A kormány döntésének köszönhetően szélesebb körben használhatnak fel szerzői jogi védelem alatt álló műveket a pedagógusok a járvány miatt kialakult rendkívüli helyzetben – közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal. A közlemény szerint a kormánydöntés nyomán a tanárok és diákok immár teljes könyvfejezeteket, illetve újságcikkeket is megoszthatnak
Az Auchan nevével visszaélve ismeretlenek pénzt és bankkártyaadatokat kérnek a fogyasztóktól – figyelmeztet keddi közleményében az áruházlánc. A hamis értesítések mobiltelefont ígérnek nyereményként, amennyiben a címzett kifizeti a szállítási költséget, és megadja a kért adatokat. Az Auchan nem indított ilyen nyereményjátékot, bankkártyadatokat ped
Az SAP bejelentette, hogy hat hónap elteltével megszüntetik a vállalat duális vezetését, mivel a ragály által okozott példátlan válságban biztosítani kell az erős és egyértelmű vezetői felelősségvállalást. Miután Bill McDermott tavaly októberben váratlanul lemondott az SAP vezérigazgatói tisztségéről, feladatait két igazgatósági tag, a társaságnál
A Philips profitja 39 millió euróra esett az első negyedévben az egy évvel korábbi 162 millió euróról, miután csökkent a termékei iránti kereslet a koronavírus-járvány hatására. A holland konszern közleménye szerint az adózás és értékcsökkenés levonása előtti eredménye (EBITA) 244 millió euró lett az egy évvel korábbi 364 millió euró után. Az első
Félelmetes sebességgel növekszik a videokonferencia-alkalmazás felhasználói tábora, miközben a szolgáltató igyekszik befoltozni azokat a hiányosságokat, amelyekre éppen a Zoom népszerűsége irányította rá a figyelmet.
A csipgyártó óriásnak sikerült úrrá lenni korábbi készletproblémáin, így gond nélkül tudta teljesíteni a világméretű home office kiváltotta keresletnövekedést.
Átalakította egyes termékcsomagjainak nevét a Microsoft. De az átkereszteléssel együtt bizonyos licencfeltételek is módosultak egyes csomagoknál. Czap Orsolya (IPR-Insights) összefoglalója.