2025. augusztus 4. hétfő

aug. 4
17:18
Meghalt Jónyer Istvánné Németh Mária (Blikk)
Hetvennyolc éves korában elhunyt Jónyer István volt felesége, Jónyer Istvánné Németh Mária – közölte a szomorú hírt hivatalos honlapján a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ), amely néhány órával korábban még a 75. születésnapja alkalmából köszöntötte fel a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett négyszeres világbajnok legendát.
aug. 4
18:24
Máig tartozik a beígért feljutási pénzzel focistáinak a Kazincbarcika (Blikk)
Hiába jutott fel a Kazincbarcika a labdarúgó NB I-be, a siker után olyan történt vele, mintha éppen kiesett volna. Távozott ugyanis a sikeredző és a meghatározó játékosok közül is többen. Mostanra kiderült az is, hogy a tulajdonos által szóban megígért sok milliós feljutási prémiumot sem kapták meg a csapat tagjai.
aug. 4
18:51
Megszűnhet a férfidominancia a Formula–1-ben? Jöhet a női pilóták kora? (HírTV)
A kérdés már csak az, hogy mikor robbannak be pilótaként a Forma-1 világába a lányok, asszonyok?
aug. 4
18:51
Becsüljük meg Kós Hubertet, mert Amerikának is csak egy ilyen úszója van (Telex)
A 2023-as világbajnokság után most is csak ő nyert érmet Magyarországnak. Amerikai edzője a világcsúcsot is látja benne, de ahhoz még másfél másodpercet kell javulnia. Értékelés az úszóink vb-szerepléséről.
aug. 4
19:15
„Mikor tanulsz már meg vezetni?” – A pitlane-en osztotta ki Hocevart egy rivális csapatfőnök (Racing)
Újabb futamhétvégén van túl a Nascar Cup mezőnye, Carson Hocevar ellenségeinek listája pedig ismét bővült....
aug. 4
19:18
„Mikor tanulsz már meg vezetni?” – A pitlane-en osztotta ki Hocevart egy rivális csapatfőnök (USAracing)
Újabb futamhétvégén van túl a Nascar Cup mezőnye, Carson Hocevar ellenségeinek listája pedig ismét bővült....
aug. 4
19:21
Meghalt Jónyer Istvánné Németh Mária (SzMo)
A 78 évesen elhunyt sportoló élete az asztalitenisz körül forgott, és a veterán mezőnyben is szép sikereket ért el.
aug. 4
20:45
Pécsi Ármin bemutatkozott: egy félidőt kapott a Liverpoolban (HírTV)
Pécsi Ármin győztes mérkőzésen mutatkozott be az angol bajnoki címvédő Liverpool labdarúgócsapatában.
aug. 4
21:03
Nascar: Két futammal az alapszakasz vége előtt rúgták ki a rájátszás-esélyes versenyzőt (Racing)
A Niece Motorsports hivatalosan bejelentette, hogy azonnali hatállyal felbontja Kaden Honeycutt szerződését. A hír derült...
aug. 4
21:06
Nascar: Két futammal az alapszakasz vége előtt rúgták ki a rájátszás-esélyes versenyzőt (USAracing)
A Niece Motorsports hivatalosan bejelentette, hogy azonnali hatállyal felbontja Kaden Honeycutt szerződését. A hír derült...
aug. 4
21:33
Ezt Látnod Kell: Onboard-videón Bubba Wallace eszméletlen hajrája a Nascar Cup iowai futamáról (Racing)
Az utóbbi idők legnagyobb felzárkózását mutatta be Bubba Wallace a Nascar Cup Series múlt vasárnapi,...
aug. 4
21:36
Ezt Látnod Kell: Onboard-videón Bubba Wallace eszméletlen hajrája a Nascar Cup iowai futamáról (USAracing)
Az utóbbi idők legnagyobb felzárkózását mutatta be Bubba Wallace a Nascar Cup Series múlt vasárnapi,...
aug. 4
22:21
Szomorú hír érkezett a magyar játékost is foglalkoztató német sztárcsapatról (HírTV)
Továbbra is a csőd szélén áll az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottyát foglalkoztató, német bajnoki címvédő HB Ludwigsburg női kézilabdaklub.
aug. 4
22:27
Megvan az első Vasas-győzelem ebben az idényben (HírTV)
A Vasas 2-1-re győzött a Kecskemét vendégeként a labdarúgó NB II második fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.

