2020. január 10. péntek

jan. 10
4:45
Készségek-, és it-szakemberhiány: a Cisco szerint nem lassul a technológiai fejlődés üteme V. (Mínuszos)
A Cisco előrejelzése a technológiai trendekről a 2020-as évekre. A tehetséggondozás és a jól képzett szakemberek hiánya ma továbbra is az első számú kihívás az informatikai vezetők számára. A Cisco egyik felmérésében, amelynek során világszerte 600 informatikai és üzleti döntéshozót kérdezett meg, a válaszadók 93 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a
jan. 10
8:15
Azt hitte, az AirPods egy telefonkiegészítő? Nagyobbat nem is tévedhetett volna (Bitport)
Tavaly 12 milliárd dollárt hozott az Apple-nek, és olyan gyorsan nőnek a bevételei, mint egy startupé.
jan. 10
10:27
5 milliárd dollárért kelt el egy svájci cloudos cég (Bitport)
Ekkora summát ritkán adnak európai startupért, de a Veeam Software-nek összejött. Az amerikai vevő globális nagypályás játékost nevelne szerzeményéből.
jan. 10
12:45
Idén lesz három nap, amely az őrültbe kergetheti a vállalatok biztonsági felelőseit (Bitport)
Három alkalommal jelennek meg egy napra időzítve a legnagyobb szoftvergyártók biztonsági frissítései.
jan. 10
15:09
Már csak pár napja van a Windows 7-nek. Mi lesz utána? (Bitport)
Nem kell azonnal váltani Windows 10-re, de az pénzbe fog kerülni, és nem is kevésbe.
jan. 10
17:09
A tutista Warner Bros. mesterséges intelligenciával jósoltatna magának (Bitport)
A Warner Bros. egy Los Angeles-i startup gépi tanuló algoritmusával egészíti ki döntéstámogatási arzenálját. Állítólag ez a kreatív munkát egyáltalán nem érinti majd.

Keresés