Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy meg tudjuk mondani: idén is fontos lesz az it-biztonság a vállalatoknál. A Micro Focus szakértői szerint 2020-ban a gépek sietnek segítségünkre a védekezésben, és egyre több vállalat igyekszik majd csökkenti a kockázatokat a kiemelt fiókok, a felhasználói tevékenységek és az IoT-eszközök ellenőrzésével, v
2020. január 28-án az adatvédelem nemzetközi napja alkalmából a Direkt Marketing Szövetség (DIMSZ) megrendezi az Adatvezérelt nap című szakmai rendezvényt. Az első nemzetközi adatvédelmi világnapot 2007 január 28-án tartották, az Európa Tanács adatvédelmi konvenciója elfogadásának 25. évfordulója alkalmából. A nap célja, hogy felhívja az emberek fi
Ambiciózus célt jelentett be ma a Microsoft, amelynek értelmében előbb csökkentik majd teljesen eltüntetik ökológiai lábnyomukat. Így 2030-ra a Microsoft karbonnegatív lesz, és 2050-re annyi szén-dioxidot fog eltávolítani a környezetből, mint amennyit az 1975-ös alapítása óta közvetlenül vagy közvetve az elektromos fogyasztása által kibocsátott. A
Elindult a Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt, amelynek célja az online zaklatás és a gyermekek közti erőszak visszaszorítása. Kecskés István, a DUE Médiahálózat elnöke elmondta: az április 28-ig a www.nagydiaktesztek.hu oldalon kitölthető teszttel a 14-22 éves korosztályt célozzák meg két korcsoportban – 14-18, illetve 18-22 éves kor között – húsz-húsz
A kínai gyártó megállapodott a hollandokkal, a jövőben a TomTom térképeivel pótolják a Google navigációs szolgáltatásait a Huawei eszközein. Eközben ténylegesen megjelent a P30 Pro csúcstelefon, amely lényegében már a cég saját alkalmazásaira és fejlesztői eszközeire épít.
Bruce Schneier, a neves biztonsági szakember szerint ez csak eltereli a figyelmünket a lényegről. Azt kell eldöntenünk, milyen társadalmat akarunk, és aszerint kell a kérdést szabályozni.
A Bloomberg információi szerint pár héten belül megérkezhet az Apple régóta pletykált új próbálkozása, amivel a szűkösebb pénztárcájú rajongókat célozzák.