2020. január 7. kedd

jan. 7
6:18
Kilépett az MSZP-ből Szanyi Tibor - itt vannak a részletek és a reakciók (ATV)
Kilépett az MSZP-ből Szanyi Tibor. A politikus a Twitteren jelentette be a döntést. Indoklásként mindössze annyit írt, hogy a magyar baloldalon szervezeti űr van, a jövőben ennek belakásával kíván foglalkozni és megpróbálja Igen néven indított mozgalmát felfuttatni. Az MSZP elfogadta a döntést.
jan. 7
6:27
A bölcsis nénik átváltozása: a túlélésért trükköznek a magánbölcsődék (Alternatív Energia)
Erre egy erősen vitatható jogszabályváltozás miatt kényszerülnek.
jan. 7
6:48
Súlyos vádak a súlyemelő-szövetség magyar elnökével és a hazai doppingellenőrőkkel szemben (ATV)
Több millió dollárral nem tud elszámolni a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség magyar elnöke. - ezt állítja a német közszolgálati televízió. A sportszövetséget sokként érték a vádak. Az ARD közben a magyar doppingellenes szervezetet is csalással vádolja. Utóbbi vezetője szerint ebből egy szó sem igaz.
jan. 7
7:00
Molnár Zsolt: Lesz közös lista (Alternatív Energia)
A társelnöki rendszer terve nem független a Párbeszéd és a szocialisták esetleges fúziójától – derül ki Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója szavaiból.
jan. 7
7:12
Koltai Róbert megrendülten beszélt Gesztesi Károlyról (ATV)
Az Urániában találkoztak először, később együtt is dolgoztak – ezt mondta Koltai Róbert az ATV Start+ című műsorban. A rendező szerint Gesztesi volt az egyik legmegbízhatóbb a közös munka során.
jan. 7
7:30
Megszólalt a BKV vezérigazgatója a rozsdás orosz metrókocsik ügyében (ATV)
Időzavarba került az orosz gyár, ezért túlságosan hamar szállította le a szerelvényeket - ezzel magyarázta a 6 felújított orosz metrókocsi rozsdásodását a BKV vezérigazgatója az Egyenes Beszédben.
jan. 7
7:30
Nem indít jelöltet a Fidesz a dunaújvárosi időközi választáson (444.hu)
2018-ban, ha szorosan is, de az ellenzék hozta a körzetet.
jan. 7
7:33
„Jógázni inkább a Vérmezőn szoktak” (Alternatív Energia)
A parkokba pihenni járnak az emberek – állapította meg közpénzmilliókért egy fideszes politikus a lapunk birtokába került tanulmány kivonata szerint.
jan. 7
7:42
A templomi VIP-páholyból érkezik a pécsi Fidesz új vezetője (444.hu)
Érett a váltás két bukott választás után, Őri László kerülhet Csizi Péter helyére.
jan. 7
7:45
Súlyos baleset Budapesten, feszítővágóval harcolnak a sérültért (Ripost)
Az Ajtósi Dürer sor és a Dózsa György út kereszteződésében történt a baleset.
jan. 7
7:47
Ferencvárosi parkolási káosz, mit művel az új polgármester? (Ripost)
Háborognak a IX. kerületben az autósok, senki nem tudja, mi történik a Ferencvárosban, teljes a zűrzavar a parkolást illetően. Több utcában nem működnek a parkolóórák, néhány helyen a mobil applikáció sem használható, a bérleteket nem tudják megújítani. Ráadásul azok, akik rájöttek, hogy néhány helyen ingyenes a parkolás, P+R parkolónak nézik a ker
jan. 7
7:48
Honvédelmi Minisztérium: nem kell hazahozni a magyar katonákat Irakból (ATV)
Az egyre feszültebb amerikai-iráni viszony miatt az Irakban állomásozó NATO-missziók ideiglenesen leállítják iraki kiképző műveleteiket. A döntés az országban állomásozó magyar katonákat is érinti. Németh Szilárd szerint ez csak egy biztonsági intézkedés és a katonák nincsenek veszélyben. A DK nem nem így gondolja. Vadai Ágnes a honvédelmi bizottsá
jan. 7
8:06
Nem csak a templomban jár VIP-hely Hoppál fideszes padtársának (Alternatív Energia)
Őri László lehet a pécsi választókerület új fideszes elnöke - ő volt az a politikus, akit Isten házában is a VIP-szektorba ültettek.
