2020. február 23. vasárnap

febr. 23
0:06
Hajszál híján elgázolta a vonat az elé hajtó kocsit Szombathelynél (Blikk)
Az autó sofőrje talán észre sem vette, mit művel
febr. 23
0:10
Mi lett vele? Eltüntették az agyonvert, elégetett, oszló állatokkal teli tömegsírt Hajdúsámsonban (Blikk)
Két nappal a botrány kirobbanása után, eltűnt az agyonvert kutyákkal teli tömegsír Hajdúsámsonon, tájékoztatott az Index.
febr. 23
0:14
Itt a tavasz! Így üsse el az időt a szabadban (Blikk)
Idén a szokásosnál jóval korábban köszöntött be a tavasz, mint arra bárki is számított, ennek pedig a túrázók igencsak örülnek.
febr. 23
0:18
Rossz hírünk van: gyógyfürdős bérlettel sem lehet majd járni a Dagályba (Blikk)
Bezár március végén a Dagály fürdő, a gyógyfürdős bérlettel rendelkezők máshol folytathatják a gyógykúrát.
febr. 23
0:22
Nem várt bajt hoz az enyhe tél: vérzéses lázat terjeszthetnek a kullancsok (Blikk)
Nem csak hogy nem pusztultak el a kullancsok lárvái, de új fajták is megjelenhetnek
febr. 23
0:26
Megvannak az ötös lottó nyerőszámai, többen is milliomosok lettek (Blikk)
Megvannak az ötös lottó eheti nyerőszámai.
febr. 23
0:30
Telitalálat a Luxoron! Valaki több mint 50 millióval lett gazdagabb (Blikk)
Íme, a Luxor eheti nyerőszámai.
febr. 23
0:34
Bejárták a világot a magyar fotós természeti remekei (Blikk)
A fényképészberkeken belül is igazi kuriózumnak számít Lang Nándor (46) művészete, hiszen a fiatalember mondhatni a ,,objektívével fest”. A budapesti férfi nagyszüleinek köszönhetően – akik szintén hivatásos fényképészek voltak – már egész fiatalon megismerkedett a fotográfiával.
febr. 23
0:38
Razzia: dílereket kapcsoltak le a kaposvári rendőrök (Blikk)
Hét ember elfogásával, és rengeteg készpénz-, illetve kábítószergyanús anyag lefoglalásával zárult egy kaposvári rendőri akció.
febr. 23
4:09
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei (GazdaságPortál)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 8. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 16 (tizenhat) 31 (harmincegy) 58 (ötvennyolc) 75 (hetvenöt) 77 (hetvenhét) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvény 35 darab, nyereményük egyenként 2.496.635 forint; 3 találatos sz
febr. 23
4:36
Szívszorító: hetven kemoterápiás kezelésen van túl az agydaganattal küzdő Reni – Így segíthet neki Ön is (Blikk)
Több tucat kemoterápián és sugárkezelésen van túl, ám rendíthetetlenül küzd tovább Reni (11), az a kislány, akit két évvel ezelőtt agydaganattal diagnosztizáltak.
febr. 23
5:06
Felháborító: tűvel átszúrt szalonnadarabokat szórtak szét a vakvezető kutyáknak Szolnokon (Blikk)
Tűvel átszúrt szalonnadarabokat szórtak szét azon a helyen, ahol a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány egyik segítőkutyája is dolgozik.