2025. augusztus 5. kedd

aug. 5
0:21
Hosszú évekre bebiztosította helyét a WRC-naptárban a Finn Rally (Racing)
Az idei Finn Rally idején a 2026-ig szóló szerződést sikerült hosszú évekkel meghosszabbítaniuk a szervezőknek a WRC Promóterrel.
aug. 5
0:21
Két meccset játszott egymással hétfőn a Liverpool és a Bilbao, három magyar is pályára lépett (Telex)
Mindkét meccset a Liverpool nyerte.
aug. 5
0:24
Máig tartozik a beígért feljutási pénzzel a focistáinak a Kazincbarcika (Blikk)
Hiába jutott fel a Kazincbarcika a labdarúgó NB I-be, a siker után olyan történt vele, mintha éppen kiesett volna. Távozott ugyanis a sikeredző, illetve a meghatározó játékosok közül is többen. Mostanra kiderült az is, hogy a tulajdonos által szóban megígért sokmilliós feljutási prémiumot sem kapták meg a csapat tagjai.
aug. 5
0:24
Megjárta a Fradit, hazatér az ígéretes székelyföldi labdarúgó (Infostart)
Zöld-fehér színekben 68 mérkőzésen három gólt szerzett Pászka Lóránd.
aug. 5
0:25
Három magyar páros indul a Barum Rallyn (Racing)
Megjelent a következő ERC-futam, a cseh Barum Rally nevezési listája, melyen három magyar induló található.
aug. 5
0:28
Öt nap alatt veszítette el két támogatóját a gyászoló egri vízilabdacsapat (Blikk)
Fájdalmas napok vannak az Egri Vízilabda Klub mögött, amely az elmúlt hetekben két fontos támogatóját is elveszítette. Szécsi Zoltán szerint mindkét üzletembernek, Haraszti Péternek és Hervai Zsoltnak is nagyon sokat köszönhetett az egyesület.
aug. 5
0:28
Bemutatkozott Liverpoolban a felcsúti kapuscsillag - a többi magyar sehol (Infostart)
A Mersey-parti együttesre hétfőn az Anfielden két felkészülési találkozó várt az Athletic Bilbao ellen. Az elsőn a Puskás Akadémiától érkezett U21-es válogatott kapus a második játékrészre állt be 3-0-s állásnál és egy gólt kapott, a Liverpool pedig 4-1-re nyert.
aug. 5
0:29
Ez állhat valójában Leclerc és a Ferrari rejtélyes visszaesése mögött (Racing)
Charles Leclerc győzelmi esélyei egy pillanat alatt szertefoszlottak a Magyar Nagydíj közben, de hibázhatható-e ezért a Ferrari?
aug. 5
0:32
Forma-1: a sztárpilóták barátnői vitték el a show-t a Hungaroringen (Blikk)
Miközben Forma–1-es Magyar Nagydíj során a pályán elképesztő jelenetek szórakoztatták a nézőket, a paddockban szebbnél szebb hölgyek fordultak meg. A nyári szünet előtti utolsó versenyhétvégére ugyanis a száguldó cirkusz számos főszereplőjét kedveseik is elkísérték Mogyoródra.
aug. 5
8:15
Kecskeméten nyert a Vasas az NB II második fordulójának zárómérkőzésén (Demokrata)
A játéknap előtt mindkét csapat pont nélkül állt az NB II tabelláján.
aug. 5
8:33
Rovanpera kipipálta egyik célját a hazai versenyének megnyerésével (Racing)
Kalle Rovanpera szinte megismételte tökéletes, Kanári-szigeteki teljesítményét az idei Finn Rallyn, amivel megszerezte első hazai győzelmét.
aug. 5
9:06
Kézilabda kerékpárral – sport a tévében (Infostart)
Szűkös a sportcsatornák keddi élő közvetítéseinek kínálata.
aug. 5
9:33
Norris csak bemákolta, vagy a McLaren adta neki a győzelmet a Magyar Nagydíjon? (Racing)
Oscar Piastri jobban megérdemelte volna a győzelmet a Hungaroringen, de ettől még téves állítás az, hogy Lando Norris sikerét akarta a McLaren.
aug. 5
9:51
A Világjátékokon fejezi be pályafutását világklasszis sportolónk (Demokrata)
A többszörös világ- és Európa-bajnok a búcsú mellett új karrierbe kezdene.
