2020. április 16. csütörtök

ápr. 16
4:36
Magyar szuperszámítógép is segíti a koronavírus kutatását (Mínuszos)
Magyar szuperszámítógép is segíti a Stanford Egyetem koronavírus kutatását. A tájékoztatás szerint az Innovációs és Technológiai Minisztérium irányítása alá tartozó Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) is csatlakozott a koronavírus-járvány megismerésére és megfékezésére indult világméretű összefogáshoz. A magyar szuperszámítógép ka
ápr. 16
5:42
A Krakkói Filmfesztivál is a netre költözik (Mínuszos)
A világhálón tartják meg a járványhelyzet miatt a május végén, június elején esedékes Krakkói Filmfesztivált (KFF), amelyen kiemelt helyet kap az idei életműdíjas, Forgács Péter filmrendező. A mustrát hatvanadik alkalommal rendezik meg. A filmszemle igazgatója, Krzysztof Gierat közleménye szerint a bizonytalan jövő miatt döntöttek az internetes for
ápr. 16
6:44
Már Digitális Összefogás különdíjak is vannak (Mínuszos)
Az április 3-5. között megrendezett “Hack the Crisis – Hungary-n” az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Digitális Összefogás innovációs különdíjakat adott át mind a négy versenykategóriában. A közlemény szerint az eredetileg Észtországból indult kezdeményezéshez néhány nap alatt több mint 46 ország csatlakozott. Magyarországon a versenyb
ápr. 16
7:39
Új Fortnite skincsomagot kapnak a PS Plus előfizetők (GameStar)
Ha előfizető vagy és szereted az Epic battle royale-ját, akkor érdemes lesz átvenned az ajándékcsomagot.
ápr. 16
7:39
Hackertámadások nehezítik a moszkvai közlekedéshez szükséges kódok lehívását (Mínuszos)
Az orosz fővárosban és Moszkva megyében megkezdődött a tömegközlekedés és a magángépkocsik használatához szükséges digitális kódok igénylése, az eljárást azonban hackerek és csalók próbálják megzavarni. A vírushelyzet súlyosbodása miatt szerdától a taxisok is csak ilyen igazolvánnyal rendelkező utasokat vehetnek fel Moszkvában és a környező terület
ápr. 16
7:58
Korrekt áron érkezett az új iPhone SE. De mihez képest? (GSMring)
Négy évet kellett várni az iPhone SE folytatására, ami nem iPhone 9 és nem is iPhone SE 2 néven érkezett, hanem szimplán az iPhone SE 2020 megnevezést kapta. Nagy meglepetés nincs, a formaterv ugyanaz, mint az iPhone 8-nál, de a motorháztető alatt azért vannak lényeges változások. Négy éve – az elődmodellnél – még belefért a
ápr. 16
8:03
Néhány óra alatt meglett a pénz a Wolfenstein: The Board Game-re (GameStar)
Az Archon Studionak eredetileg 50 000 dollárra volt szüksége ahhoz, hogy összerakhassa és legyárthassa a lövölde alapján készült társast. Ennek több mint négyszerese jött össze.
ápr. 16
8:03
Ingyenes eszközt ad a cégeknek a rövid videoreklámok készítéséhez a YouTube (PCWorld)
Hónapok óta tesztelik a YouTube Video Buildert, de a koronavírus miatt gyorsított fejlesztés mellett dobták most be a mély vízbe.
ápr. 16
8:05
Tudod, ki Samuel L. Jackson kedvenc bosszúállója? (GameStar)
Nick Fury legalább annyira fontos szereplője az univerzumnak, mint Vasember, így fontos lehet a kérdés, hogy ki az ő kedvenc szuperhőse.
ápr. 16
8:33
A jó otthon ismérvei: szélessáv, számítógép, szoftverek, ép ész (Bitport)
A fentiekre mindenképpen szükség van a távmunkához, de nem csak a megfelelő technikai feltételektől válik ideálissá az otthonról végzett munka. Mire van szükség ahhoz, hogy szeressünk a lakásunkból dolgozni?
