A Cisco előrejelzése a technológiai trendekről a 2020-as évekre. A digitális felületeken folytatott kommunikáció – legyen az alkalmazás, weboldal, vagy más – mára minden vállalkozás és szervezet életében kiemelten fontossá vált. Az egyszerűség és a felhasználói élmény lett meghatározó, a vásárlók ezek alapján döntenek arról, hogy felvegyék-e az ado
A 2018-as 19,5 százalék után tavaly 18 százalékkal nőtt a kínai Huawei Technologies forgalma az amerikai szankciók ellenére is – jelentette be a cég 190 ezer alkalmazottjához intézett újévi üzenetében Eric Xu vezérigazgató, az igazgatótanács elnökhelyettese. Xu éves beszámolójában jelezte, hogy várakozásaik szerint a Huawei 2020-ban is az amerikai
A DIGI Csoport meghosszabbította együttműködését a Discovery-vel, sőt egy hazánkban még kevésbé ismert prémium csatornáról, a HGTV-ről is megállapodott, amely 2020 januárjától lesz elérhető a DIGI és az Invitel kínálatában. Az együttműködésnek köszönhetően a DIGI és az Invitel ügyfelei továbbra is élvezhetik a Eurosport 1 és a Eurosport 2 prémium s
Az egységes horgásznyilvántartás kiépülése mellett fokozatosan bővül a kötelező befizetések és okmányok elektronizációja, a 2020-ban jelentkező horgászok már az új eljárás szerint regisztrálhatnak – közölte a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz). Az elektronizáció ki fog terjedni az állami és a területi jegyre, a fogási naplóra, a tagdíjra és
2019-hez képest ez bő 17 százalékos növekedést jelent. Az IDC előrejelzése szerint a lendület nemhogy kitart, de még erősödni is fog az elkövetkező években.
Az amerikai adminisztráció újabb irányelveket fogalmazott meg a "megbízható mesterséges intelligenciával" kapcsolatban, amelyeket nem csak házon belül, de globálisan is alkalmazna.