aug. 5
10:30
Három legendás futó, akiknek az életét megváltoztatta a Ii. világháború (Blikk)
A sportolók is csak emberek, vannak köztük rosszak és jók. Világégések idején előbbiből lesznek a háborús bűnösök, utóbbiakból pedig a mártírok. Következzen három futó története, akinek sorsát a II. világháború változtatta meg.
aug. 5
10:33
10 Rally1-es autó, 29 WRC2-es induló a Paraguay Rallyn (Racing)
Megjelent a WRC-történelem első paraguayi versenyének nevezési listája, melyen 48 páros szerepel, 10-en Rally1-es autóval állnak rajthoz, míg a WRC2-ben 29-en küzdenek meg.
aug. 5
10:54
Megszerezte első élvonalbeli gólját az Nb I legmagasabb játékosa (Blikk)
Kiemelkedik a labdarúgó-NB I mezőnyéből 204 centiméteres magasságával az ETO FC 20 esztendős ukrán támadója, Olekszandr Piscsur, aki természetesen góljaival is szeretné felhívni magára a figyelmet. Vasárnap, az Újpest elleni hazai bajnoki (1-1) 95. percében is ezt tette, első élvonalbeli találatával a győriek ráadásul pontot tudtak menteni a rangad
aug. 5
11:30
Ennyit kell fizetni a 2026-os Forma-1 Magyar Nagydíjra a jegyekért (Blikk)
Alig ért véget az idei Forma-1-es Magyar Nagydíj futama, máris megindult a roham a jövő évi jegyekért. A Hungaroring történelmi jelentősége és a pálya teljeskörű megújulása csak fokozza az érdeklődést – nem véletlen, hogy bizonyos jegytípusok már most elfogytak.
aug. 5
11:45
Balhé, szabotázs, kanapé mögött bujkálás – ez volt a Magyar Nagydíj legnagyobb botránya (Racing)
A 2007-es Magyar Nagydíjon történtek a Forma–1 egyik legelképesztőbb csalásához is kötődnek, de önmagukban is döbbenetesek.
aug. 5
12:33
A Rally Hungary győztese átélt egy ijesztő helyzetet, de így is megszerezte első WRC2-es győzelmét (Racing)
Roope Korhonen, a veszprémi Rally Hungary győztese hazájában, a Finn Rallyn igen kiélezett verseny végén megszerezte első WRC2-es futamgyőzelmét a Toyota csapatfőnökével, Jari-Matti Latvalával vívott csata végén.
aug. 5
12:45
Elvesztette az irányítást a 455 km/h-val száguldó rakétakocsi felett, és szörnyethalt a sofőr az Egyesült Államokban (Telex)
Chris Raschke sebességi rekordot akart dönteni egy sós síkságon Utah államban.
aug. 5
12:48
Kubatov Gábor folytatja keresztes hadjáratát a magyar focisták ellen, már az is fáj neki, ha lecserélnek egy külföldit (444.hu)
A Ferencváros elnökének már mindenről az jut az eszébe, hogy szemétség jutalmazni a magyarokat.
aug. 5
13:06
Nem hajlandó megválni a vezetéknevétől a coming outoló Ralf Schumacher volt felesége (Blikk)
Őszintén beszélt a Ralf Schumacherrel való, zátonyra futott házasságáról az egykori Forma–1-es pilóta volt felesége, Cora Schumacher. Mint ismert, a szőke hölgy 2001-ben házasodott össze a hétszeres világbajnok Michael Schumacher öccsével, s 13 évig voltak együtt, fiukból, a 23 éves Davidból pedig szintén autóversenyző lett. Ralf tavaly júliusban v
aug. 5
13:18
"Kerkez sebessége is megfelelő volt" - értékelte az újoncokat a Liverpool edzője (Infostart)
Arne Slot, az angol bajnok Liverpool vezetőedzője elégedett volt együttese nyáron vásárolt játékosaival, így a magyar válogatott Kerkez Milossal is az együttes hétfői, Athletic Bilbao elleni felkészülési mérkőzésén.
aug. 5
14:21
Elhunyt Frank Mill, a németek világbajnok labdarúgója (Demokrata)
67 éves korában elhunyt a korábbi csatár, aki az 1990-es vb-n nyert aranyérmet a német válogatott tagjaként.
