A Barcelona egygólos idegenbeli sikerét követően a keddi visszavágón 3-1-re verte hazai pályán a Benficát, így könnyedén jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből.
A rendőrség által őrizetbe vett, a baloldali sajtó által üldözöttként ábrázolt Mahmud Khalil egy szélsőbaloldali, erőszakot dicsőítő szervezet vezető aktivistája. A Columbia University Apartheid Divest (CUAD) vezető aktivistájának, Mahmoud Khalilnak a szombati letartóztatásával …
Trump felszólalt a Musk vállalatainak bojkottjára irányuló felhívások ellen, és azt mondta, venni fog egy Teslát, amit "a bizalom és támogatás jelének" nevezett Musk felé.
Az elmúlt években a világ több országában tettek lépéseket a digitális jegybankpénzek megvalósítása és bevezetése felé. Hasonló folyamatot indított el az Európai Központi Bank (EKB) is. Bár a projekt még messze jár a befejezéstől, megvalósulása a globális pénzügyi rendszerben is komoly változásokat hozhat.
Az Európa-bajnoki bronzérmes Szöllősi-Schatzl Nadine a Moyra-Budaörs női kézilabdacsapatától a francia bajnoki címvédő és listavezető Metz HB együtteséhez igazolt.

Újfajta csalási módszer ütötte fel a fejét Józsefvárosban: ismeretlen elkövetők a parkolóautomatákon lévő hivatalos Qr-kódokat hamis matricákkal fedik le – figyelmeztet az önkormányzat. A csalók módszere egyszerű, de hatékony: az eredeti kódokat lecserélik egy saját Qr-kódra, és a hamis Qr-kód beolvasása után a megadott bankkártyaadatok az elkövető
ALAPVONAL. Jó-e, hogy a magyar jégkorong-válogatott jelentős hányadának már most véget ért a klubidény, és a játékosok a következő két hónapban tökéletesen regenerálódnak és felkészülnek a vb-re, vagy jobb lett volna, ha még néhány hétig tűzben maradnak, a rájátszás további szakaszának kemény csatáiban edződnek, és menetből érkeznek a válogatott l

Egy Kvettából Pesavárba tartó expresszvonat 182 utasát, köztük nőket és gyerekeket ejtttek túszul a Pakisztán délnyugati részén fekvő Beludzsisztán tartomány Sibi nevű városában. Egy önkormányzati tisztségviselő szerint „a

A kínai DeepSeek nevű mesterségesintelligencia-startup globális figyelmet kapott idén, ám alapítója, Liang Wenfeng egyelőre elutasítja a külső befektetéseket. Bár a cég chatbotja milliók által használt szolgáltatássá vált, gyakori leállásokkal és adatvédelmi aggályokkal küzd. A világ egyre több kormánya – köztük az Egyesült Államok – korlátozná has

Ha azt tervezed, hogy a tavasz beköszöntével annyi időt töltesz majd a természetben, amennyit csak lehet, és van egy balkonod is, akkor érdemes ezt is kicsit felújítanod, hogy itt is ejtőzhess. Mutatunk néhány csodaszép balkon-inspirációt, amelyből te is ötlelet meríthetsz ehhez a projekthez!

Egy 17 éves lány rohant a Készenléti Rendőrség X. Mélységi Ellenőrzési Osztály járőreihez Budapesten, a Nyugati pályaudvar egyik peronján. Az egyik intercityről szállt le, miután egy férfi megtámadta őt és az édesanyját. A tinédzser hadarva elmondta a rendőröknek, hogy az ismeretlen egyszer csak belépett a fülkéjükbe, és minden szó nélkül testével
A Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) főtitkára, Lencse Gyula úgy véli, a szervezetet támadó, szupertehetséges Fazekas Lizett édesapja korábban szakmai vezetőként tehetett volna a sportág hazai felemelkedésért, ehelyett folyton csak a lánya helyzetbe hozásán dolgozott.
Egy út kezdetének tartja a 400 méteres síkfutásban szerzett fedett pályás Eb-címét az FTC 23 éves versenyzője. Molnár Attila az InfoRádióban elmondta: nem volt kérdés számára a döntő végén, hogy ő nyert, az viszont meglepte, hogy csak hat századmásodperccel előzte meg lengyel riválisát.
Dembélé góljával nyert idegenben a PSG. Az angolok nagy helyzeteket hagytak ki a második félidőben, a hosszabbításban már a franciák voltak jobbak. Ahogy a büntetőpárbajban is, ahol Donnarumma kétszer is hárított.
Ledolgozta hátrányát és tizenegyesekkel továbbjutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből a PSG. A Liverpool kezdhette előnyből a visszavágót, de Konaté hibájából