jan. 7
8:06
Milliókért kutatta ki a fideszes politikus cége, hogy az emberek pihenni járnak a parkokba (444.hu)
"Érdekes, hogy jógázni leginkább a Vérmezőn és a Városmajorban szoktak."
jan. 7
8:08
„Feláldoznak minket a tervteljesítés oltárán” - vészjelzés a postánál (Alternatív Energia)
Öngyilkos az állami cég egy munkatársa, aki búcsúlevelében arról ír: a megalázó munkakörülmények miatt választotta a halált. Belső vizsgálat indult.
jan. 7
8:21
Eladja a Hollóházi Porcelángyárat az állam (SzMo)
A Hollóházi Porcelángyár Kft. 100 százalékos üzletrészeinek kikiáltási ára 175 millió forint.
jan. 7
8:27
Orbán Viktor csütörtökön tartja évindító sajtótájékoztatóját (BorsOnline)
Csütörtökön 11:00 órakor tartja Orbán Viktor miniszterelnök évindító nemzetközi
jan. 7
8:30
Nem döntött még a Kúria a gyöngyöspatai szegregációs ügyben (ATV)
A Kúria még nem döntött a kártérítésről a gyöngyöspatai önkormányzatot érintő perben - ezt közölte a testület az MTI-vel.
jan. 7
8:39
Kásler: Megkezdődött az egészségügyi struktúra átalakítása (Igényesférfi.hu)
Cél az ellátórendszer korszerűsítése, a hozzáférhetőség javítása és az ezeket lekövető finanszírozás bevezetése.
jan. 7
8:48
Orbán Viktor csütörtökön tartja évindító sajtótájékoztatóját (Ripost)
Csütörtökön 11:00 órakor tartja Orbán Viktor miniszterelnök évindító nemzetközi sajtótájékoztatóját a Karmelita kolostorban.
jan. 7
8:57
Csütörtökön tart sajtótájékoztatót Orbán Viktor (Menedzsment Fórum)
Nemzetközi kérdezőmezőny előtt, a Karmelita kolostorban.
jan. 7
9:03
Zéró toleranciát hirdet a családon belüli erőszakra az igazságügyi miniszter a győri családirtás után (SzMo)
Varga Judit Facebook-videójában jelentette be, hogy az Igazságügyi Minisztérium tavasszal kezdeményezi a feltételes szabadságra bocsátás szabályainak szigorítását.
jan. 7
9:12
Újságírók elé áll csütörtökön Orbán Viktor (Infostart)
A miniszterelnök évindító nemzetközi sajtótájékoztatót tart a Karmelita kolostorban.
jan. 7
9:12
Orbán csütörtökön olyat tesz, amit csak nagyon ritkán szokott (Alternatív Energia)
A miniszterelnök a Karmelita kolostorban várja az újságírókat – már azokat, akik bejuthatnak az évindító sajtótájékoztatóra.
jan. 7
9:14
Kemény hajtás kocka alakú hátizsákkal - ilyen a futárélet (Alternatív Energia)
A fővárosi utcakép részévé váltak a kocka alakú hátizsákkal suhanó bringás ételszállítók. Már 3-4 ezren tekernek pénzért: egyetem mellett dolgozó fiatalok, állástalan értelmiségiek, sőt nyugdíj-kiegészítésre hajtó idősek is.
