2020. február 1. szombat

febr. 1
16:00
Koronavírus gyanúja miatt különítettek el egy Vuhanból érkező férfit Ferihegyen (SzMo)
Az Index szerint az utas nem kínai, de nemrég járt a járvány gócpontjában.
febr. 1
16:03
Koronavírus gyanús eset Ferihegyen: az utas nem kínai származású (Pénzcentrum)
Néhány órával ezelőtt a Liszt Ferenc repülőtéren elkülönítettek egy lázas utast, akit koronavírus-fertőzés gyanújával vizsgálnak. A férfi nem kínai nemzetiségű volt, ugyanakkor állítása szerint nemrégiben járt Vuhanban...
febr. 1
16:12
Elsejétől százszázalékos a meddőségi kezelések és gyógyszerek támogatása (Magyar Hírlap)
Az intézkedésekkel akár több százezer forintot is spórolhatnak a rászoruló párok és több mint 4 ezer újszülött jöhet világra 2022-re
febr. 1
16:21
Idén is kétmilliárdot küld Orbán a gémerek sportjára (Alternatív Energia)
Budapesten tartják a visegrádi országok esport fesztiválját, Rogán hivatala és a turisztikai ügynökség szervezi a programot.
febr. 1
16:24
Éjjel jelent meg az „új” NAT: csökken a diákok terhelése, bekerült Wass Albert a kötelezők közé (SzMo)
Alsóban 24, középiskolában 34 óra lesz a maximum. Modernebb eszközök és célok fogalmazódtak meg a módosított Nemzeti Alaptantervben, kérdés, hogy tanárok lesznek-e hozzájuk.
febr. 1
16:30
Vuhanban járt lázas utas Ferihegyen (Infostart)
A férfit koronavírus-fertőzés gyanújával vizsgálják és elkülönítették.
febr. 1
16:36
Börtönből érkezik a felmentősereg (Infostart)
Soron kívül megkezdte az egészségügyi védőmaszkok gyártását a büntetés-végrehajtási szervezet - jelentette be a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) szóvivője a debreceni büntetés-végrehajtási intézet gyártóüzemében.
febr. 1
16:54
„Orbán Viktor zöld kaméleon lett” - XXI. századi Magyarországot szeretne a Momentum (Alternatív Energia)
A Momentum, nem meglepő módon a „XX. századhoz” sorolta a Fideszt évértékelőjén.
febr. 1
16:56
Koronavírus-fertőzés gyanújával vizsgáltak egy utast Ferihegyen (Alternatív Energia)
A férfi nemrég megfordult a kínai Vuhan tartományban, ezúttal Dubajból érkezhetett Magyarországra. A Dél-Pesti Centrumkórház vezetője szerint nincs veszély.
febr. 1
16:57
Nyomást fognak gyakorolni: Fekete-Győr programot hirdetett Orbánék leváltására (ATV)
A Momentum elnöke szerint a 20. század még nem ért véget, ha leváltják a Fideszt, akkor léphetünk át a 21. századba. A pártelnök bejelentette, hogy megalakítják a klímaköröket, amelyekkel nyomást fognak gyakorolni a politikusokra, az országjárást pedig folytatják.
febr. 1
16:58
Koronavírus-fertőzés gyanújával vizsgálhattak egy utast Ferihegyen (Alternatív Energia)
A lázas férfi nemrég megfordult a kínai Vuhan tartományban, ezúttal Dubajból érkezhetett Magyarországra.
febr. 1
17:00
Ásó, kapa, G. főtanácsos, avagy Ámor távolba nyilazása és a nemzetközi bonyodalmak (Alternatív Energia)
Ancsáék a mesebeli találkozás után kijelölték a nagy napot. Már hat hónapja szervezték a menyegzőt, amikor a kerületi kormányhivatal rideg határozatban, kellő finomsággal Valentin-napon közölte: a házasságkötés feltételei nem adottak. Ancsa és Juan – merthogy a magyar lány Costa Rica-i fiúba szeretett bele – ma már házasok, de ez nem a magyar állam
febr. 1
17:00
Február 1-től 100 százalékos a meddőségi kezelések és gyógyszerek támogatása (SzMo)
Csúszott az eredetileg tervezett dátum, de most végre hivatalos.
febr. 1
17:06
Meddőségi kezelések: új rendszer lépett életbe (Infostart)
Február 1-től százszázalékos a meddőségi kezelések és a meddőségi kezelésekben használt gyógyszerek támogatása - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
febr. 1
17:06
Koronavírus: már itthon is kifogyóban a szájmaszkok és fertőtlenítőszerek, akkora a kereslet (SzMo)
Kínában felvásárolták minden gyártó teljes készletét, a magyar beszállítók is bajban vannak.
