2020. február 3. hétfő

febr. 3
4:03
Római-parti mobil gát: új terv, drágább kivitelezés (Magyar Hírlap)
A korábbi, Tarlós István által preferált part menti védműről pozitív állás-foglalást adott az akkori fővárosi közgyűlés, az óbudai képviselő-testület, a Műegyetem, az MTA 2013-ban, a BM Vízügyi Tudományos Tanácsaés az Országos Vízügyi Főigazgatóság
febr. 3
4:07
Megosztja az ellenzéket Niedermüller kijelentése (Magyar Hírlap)
Hétértékelő. Az uniót elhagyó briteknek többek közt abból lett elegük, hogy több országból is meghívóleveleket küldözgetnek a bevándorlóknak – mondta Deák Dániel a Brexit kapcsán
febr. 3
4:09
Erzsébetváros polgármestere gyűlöletre szított (Magyar Hírlap)
Alapjogokért Központ: A DK-s politikus kijelentése a baloldal által is megidézett legrosszabb vészkorszakra emlékeztet
febr. 3
4:13
Ügyvédek a városházán, rokonság a bíróságokon (Magyar Hírlap)
A szegedi önkormányzatnál, illetve a városi cégeknél, úgy tűnik, jogi munkákra csak olyan embert vesznek fel, akinek az igazságszolgáltatás területén van hozzátartozója
febr. 3
4:24
Elszabadult Penisman: Perverz graffiti-betyárt fogtak el a kisvárosban (Ripost)
Nem csupán a kisváros népe, de a fél internet is azon tanakodott, ki lehet vajon a rejtélyes szuperhős, aki városszerte otthagyja a névjegyét. A hatóságok nem nézték jó szemmel a bizarr ámokfutást...
febr. 3
5:57
Zsarolásnak tartják a szakemberek, hogy a kormány csak a tartozás 80 százalékát fizetné ki (ATV)
Zsarolásnak tartják a szakemberek, hogy a kormány csak a tartozás 80 százalékát fizetné ki a kórházi beszállítóknak. A cégek érdekképviselete szerint van olyan vállalkozás, amely a kintlévőségek miatt akár csődbe is mehet. A kormány ezzel szemben úgy véli, 20 százalék visszatartása nem jelenthet problémát, ez nem rázza meg a cégeket.
febr. 3
6:15
Akropolisz-meghívás: Fideszesek szerint a Dzurinda-levél néppárti gesztus Orbán felé (ATV)
Nem lesz ott Orbán Viktor a Néppárt brüsszeli tanácskozásán, ahol nincs is ma napirenden a döntés a Fideszről. Rómában a miniszterelnök Salvinivel találkozik és az ECR frakció elnökével egy színpadon szerepel, de nincs szó új pártszövetségről - erősítették meg kormányzati források.
febr. 3
6:18
Titok, mennyi vámot fizettek az orosz metrókocsik után (Alternatív Energia)
Lassan döcög a hármas metró kocsitenderének kivizsgálása, miközben a NAV sem ad ki adatokat.
febr. 3
6:30
Cipőfűzős gyilkos: Nagyon hiányzik a barátnőm, akit megfojtottam! (Ripost)
Csőstül jön a baj Z. Sándor, a cipőfűzős gyilkos környezetében. Meghalt az apja, akihez annak idején kiengedték a börtönből, amikor megölte szerelmét, Jónás Szandrát. Az áldozat édesapja is életveszélyes állapotba került, nemsokára életmentő műtétet végeznek el rajta.
febr. 3
6:32
Megdöbbentő számok: ez a rendőrség hétvégi mérlege (Ripost)
Nem unatkoztak a rendőrök a hétvégén sem.
febr. 3
6:34
Beperli a bíróságot Balla Irma fia: két évet ült ártatlanul (Ripost)
Schönstein Sándor bocsánatkérést vár a bírótól, aki 12 év fegyházra ítélte édesanyja meggyilkolásáért.
febr. 3
6:42
Életet menthet az otthoni vérnyomásmérés - applikációval segítik (Infostart)
A felnőtt lakosság mintegy 40 százalékát érinti a magas vérnyomás betegsége – közölte az InfoRádióval Járai Zoltán, a Magyar Hypertonia Társaság elnöke. A szervezet fontosnak tartja a rendszeres otthoni vérnyomásmérést, emiatt kifejlesztett egy Kardionapló nevű applikációt, amely segítséget nyújthat ebben.
febr. 3
6:51
Orbán nélkül is stabil a kormánypárti tábor (Alternatív Energia)
A lakosság 58 százaléka úgy gondolja, hogy a Fidesz látszólag igyekszik majd együttműködni az ellenzéki önkormányzatokkal, de közben törvénymódosításokkal mindent elkövet, hogy csökkentse ezeknek a településeknek a mozgásterét.
febr. 3
6:54
Úgy tűnik, minden rendben a hét vuhani magyarral (Infostart)
A koronavírus fészkéből hazahozott magyarok az első orvosi vizsgálat alapján egészségeseknek tűnnek.
