Hét-tíz év alatt megépülhet az M5-ös metró első szakasza és megtörténhet a HÉV-járműcsere. Utóbbi költsége önmagában százmilliárd fölött lesz, nem is kevéssel – mondja Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezetője.
Három év alatt majdnem harmadára esett vissza a népszavazási kezdeményezések száma. 2010 óta végül minden kísérlet elvérzett valahol – kivéve a kormányét.
Kijöttek a parlamenti képviselők és kormánytagok friss vagyonnyilatkozatai, amiből láthatjuk, mennyire állnak a honatyák és honanyák stabil gazdasági alapon. A teljesség igénye nélkül a legérdekesebbekből szemezgettünk.
Milliárdokat kaptak közpénzből az elítéltek; a kártalanításra kifizetett összeg több mint fele ügyvédi számlákra érkezett - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) szombaton az MTI-vel.
Ködben, kesztyűben, éles helyzetben csak mérsékelt sikerrel lehetett pontosan lőni a rendőrök negyven éve tervezett pisztolyaival. Most 38 ezer új maroklőfegyvert vesz a szervezet, ráadásul magyar gyárból.
Nagyjából ugyanannyian értenek egyet azzal az állítással, hogy a Fidesz összességében elvesztette az önkormányzati választásokat, mint ahányan nem látják így. Utóbbiak egy hajszállal többen vannak - derült ki a Publicus Intézet legújabb közvélemény-kutatásából, amelyet a cég a Népszava megbízásából készített.
Az országgyűlési képviselők és a nemzetiségi szószólók is eleget tettek a január 31-ei határidőig vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek az Országgyűlésről szóló 2012. évi törvény alapján - közölte Hargitai János (KDNP), az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke.
"Ma van a Köztársaság napja. A Köztársaság a sokszínűségről szól. A küzdelmünk tétje világos a kormánypárttal: gyűlölet vagy szeretet. Kirekesztés vagy tolerancia. Ebben nincs középút." - írja a DK elnöke Facebook-oldalán.
Február 1-jétől 30 százalékkal, 166 ezer forintra emelkedik a hallgatói normatíva összege, az ösztöndíjakra fordítható keret ezzel bő két év alatt összesen 40 százalékkal bővül
Pénteken éjfélkor lejártak a tavalyi autópálya-matricák, nulla órától már csak a 2020-as úthasználati jogosultságokkal lehet a díjköteles utakon közlekedni, ellenkező esetben pótdíjat kell az autósnak fizetnie.
Február 1-jétől 30 százalékkal, 166 ezer forintra emelkedik a hallgatói normatíva összege. A felsőoktatási ösztöndíjakra fordítható keret ezzel bő két év alatt összesen 40 százalékkal bővül. A hallgatói normatíva emelése...
A zenész őszintén mesélt arról, hogyan írta meg a kisfia emlékére átdolgozott, Könnyű álmot hozzon az éj című dalt, valamint arról is, hogyan éli a mindennapjait a tragédia óta.
Jelentősen emelkedett az elmúlt hónapokban a sertéshús ára, a Magyar Nemzet szombati számának nyilatkozó áruházláncok szerint már a keresleten is meglátszik a drágulás hatása.
A tízmilliárdos iparágon leginkább az ügyvédek, ezen belül pedig a baloldalhoz és a Soros-hálózatokhoz köthető ügyvédek gazdagodtak meg, egyenként százmilliókat is kereshettek - mutatott rá Budai Gyula
Szalai Kriszta és férje, Cserna Antal budai otthona életveszélyessé vált, miután repedni kezdtek a falak. A színésznő akkor éhségsztrájkkal tervezett demonstrálni szomszédja házánál, hogy megmentse az otthonát.
A Fidesz továbbra is követeli, hogy az ügyvédek hozzák nyilvánosságra, mennyit kerestek a "börtönbizniszen" - mondta Budai Gyula a párt országgyűlési képviselője.
Az idén Romániában majdnem minden harmincéves. Szervezetek, folyóiratok, újságok, sőt, remények és csalódások is. Harminc éve reménykedünk egy konszolidált demokráciában, és harminc éve csalódunk is nap mint nap.
A belügyminiszter vagyonnyilatkozata szerint két sarudi földet eladott, mégsem zárult pozitívban az egyenleg – ráadásul, több mint egymilliárddal tartoznak neki.
Kártya, lóverseny, kávéház. A XX. század első harmadának pesti szentháromsága. Főleg ezekről írt – hiszen ezekben élt – a kor elfeledett hírlapírója, Palásthy Marcell. „Neve és életműve a teljes ismeretlenségbe süllyedt volna, ha Kellér Andor
Ezen a héten kapták meg a diákok a félévi bizonyítványt. Ebben az időszakban nem ritka, hogy néhány gyerek nem mer hazamenni, mert fél a szülők visszajelzésétől. A rendőrség a csellengőket fenyegető veszélyekre hívja fel a figyelmet, mert a szorongással küzdő gyerekek nem csak fizikailag, hanem lelkileg is veszélyben vannak.
Szeptembertől lép életbe az újonnan módosított alaptanterv, mely többek között átstrukturálta a tantárgyak szerkezetét, új szerzőket tüntet fel kötelezőként a magyar irodalom tantárgyból, a korábbi értesülések szerint. Azonban...
Életének 72. évében elhunyt Andorai Péter Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze. Nem túlzás, mint ahogy egy rendező írta a közösségi oldalon, egy valódi gigász távozott. Tudtuk, hogy betegeskedik, az utóbbi időben nem is vállalt feladatot, mégis fontos volt, hogy közöttünk van. Az Andorai. Sok rendező noteszében ez volt az első szó, amit fe
A következő évek egyik kiemelt projektjének a HÉV-vonalak teljes felújításának kell lennie – mondta Fürjes Balázs államtitkár a Magyar Nemzetnek. Szóba került a Lánchíd felújítása és Karácsony Gergely első száz napja is.
Február 1-től egységes és szabályozott a meddőségi központok működése. Immár 12 helyen ingyenes a diagnosztikus eljárások teljes köre a férfiak és a nők számára egyaránt, és maximális, 100%-os támogatással érhetők el a meddőség...
A Fidesz továbbra is követeli, hogy az ügyvédek hozzák nyilvánosságra, mennyit kerestek a "börtönbizniszen" - mondta Budai Gyula a párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten sajtótájékoztatón.