febr. 1
17:08
Atombunkertől az egyik legszebb bálteremig: Magyarország elhagyatott csodáinak nyomában (SzMo)
Még egy régi boncterem is megelevenedik Pataki Tamás különleges fotóin.
febr. 1
17:18
Már a magyar börtönökben is egészségügyi védőmaszkokat gyártanak a rabok (SzMo)
Egyre nagyobb hiány van a maszkokból a víruspánik miatt, így próbálnak segíteni.
febr. 1
17:33
Kohéziós pénzekről tárgyal Orbán Viktor Portugáliában (Menedzsment Fórum)
A magyar kormányfő a Kohézió Barátai csoport kormányfőinek ülésén vesz részt.
febr. 1
17:33
Soron kívül kezdik gyártani a szájmaszkokat: nem az influenza, a koronavírus miatt (Pénzcentrum)
Soron kívül megkezdte az egészségügyi védőmaszkok gyártását a büntetés-végrehajtási szervezet - jelentette be a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) szóvivője szombaton a debreceni büntetés-végrehajtási intézet...
febr. 1
18:00
Napi 12 órában védőmaszkokat gyártanak két magyar börtönben (Alternatív Energia)
Napi húszezer egészségügyi maszk készül el a bv-intézetekben, a kormány ezzel is készül a koronavírus megjelenésére.
febr. 1
18:06
Tavaly 7,5 milliárd forintnyi ételt mentett meg a Magyar Élelmiszerbank (Infostart)
Tizenegy ezer tonna, azaz több mint 550 kamionnyi élelmiszert mentett meg a kidobástól a Magyar Élelmiszerbank Egyesület tavaly. Arra is felhívták a figyelmet, hogy ezzel 27 és fél ezer tonna szén-dioxid kibocsátástól mentesül a Föld, és annyi vizet spóroltak meg, ami egy Eger méretű város éves vízfogyasztásának felel meg.
febr. 1
18:15
Orbán a Brexitről: Az Európai Unión kívül is van élet (ATV)
Még messze vannak egymástól az álláspontok az Európai Unió következő többéves költségvetését illetően - mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak a Kohézió Barátai csoport kormányfői szintű ülését követően, szombaton a portugáliai Beja városában.
febr. 1
18:45
Fürjes: Nem ad több pluszpénzt a kormány az állatkert Biodómjára (ATV)
Nem ad több pluszpénzt a kormány az állatkert Biodómjára - erről Fürjes Balázs beszélt a Magyar Nemzetnek.
febr. 1
18:48
Orbán Viktor: a viták elején vagyunk (Infostart)
Még messze vannak egymástól az álláspontok az Európai Unió következő többéves költségvetését illetően - mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak a Kohézió Barátai csoport kormányfői szintű ülését követően, a portugáliai Beja városában.
febr. 1
18:54
Kiderült a Kínából Budapestre érkezett férfi állapota (Infostart)
Nem fertőződött koronavírussal az a férfi, aki Kínából indulva érkezett Budapestre - mondta a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa szombat délután sajtótájékoztatón.
febr. 1
19:03
Jobbik: Nyitrai Zsolt mondjon le (ATV)
Bűncselekményt követett el, ezért a Jobbik szerint le kell mondania a Fidesz egri képviselőjének, Nyitrai Zsoltnak és azoknak, akiknek közük lehetett az egri választópolgárok listázásához.
febr. 1
19:27
Az Ötöslottó nyerőszámai az 5. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 5. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten nem telitalálat, így a következő héten a várható főnyeremény már 4 milliárd 444 millió forint. Az...
febr. 1
19:39
Orbánnak a Brexit bebizonyította, hogy az EU-n kívül is van élet (Alternatív Energia)
Azt is megállapította, hogy Brüsszel elrontotta a gazdaságpolitikát.
febr. 1
19:39
Nem koronavírussal fertőzött az a lázas beteg, akit délelőtt különítettek el a Liszt Ferenc repülőtéren (ATV)
Nem koronavírussal fertőzött az a lázas beteg, akit délelőtt különítettek el a Liszt Ferenc repülőtéren. Ennek ellenére egy ideig még a Szent László kórházban marad, ahol megfigyelik. Közben a Budapest Airport közölte: felfüggesztik a Csungking-Budapest járatot. A 7 magyar, aki úgy döntött, hogy a járvány miatt hazajön Kínából, adásunkig még nem ér
febr. 1
20:45
Ez az öt szám 4,2 milliárd forintot ér (Alternatív Energia)
Érne. Na majd a jövő héten.
febr. 1
20:48
Életveszélyt hárított el, mégis kirúgták a kamionsofőrt (SzMo)
Több centis hasadást talált az egyik gumiabroncson, megtagadta, hogy továbbmenjen.

Keresés