2025. augusztus 8. péntek

aug. 8
10:33
Mortal Kombat F1-es módra, avagy így rugdosta meg barátját a világbajnok (Racing)
Az F1-ben három vb-címig jutó, ekkor még csak egynél járó Nelson Piquet utólag azonban még köszönetet is mondott a vele elbánó pilótának.
aug. 8
10:36
Két év börtönre ítélték a korábbi német válogatott kapust, Eike Immelt (Blikk)
Két év és két hónap börtönbüntetésre ítélte 107 rendbeli csalásért a magdeburgi kerületi bíróság a korábbi 19-szeres német válogatott futballkapust, a 64 éves Eike Immelt.
aug. 8
11:21
Ragaszkodnak ahhoz, hogy férfiak csapjanak össze nőkkel (Demokrata)
Újabb sportágon belül robbant ki konfliktus az Egyesült Államokban.
aug. 8
11:33
Solberg észtországi győzelme tette tönkre a WRC2-es visszatérését (Racing)
Oliver Solberg őszintén elmondta, hogy az Észt Rally megnyerése után nem készült fel eléggé a következő versenyre, a Finn Rallyra. Egyszer fent, egyszer lent – ez volt Oliver Solberg legutóbbi két versenyének sormintája. Miután a Toyota Rally1-es autójával világraszóló győzelmet aratott az Észt Rallyn, a Rally2-es autóba visszaülve egyik probléma j
aug. 8
11:36
Mi történik? Kokó újra ringbe lép, ráadásul nem is akárki ellen! (Blikk)
Szinte hihetetlen, de a Magyar Ökölvívók Szövetségének (rövid ideje már újra így hívják) és a szervezet elnökének, Kovács Istvánnak egy napon – augusztus 17-én – van a születésnapja. Jövő hét végén nagy buli lesz.
aug. 8
11:57
Az UEFA tízmillió eurót utalt az orosz szövetségnek, míg öt ukrán fociklub nem kapott pénzt (Telex)
A Mariupol és a Harkiv sem jutott hozzá a nekik járó szolidaritási pénzhez.
aug. 8
12:03
Magát nőnek kiadva léphetett pályára tinilányok ellen a gyermekmolesztáló férfi (Demokrata)
2020-ben a férfi bejelentette, hogy "nőként" azonosítja magát, és felvette a "Cari Sutton" nevet.
aug. 8
12:24
Családjának ajánlja a kupagólját Vitális Milán, az Eto fiatal sztárja (Blikk)
Megmaradtak a Győr továbbjutási reményei a labdarúgó-Konferencialiga selejtezőjében, miután az AIK Stockholm otthonában 2-1-es vereséget szenvedett. Az ETO hamar kétgólos hátrányba került svéd ellenfelével szemben, ám a második félidőben Vitális Milán gyönyörű góllal szépített.
aug. 8
12:33
9 G-s becsapódás és csigolyatörés után máris munkába állt a rutinos pilóta (Racing)
A Finn Rallyn szenvedett súlyos balesetet a WRC3-ban versenyző John Coyne, aki nem úszta meg sérülés nélkül a becsapódást, de már dolgozik. Két súlyos baleset is történt a Finn Rallyn, mindkettő a WRC3-ban és mindkettő ugyanazon a szakaszon. Västilä első „áldozata” a francia Frederic Perrad, Cesar Delbecque páros volt, szerencsére mindketten sérülé
aug. 8
12:57
Intenzív osztályon a Fradi legendás focistája (Demokrata)
Vérmérgezés gyanúja áll fenn, egyfajta baktériummal fertőződhetett meg a szervezete.
aug. 8
13:06
Kocsis Árpád: ki lesz vasalva a Balaton, szinte ideálisak a körülmények az átúszáshoz (Infostart)
Kétszeri halasztás után most szombaton megtartják a Balaton-átúszást. A legfontosabb tudnivalókról Kocsis Árpád, az esemény főszervezője beszélt az InfoRádióban, kiemelve, hogy egy kis türelem, víz és napvédő krém a résztvevőknek jól fog jönni, de egyébként mindenről gondoskodnak a szervezők.
aug. 8
13:51
Visszatér a Fradiba a közönségkedvenc (Demokrata)
A FTC-legenda Lisztes Krisztián fia 2023 tavaszán robbant be a felnőtt csapatba, az élvonalban őt választották akkor az Év felfedezettjének.
aug. 8
13:51
Ifjabb Lisztes Krisztián kölcsönben visszatért a Ferencvárosba (Telex)
Tavaly vitte el a Frankfurt a 20 éves csatárt, de a Bundesligában nem tudott bemutatkozni.
