A fóti gyermekotthon működési támogatását a 2020. évi költségvetési törvény is tartalmazza, amit azonban az ellenzék nem szavazott meg – mutatott rá Rétvári Bence
Már a jövő héten új vezetője lehet a Főkertnek, miután kiderült, hogy a budaörsi Fidesz egykori elnökének cége több éven keresztül készített tanulmányt évi 6 millió forintért a budapestiek parkhasználati szokásairól. Tüttő Kata főpolgármester-helyettes Híradónknak azt mondta: hamarosan lezárul a BKK és Budapesti Gyógyfürdők Zrt. élére kiírt pályáza
Akár súlyos baleset is lehet a vége, ha valaki szemetet dobál ki az autójából menet közben. Sajnos kicsi az esély a tettenérésre, de ha valakit mégis elkapnak, a szabálysértési bírságtól akár a büntetőügyig is kiterjedhet a retorziók...
A képzés után átvezényelt fiatalok tartják életben a fővárosi rendőrséget. A kerületi kapitányságoknál dolgozó egyenruhások csaknem kétharmada nem budapesti.
Minden téren cáfolja a Magyar Antidopping Csoport vezetője, hogy a magyar doppingellenőrök korruptak lennének. Tiszeker Ágnes az ATV Start című műsorában azt is elmondta, hogy nem lepné meg, ha ennek hátterében az állna, hogy orosz kihívója akadt Aján Tamásnak a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöki posztjáért.
Nem mindegy, hol helyezzük el a feleslegessé vált fát: csak a kukák mellé vagy a kijelölt gyűjtőhelyeken szabad letenni, úgy, hogy a fa ne akadályozza se a gyalogosokat, se a parkolást, se a forgalmat. Legtöbben ilyenkor szabadulnak meg a karácsonyfáktól, amelyek ekkorra már kiszáradtak, ez pedig akár veszélyes is lehet.
A mártírnak tekintett meggyilkolt kémfőnök meggyilkolása miatt Irakban is pattanásig feszült a helyzet, a külföldi katonák maradása kérdéses. A magyar haderőt közvetlen veszély nem fenyegeti, de nem tudni, egy átlag iraki meg tudja, meg akarja-e különböztetni az amerikai és az európai katonát, ha bosszúra készül.
Gyöngyöspata közel egymilliárdos költségvetéséből ki lehetne fizetni a cigány gyerekek szegregációja miatt megítélt 80 milliós kártérítést, ám erre nem mutatkozik szándék.
Alig néhány év alatt megsokszorozódott a családok otthonteremtésére igényelhető, vissza nem térítendő támogatások összege, amelyet kedvezményes hitellehetőségek is kiegészítenek. Míg az elmúlt években elsősorban az építkezésbe kezdő vagy új lakást vásárló gyermekes párokat segítették a juttatások, az idén már a kistelepülési házvásárlásra és -felúj
Mucsányi Marianna helyett Siklósi Beatrix lesz a Kossuth Rádió csatornaigazgatója. A Papp Dániel vezette Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
Drasztikusan kevés zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak a magyarok: a lakosság több mint 60 százaléka csak hetente vagy annál is ritkábban visz be a szervezetébe a vitaminforrásokból. A téli időszakban kiemelten érdemes figyelnünk...
Irán 22 rakétával támadta szerda hajnalban az iraki Ain al-Aszad légitámaszpontot, amelyen az amerikai vezetésű nemzetközi katonai koalíció különböző nemzetiségű kontingensei teljesítenek szolgálatot, valamint Erbíl várost. Tekintettel arra, hogy Irakban magyar katonák is teljesítenek szolgálatot közleményt adott a Honvédelmi Minisztérium.
A napilap értesülései szerint a legújabb kampánytechnikákkal segíti a baloldalt a két volt miniszterelnök egykori kabinetfőnöke, de Szigetvári Viktor is feltűnik a 2018-as választások előtt létrehozott DatAdat Professional nevű cégnél.
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter szerda reggeli sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az éjszakai rakétatámadás során az Irakban állomásozó magyar katonákkal nem történt baj.
Minden Irakban szolgáló magyar katona jól van, a Honvédelmi Minisztérium és a vezérkar folyamatosan figyelemmel kíséri a kialakult súlyos helyzetet, és kész haladéktalanul végrehajtani bármilyen olyan műveletet, amelyet az Iszlám Állam elleni globális koalíció vezetői szükségesnek tartanak - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapest
A kormányhivatal illetékes hatósága csak szeptemberben, vagyis a szezon végével szólította fel az üzemeltető céget a hiányosságok pótlására, s bírságot sem szabott ki.
A világ legnagyobb állategészségügyi problémáját okozó vírus ellen nem is olyan könnyű hatásos vakcinát kifejleszteni. Időközben több százmillió állatot kellett leölni a világban. Magyarország nagy feladat előtt áll.
Nem teljesen tiszta, hogy miért indul útnak valaki úgy, hogy gyakorlatilag semmit nem lát ki az ablakon: tegnap reggel pontosan így tett egy gárdonyi nő, aki szerencsére csak egy járdaszigetet tartolt le. Egyszerűen érthetetlen, mit...
Jogszerűtlenül tagadta meg a gyáli önkormányzat, hogy nyilvánosságra hozza az Elios-szal kötött szerződését– írja az Index. A Transparency International nyert pert az önkormányzattal szemben.
Kimagasló arányban jutnak be az intézménybe a magyar oktatási rendszerből kikerülő diákok, ez derül ki az egyetem 2018-ra vonatkozó felvételi statisztikáiból. A magyarok sikeresebben felvételiznek Cambridge képzéseire, mint a dél-koreaiak, vagy a szingapúriak.
„Én nagyon karmolom a korábbi üzengetős helyett a sejtelmes, szomorú, kicsit sértett, kényszeredetten mosolygó és nagyon okos, de titokzatos új Navracsics Tibor szerepet” – írja Facebook-oldalán a Fidesz EP-képviselője.
Írásbeli kérdéseket nyújtott be Vadai Ágnes az iraki misszióval kapcsolatban – árulta el a politikus az ATV Start című műsorban. A DK szakpolitikusa a honvédelmi minisztert is szívesen látná egy esetleges honvédelmi bizottsági ülésen, hogy megtudja: mi a helyzet Irakban, és főképpen a magyar katonák biztonsága körül.
Az Air France francia, a Lufthansa német, az Aeroflot orosz és az egyesült arab emírségekbeli Emirates légitársaság is felfüggesztette szerdán a közel-keleti térséget érintő járatait azt követően, hogy Irán rakétacsapásokat mért az Irakban állomásozó amerikai erőkre.
Január 20-án indul újabb expedícióra Rakonczay Gábor magyar hajós, aki ezúttal egy SUP-pal (Stand up Paddle), vagyis szörfdeszkán állva evezve szeretné átszelni az Atlanti-óceánt.
Vádat emelt Gáspár Győző ellen a Nógrád Megyei főügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt - közölte az M1 Híradó. A vádirat szerint Győzike 2012 és 2016 között...
A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium a magyar honvédek biztonsága érdekében, megtette a szükséges lépéseket, és minden lehetséges forgatókönyvre felkészült, miután szerda hajnalban rakétatámadás ért több koalíciós katonai tábort Irakban - közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára Kecskeméten szerdán sajtótájékoztatón.