ápr. 16
9:03
Szavazz: mennyire baj, hogy nem most várható a GTA 6 megjelenés? (GameStar)
Számtalan pletyka és teória keringett már, de most kiderült: még kanyarban sincs a Grand Theft Auto VI, persze sokan nagyon csalódottak. Ti is?
ápr. 16
9:03
Tipp: így okosítsd fel egyszerűen a tévédet (PCWorld)
Óriási kijelző, jó hangzás, netelérés és rengeteg funkció - magától értetődik, hogy televíziódat érdemes bekapcsolnod okosotthonod vérkeringésébe. Szerencsére ezt ma már egyszerűen megteheted.
ápr. 16
9:33
A 2K Games igazi klasszikusait szerezhetitek be most fillérekért (GameStar)
A koronavírus elleni küzdelem keretében, most egy olyan Humble Bundle ajánlatra csaphattok le, ami nem kisebb címeket tartalmaz, mint a Borderlands, az XCOM vagy a BioShock.
ápr. 16
10:03
Szavazz: az új iPhone SE csoda vagy lehúzás? (PCWorld)
Tegnap hivatalosan is bemutatkozott az Apple jóárasított iPhone-ja. De vajon szabad-e ezt a szót használni egy 180 ezres készülékre? Kíváncsiak vagyunk a véleményetekre!
ápr. 16
10:33
Magyar feliratos előzetesben szórja az ólmot Tom Hardy, mint az öreg Al Capone (GameStar)
Capone kalandos élettörténetének utolsó fejezetéről mesél Tom Hardy új filmje, ami a mozik helyett egyből online fog debütálni.
ápr. 16
11:00
Befutott az olcsó(bb) iPhone új változata (Bitport)
Ugyan a korábban jósoltnál egy kicsit később, de bemutatta idei első dobását az okostelefonos fronton az Apple. Az új iPhone SE külsőleg a korábbi 8-as széria stílusjegyeit örökölte, de belül akad frissebb alkatrész is benne.
ápr. 16
11:03
Nézzétek meg Cyberpunk 2077 térképének 3D-s modelljét! (GameStar)
A CD Projekt Red által kiadott információk és a Cyberpunk asztali szerepjáték térképe alapján készült el a digitális 3D modell, amit most ti is végigpörgethettek.
ápr. 16
11:33
Ingyen pénzt ígért a GTA Online, ehelyett minden pénzt elvesztettek a játékosok (GameStar)
Az áprilisban ingyen osztogatott pénz helyet egy GTA Online hiba szinte minden cuccát elvette a játékosoknak.
ápr. 16
11:35
Megjelenéskor csak limitált darabszámban lesz kapható a PlayStation 5? (GameStar)
Elővigyázatosan készül a PlayStation 5 konzolok megjelenésére a Sony a legújabb híresztelések szerint, az első fél évben kicsit meghúzhatják a nadrágszíjat.
ápr. 16
11:37
Hivatalos: idén csak írásbeli érettségik lesznek (GameStar)
Megszületett a döntés a 2020-as érettségi vizsgák kapcsán, teljesen eltörlik a szóbeliket.
ápr. 16
12:09
Napi büntetés: így éli meg Leon a sokadik Resident Evil 2 végigjátszást (GameStar)
Van már minigun és a rakétavető végtelen lőszerrel? Akkor jöhet az igazi büntetés! Leon ritkán mosolyog, de akkor félelmetes, gyilkos vigyorral az arcán büntet meg mindenkit.
ápr. 16
12:09
Egyre kevesebb hagyományos merevlemez fogy a világon (PCWorld)
Megvannak a HDD-piac első negyedéves eladási számai, két számjegyű százalékot zuhant a forgalom. Még nem kell búcsúzni a merevlemezektől, de a folyamat már nemigen fordul vissza.