febr. 3
7:24
„Ez nem a nemzet alaptanterve” (Alternatív Energia)
Egy autokratikus társadalom értékrendjét tükrözi a módosított Nemzeti alaptanterv. Szakértők szerint a dokumentum számos pontján szembemegy a modern pedagógiai szemlélettel.
febr. 3
7:26
3800 kisgyerek hiába akart bölcsődébe menni (Alternatív Energia)
Sok helyen az úgynevezett minibölcsődék jelentik a reményt.
febr. 3
7:39
Lejtmenetben a forint - így változik ma reggel a magyar fizetőeszköz (ATV)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon hétfő reggel.
febr. 3
7:39
Mától adható be a támogatási kérelem kisgyermekesek képzésére (Magyar Hírlap)
A támogatás részeként többek között ösztöndíj folyósítása, mentori tevékenység biztosítása, nyelvi és informatikai képzések szervezése valósulhat meg
febr. 3
8:21
3-3,5 százalékos növekedést vár a GKI (ATV)
3-3 és fél százalékos gazdasági növekedéssel számol idén a GKI, tavaly még 5 százalék körül alakult a gazdaság bővülése.
febr. 3
8:45
Fontos információ a koronavírusról (ATV)
Ingyenesen hívható zöldszámokat hozott létre a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a koronavírussal kapcsolatos lakossági megkeresések gyors és szakszerű megválaszolására, a lakossági információs vonalak hétfő reggel 8 órától elérhetőek.
febr. 3
8:48
Röpködnek a tíz- és százmilliók - nyilatkoztak vagyonukról az ország vezetői (Infostart)
A hétfői Magyar Nemzet összeállítást közöl a politikusok pénteken leadott vagyonnyilatkozatáról.
febr. 3
8:48
Orbán Viktor Brüsszelben és Rómában tárgyal (BorsOnline)
Sűrű napja lesz a miniszterelnöknek. Délelőtt még a belga fővárosban, délután m�
febr. 3
8:54
Telefonos tudakozóvonalak nyíltak a koronavírus miatt bizonytalankodóknak (Infostart)
A két szám: 06-80-277-455 és 06-80-277-456. Bármikor lehet hívni, a vonal túlsó végén szakemberek vannak.
febr. 3
9:03
Ágyékkötős, retikülös néger és copfos-fezes török transzvesztita - "burkoltan" buzizó műalkotás a Bayer-showban (Alternatív Energia)
A Hír TV gyomorforgató karikatúra-szerűséggel népszerűsíti a Fidesz megmondóemberének műsorát.
febr. 3
9:03
Koronavírus: ma jönnek a hazahozott magyarok teszteredményei (Pénzcentrum)
Egyelőre tünetmentesek a Kínából hazatért magyarok, a további vizsgálatok eredménye ma várható. Ugyanakkor ettől függetlenül 14 napig karanténban kell maradniük. Közben a kormányzat elindította a koronavírus-forródrótot, ahol a lakosok...
febr. 3
9:36
Kedden hiába kapcsolgat, elérhetetlenné válnak az ingyenes adások (Alternatív Energia)
Országos frekvenciacserére készül az Antenna Hungária, teljes leállás várható az ingyenes földfelszíni adássugárzásban.
febr. 3
9:39
Nem továbbították a győri késelő diák egyik bocsánatkérő levelét (ATV)
Csak a tanárnő kaphatta meg a bűnbánó, vezeklő írást.
febr. 3
9:39
Ezen a telefonszámon kérhetsz tanácsot a koronavírussal kapcsolatban (Ripost)
Zöld számot indítottak, amelyen szakemberek adnak információt.
febr. 3
9:41
Jó hírt kaptak a kisgyermekesek: lehet pályázni képzési támogatásokra (Ripost)
Mától adható be a támogatási kérelem kisgyermekesek képzésére, elhelyezkedésük támogatására.
febr. 3
9:45
Néha azt álmodja Tóásó Előd, hogy kínozzák (ATV)
A Bolíviában történtekről nem szívesen beszél, de mivel még folyamatban van egy emberi jogi ügye, muszáj napirenden tartania az emlékeit. Jelenleg Tatabányán tanít egy középiskolában és folyamatosan képzi magát különböző egyetemeken.
febr. 3
9:51
Ujhelyi Istvánnak nagyon, nagyon nem tetszik az új NAT (ATV)
Az MSZP EP-képviselője arról ír: „mérlegelő gondolkodást” tették a kritikai gondolkodás helyére.
febr. 3
9:51
A Hatoslottó nyerőszámai az 5. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 2020/5. heti nyerőszámait. 700 millió forint volt a tét. Ezen a játékhéten született telitalálat, így a 6. héten 70 millióért izgulhatnak majd a játékosok a hatoson. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő...
febr. 3
10:03
Hazatért minden magyar, aki el akarta hagyni Hupejt (Magyar Hírlap)
Mencer Tamás szerint az ellenzéki pártok felelősségérzet nélkül beszélnek koronavírus-ügyben - Egészségesnek érzik magukat a Vuhanból hazatért magyarok + GALÉRIA
febr. 3
10:09
Könyvtárosként dolgozik a börtönben Mengyi Roland (ATV)
Könyvtárosi állást kapott a kecskeméti börtönben Mengyi Roland, a Fidesz korábbi országgyűlési képviselője - értesült a 24.hu.
