2020. január 19. vasárnap

jan. 19
5:39
Gépi tanulási algoritmusokkal automatizálják a támadásaikat a kiberbűnözők (Mínuszos)
A kis- és középvállalatok jelentik a legnagyobb rizikót az it-biztonság terén, így nem meglepő, hogy a számítógépes bűnözők is egyre inkább őket támadják, nem utolsósorban azért, hogy rajtuk keresztül eljussanak a nagyobb vállalatokig. Eddy Willems, a G DATA biztonsági szakértője szerint 2020-ban új fenyegetést jelent, hogy a bűnözők gépi tanulási
jan. 19
6:39
Már a bónuszos-kuponos piac sem a régi (Mínuszos)
Fordulat állt be karácsonykor az internetes kereskedelemben, az emberek a tárgyak helyett már sokkal inkább élményeket-szolgáltatásokat vásároltak ajándékba — áll a Bónusz Brigád közleményében. A társaság és a GKI Digital közös felmérése szerint az emberek 36 százaléka kifejezetten ajándékokat keres az oldalon, minden ötödik válaszadó a szabadideje
jan. 19
7:39
Tőzsdére készül az OXO csoport (Mínuszos)
Egységes portfólióba rendezte befektetéseit és OXO Technologies Holding néven új ernyőcéget alapított az OXO csoport. A 2014-ben alapított OXO több mint harminc cégből álló portfóliót épített fel, ebben vannak korai stádiumban lévő technológiai startupok és növekedési fázisban lévők – mondta Pongrácz Dávid, az OXO Ventures befektetési igazgatója. A
jan. 19
14:03
Így nyomaszt majd minket a technológia 2020-ban (Bitport)
A CB Insights kutatása azokat a technológiai trendeket veszi sorra, amelyeket ebben az évben már nem csak elméleti lehetőségként, hanem valós tényezőként vagy problmaként kell kezelnünk.

Keresés