ápr. 16
12:15
A Huawei P40-széria készülékei a legjobb fotós telefonok a TIPA szerint (GSMring)
A Huawei legújabb felsőkategóriás készülékeit, a P40-et, a P40 Pro-t és a P40 Pro+-t választották a legjobb fotózási képességekkel rendelkező okostelefonoknak az idei TIPA Awards díjátadón.  A rangos nemzetközi megmérettetésen idén már negyedszerre győzedelmeskedett a Huawei P-szériája. A TIPA 30 tagú, a világ elsőszámú fotómagazinjainak szerkesztő
ápr. 16
13:03
A Fallout 4 és még pár igen komoly cím is kiesik a Game Pass kínálatából (GameStar)
Összesen 10 játékot veszít majd az Xbox Game Pass konzolos és PC-s listája, köztük elég komoly címekkel.
ápr. 16
13:15
Újabb módszerrel halásznák le személyes adatainkat a techóriások? (Bitport)
Már megszülettek az első európai kritikák a Google és az Apple közös követőplatform-kezdeményezésére.
ápr. 16
13:39
A koronavírusjárvány miatt a Netflix már többet ér, mint a Disney (GameStar)
Az elemzők szerint napi 30 millió dollárt veszít a Disney a járványhelyzet miatt, miközben a Netflix népszerűbb, mint valaha.
ápr. 16
14:09
A Play Áruházba hozza a Google a tanárok által ajánlott appokat (PCWorld)
A járvány miatt bevetett távoktatás során különösen fontos, hogy megkíméljék a gyerekeket a hatalmas mennyiségű értelmetlen, kártékony, haszontalan tartalomtól.
ápr. 16
14:09
Egyre biztosabb, hogy jön a Crysis Remastered (GameStar)
Noha a hivatalos bejelentésre még várunk, a játék honlapjának cookie-k kezelésére vonatkozó oldala valamiért élesedett, így egy csomó infót megtudhattunk a készülő Crysis Remastered kalandról.
ápr. 16
14:39
Rosario Dawson szerint még nincs megerősítve, hogy ő lesz Ahsoka Tano (GameStar)
A színésznő nyilatkozott egy jó bizonytalant a The Mandalorian sorozat kapcsán pletykált szerepéről.
ápr. 16
15:09
Érkezik egy Cyberpunk 2077-es Xbox One kontroller, azonnal vennénk (GameStar)
Az Amazonra felkerült, Johnny Silverhand-témájú kontroller kapcsán csupán egyetlen kérdésre várjuk a választ: hol fizethetünk?
ápr. 16
15:09
Komoly sérülékenységeket foltoz a Windows 10 legújabb javítása (PCWorld)
Több fontos hibajavítást is tartalmaz az aktuális csomag, és két kritikus biztonsági rést is megszüntet, szóval ezt nem érdemes halogatni.
ápr. 16
15:33
A Gears játékok fejlesztőcsapata 200 Xbox One X konzolt adományozott a kórházaknak (GameStar)
Sőt, neked is lehetőséged van jótékonykodni annak érdekében, hogy a kórházba kerülő gyerekeknek egy kicsit vidámabban teljenek a mindennapjai.
ápr. 16
15:33
Ez a mini PC az Xbox One S titkos ikertestvére (PCWorld)
A konzollal közös alaplapon osztozik a Chuwi AeroBox nevű mini PC, amely AMD-alapokra építkezik.
ápr. 16
15:42
Titokzatos OnePlus mobil érkezik holnap (GSMring)
A OnePlus csak tegnap mutatta be legújabb okostelefonjait, de úgy néz ki rövid időn belül érkezik egy harmadik modell is. Holnap tart egy bemutatót Kínában a OnePlus, valószínűleg mindenki azt gondolta, hogy ezen az eseményen a OnePlus 8 és 8 Pro-val ismerkedhetünk majd meg. Egy friss sajtófotó alapján úgy látszik számíthatunk még valamire, ami a
ápr. 16
15:42
Csökkentett munkaidős foglalkoztatás: összefoglaltuk a feltételeket (Bitport)
A mai nappal hatályba lépett a csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatásáról szóló kormányrendelet. Hogyan kell értelmezni?