febr. 23
5:15
Hiányzik 20 milliárd forint: Nem lehet tudni, hogy ki fogja kifizetni a Biodóm befejezését (ATV)
Nem lehet tudni, hogy a kormány vagy a főváros fogja-e fizetni a Biodóm befejezését. A létesítmény szerkezetkész, de a költségvetésből hiányzik 20 milliárd forint. Persányi Miklós, a Fővárosi Állat és Növénykert főigazgatója tegnap lemondott, sajtóhírek szerint a Biodóm körül kialakult helyzet miatt. Nyíregyházán 2010-ben épült egy hasonló, de negy
febr. 23
5:57
Arató László: Az új kerettanterv nem más, mint a magyartanítás Trianonja (ATV)
Már nem kötelező olvasmány Ottlik Gézától az Iskola a határon, a kémia tananyagba viszont bekerült a pálinkafőzés – egyebek mellett ez derül ki az új NAT-hoz kapcsolódó kerettantervekből. Az Oktatási Hivatal honlapján megjelent dokumentumokban több változás is van, a Magyartanárok Egyesületének elnöke szerint azonban ezek csak „apró kozmetikázások”
febr. 23
6:03
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei (GazdaságPortál)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 8. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 16 (tizenhat) 31 (harmincegy) 58 (ötvennyolc) 75 (hetvenöt) 77 (hetvenhét) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvény 35 darab, nyereményük egyenként 2.496.635 forint; 3 találatos sz
febr. 23
6:18
Kiszámolta az idősek veszteségét a Nyugdíjasok Pártja 50+ (Infostart)
Amíg a kormány nem kompenzálja a nyugdíjak mértékét az inflációs szintre, a legidősebbek kvázi hiteleznek az államnak - állítják.
febr. 23
6:21
Bebizonyították, hogyan károsítják az agyat a gyorsételek (Ripost)
Egy nemzetközi kutatás szerint azért károsak a gyorsételek, mert agyunkban, pontosabban a hippokampuszban kikapcsolják, jobb esetben korlátozzák azt a funkciót, ami a „túlevésért” felel. Brit, amerikai és ausztrál kutatók a Royal Society Open Science című tudományos lap friss számában írták le vizsgálatukat, amelyben önkéntesek részvételével tanulm
febr. 23
6:39
Miért erősödik a Horthy-nosztalgia Magyarországon? (ATV)
A második világháború előtti utolsó békeévek bemutatását célozza a Magyar Nemzeti Múzeumban látható Magyar világ 1938–1940 című kiállítás. Bár a rendezők a Horthy-korszaknak az 1945 utáni negatív megítélését kívánták ellensúlyozni, az erősen idealizált kép az egyre nyíltabban propagált Horthy-nosztalgiát tükrözi. A Hetek cikke.
febr. 23
7:54
Óriási árrobbanás: Egyre drágább az élet (ATV)
Nagyot ugrottak idén januárban a fogyasztói árak. A KSH adatai szerint a 4,7 százalékos áremelkedés leginkább az élelmiszereket, az üzemanyagárakat és a szolgáltatásokat érinti. Az MSZP szerint a kormány nem ad választ alapvető kérdésekre. A kormány szerint az inflációs adatokat nem egy hónapos intervallumban kell vizsgálni. A közgazdász úgy véli,
febr. 23
8:00
Heti abszurd: Száz év magyar (Alternatív Energia)
Ez a cikk, amit a kedves olvasó most olvas, magyar írás. Magyarul írom ugyanis, a magyar olvasóknak, és azt szeretném, hogy ezt a cikket száz év múlva is magyarul olvassák. Ne ijedjenek meg, nem tintás a tenyerem, csak azért pötyögök ilyen hülyeségeket a szövegszerkesztőmön, mert Demeter Szilárdnak kívánok megfelelni. Ha valaki nem tudná, ő a Pet
febr. 23
8:06
Senyei György: különbséget kell tenni az elhúzódó és a sokáig tartó ügyek között (Infostart)
A magyar bíróságok ítélkezésének színvonala megfelelő, és Európa élvonalához tartozik – mondta az InfoRádiónak az Országos Bírósági Hivatal elnöke.
febr. 23
8:18
Tállai: Európa egyik legversenyképesebb gazdasága a magyar (ATV)
A Központi Statisztikai Hivatal adatai arról tanúskodnak, hogy a magyar gazdaság kifejezetten erős, és a gyenge európai (így például a német) növekedés minimálisan érezteti a hatását - jelentette ki a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
febr. 23
8:18
Magyarországon is nagyon fontos a klímavédelem (Magyar Hírlap)
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szerint sokkal fontosabb annál, minthogy politikai csatározások kereszttüzében legyen
febr. 23
8:30
Hamis útlevéllel próbált két gyereket bejuttatni az országba egy nő Ferihegyen (ATV)
A péntek délutáni forgalomban a nő és a két gyerek egy menetrend szerint érkező repülőgéppel érkeztek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.
