Tovább egyszerűsödik mintegy 700, az állampolgárokat és a vállalkozásokat érintő ügyintézés a tavaly decemberben elfogadott törvénymódosítással és a Kormányablak-mobilalkalmazás bevezetésével.
1,9 milliárd forintot a vízi közművek fejlesztésének tervezésére fordíthatnak, további mintegy 1,9 milliárd forint támogatásból az egykori konzervgyár helyén tervezett új városközponthoz szükséges területet váltják ki.
Tiszta város, tiszta jövő mottóval programot hirdetett az összellenzéki, a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP által is támogatott polgármesterjelölt szerdán Győrben.
Január 15-től pótlóbuszok járnak Székesfehérvár és Balatonfüred, valamint Lepsény és Balatonfüred között pályarekonstrukció miatt. Menetrendi változások is lesznek.
Január 15-től pótlóbuszok járnak Székesfehérvár és Balatonfüred, valamint Lepsény és Balatonfüred között a villamosítással összefüggő pályarekonstrukció miatt. Menetrendi változások is lesznek.
Az InfoRádió értesülése szerint heteken belül egyeztet egymással Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke. Az uniós szakértő azt mondja: az idegek harca folyik, a magyar kormányzópárt tagságáról pedig nincs még döntés.
Hatályba lépett az új szakképzési törvény január 1-jével, februárban már az új rendszer szerint működő szakképzésbe jelentkeznek a tanulók - mondta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Mintha a Fidesz lemondott volna arról, hogy jó közellátási rendszert építsen ki. Több pénzre van szükség, de ez önmagában nem elég, az alapokhoz kell hozzányúlni – állítja Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász az Új Egyenlőség idei első podcast adásban.
Furcsa, hogy a kapcsolati erőszak került előtérbe, míg a prevenció szóba sem került, miközben a miniszter csak egy esetre hivatkozott. Erről beszélt a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene közösség alapítója az ATV Start című műsorban azon videóval kapcsolatban, amelyben Varga Judit bejelentette, hogy szigorítják a feltételes szabadlábra bocsátás szabál
Kilencvenkét új InterCity személykocsit állít forgalomba a MÁV-Start Zrt. 2021 nyaráig. Egy szerelvény 450 millió forintba kerül, és havonta legalább hármat gyártanak belőle Szolnokon – mondta az InfoRádiónak a vasúttársaság vezérigazgatója. Kerékgyártó József szerint az új vagonok európai színvonalúak lesznek, ugyanakkor elismerte, hogy csak akkor
„Az új társadalombiztosítási törvény - amelyet szokás szerint egyeztetés nélkül tolt át a kormány az Országgyűlésen - végtelenül kínos helyzetbe fogja hozni a kórházakat, a rendelőintézeteket, a háziorvosokat és magukat a betegeket is” – írja közleményében a DK.
Két újabb pálya és a második oktatóterasz is megnyílik csütörtöktől Mátraszentistvánban. Így már összesen 2,7 km pályával és 6 sílifttel, köztük a Panorámalifttel működik a Sípark.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának fiatalokért felelős helyettes államtitkárává nevezték ki szerdán Rácz Zsófiát - mondta a minisztérium család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár és Karácsony Gergely főpolgármester is bekerült a májusi, budapesti úszó, műugró, műúszó és nyíltvízi úszó Európa-bajnokság szervező bizottságának stratégiai döntéshozó testületébe.
Az egész országban elkezdődött a rendőrségi civil autós ellenőrzés - mondta az InfoRádióban az ORFK illetékese. A megkülönböztető jelzés nélküli járművekből ellenőrző rendőrökre megyénként főleg a lakott területeken kívül...
Lázár János után Navracsics Tibor is változást sürget a Fidesz politikájában. A volt uniós biztos szerint a következő egy évben eldől a Fidesz és a kormány sorsa. Navracsics úgy véli, sok múlik azon, hogy képesek-e a korrekcióra. A fideszes politikus az N1 TV-nek úgy fogalmazott: baj lehet a kormánypárt valóságérzékelésével, aminek egyik jele az ön
Egyszerűsödik több, az állampolgárokat és a vállalkozásokat érintő ügyintézés. Magyarország versenyképességét jelentősen befolyásolja, hogy a vállalkozások és az állampolgárok számára a közigazgatás működése mekkora...
A kormány szerdai ülésén megtárgyalta az energia- és klímapolitika aktuális, közép- és hosszútávú stratégiai kérdéseit, elfogadta a jelenlegi Nemzeti Energiastratégiát felváltó új stratégiai dokumentumot, amely 2030-ig határozza meg Magyarország energia és klímapolitikai prioritásait, 2040-es kitekintéssel - tájékoztatta az Innovációs és Technológi
„Magyarország nemcsak számos komoly tudóst és találmányt adott már a világnak, a cirkuszművészet világában is a legkülönlegesebbek közé tartozik” – mondta a külügyminiszter.
Az oktatás minőségét alapvetően a pedagógusok határozzák meg - hívta fel a figyelmet az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács titkára.
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2020/2. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő héten 170 millió forint lesz a várható főnyeremény. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben...
A magyar kulturális örökség nagyon fontos eleme a cirkuszművészet, hatalmas nemzeti kincsünk. A Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál a monte-carlói, a moszkvai és a latinai fesztiválok sorába emelkedett - mondta Szijjártó Péter, aki szerdán este nyitotta meg a január 13-ig tartó eseményt a Fővárosi Nagycirkuszban.
Csütörtök reggel a Honvédelmi Minisztériumban kapnak tájékoztatást az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagjai - az iráni-amerikai viszályra tekintettel - az iraki magyar misszió helyzetéről - közölte Kósa Lajos bizottsági elnök.
Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, hogy újra lesz főkertésze Budapestnek, Bardóczi Sándor tájépítész vállalta el zöld civil szervezetek felvetésére. A feladata az lesz a Városházán, hogy egységben lássa, kezelje és fejlessze a főváros zöldfelületeit.