febr. 3
10:21
Leáll a közvetlen légi közlekedés Csehország és Kína között (ATV)
Vasárnaptól ideiglenesen leáll a közvetlen légi közlekedés Csehország és Kína között - jelentette be Andrej Babis cseh miniszterelnök hétfőn Prágában a kormányülés szünetében.
febr. 3
10:24
Brüsszelbe érkezett Orbán Viktor miniszterelnök (Infostart)
Nem áll meg, Rómába és Berlinbe utazik onnan; a tárgyalási helyszíneken főként az EU következő hét évének keret-költségvetéséről és a Fidesz európai néppárti tagságáról is szó lesz.
febr. 3
10:36
Marad a tél: Balu látta az árnyékát (BorsOnline)
Balu, a 12 éves barna medve a gondozók szerint a napokban szemérmes kedvében volt. Sze
febr. 3
10:42
Legyen bűncselekmény a petárdázás a családok és az állatok védelmében! (Ripost)
A családok és az állatok védelmében példaértékű kezdeményezést indított egy országgyűlési képviselő. Budai Gyula több állatvédő és a Fiatal Családosok Klubjának támogatását élvezve azért harcol, hogy a jelenleg csupán szabálysértésnek számító petárdázás a jövőben bűncselekmény legyen.
febr. 3
10:44
Orbán Viktor: Brüsszeli reggel. Hosszú nap lesz (Ripost)
A miniszterelnök Facebook-oldalán tett közzé fényképet brüsszeli látogatásáról.
febr. 3
10:45
3,47 milliárdért fejleszthet új számlavezető rendszert a 4iG a Magyar Államkincstárnak (444.hu)
Jászai Gellérték ajánlatát hirdették ki nyertesnek.
febr. 3
11:00
A Fidesz számára a mostani helyzet sem éppen ideális (Infostart)
A Fidesznek továbbra is a néppárti tagság lenne az érdeke, mert ez a legnagyobb európai pártszövetség – fogalmazott az InfoRádió ReggelInfo című műsorában Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője. Hétfőn kezdődik az Európai Néppárt kétnapos közgyűlése Brüsszelben.
febr. 3
11:00
Orbán Viktor: Brüsszeli reggel. Hosszú nap lesz (BorsOnline)
A miniszterelnök Facebook-oldalán tett közzé fényképet brüsszeli látogatásáról.
febr. 3
11:03
Tavaly 3800 kisgyermeket nem vettek fel bölcsődébe (ATV)
Az elmúlt egy évben 1533 férőhellyel bővült a bölcsődei ellátás, amihez a minibölcsődék járultak hozzá legnagyobb mértékben - írta hétfői számában a Világgazdaság.
febr. 3
11:15
Sváby, Bochkor és Aradi-Vargáék is a legnézettebbek között (ATV)
A Nielsen nézettségi adatai alapján az ATV kilenc műsora is bekerült az elmúlt hét legnézettebb 50 magyar műsora közé.
febr. 3
11:15
„A módosított Alaptanterv biztos alapot nyújt az elhelyezkedésre” (Magyar Hírlap)
Kásler Miklós azt mondta, hogy a módosításra azért volt szükség, mert a jelenleg hatályban lévő Nat néhány része elavult
febr. 3
11:17
Az „ellustult fotel-forradalmárt” felháborítja a börtönbiznisz megszüntetése (Magyar Hírlap)
Fahidi Gergely a közösségi médiában tiltakozott a kormány döntése miatt
febr. 3
11:36
Agyon fogják vizsgálni a hét vuhani magyart (Infostart)
A tiszti főorvos a köztévében bejelentette, mindenképpen fenntartják a Kínából hazaszállított magyarok 14 napos karanténját - biztos, ami biztos.
febr. 3
11:45
Kásler: Az új NAT biztos alapot nyújt az élethez (ATV)
A módosított Nemzeti Alaptanterv (Nat) ismeretanyaga mindenki számára elsajátítható és elsajátítandó, biztos alapot nyújt az elhelyezkedésre az élet bármely területén - közölte az emberi erőforrások minisztere hétfőn az M1 aktuális csatornán.
febr. 3
11:45
Egy év alatt 5,4 millió forintot költött a Szent Margit kórház a fideszes gazdasági igazgató autóira (444.hu)
Farkas Anna Gyöngyösön volt a Fidesz képviselőjelöltje.
febr. 3
11:45
Hihetetlen milyen izgalmas munkája van ennek a lánynak (Ripost)
Törékeny fiatal nő fogja meg a tigrist vagy az oroszlánt, amíg műtik, ő segédkezik a zsiráfbébi születésénél vagy vigasztalja a beteg majmocskát. Kiss Renáta a Nyíregyházi Állatpark állatgyógyászati asszisztense, munkatársaival a 35 hektáros állatpark ötezer lakójának jólétéért felelős.

Keresés