Amikor már mindenki azt hitte, hogy Joseph "Sepp" Blatter és Michel Platini, a világfutball egykori vezetői megússzák a korrupciós vádakat, most ismét bíróság elé állnak Svájcban, közel 3 évvel azután, hogy korábban felmentették őket.
Komoly problémába került a P1 Fuels, mely a WRC-futamokon az üzemanyagot biztosítja. Sajtóinformáció szerint a kenyai Szafari Rally csak az FIA-nak köszönhetően nem került veszélybe.
Az Ausztráliában zajló Bajnokok Tornája (RoC) csapatversenyén az F1-es támogatást nemrég elveszítő Victor Martins mentette meg a formaautósok becsületét, az ő két remek futamával nyerték meg a döntőt a franciák az egyik hazai páros ellen. Új helyszínen, az ausztráliai Sydney-ben tért vissza a Bajnokok Tornája, ami tavaly elmaradt, a megelőző két év
Esapekka Lappi a Rally2 evo Skodát egy frissebb Fabia RS-re cseréli a finn bajnokság idei harmadik versenyén, a Savonlinna Rallyn, ahol már a győzelmet célozza meg.
A Magyar Sportlövők Szövetségének (MSSZ) fegyelmi bizottsága Sidi Pétert jogszerűen tiltotta el a versenyzéstől annak nyomán, hogy 2021 márciusában rendezett indiai világkupán jogosulatlanul bement a később pozitív doppingmintát szolgáltató Péni István szobájába.
Vida Boglárka a Simple Női Liga 2021–2022-es idényében az év felfedezettje volt. Teljesítményére nemcsak Magyarországon, hanem a nemzetközi porondon is
Noha a PSG elleni meccs nem a támadásról szólt a Liverpoolnak, Szoboszlai Dominik ezúttal is a csapat legjobbjai közé tartozott. Koppányi Gergely futballelemzővel és Lisztes Krisztián 49-szeres válogatott labdarúgóval Matthesz Flóra beszélgetett a Focipéntek című műsorban, melyet pénteken 21 órától láthatnak az RTL+ Premiumon.
"Semmi különös, a kapusnak az a dolga, hogy védjen" - mondta a 49-szeres válogatott labdarúgó Lisztes Krisztián, aki azért komolyan is beszélt a PSG-Liverpool meccsről és Alisson bravúrjairól Matthesz Flórának a Focipéntek című műsorban, melyet pénteken 21 órától láthatnak az RTL+ Premiumon.
Koppányi Gergely futballelemző szerint a Bayern sokkal fegyelmezettebben zárt vissza a Leverkusen elleni BL-meccsen, mint azt a Bundesligában szokta tenni, Harry Kane a saját kapuja előterében is szerzett labdát. Lisztes Krisztián 49-szeres válogatott labdarúgó is Matthesz Flóra vendége volt a Focipéntek című műsornak, melyet pénteken 21 órától lát
A Vidi februárban jelentette be Kasper Larsen távozását. A fehérváriak közleményéből kiderült, hogy a légiós szerződését közös megegyezéssel bontották fel
Donald Trump amerikai kormányzati munkacsoportot hozott létre a 2026-os, amerikai-mexikói-kanadai közös rendezésű labdarúgó-világbajnokság előkészületeire; az amerikai elnök pénteken írta alá az erről szóló rendeletet.
Egy középiskolás diákot orvosoknak kellett ellátni egy egyesült államokbeli atlétikai versenyen, miután egy ellenfele váltófutás közben a váltóbottal megütötte.
A londoniak francia támadóját azonnal le kellett cserélni, fülét pedig később 25 öltéssel tudták csak összevarrni. A szabályozó bizottság eredetileg az egyből
Jó ideje felfelé ívelő pályán van a labdarúgó-válogatott: zsinórban három Eb-n szerepelt, idén pedig reménykedhet a hőn áhított világbajnoki kvóta megszerzésében is. Ráadásul a jövő is kecsegtető, hiszen az utánpótlásban is van még számos, feltörekvő csillag.
Nemcsak a ragyogó, márciusi, tavaszi napsütés simogatta meg Kiprich József lelkét, hanem az elmúlt napok történései is. Régen volt ilyen jó hete a korábbi hetvenszeres válogatott labdarúgónak. Vasárnap Dávid fia góljával nyert fontos bajnoki meccset a tatabányai csapat a Vasas ellen. Kipu, ahogy mindenki becézi őt, természetesen a "Bányász" stadion
A Forma-1 és az Fia közös közleményben erősítette meg, hogy a szükséges sport-, technikai és kereskedelmi értékelések elkészültek, így elhárult az utolsó
A Bl-győztes szélső jövője egyre bizonytalanabb a bajoroknál, és CaughtOffside információja alapján úgy tűnik, a Liverpool, a Tottenham és a Newcastle United
A listavezető, Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpoolra a sereghajtó Southampton elleni hazai meccs vár. Míg Kerkez Milos csapatára, a hetedik Bournemouth a Tottenhamhez
Erről Christian Falk, a Bild munkatársa számolt be pénteken. Az RB Leipzig hórihorgas szlovén támadóját rendre összeboronálják Európa topklubjaival. Az Arsenal tavaly
A talkSport úgy tudja, az Eb-ezüstérmes középpályás – ellentétben a pletykákkal – maradna nevelőegyesületénél, azonban csak akkor hosszabbítja meg 2027 nyarán lejáró
Az első félidőben egyértelműen a házigazda irányított, amely már az ötödik percben megszerezte a vezetést, a szünetig pedig megduplázta előnyét. Emellett a
A 94 esztendős Ecclestone pénteken erősítette meg, hogy túladott elképesztő versenyautó-kollekcióján, melynek becsült értéke 500 millió font. A brit milliárdos nem közölte