt a rendeletet, amely eltörli a brazil élelmiszerekre – többek között marhahúsra, kávéra, kakaóra és gyümölcsökre – kivetett 40%-os vámokat.
Az elmúlt évtizedekben sokat változott a társadalomnak az állatokhoz való hozzáállása. Míg korábban természetes volt szinte minden háznál a baromfiudvar és a házi disznóvágás addigra mára, akik nem hivatásszerűen foglalkoznak állattenyésztéssel, azoknak az állatai már inkább dísz és társállatok. Az élelmezéshez szükséges húsok pedig védőgázos csoma
Olvasónk a következőket kérdezte: Növeli-e a kivaalapot, ha a NAV adóhiányt állapít meg? Egy fiktív számlát fedezett fel a NAV, melynek áfáját levonta a cég, azonban ezt most vissza kell fizetnie. Az adóhiányt ráfordításként könyvelte le a cég. Ilyen esetben, hogyan járnak el helyesen, ha megnöveli a kiva alapját év végén vagy ha nem? Illetve, ha e
A november már évek óta Magyarországon is egyet jelent a Black Friday-jel, amikor a kereskedők jelentős mértékű akciókkal, kedvezményekkel igyekeznek megnyerni a vásárlókat. A nagy leárazások azonban nem csak az üzletekben, hanem a hitelintézetekben is éreztetik a hatásukat, elvégre utóbbiak is az alkalomhoz igazított kedvezményes hitelajánlatokkal
A megélhetés és a közösség hajtja a dolgozó nyugdíjasokat – derül ki a Whc Csoport, Magyarország egyik legnagyobb Hr-szolgáltatójának adataiból. A Whc Senior üzletága szerint a nyugdíjas munkaerőn továbbra is jól megfigyelhető a lojalitás, a megbízhatóság és az állandóság, ezt a munkamorált pedig sok munkáltató tudatosan keresi, hogy a fiatalabb ge
A 2026 közepéig érvényben lévő bankszámlastop befagyasztotta a meglévő lakossági bankszámlák díjait, miközben az elmúlt időszakban több pénzintézet is új számlacsomagokat vezetett be, amelyekre nem vonatkozik a hatályos korlátozás. A money.hu elemzése szerint a Raiffeisen, az MBH Duna Bank, az OTP és a MagNet Bank is teljesen átalakította számlacso
Az Ethernet-APL a folyamatirányító rendszer teljes életciklusa során biztosítja az átláthatóságot a biztonságos üzembe helyezéstől a zökkenőmentes dokumentáción át a proaktív karbantartásig. A FieldConnex Ethernet-APL terepi kapcsolója teljes áttekintést nyújt
Az ősz nemcsak a levelek aranyló hullását, hanem a kertek titokzatos szépségét is magával hozza. Sokak számára meglepő, hogy ebben az évszakban is akadnak virágok, amelyek lenyűgöző pompával zárják a szezont. Ezek közül kiemelkedik az őszi rózsa, amely finom eleganciájával és kitartásával képes bearanyozni még a hűvös, párás napokat is.
A Bitcoin egyre inkább nem csupán spekulációs eszköz, hanem intézményi befektetők számára is komoly értékmegőrző eszközzé vált az utóbbi évek során. Ezzel párhuzamosan az bitcoin intézményi letétkezelési (custody) megoldásai is egyre komplexebbé és kifinomultabbá váltak, hogy megfeleljenek a biztonsági, kockázatkezelési, biztosítási és szabályozási
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elindította a SecureBot elnevezésű, díjmentes kiberbiztonsági szolgáltatáscsomagját. A regisztrációt követően díjmentesen használható program az uniós kibervédelmi irányelvnek, a NIS2-nek és a hazai kiberbiztonsági törvénynek való megfelelésben segíti a kkv-kat és jelzi a cégeknek, hogy milyen rosszindulat
A városi közterületek növényzete nem csupán díszítő elem. A megfelelően megtervezett és fenntartott zöldfelületek közvetlenül befolyásolják a lakosság életminőségét, a közterületek használatát és a közösségi élményeket.
A világszintű bortermelés 2025-ben enyhén nőtt, de immár harmadik éve jócskán elmarad az átlagtól. A Szőlő- és Borügyi Nemzetközi Szervezet szerint a visszaesés fő oka továbbra is a kiszámíthatatlan, szélsőséges időjárás, amely világszerte sújtja a szőlőültetvényeket.
Az Adótraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a november 24-én kezdődő (48.) héten.
A horvát kormány hetvenről százra növelte az árstoppal érintett termékek, illetve termékkategóriák számát – közölte a kabinet ülését követően Ante Susnjar gazdasági miniszter, a döntéssel a magas megélhetési költségek által leginkább sújtott fogyasztókat szeretnék segíteni.
Alapvetően változnak meg a mindennapjaink - pár év múlva teljesen másként fizetünk majd, mint ma. Ángyán Balázs, a közel egymillió vállalkozás pénzügyi adminisztrációját ellátó Számlázz.hu ügyvezetője szerint a beágyazott fizetési megoldásoké a jövő, a bankok közvetlen szerepe csökken, miközben újra a kereskedő és a vásárló között zajlik majd a fiz
Changpeng Zhao (CZ), a Binance alapítójának ügyvédje, Teresa Goody Guillén határozottan cáfolta azokat a médiában terjedő állításokat, amelyek szerint CZ elnöki kegyelme politikai vagy üzleti ellenszolgáltatás eredménye lenne. Az Anthony Pompliano podcastjében adott interjúban Guillén kijelentette: a kegyelem oka az volt, hogy Zhaót eleve nem lett
A Toyota mintegy 14 ezer autót adott el az idén október végéig a magyarországi újautó-piacon, az év végéig eladásai elérhetik a 17 ezret is, ezzel várhatóan megtartja első helyét a márkák között. A jövő évben elektromos és hibrid modellek sorával támogatja meg az új energiával hajtott járművek térnyerését az európai utakon.
Az X-Faktor 2025-ös évadának harmadik élő showjában a versenyzőknek már két produkcióval kellett bizonyítaniuk. A továbbjutást jelképező két székért pedig hatalmas harc folyt. Végül Nazyra és Istenes Márkó számára véget ért az X-Faktor.