aug. 8
14:33
Meglepetés: Csomós Mixi is indul a Barum Rallyn! (Racing)
Az utolsó pillanatban bővült a Barum Rally magyar kontingense, Csomós Mixi új csapatban és új navigátorral vág neki a versenynek. Amikor megjelent a következő Európa-bajnoki futam, az augusztus 15–17-ei Barum Rally előzetes nevezési listája, arról számoltunk be, hogy három magyar páros nevezett a csehországi versenyre. Nos, ez a szám négyre bővült,
aug. 8
14:54
Különleges film készül a Hungaroring 40 éves történetéről (Infostart)
Az egyik készítő, Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában jelezte, hogy a pálya történetének legfontosabb szereplői igyekeznek még jobban megvilágítani a mogyoródi létesítmény különlegességeit és történeteit.
aug. 8
15:00
Lisztes Krisztián visszatér a Fradiba (Blikk)
Lisztes Krisztián kölcsönjátékosként visszatért a labdarúgó Fizz Ligában címvédő Ferencvároshoz.
aug. 8
15:03
Viktor Gyökeres útját járja a Manchester United leendő csatára (rtl.hu)
Benjamin Sesko, a Leipzig csatára, a hírek szerint a Viktor Gyökeres-féle taktikát alkalmazta, hogy keresztülvigye átigazolását a Manchester Unitedhez.
aug. 8
15:33
Néhány igazi klasszikust is beválasztottak a McLaren rajongói a csapat legjobb futamai közé (Racing)
A McLaren a Hungaroringen szerezte 200. győzelmét a Forma–1-ben, ennek kapcsán pedig szavazást tartott a rajongók körében.
aug. 8
15:48
Intenzívosztályra került a ferencvárosi klublegenda, Mucha József (Blikk)
Intenzívosztályra került Mucha József, a Ferencváros korábbi labdarúgója, klublegendája, aki egy balszerencsés esés következtében csúnyán megütötte magát, és vérmérgezés gyanújával szállították kórházba. A 73 éves, hajdani középpályásnak megsérült a térde és a csuklója is. A hírt a fia, Mucha Bálint osztotta meg a sajtóval.
aug. 8
16:18
Intenzív osztályra került a Fradi-legenda (Infostart)
Súlyos állapotba került Mucha József, a Ferencváros korábbi játékosa és edzője. A 73 éves Fradi-legendát egy esést követően szállították kórházba, ahol a szakemberek vérmérgezésre, azaz szepszisre gyanakodnak.
aug. 8
16:33
Villanyfényes versennyel folytatódik a ralikrossz ob a RabócsiRingen (Racing)
Tizenhat év után először villanyfényes ralikrosszversenyt rendez a RabócsiRing a Drift Mastersre épített világszínvonalú világítással. A hazai autósport egyik legkülönlegesebb versenynapja következik: augusztus 9-én a RabócsiRing ad otthont a Matador RX Night névre keresztelt éjszakai ralikrossz show-nak, amely a 2025-ös Közép-Európa Zóna Bajnokság
aug. 8
16:48
Már biztos, készülhet az októberi döntőre a Fradi (Infostart)
Október 8-án Budapesten rendezik a férfi vízilabdázók Európai Szuperkupa mérkőzését, amelyen a Bajnokok Ligája-győztes FTC-Telekom Waterpolo és az Eurokupában diadalmaskodó Pro Recco találkozik egymással.
aug. 8
17:03
Új szexista dili Amerikában: dildókat hajigálnak a pályára a női kosármeccseken (Telex)
Még Donald Trump fia is beszállt a nevetgélésbe egy mémmel, néhány kriptós pedig egy új valutával nyerészkedik a bizarr trenden.
aug. 8
17:12
A német negyedosztályban egy év alatt 198 percet játszó Lisztes Krisztián visszatér a Fradiba (444.hu)
A fiatalszabály miatt sorra térnek haza külföldről a fiatal magyar játékosok.
aug. 8
17:18
Lisztes Krisztián visszatér a Ferencvároshoz (Infostart)
Kölcsönjátékosként Lisztes Krisztián visszatért a labdarúgó Fizz Ligában címvédő Ferencvároshoz.
aug. 8
18:06
Kósa Lajos visszautasította a neki felajánlott Dvsc-s tiszteletjegyet: ez az oka (Blikk)
Mint azt a ma reggeli, nagy port kavaró cikkünkben megírtuk, a labdarúgó-NB I-ben szereplő Debreceni VSC új vezetősége megvonta az eddigi ingyenes tiszteletjegyeket a klub korábbi edzőitől, és köztiszteletnek örvendő tagjaitól, így többek között Kondás Elemér edzőtől és Szilágyi Sándor cégvezetőtől. A város korábbi polgármestere, a futballcsapat vo
aug. 8
18:24
Mourinhót kritizálják, de ő nem érti, mi a baj és a pokolról beszél (Infostart)
Ismét meglehetősen hektikussá vált a kapcsolat José Mourinho és a Fenerbahçe vezetősége, s főleg a klub szurkolói között. Utóbbi két fél az edzőt véli felelősnek azért, mert a Feyenoord elleni BL-selejtezős párharc rotterdami részét 2–1-re elveszítette a török csapat.