aug. 5
14:21
Hiába a BL-siker, a PSG-t kikosarazza egy Brighton-játékos (rtl.hu)
Hiába nyert Bajnokok Ligáját a Paris Saint-Germain, úgy fest, a Brighton egyik játékosa számára mégsem eléggé vonzó. A PSG, miközben próbálna erősíteni, már készül a jövő szerdai európai Szuperkupa-mérkőzésre, és nem kizárt, hogy az ellenfél, a Tottenham mezében láthatjuk majd az egyik, jelenleg papíron még a párizsiakhoz tartozó csatárt.
aug. 5
14:33
A 2019-es bajnok Chris Ingram visszatér az Európa-bajnokságra (Racing)
Kilenc hónap szünet és gyermekének születése után a cseh Barum Rallyn visszatér az ERC-mezőnybe Chris Ingram, aki rajthoz áll a többi kontinensbajnoki futamon is az MRF versenyzőjeként.
aug. 5
15:30
Kerülhet bármennyibe: már most elfogyott bizonyos jegytípus a jövő évi Magyar Nagydíjra (Infostart)
Máris elképesztő érdeklődés mutatkozik a 41. Forma–1-es Magyar Nagydíj iránt. A jövő évi versenyre szóló belépők értékesítése azonnal megkezdődött a vasárnapi futam után, és van olyan jegytípus, ami már elfogyott és nem elérhető.
aug. 5
15:45
A Ferrari helyében újonccal pótolná az F1 korábbi vezére Hamiltont (Racing)
Lewis Hamilton helyében elkérné a teljes hátralevő fizetését a Ferraritól, majd szögre akasztaná a sisakot a Forma–1 korábbi ura.
aug. 5
16:51
A Puskás Akadémia FC szerződtette Kern Martint (HírTV)
Igaznak bizonyultak az m4sport.hu értesülései, a Puskás Akadémia FC a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette saját nevelésű középpályását, Kern Martint, aki az elmúlt szezonban az osztrák Sturm Graz játékosa volt, a következő négy évben pedig újra a Puskás mezét viselheti. A játékos menedzsere, Esterházy Mátyás szerint képviseltje lehet
aug. 5
17:00
Az utóbbi évek alapján állítható: a Ludogorec a bolgár Fradi! (Infostart)
A Ferencváros 2019 nyarán és őszén négy mérkőzést is vívott a bolgár Ludogoreccel. A Bajnokok Ligája selejtezőjéből kettős győzelemmel kiejtette, majd az Európa-liga főtábláján a meglepő hazai vereség után döntetlent játszott vele Razgradban. A két csapat szerdán kezdődő újabb párharca előtt megnéztük, mi minden történt a két fronton az elmúlt majd
aug. 5
17:12
Tehetségesnek tartott fiatalok és karrierjükben megrekedt légiósok hazaáramlását hozza az új MLSZ-szabály (444.hu)
A magyar foci két nagy reménysége is hazajött már, mert fiatalokat kell játszatni az NB I-ben. Karriertemető vagy katapult lesz az új szabályozás?
aug. 5
17:45
Rosszul lett és elhunyt a sokszoros válogatott portugál védő (Demokrata)
Igazi legenda volt a Portónál, 1990 és 2005 volt a csapat játékosa, tagja volt a 2004-es Bajnokok Ligája- és a 2003-as UEFA-kupa-győztes gárdának is.
aug. 5
17:54
Leállt a szíve, elhunyt Lipcsei Péter korábbi portugál válogatott csapattársa, Jorge Costa (Blikk)
Ötvenhárom évesen elhunyt a korábbi 50-szeres portugál válogatott labdarúgó, Jorge Costa. Az FC Porto futballigazgatójaként tevékenykedő korábbi kiválóság a klub edzőközpontjában lett rosszul. Leállt a szíve, és a kórházba szállítását követően elhunyt.
aug. 5
18:27
Összeesett és meghalt a az FC Porto és a portugál válogatott legendája (HírTV)
Ismét gyászol a portugál labdarúgás. 53 éves korában meghalt az FC Porto és a portugál válogatott legendás, Bajnokok Ligája-győztes és Európa-bajnoki bronzérmes focistája, Jorge Costa.
aug. 5
18:33
Ogier a keskenyebb pályáknak jobban örülne a Finn Rallyn (Racing)
Sébastien Ogier harmadik lett a WRC-történelem leggyorsabb versenyén, aminek bár nagyon örült a Finn Rally végén, de szerinte jobb lenne keskenyebb, lassabb pályákat találni a jövőben.

Keresés