jan. 7
9:18
Szanyi után újabb régi MSZP-s távozott: mi történik? (ATV)
Az 1990-es évek egyik legismertebb szocialista politikusa most jelentette be, hogy decemberben távozott az MSZP-ből
jan. 7
9:30
Az ÁSZ elnök páros lábbal szállt bele a kórházi vezetőkbe (ATV)
A kórházi szféra korábban és mostanában is sorozatosan megsérti a gazdálkodásról és a közpénzek kezeléséről szóló előírásokat, emiatt nem lehet tudni, mi mennyibe kerül egy-egy kórháznál. Átláthatatlan, hogy valójában mennyi finanszírozást igényel az intézmények működtetése - mondta a Magyar Nemzetnek az Állami Számvevőszék elnöke.
jan. 7
9:42
Csütörtökön áll Orbán Viktor az újságírók elé az évindító sajtótájékoztatóján (ATV)
Orbán Viktor évindító sajtótájékoztatója csütörtökön lesz, a miniszterelnök 11 órakor áll az újságírók elé, hogy válaszoljon a kérdéseikre.
jan. 7
9:51
Milliárdos fejlesztések az egészségügyben (Magyar Hírlap)
Több pénz jut a járóbeteg-szakellátás finanszírozására, korszerűsítik a kórházak diagnosztikai felszerelését is
jan. 7
9:51
Óriási összefogás: egy nap alatt 3 millió forintot gyűjtött Erzsi cica az ausztrál tűzvész áldozatainak (SzMo)
Az összeg már az első néhány órában elérte a másfél milliót, a kitűzött cél pedig kétmillió forint volt. Ezt viszont kevesebb mint egy nap alatt már túlszárnyalták.
jan. 7
10:01
Fegyelmi eljárás indult a Szeviép vezetőit felmentő bírói testület két tagja ellen (Magyar Hírlap)
Az egyik bírónő és férje építőipari cége 800 milliós megrendelést kapott Szeged MSZP-s városvezetésétől, a tanácsvezető bíró pedig 12,4 millió forintért vásárolhatott meg egy 100 négyzetméteres lakást a csongrádi megyeszékhelyen
jan. 7
10:11
Elindult az egészségügyi struktúra átalakítása (Magyar Hírlap)
Kásler: Tavaly év végén 36,6 milliárd forintot adott a fekvő- és a járóbeteg-intézmények, valamint a korszerű diagnosztikai tevékenységek finanszírozására a kormány
jan. 7
10:18
Nem küld saját jelöltet a Fidesz a dunaújvárosi időközi választásra (Alternatív Energia)
Nincs fideszes versenyző, a kormánypárt inkább Iváncsa polgármestere mellett kampányol a parlamenti mandátumért folytatott harcban.
jan. 7
10:21
Kereszténydemokrata környezetvédelem (Magyar Hírlap)
Harrach Péter szerint a szélsőséges ökocentrikus szemlélet elmossa az ember és a többi élőlény közötti lényegi különbséget
jan. 7
10:31
Szanyi kilép az MSZP-ből (Magyar Hírlap)
Folyamatos választási kudarcok, zuhanás, sorvadás után úgy döntött a volt EP-képviselő, hogy elhagyja a süllyedő hajót, indoklása szerint a szocialista párt túl neoliberális
jan. 7
10:36
„Néhány őrült” miatt jöhet a szilveszteri vasszigor (Infostart)
Februárban törvénymódosítást kezdeményez a petárdázás bűncselekménnyé nyilvánítása érdekében Budai Gyula. A korábban ügyészként és büntető ügyvédként is dolgozó fideszes országgyűlési képviselő az InfoRádiónak elmondta: a tervezet benyújtása előtt társadalmi vitát kezdeményez a kérdésben.
jan. 7
10:36
Elegük van a Republic slágeréből a zenélő út mellett élőknek (ATV)
Elegük van a Republic 67-es út című slágeréből a zenélő út környékén élő lakosoknak. Szerintük olyan, mintha folyton egy rossz lakodalmas zene szólna.
jan. 7
10:36
Jobb oktatás, csökkenő óraszámok: ezeket ígéri az új alaptanterv (Pénzcentrum)
Az új Nemzeti Alaptanterv (NAT), amelyet napokon belül nyilvánosságra hoz a minisztérium, változást hoz az iskola-előkészítészben, korszerűbb nyelvoktatást és többek között csökkenő óraszámokat is ígér. A gyors bevezetés miatt...