aug. 8
18:33
Évtizedes rekordott döntött a hatalmas tömeget vonzó Finn Rally (Racing)
Óriási érdeklődés mellett rendezték meg a Finn Rallyt a múlt hét végén, a közelmúlt legtöbb látogatóját regisztrálták a szervezők. A Finn Rally szervezője, az AKK bejelentette, hogy a WRC finnországi fordulójára 81 ezer, 12 éven felüli néző látogatott ki. Az AKK tájékoztatása szerint ebben az évtizedben ez volt a legmagasabb szám, amit regisztrálta
aug. 8
18:39
Hosszú Katinka durván beleszállt az úszószövetségbe a világbajnokságon született szerény eredmények miatt (Telex)
Rendszerszintű problémákról írt az olimpiai bajnok, aki szerint ami zajlik, az nem méltó a sportágba áramló forrásokhoz és a versenyzőkhöz.
aug. 8
19:21
A kalapácsvető Szabados Ármin U20-as Európa-bajnok (HírTV)
A kalapácsvető Szabados Ármin U20-as Európa-bajnok lett Tamperében.
aug. 8
19:36
A kalapácsvető Szabados Ármin U20-as Európa-bajnok! – Videón a győztes dobás (Blikk)
A kalapácsvető Szabados Ármin U20-as Európa-bajnok lett Tamperében.
aug. 8
20:24
"A fertőzés következtében nem látok a jobb szememmel" – A vérmérgezéssel kórházba került Fradi-legenda, Mucha József megszólalt a Blikknek (Blikk)
Egy pillanat alatt megváltozhat minden. Nevetünk, jövőt tervezünk, aztán a sors, mintha valami villám csapna belénk, egyszer csak csavar egyet a történeten. Mucha József, a Ferencváros legendája néhány héttel ezelőtt még a Balatonról mesélt nekem. A nyaralójáról, a magyar tenger közelségéről és a harmóniáról, amelyet ott, a magyar tenger közelében
aug. 8
22:15
Megvan a Fradiban a potenciál, de még távoli a BL-szint (HírTV)
Három magyar csapat is érdekelt volt a nemzetközi porondon, azonban az odavágók nem sikerültek túl jól hazai szemszögből.
aug. 8
22:42
„Ő az egyik legnagyobb” – A Nascar road-királya még évekig nem megy sehová (USAracing)
Immár hivatalosnak tekinthető, hogy a soron következő szezonokban is a mezőny tagja lesz a Nascar...
aug. 8
22:45
„Ő az egyik legnagyobb” – A Nascar road-királya még évekig nem megy sehová (Racing)
Immár hivatalosnak tekinthető, hogy a soron következő szezonokban is a mezőny tagja lesz a Nascar...

2025. augusztus 9. szombat

aug. 9
0:24
Otthon is kikapott az újonc (Infostart)
A Kazincbarcika 2-1-re elvesztette pénteken története első hazai élvonalbeli mérkőzését a Debrecen ellen a labdarúgó Fizz Liga harmadik fordulójában.
aug. 9
8:33
Látványos videón Liam Lawson ismerkedése a Rally1-es autóval (Racing)
A Racing Bulls Forma–1-es pilótája, Liam Lawson nemrég kipróbálta, milyen egy Rally1-es autó volánjánál ülni. Korábban beszámoltunk róla, hogy a Goodwood Festival of Speeden a Racing Bulls Forma–1-es pilótája, Liam Lawson kipróbált egy WRC-t, Josh McErlean Ford Puma Rally1-esével teljesítette néhányszor a Forest Rally Stage-et. „Új-Zélandon nőttem
aug. 9
9:33
2007 újratöltve? – a McLaren pilótái fognak még ütközni az idei szezonban (Racing)
A McLaren vezérigazgatója elmondta, tudják, hogy a 2007-es botrány megismétlődését kockáztatják a hozzáállásukkal.
aug. 9
10:15
Tíz focimeccs, és ez még mind semmi - sport a tévében (Infostart)
Mutatjuk a teljes szombati tévés sportkínálatot!
