2020. január 7. kedd

jan. 7
5:42
Egymillió kilométeres Toyota is indul az idei Bamakón (Autónavigátor)
Idén is elstartol a Budapest-Bamako, január 31-én Budapestről, az idei versenynek pedig több különlegessége is lesz, például a Spirit kategóriában induló, csaknem egymilliós óraállású Toyota Hiace.
jan. 7
8:00
Binotto elárulta, mivel nyűgözték le őt a versenyzők a brazíliai ütközés után (F1világ)
A Brazil Nagydíjon egymással ütközött össze a Ferrari két versenyzője, Sebastian Vettel és Charles Leclerc, Mattia Binotto csapatfőnök szerint viszont ennek most már csak a pozitívumait látják.
jan. 7
8:12
Wolff: Idén nem lesz olyan sok győzelme a Mercedesnek (F1világ)
Nagyon komoly küzdelmet vár a 2020-as Forma-1-es szezontól a Mercedes csapatát irányító Toto Wolff, aki szerint nem lehet arra számítani, hogy idén egy csapat 10-nél több versenyt nyer majd.
jan. 7
8:24
Autóra szavazhatsz, üdülést és AMTS belépőt nyerhetsz (Autónavigátor)
39 modell indul az Év Magyar Autója 2020 díjakért, köztük az Év Magyar Autója 2020 közönségdíjért. Utóbbira te is szavazhatsz, amivel még nyerhetsz is.
jan. 7
8:54
Alonso bohóckodásnak tartja, amit Hamilton csinált (F1világ)
Burkoltan beszólt a Forma-1 hatszoros világbajnokának, Lewis Hamiltonnak a száguldó cirkuszban korábban két vb-címet szerző Fernando Alonso.
jan. 7
9:48
Végleg leköszön a BMW 3-as Gran Turismo (Auto Pult)
Az új generációs 3-as és 3-as Touring bemutatkozása óta még kevesebb figyelmet kapott az egyedi felépítésű 3-as Gran Turismo (azaz GT) a BMW palettáján. Nem is csoda hát, hogy hamarosan végleg el kell búcsúznunk az autótól, ami még a 2013-as Genfi Autószalonon mutatkozott be, majd 2016-ban frissült a 3-as sorozat többi tagjával karöltve.
jan. 7
11:06
A Sony autót épített, nem is egyszerűt! (Autónavigátor)
Évről-évre egyre meglepőbb dolgok történnek a Consumer Electronic Show-n. Teret nyertek az autók, és olyan gyártók is jelentkeznek, akiknek eddig sok közük nem volt hozzá.
jan. 7
11:18
Idén is női fejlesztőversenyzője lesz a Williamsnek (F1világ)
2020-ban is a Williams fejlesztőversenyzője marad Jamie Chadwick – a női autóversenyző tavaly megnyerte a W Series elnevezésű sorozatot, és továbbra is tagja marad a Williams juniorprogramjának.
jan. 7
11:42
Hivatalos: Verstappen 2023 végéig a Red Bullnál! (F1világ)
2023 végéig szerződést hosszabbított a Red Bull Forma-1-es csapatával Max Verstappen – jelentette be az istálló kedden.
jan. 7
12:48
Újabb értékesítési rekorddal zárta 2019-et a Rolls-Royce (Auto Pult)
A Rolls-Royce abszolút értékesítési rekorddal zárta a 2019-es évet. A kékvérű brit márka 116 éves történelmében még sosem készült ennyi autó egyetlen év alatt, de nem csak a goodwoodi gyár, hanem a vállalat is rendesen felpörögött.