ápr. 16
16:09
Egy rakás játék jön a napokban az Xbox Game Passbe (GameStar)
Ha eddig nem lett volna elég a raklapnyi játék, amit a bérlet kínál, akkor majd talán a számos új cím meggyőz titeket.
ápr. 16
17:03
Csúszhat a Ghost of Tsushima, hogy tered adjon a The Last of Us Part II-nak (GameStar)
A PlayStation hivatalos oldalán előbbi esetében már egy új dátum szerepel, de még nem érdemes filccel karikázni a naptárban.
ápr. 16
17:03
Új funkciókkal segít navigálni járvány idején a Waze (PCWorld)
A felhasználóknak és a hatóságoknak is segíthetnek az új, hasznos funkciók, de a vezetési statisztikákat is elemzi a Waze.
ápr. 16
17:15
Natív COBOL-tudással önkéntes programozót keresünk! (Bitport)
New Jersey állam munkanélküli rendszerének elérhetetlensége hívta fel a figyelmet a COBOL programokkal kapcsolatos problémára, ami azóta több államot is elért.
ápr. 16
17:33
Zenedobozt is tartogat a Desperados III gyűjtői kiadása (GameStar)
A THQ Nordic vadnyugati játéka egy tartalmas gyűjtői kiadás kíséretében érkezik meg hamarosan.
ápr. 16
18:09
Ingyenes a Just Cause 4 és még egy játék (GameStar)
Újra eljött a nap, amikor különösen érdemes meglátogatni az Epic Games Store-t.
ápr. 16
18:09
Az Apple nevében próbálkozik a legtöbb adathalász (PCWorld)
A cyberbűnözők továbbra is előszeretettel igyekeznek népszerű vállalatoknak álcázni magukat.
ápr. 16
18:39
10 jó hangulatú sorozat, amit végre lesz időd ledarálni a karanténban (GameStar)
A karantén remek lehetőséget biztosít arra, hogy újra ledarálj, vagy esetleg bepótolj akár több száz epizódot felölelő sorozatokat is. Ha pedig így teszel, akkor már miért ne választanád a legmókásabbakat, amelyek téged is felvidítanak?
ápr. 16
18:41
A WB Montréal Batman-játéka egy soft reboot lesz? (GameStar)
Lehetséges, hogy nem folytatást és nem is spin-offot készítenek a Batman: Arkham Origins fejlesztői.
ápr. 16
19:03
Vagyonokat költ Zuckerberg biztonságára és kényelmére a Facebook (PCWorld)
2019-ben például több mint 23 millió dollárt költöttek Zuckerberg védelmére és magánrepüléseire.
ápr. 16
19:03
A Riot Games nem erőlteti, hogy a Valorant e-sport legyen (GameStar)
Egyelőre nem terveznek hatalmas befektetést, saját e-sport ligát vagy bármi ilyesmit. A közösségre bízzák a játék kompetitív jövőjét.
ápr. 16
19:33
Két közkedvelt funkciót is magával hoz az új XCOM játék (GameStar)
A Chimera Squad sem fogja cserben hagyni a plusz kihívásokra szomjazó játékosokat.
ápr. 16
20:09
Kiderült, hogy mikor jön A S.H.I.E.L.D. ügynökei utolsó évada (GameStar)
Már nem kell sokat várni, hogy befejeződjön a Marvel és az ABC közös sorozata.
ápr. 16
20:33
Klasszikus Nintendo GameCube házba préseltek egy modern PC-t (PCWorld)
Egy PC-s modder rakta össze a Sleeper PC névre keresztelt különlegességet, amely külsőre a Nintendo régi konzolját idézi, belül viszont modern hardvert rejt.
ápr. 16
20:33
Hivatalos a Crysis Remastered, itt egy rövid ízelítő (GameStar)
PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Switchre érkezik, remélhetőleg egyiket sem olvasztja meg.

Keresés