febr. 23
8:33
Megállíthatatlan sarlatánok – A terapeutákon csattan a kuruzslóknak szánt ostor (Alternatív Energia)
A tanácsadó pszichológusok akár egy évre is börtönbe kerülhetnek, ha egy elégedetlen páciens feljelenti őket, hála a február 15-től életbe lépett büntető törvénykönyv
febr. 23
8:42
Holnap dől el, kifizeti-e az állam a börtönviszonyok miatti kártérítéseket (ATV)
Az Országgyűlés háromnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A képviselők kedden szavazhatnak a kormány azon javaslatáról, amely azonnali hatállyal felfüggesztené a börtönviszonyok miatti kártalanítások kifizetését.
febr. 23
8:48
Hamis útlevéllel akart két kisgyereket behozni egy nő az országba (Blikk)
Embercsempészet Ferihegyen? Egy iraki nő két gyermeket próbált hamis útlevéllel Magyarországra behozni.
febr. 23
8:54
Kormányszóvivő: Magyarországon is nagyon fontos a klímavédelem (Blikk)
Nagyon fontos kérdés a klímavédelem Magyarországon is, sőt a téma sokkal fontosabb annál, minthogy politikai csatározások kereszttüzében legyen - emelte ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
febr. 23
8:54
Tűvel átszúrt szalonnadarabokat szórtak szét vakvezető kutyáknak Szolnokon (ATV)
A szalonnadarabokat a megyei vakok és gyengénlátók egyesületének irodája előtt szórta szét valaki, ahol a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány egyik segítőkutyája is dolgozik.
febr. 23
9:00
Koronavírus – Rendkívüli kormányintézkedések Olaszországban: karantén két tartományban (GazdaságPortál)
Az észak-olaszországi Lombardia és Veneto térségében lezárják az új koronavírus gócpontjait; az ott élők a következő két hétben nem hagyhatják el a területet, és senki nem léphet be oda – jelentette be Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a rendkívüli rendelet pontjait ismertetve sajtótájékoztatón szombat éjszaka. A vesztegzár az északnyugati Lombar
febr. 23
9:06
Érdemes a családoknak korán ébredni, és minél előbb foglalni (Infostart)
Jól járnak azok a szülők, akik időben gondolnak gyermekeik táboroztatására, mert ha már most jelentkeznek, akkor kedvező áron fizethetnek be a nyaralásra – hívta fel a figyelmet a Táborfigyelő.hu ügyvezetője az InfoRádiónak. A tokiói olimpia és a labdarúgó-Európa-bajnokság évében valószínűleg többen jelentkeznek majd a sport tematikájú táborokba.
febr. 23
9:06
Hegyi Iván: Nagy utazás (Alternatív Energia)
A legjobb dalaink egyike, amelyet valaha írtunk – mondta a Sacrifice-ról a szerzőtárs Bernie Taupin nevében is Elton John. A brit slágerlista eleinte ezt nem igazolta vissza.
febr. 23
9:06
Kiakadt Zacher Gábor: súlyos dolgot árult el a magyar tinédzserekről (Pénzcentrum)
Rengeteget piálnak a magyar tinik, és évente több mint 30 ezren halnak meg az alkohol miatt Magyarországon. Zacher Gábor szerint ezért sem jó ötlet a pálinkafőzést beemelni a tantervbe. Ennyi erővel akár a kábítószerek előállítását...
febr. 23
9:08
Szabad városok – így csinálják Amerikában (Alternatív Energia)
Nem magyar találmány, hogy a saját
febr. 23
9:10
Kedden szavaz az elítéltek kártérítéséről az Országgyűlés (Alternatív Energia)
Az ülés hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd interpellációkkal és azonnali kérdésekkel folytatódik.
febr. 23
9:24
Bátyja idegbe itta magát, parkolóhelyet próbált kialakítani a traktorjának (444.hu)
A 40 éves felsőnyéki férfi hat farönköt és egy közlekedési jelzőtáblát használt a művelethez.
febr. 23
9:24
A jövő héten szavaznak a börtönviszonyok miatti kártérítések felfüggesztéséről (Igényesférfi.hu)
Az Országgyűlés háromnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben.
febr. 23
9:30
"Egyik nap még iskolában volt, másnap a műtőasztalon" - hetven kemoterápiás kezelésen van túl a 11 éves Reni (ATV)
A kislányt két évvel ezelőtt diagnosztizálták agydaganattal. Egyelőre tünetmentes, de annyira legyengült a kezelésektől, hogy iskolába még mindig nem mehet.