jan. 7
13:48
A vezetés igaz szerelmeseinek – csak hátul hajt az új Lamborghini Huracán EVO RWD (Auto Pult)
Sajnos manapság már a legvadabb sportautók esetében sem magától értetődő a hátsókerékhajtás, ami egyrészt érthető – hiszen a biztonság és a teljesítmény hatékonyabb leadása érdekében hasznos az összkerékhajtás –, másrészt viszont kissé szomorú. A Lamborghini modelljei is már alapból hajtják mind a két tengelyüket, még ha a rendszer hangolása a háts
jan. 7
14:06
Értékesítő, üzletkötő munkatársat keresünk új 3D-s rendszámkereteinkhez (Auto Pult)
Új szolgáltatásunk, ún. 3D-s rendszámkereteink (termékinformációk részletesen itt: https://autopult.hu/rendszamkeret) népszerűsítéséhez keresünk üzletkötő, értékesítő munkatársat teljes munkaidőben, azonnali kezdéssel.
jan. 7
14:06
Ennyi időt töltünk a reggeli indulással egy évben (Autónavigátor)
A reggeli készülődés sokszor elhúzódhat, főként, ha gyerek is van a családban. A SEAT kutatása alapján nem kevesebb, mint 4 napot töltünk évente a gyerekek autóba ültetésével.
jan. 7
16:54
Az elektromos autózás megváltója – íme, a Mercedes-Benz Vision AVTR koncepció (Auto Pult)
Egyik szemünk sír, a másik pedig nevet: sajnos nagyon úgy tűnik, hogy az autózás a teljes önvezetés irányába tart, de mindeközben nagyon is kíváncsiak vagyunk, hogy vajon mi valósul meg abból, amit most elképzelnek a gyártók. Elég csak rápillantanunk a Mercedes-Benz legújabb koncepciójára, és máris beindulhat a fantáziánk – a Vision AVTR ráadásul t
jan. 7
17:06
A Fisker is beszáll az elektromos SUV-k csatájába (Autónavigátor)
A 2020-as években az egyik legjövedelmezőbb kategória az elektromos szabadidő-autó lehet, erre a vonatra pedig minél több gyártó szeretne időben jegyet váltani.
jan. 7
17:24
Jelzésértékű? – a semmiből mutatta be elektromos autóját a Sony (Auto Pult)
Nem meglepő, hogy egyre több autógyártó vesz részt a világ egyik legnagyobb szórakoztatóelektronikai kiállításán Las Vegasban. Az pedig mondhatni elvárható, hogy olyan cégek is képviseltetik magukat, mint a Sony. Azonban az már igencsak megdöbbentő, hogy a Sony egy autóval állt elő, ami a nem éppen fantáziadús Vision-S nevet kapta – de ennek ellené
jan. 7
17:30
Így mérünk mi 3.0 (Auto Pult)
Visszanézve szinte csak néhány pillanatnak tűnik, de az Autó Pult idén már 10 éve létezik. Fennállásunk óta egyetlen dolog maradt változatlan az autóiparban: a folyamatos változás. Éppen ezért követve korábbi gyakorlatunkat, megújítjuk mérési eljárásunkat, különös tekintettel a normafelszereltségre. Az alábbiakban pedig betekintést adunk a munkánkb
jan. 7
18:18
Red Bull: A Ferrari idén nem lesz ellenfelünk! (F1világ)
A Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko azt mondja, 2020-ban a világbajnoki címért harcolhatnak majd a Forma-1-ben. A szakember szerint Max Verstappen legalább 5 versenyt nyer majd, és Lewis Hamilton ellen küzd majd, miközben a Ferrari sikerében nem hisz.
jan. 7
19:06
Érkezik egy újabb Bugatti, a lepel alatt már az van! (Autónavigátor)
Hamarosan megérkezhet az a modell, amit a Bugatti emberei régóta emlegetnek. Azt beszélik, a Chiron mellé érkezhet még egy modell, ám egyelőre nem tejesen tiszta, hogy valóban ez történik-e.
jan. 7
20:00
Hamilton a hegyekben töltötte 35. születésnapját (F1világ)
Ma ünnepli 35. születésnapját a Forma-1 hatszoros világbajnoka, Lewis Hamilton.

Keresés