aug. 9
10:15
Mi lett vele? Így él most Balzsay Károly (Blikk)
A 46. születésnapját ünnepelte néhány hete egykori nagyközépsúlyú bokszvilágbajnokunk, Balzsay Károly. A korábbi klasszis bokszolónak a nyáron volt minek örülnie, hiszen a Honvéd általa irányított ökölvívó-szakosztályának nagyszerűen sikerült az országos bajnokság, kisebbik lánya, az öttusázó Jázmin pedig a barcelonai U17-es Európa-bajnokságon reme
aug. 9
10:33
A WRC-legenda Walter Röhrl újra autóba ül a Közép-Európa Rallyn (Racing)
A kétszeres világbajnok Walter Röhrl a Közép-Európa Rally egyik kísérőprogramján egy 1975-ös Opel Asconát vezet. Noha a Közép-Európa Rally jövőre kikerült a WRC versenynaptárából, az idén minden beleadnak a szervezők. Az Ausztria, Csehország és Németország közös rendezésében megvalósuló megméretés egyik kísérőprogramjára nem kisebb nevet szereztek
aug. 9
12:09
Luxuscsapda a parkolóban: ezekkel az extrákkal csak a baj lesz, ha használt autót veszel! (rtl.hu)
Egy használt autó akkor jó vétel, ha nem csak tetszik, de nem is viszi el a fél fizetésed szerelőhöz. Mutatjuk, mely extrák azok, amik csábítóak lehetnek, de hosszú távon sokkal többet vihetnek el, mint amennyit nyújtanak.
aug. 9
12:15
Megszólalt Szoboszlai Dominikék edzője az esélyességről (Infostart)
Arne Slot vezetőedző természetesnek tartja, hogy címvédőként a Liverpool labdarúgócsapatát tartják a Premier League egyik favoritjának.
aug. 9
12:33
Halttunen: „Senki se nézné a Forma–1-et, ha reggel hétkor kezdődne” (Racing)
A versenyzők többségének tetszett a Finn Rally utolsó napja, Kalle Rovanperä navigátora, Jonne Halttunen mindent vivő érvvel jött elő. Újdonsággal kísérleteztek a Finn Rally szervezői, akik a vasárnapra Ouninpohja-napot hirdettek, vagyis a mezőny csak ezt a legendás szakaszt teljesítette kétszer. Először fordult elő ilyen, amióta tavaly bevezették
aug. 9
13:33
Räikkönent a trófeái nagy része sem izgatta, de más ereklyéket is elosztogatott (Racing)
Kimi Räikkönen csak versenyezni szeretett volna, a többi dolog hidegen hagyta. Ezt támasztotta alá fiának keresztapja egy interjúban.
aug. 9
14:03
Elhunyt az edzés közben rosszul lett szekszárdi kosaras lány (Infostart)
Edzője még stabilizálta a lány állapotát - megmentette az életét -, de a szakszerű kezelés ellenére nem élte túl a hétközi, előzmény nélküli rosszullétet. Volt sportorvosi engedélye.
aug. 9
14:33
Ott Tänak a nyári szünetben tárgyal a jövőjéről a WRC-ben (Racing)
A nyári szünetet kihasználva az eddig meglehetősen elfoglalt Ott Tänak és a Hyundai leül tárgyalni a következő szezonról. A WRC-ben hagyományosan nyár végén kelnek el az ülések a következő szezonra, a piacon pedig jelenleg egyértelműen Ott Tänak a legnagyobb név. A 2019-ben világbajnoki címet nyerő észt pilóta egy M-Sportnál töltött év után 2024-be
aug. 9
16:09
Nem fogadja el az átadólistára kerülést a Barcelona korszakos kapusa (Infostart)
A 33 éves Marc-André ter Stegen minden erejét összeszedi ahhoz, hogy műtétje után felgyógyuljon és visszatérjen, sorsát több téves információ is befolyásolta - szerinte.
aug. 9
16:33
Miko Marczyk hazai győzelemmel melegített a Barum Rallyra (Racing)
Az ERC-éllovas Miko Marczyk közel egyperces előnnyel nyerte meg a Rzeszów Rallyt, így tökéletesen hangult a jövő heti versenyre. Az Európa-bajnoki éllovas Miko Marczyk azzal a céllal indul az augusztus 15–17-én esedékes Barum Rallyn, hogy tovább növelje a jelenleg 22 pontos előnyét. A lengyel versenyző odahaza, a Rzeszów Rallyn melegített az ERC-fu
aug. 9
17:09
Matyóban, búvárként - Káprázatos sikert hozott a Balaton-átúszás (Infostart)
A korábbi kétszeri halasztást követően napsütéses időben, 24 fokos, tükörsima vízben teljesítette a szépszámú résztvevő az 5,2 kilométeres teljes távot és a 2,6 kilométeres féltávot, amelyek mellett SUP-os átkelésre is volt lehetőség.

Keresés