Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (Nob) elnöke szerint egy olimpiai bajnok "remekbe szabott példaképe" volt a 103 éves korábban csütörtökön elhunyt ötszörös ötkarikás aranyérmes tornász Keleti Ágnes.
Michael van Gerwen esélyt sem adott Chris Dobeynak a londoni Alexandra Palace-ben zajló Pdc-dartsvilágbajnokság elődöntőjében, 6:1-es győzelme után készülhet pályafutása hetedik vb-fináléjára. Ellenfele az a Luke Littler lesz, aki hasonlóan simán múlta felül Stephen Buntingot.
Az őszi özönvízszerű esőzések okozta spanyolországi áradások miatt elhalasztott Valencia-Real Madrid La Liga-mérkőzést ma, azaz január 3-án, péntek este 21 órakor pótolják be, a találkozót a Spíler 2 élőben közvetíti. Amennyiben Carlo Ancelottiék győznek, átveszik az első helyet az Atlético Madridtól.
Korábban már a távozása is téma volt a magyar válogatott hátvéd, Lang Ádám kapcsán. A ciprusi Omonia Nicosia mostani meccskeretéből azonban betegség miatt maradt ki.
Vladimir Radenkovics vezetőedző együttese szerezte a legtöbb pontot idegenben, ráadásul Debrecenben és Nyíregyházán is megnyerte a legfontosabbnak tartott rangadókat.
A felcsúti csapatnak nyár óta egyetlen egy olyan bajnokija sem volt, amikor a mezőnyjátékosoknak legalább a fele magyar lett volna, teljesítve ezzel Orbán vágyát. Cserébe vezetik a magyar bajnokságot.
2025 szomorúan kezdődött a magyar sport(rajongógók) számára: egy héttel 104. születésnapja előtt elhunyt az ötszörös olimpiai bajnok tornász, a méltán mélyen tisztelt és közszeretetnek örvendő Keleti Ágnes. Így a 100 éven felüli olimpikonok táborában most egyetlen aranyérmes maradt.
A 2025-ös év köszöntött be, de a Forma–1-ben ezzel a nagy megújulást hozó 2026-ra való felkészülés is elkezdődött. Egyes csapatok előnyösebb helyzetből várják az új korszakot, mint mások?
Michael Smith a 2023-as Pdc-dartsvilágbajnokság döntőjében kilencnyilast dobott Michael van Gerwennek, de a leg arról is emlékezetes marad, hogy előtte a holland nyolc tökéletes nyilat dobott, de a duplát elrontotta. Az angol viszont nem hibázott, később a döntőt is megnyerte.
Alisha Lehmann a svájci válogatott és a Juventus futballistája. Ugyan kiváló labdarúgó a 25 éves csatár, mégsem emiatt ismert, hanem mert őt tartják a földkerekség legvonzóbb játékosának. Csak az instagramon 16,8 millió követője van, aktuálisan meg azt is kijelenthetjük, hogy 16,8 millió csalódott követője.
Tamás Gyula, a Diósgyőri Vtk és a Vasas kapusa január másodikán 83 évesen elhunyt. A hírt a 11-szeres magyar válogatott labdarúgó élettársa közölte a Nemzeti Sporttal.
Nyolcvanhárom évesen január 2-án elhunyt a Diósgyőri VTK és a Vasas egykori magyar válogatott kapusa, Tamás Gyula – közölte pénteken a Nemzeti Sporttal élettársa, Beyer Erzsébet.
Florian Plettenberg, a német kiadású Sky Sport átigazolási guruja úgy tudja, hogy a 30 éves Budu Zivzivadze közel áll ahhoz, hogy a Bundesliga 16. helyen álló Heidenheimhez igazoljon.
A Barcelona szurkolói szervezete Joan Laporta klubelnök lemondását követelte Danny Olmo középpályás és Pau Victor csatár regisztrációs problémái miatt.
A 11-szeres magyar válogatott kapus, Tamás Gyula hosszabb kórházban töltött időszak után vesztette életét január 2-án. A szomorú híreket az élettársa, Beyer Erzsébet osztotta meg a nyilvánossággal. A labdarúgó 83 éves volt. Tamás Gyula a Diósgyőri VTK és a Vasas kapusaként ért el nagy sikereket.
Egészen rendkívüli, amit a Kálmándi Kézi Suli - szomszédos községekkel kiegészülve - véghez vitt az elmúlt tíz évben. A magyarlakta település csapata csaknem 400 gyerekkel szerettette meg a kézilabdát vagy legalább adott lehetőséget a sportág kipróbálására. Hat évesektől kezdve minden korosztállyal foglalkoznak, a lehetőségekhez képest nagy sikerek
A férfiaknál három olimpiai bajnok úszó, Kós Hubert, Milák Kristóf és Rasovszky Kristóf, míg a nőknél két olimpiai aranyérmes, az öttusázó Gulyás Michelle, a tekvandós Márton Viviana, valamint az Eb-bronzérmes női kézilabda-válogatott vezére, Klujber Katrin került a legjobb három közé a Magyar Sportújságírók Szövetségének 67. alkalommal kiírt Év sp
Marcus Rashfordot a téli átigazolási időszak elején máris összeboronálták több szaúdi klubbal, a hírek szerint mesés ajánlatokkal csábítják a Közel-Keletre. Az angol válogatott támadó azonban hallani sem akar a szaúdi ligáról, reagált a vele kapcsolatos hírekre.
A Football Meets Data nevű X-oldal elkészítette első esélylatolgatását a 2026-os labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőire vonatkozóan – a számítás szerint 51 százalék sansz van arra, hogy pótselejtezős helyen végez a magyar válogatott.
Tóth Eszter, a Mosonmagyaróvár magyar válogatott kézilabdázója az egész csapat nevében bocsánatot kért a DVSC elleni, novemberben bemutatott szokatlan tiltakozásért.
Áll a bál Azerbajdzsánban, s nem, most nem a repülőgépük lelövéséről van szó. Már csak azért sem, mert a cikk a moszkvai Szport Ekszpresszben jelent meg. "Főhőse" ráadásul az ország sportminiszter-helyettese és annak lánya, két egykori bolgár honosított sportoló…
A férfiaknál három olimpiai bajnok úszó, Kós Hubert, Milák Kristóf és Rasovszky Kristóf, míg a nőknél az ugyancsak ötkarikás aranyérmes öttusázó Gulyás Michelle, a kézilabdázó Klujber Katrin és a Párizsban szintén diadalmaskodó tekvondós Márton Viviana került a legjobb három közé a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) 67. alkalommal kiírt Év sp
A Magyar Sportújságírók Szövetségének facebook-oldaláról kiderül, hogy az év sportolói gálán az egyes kategóriákban kik (mik) lesznek a dobogósok. Az már most biztos, hogy az év férfi sportolója úszó lesz, hiszen ebben a vetélkedésben mindhárom olimpiai bajnok aspiráns ennek a sportágnak a képviselője. Íme a jelöltek (szigorúan abc-sorrendben):