jan. 7
10:41
Botka, Hunvald és a többiek (Magyar Hírlap)
Nem Szanyi Tibor az egyetlen emblematikus figura, aki az elmúlt időszakban kilépett az MSZP-ből. Legutóbb, tavaly október végén Botka László szegedi polgármester, egykori miniszterelnök-jelölt távozott a szocialista pártból
jan. 7
10:51
„Kiszállt a lefelé haladó liftből” (Magyar Hírlap)
Nem volt egy karrierlépés, inkább egyfajta visszalépés – így kommentálta Szanyi Tibor bejelentését a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Kiszelly Zoltán
jan. 7
10:54
Magyar károsultja is van már az ausztrál tűzvésznek? (ATV)
Úgy tűnik, hogy magyar károsultja is van már az ausztrál tűzvésznek, a kinti magyarok szerveztek gyűjtést a megsegítésükre – erről mesélt egy Sydneyben élő magyar nő az ATV Start című műsorban. Fekete Orsolya katasztrofális állapotokról számolt be, mint mondta, sötét az égbolt, és bár a tűz tőlük messzebb van, a füst még így is fojtogató.
jan. 7
10:54
Egy hete maradt az életéért küzdő 2 éves Marcinak (Ripost)
Egy hét alatt kellene összegyűjtenie a családjának a kezeléshez szükséges összeget.
jan. 7
11:01
Garázdaság, súlyos testi sértés miatt is gyanúsítottként hallgatták ki a DK-s Varjut (Magyar Hírlap)
Balhé az MTVA-székházban
jan. 7
11:11
Belső vizsgálat a bíróságon (Magyar Hírlap)
Fegyelmi eljárás indult a Szeviép-per bíráit kijelölő büntetőkollégium-vezető-helyettessel szemben a Szegedi Törvényszéken, az ügy harmadfokon folytatódik a táblabíróságon
jan. 7
11:12
Karácsony vagy Dobrev is lehet miniszterelnök-jelölt 2022-ben (HírTV)
Karácsony Gergely vagy Dobrev Klára lehet az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje a 2022-es országgyűlési választáson. - erre utalt az Mszp pártigazgatója a Népszavában adott interjújában.
jan. 7
11:18
Figyelem! Az egész országra kiterjeszti a civil autós ellenőrzést a rendőrség (ATV)
Az egész országra kiterjeszti a tavaly decemberben Budapesten elindított civil autós ellenőrzési rendszert a rendőrség - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) balesetmegelőzési osztályának vezetője kedden az M1 aktuális csatornán.
jan. 7
11:21
Megerősített védelem (Magyar Hírlap)
Tavaly 2018-hoz képest 2,6-szor több illegális migráns próbált bejutni Magyarország területére
jan. 7
11:33
Az MSZP továbbra is Karácsonyt akarja miniszterelnökjelölti posztra (Magyar Hírlap)
Molnár Zsoltot nem aggasztja Gyurcsány felvetése a közös szereplésről
jan. 7
11:45
Johnson főembere Orbánt dicsérte, és rendkívüli brit-magyar viszonyt jósolt (Igényesférfi.hu)
A brit kormánfő egyik (volt?) főtanácsadója szerint az Egyesült Királyság speciális kapcsolatokat fog építeni Orbán Viktor kormányával a Brexit után – számolt be a Buzzfeed Tim Montgomerie decemberi kijelentésről. Az újságíróból lett tanácsadó a Danube Institute december 17-i konferenciáján megdicsérte Magyarországot azért is, mert előremutatóan go
jan. 7
11:48
Fidesz 2020: G. Fodor vérfrissítésről ír (ATV)
Vért kell frissíteni. A hosszú kormányzás elégeti az energiákat, tíz év után még a legkreatívabb, „legszexibb” politikus is unalmassá tud válni - írja az Ez vár a Fideszre 2020-ban című ma megjelent cikkében G. Fodor Gábor, nagy menetelést jósolva a Fidesznek.

Keresés