febr. 23
9:36
A Fidesz-Kdnp kedden már meg is szavazhatja a börtönviszonyok miatti kártérítések felfüggesztését (444.hu)
Miután megemlékeznek a kommunista diktatúrák áldozatairól.
febr. 23
9:39
N. Kósa Judit: Lantos a város peremén (Alternatív Energia)
Bezerédi Gyula egy közelebbről nem megnevezett Sáros megyei vár falán úgymond felfedezte Tinódi Lantos Sebestyén régi arcképét, amihez hozzáálmodta a magyar leventéket jellemző nemes, karcsú termetet. Az 1903 júniusában megejtett szemlén a szoborbizottság a művet sikerültnek nyilvánította, egy évre rá ki is öntötték a figurát.
febr. 23
10:06
Kormányszóvivő: A klímavédelem nem lehet politikai csatározások kereszttüzében (ATV)
Nagyon fontos kérdés a klímavédelem Magyarországon is, sőt a téma sokkal fontosabb annál, minthogy politikai csatározások kereszttüzében legyen - emelte ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
febr. 23
10:18
Dúró Dóra: Gyöngyöspatán nem a romáknak, hanem a magyar gyerekeknek járna kártérítés (ATV)
A Mi Hazánk Mozgalom politikusa arra reagált, hogy Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője feljelentést tesz ellene és Horváth László fideszes képviselő ellen gyűlöletbeszéd miatt.
febr. 23
10:18
Kormányszóvivő: Magyarországon is nagyon fontos a klímavédelem (Igényesférfi.hu)
A kis- és középvállalkozások esetében a kormány 32 milliárd forinttal támogatja a megújuló energiaforrások felhasználását – részletezte Szentkirályi Alexandra.
febr. 23
10:42
Főként lakásvásárláshoz használják fel a babaváró kölcsönt (Magyar Hírlap)
A babaváró kölcsön szabad felhasználású, sok nagycsaládos veszi igénybe autóvásárlásnál is
febr. 23
10:45
Elindult a lomtalanítási szezon (Alternatív Energia)
A fővárosi háztartások 7-10 nappal az adott körzetben kezdődő lomtalanítás előtt kapnak tájékoztatást arról, hogy mikor tehetik ki az utcára a nem használt dolgaikat.
febr. 23
11:06
Kettészakadt az ország: ennyivel kevesebbért vásárolnak be a szegény megyékben (Pénzcentrum)
2019-ben 3 433 forint volt az egy főre jutó napi boltos vásárlások értéke, Budapesten 4 184 forint, Nógrádban 2 216 forint. Ez a mutató persze minden megyében nőtt az elmúlt években, sőt, Nógrádban sokkal nagyobb ütemben, mint Budapesten....
febr. 23
11:12
Kettészakadt az ország: ennyivel kevesebbért vásárolnak be a szegényebb megyékben (Pénzcentrum)
2019-ben 3 433 forint volt az egy főre jutó napi boltos vásárlások értéke, Budapesten 4 184 forint, Nógrádban 2 216 forint. Ez a mutató persze minden megyében nőtt az elmúlt években, sőt, Nógrádban sokkal nagyobb ütemben, mint Budapesten....
febr. 23
11:15
Az utolsó szalmaszál (Alternatív Energia)
De szép is lenne, ha a műanyag-szennyezőket anyagilag is érdekeltté lehetne tenni, hogy az elhasznált plasztikot – mint az ócskavas összegyűjtése esetében – ne a szemétbe, hanem a hulladékgyűjtőkbe tegyék.
febr. 23
11:18
Néppárti bölcs: Nem volt ok a Fidesz felfüggesztésének feloldására (ATV)
Számos területen nem történt elegendő előrelépés - mondta a Politicónak Herman van Rompuy, a Fidesz Európai Néppárti (EPP) tagságát vizsgáló három "bölcs" egyike.
febr. 23
11:30
Beszóltak a mohácsi busójáráson Schobert Norbinak (ATV)
A rendezvényen egy transzparenssel üzentek Schobertnek, a szövegben megemlítették feleségét, Rubint Rékát is.

Keresés