2019. december 30. hétfő

dec. 30
6:06
Minden idők legtovább gyártott S-osztálya – 40 éves a W126 (Autónavigátor)
A Mercedes-Benz S-osztály neve összeforrt a luxussal és a csúcstechnológia alkalmazásával. Bár majdnem fél évszázaddal visszatekinteni az időben nagy ugrásnak tűnik, a Mercedes zászlóshajója már akkor is ugyanezeket az értékeket mutathatta fel.
dec. 30
6:36
Mercedes: A Honda jócskán a Ferrari előtt járt a fejlesztésekben (F1világ)
A Hondát méltatta a minap egy interjúban a Mercedes Forma-1-es motorfőnöke, Andy Cowell – a neves szakember szerint figyelemreméltó az, ahogy a japán gyártó fejlődött 2019-ben.
dec. 30
10:06
Fedélzeti kamera, extrákkal – Mio MiVue 798 (Autónavigátor)
Dual utónévvel elöl-hátul láthat és rögzíthet a Mio egyéb extrákat is bőséggel tartogató MiVue 798 fedélzeti kamerája.
dec. 30
10:54
Minden ünnepre áremelés a benzinkutakon – a szilveszteri sajnos jelentős (Auto Pult)
A MOL áremelésekkel kíván boldog ünnepeket az autósoknak: a karácsonyi áremelést december 23-án jelentette be a hazai olajtársaság, ennek értelmében december 25-én a benzin literenként 3, míg a gázolaj 5 forinttal drágult. Ám ennél is jelentősebb a ma reggel bejelentett drágulás, ami most szerdán, tehát az új év első napján lép érvénybe: január els
dec. 30
11:06
Durva drágulás jön a kutakon! (Autónavigátor)
A szilveszteri mámort gyorsan feledteti majd a benzinkutakon megjelenő árak felbukkanása, érdemes még idén tankolni.
dec. 30
14:36
403 km/h-val repesztett a McLaren hipersportautója! (Autónavigátor)
A McLaren Speedtail, avagy az XP2 prototípus egyenesfutási teszten bizonyította gyorsaságát, ráadásul egy ikonikus helyen.
dec. 30
17:12
Beállt a sorba – BMW 118i (2019) teszt (Auto Pult)
Tizenöt év; ennyi időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a 2004-ben igazi egyéniségként prezentált 1-es BMW végleg (?) beálljon a sorba: oda a jellegzetes bakancsforma és oda a hátsókerékhajtás is, ezzel pedig máris sok rajongót veszített el a típus. Az persze megint más kérdés, hogy vajon hány új vásárlót nyerhet magának, ugyanis a nagy átalakulás sz
dec. 30
17:48
Brutális plug-in hibrid AMG Mercedes érkezik, akár 800 lóerővel (Auto Pult)
A négyajtós Mercedes-AMG GT csúcsmodellje, a 63 S kivitel jelenlegi formájában is a csillagos márka történelmének egyik legerősebb szériagyártású autója a maga 639 lóerejével. A lenyűgöző teljesítményt egy négyliteres, két turbófeltöltő által lélegeztetett V8-as benzinmotorból préselték ki a mérnökök, 900 Nm kíséretében. De állítólag rövidesen lesz
dec. 30
18:18
Perez: Az F1 TV-s rendezői nem végeznek jó munkát (F1világ)
A Racing Point versenyzője, Sergio Perez szerint a Forma-1-es közvetítések rendezői 2019-ben „nem végeztek jó munkát”, számos esetben ugyanis nem mutatták a pályán zajló izgalmas küzdelmeket.
dec. 30
18:30
Új Roma képgalériával búcsúztatja az óévet a Ferrari (Auto Pult)
A Ferrari vadonatúj orrmotoros GT modellje, a Roma bemutatkozásakor szerkesztőségi egyet nem értést robbantott ki nálunk azzal kapcsolatban, hogy mennyire ‘eredeti’, illetve ‘ferraris’ a Roma formaterve – egyesek szerint inkább Aston Martin a modell vonalvezetése, mint Ferrari, miközben a többiek állítják, hogy abszolút olasz és ízig-vérig Ferrari
dec. 30
18:36
Cuccolós, villanyos és nem SUV. Mi az? (Autónavigátor)
Kleber Silva a Volkswagen ID.3 alapjain megálmodta azt az autót, ami elektromos, elég nagy, hogy beleférjen egy család összes cucca egy síelésre és még hihetetlen trendi is. Nem SUV-ot, hanem egy kombit!
dec. 30
19:12
400 km/h felett – végre igazi fotókon tündököl a McLaren rakétája, a Speedtail (Auto Pult)
A brit McLaren sportautógyártó hihetetlen elánnal fejlődik: alig néhány év leforgása alatt komoly modellpalettát alakított ki a wokingi székhelyű vállalat és megállás nélkül folynak a fejlesztések, illetve érkeznek az új modellek.

Keresés