Nagy várakozással tekint a téli olimpia elé Kósa Lajos, a Magyar Korcsolyázó Szövetség elnöke, aki pontszerzésre, sőt, éremre is számít Olaszországban.
Az egyre jobb formába kerülő Plymouth a hétvégén fogadja a Premier League-et vezető Liverpoolt vasárnap 16 órakor az FA-kupában. Szűcs Kornél csapata már búcsúztatta az élvonalbeli Brentfordot, most a világ egyik legjobb csapata ellen okozna meglepetést a délnyugat-angliai klub.
A WRC olasz versenyének, a Szardínia Rallynak is nyilvánosságra került a programja, melyben 16 szakasz szerepel, a vasárnap pedig az eddig ismert idei versenyek között a leghosszabb lesz.
A Bvsc nem jutott tovább a férfi vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjéből, mivel 17-16-ra kikapott a montenegrói Primorac Kotor otthonában a párharc csütörtöki visszavágóján.
A magyar női jégkorong-válogatott hátrányból fordítva 3-1-re legyőzte a szlovák csapatot a bremerhaveni olimpiai selejtező első mérkőzésén, csütörtökön.
A Liverpool az idegenbeli 1–0-s vereség után fogadta a Tottenhamet a labdarúgó angol Ligakupa elődöntőjének visszavágóján és végül 4–0-s győzelmet aratott. A találkozó 3. gólját a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik szerezte.
Napok óta hősként ünneplik Észak-Írországban a Glentoran FC magyar futballkapusát, Gyollai Dánielt. A 27 esztendős játékos a múlt pénteki, Linfield elleni hazai kupanyolcaddöntőn – amelyet hosszabbítás után 2-1-re nyertek meg – életmentő akcióban segédkezett. A találkozón ugyanis rosszul lett a vendégek egyik szurkolója, és Gyollai segített az orvo
Az elmúlt időszakban megnövesztette a haját a Liverpool sztárja, Szoboszlai Dominik, akiért így is nők milliói rajonganak. A fiatal focista új külseje nem mindenkinek nyerte el a tetszését, az egyik bejegyzése alatt durván beszólt neki egy kommentelő. Az illető azt írta, a hosszú tincseivel úgy néz ki, mint egy hajléktalan. Dominik sem maradt adós
Ágyéksérülést szenvedett a Galatasaray labdarúgócsapatának edzésén a magyar válogatott Sallai Roland, aki emiatt kihagyta az együttes csütörtöki kupamérkőzését.
Kalle Rovanpera után Elfyn Evans is tesztelt a WRC idei második futama, a Svéd Rally előtt. A walesi toyotás versenyző tesztjéről is látványos felvételek készültek.
Százegy éves lesz szombaton az olimpiai bajnok francia kerékpáros Charles Coste, aki a január másodikán 103 éves korában elhunyt Keleti Ágnes halálával lett a legidősebb élő ötkarikás aranyérmes.
Az észt Romet Jürgenson tavaly megnyerte a Junior WRC-t, aminek köszönhetően idén a WRC2-ben indulhat, azonban az M-Sport lehetőséget biztosít számára a Brit ralibajnokságban is tapasztalatot szerezni.
Csattanós választ adott a kritikusainak Szoboszlai Dominik. Az angol Liverpool labdarúgócsapatának magyar kiválósága együttese harmadik találatát szerezte a Tottenham ellen hazai pályán 4-0-ra megnyert Ligakupa-elődöntő visszavágóján, s egyes oldalakon a mérkőzés legjobbjának is megválasztották. Nem mellékesen a címvédő vörösök 4-1-es összesítéssel
A Finn Rally versenyigazgatója, Kai Tarkiainen szerint nagy sikert fog aratni a verseny záró napja, mely a leghíresebb finn szakaszon zajlik majd augusztus elején.
Ha nem is a legjobb versenyzők közé lehet majd Jos Verstappent sorolni az ERC-ben, az biztos, hogy az egyik legnagyobb sztár lesz. A korábbi F1-es pilóta elárulta Eb-szezonra kitűzött célját.
A 2024-es év eredményei alapján a párizsi olimpián negyedik Guzi Blanka öttusázó és a párbajtőrcsapat tagjaként olimpiai bajnok Koch Máté lett az év női, illetve férfi sportolója a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen
Az olimpiai ötödik helyezett Hámori Luca megnyerte a spanyolországi La Nuciában rendezett Boxam elnevezésű nemzetközi ökölvívótornát a nők 66 kilogrammos súlycsoportjában.
Bill Belichick, az NFL 72 éves, legendás edzője a hétvégi Super Bowl előtt megrendezett NFL Honors díjátadón a 24 éves barátnőjével jelent meg. A páros nagy feltűnést keltett az eseményen, ahol a házigazda, Snoop Dogg vicces megjegyzést tett velük kapcsolatban. Ám a jelek szerint a párost egyáltalán nem zavarta a nagy figyelem.