2020. április 24. péntek

ápr. 24
0:03
Munkaszünetet tartanak pénteken a rendőrök, de azért így is bárkit fel lehet jelenteni (168 Óra Online)
Munkaszüneti nap lesz pénteken a rendőrségen, miután 1992 óta hagyományosan április 24-e, Szent György napja a rendőrség napja - közölte a honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság.
ápr. 24
0:03
EU-főtanácsnok: jogellenesen tartják fogva a menedékkérőket a röszkei tranzitzónában (444)
Pikamae véleménye szerint az ott elhelyezett menedékkérők „a külvilágtól fizikailag el vannak vágva, és arra vannak kényszerítve, hogy elszigetelt helyzetben éljenek”.
ápr. 24
0:03
Koronavírus: komoly megszorítások jönnek a vidéki Magyarországon (Pénzcentrum)
Országszerte folytatódnak a koronavírus-járvány elleni intézkedések, a városi önkormányzatok részt vesznek a védőfelszerelések beszerzésében, a bevásárlást és a kijárást is sok helyen szigorúan szabályozzák. Szolnok polgármestere...
ápr. 24
0:06
Fontos döntést hozott a kecskeméti Merecedes (Napi)
A Mecedes-Benz kecskeméti gyárban április 28-tól fokozatosan újraindul a termelés, először egy műszakban folyik majd a munka.
ápr. 24
0:06
Koronavírus ihlette graffitik jelentek meg Érd utcáin (Blikk)
Az érdi önkormányzat nem mindennapi akciót indított: street art sorozattal hívja fel a figyelmet a járvány elleni védekezésre, a társadalmi felelősségvállalásra és az otthonmaradás fontosságára. Emellett a város szeretné kifejezni tiszteletét, háláját az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozók felé, akik nap mint nap küzdenek értünk, és h
ápr. 24
0:07
Kétségbeesett hápogásra figyelt fel a törzsőrmester Sátoraljaújhelyen, majd mentőakcióba lépett – VIDEO (168 Óra Online)
Beköltözött egy vadkacsa a rendőrkapitányság udvarára Sátoraljaújhelyen, és ott költötte ki a tojásait. A helyszín azonban veszélyes terepnek bizonyult.
ápr. 24
0:09
Nem jön Ferenc pápa Budapestre (Lokál)
A Budapesten idén szeptember 13. és 20. között kitűzött 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak a koronavírus-járvány miatti 2021-re történő elhalasztását jelentette be Matteo Bruni szentszéki szóvivő csütörtökön.
ápr. 24
0:10
Felhőből költekezhetnek a magyar kórházak (Napi)
A kórházak központi integrált gazdálkodási rendszerhez jutnak 8 milliárd forintból.
ápr. 24
0:10
Kiderült: a 65 évnel fiatalabbak is vásárolhatnak a barkácsáruházakban 9-12 között (Blikk)
Olvasónk kérdését továbbítottuk a koronavírus-sajtóközpontba, ahonnan már meg is érkezett a válasz.
ápr. 24
0:11
Nyilvános ülésen csaphat össze Müller Cecília és Karácsony Gergely (168 Óra Online)
Izgalmasnak ígérkezik a parlament népjóléti bizottságának jövő hét keddi ülése. Az Országgyűlés honlapjára feltöltött meghívó tanulsága szerint a testület előtt számolhat be az operatív törzs a járványügyben végzett munkájáról.
ápr. 24
0:13
A magyarok támogatják a kórházak felkészítését (Lokál)
A Századvég legújabb közvélemény-kutatásában arról kérdezte a magyar embereket, hogy mennyire vannak megelégedve a kórházak jelenlegi felkészültségével a koronavírus-járvány elleni védekezés jelenlegi szakaszában.
ápr. 24
0:14
Mikortól lehet strandolni? (Napi)
A hagyományos májusi szezonnyitás biztosan elmarad a budapesti strandokon, a fürdőegységek fokozatos visszanyitásának reális esélyét júliusra teszi a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.
ápr. 24
0:14
Eddig bírták: megkezdődnek a kirúgások a budapesti repülőtéren is (Blikk)
A Budapest Airport utasforgalma több mint 99%-át elveszítette, így elkerülhetetlenné vált a létszámcsökkentés – derül ki a reptér közleményéből.
ápr. 24
0:15
Nem látjuk a stratégiát – A Magyar Orvosi Kamara titkára szerint kezelhetetlenül sok beteg omolhat rá az ellátórendszerre (168 Óra Online)
.
ápr. 24
0:17
Hova tűnt az orvos a Pesti útról? (Lokál)
Budapest Főváros Kormányhivatala a héten három alkalommal is tartott szúrópróbaszerű ellenőrzést a Pesti úti idősotthonban. A három ellenőrzésből háromszor nem volt jelen orvos az intézményben. Tehát a jelek szerint, továbbra sem biztosított a folyamatos orvosi ellátás - számolt be a kormányzati tájékoztatási oldal csütörtökön.
ápr. 24
0:18
Kell-e kesztyű a magyar boltokban? (Napi)
Kell-e gumikesztyű, mi a teendő a nyers zöldségekkel, le kell-e otthon törölni a megvásárolt termékeket? A járványhelyzet miatt az olyan mindennapi tevékenységek is megváltoztak mint a bevásárlás, szakértők tisztáztak néhány fontos kérdést.
ápr. 24
0:18
Meghosszabbította a Máv a nemzetközi jegyek díjmentes visszatérítését (Blikk)
A MÁV-Start kezelési költség nélkül visszatéríti a május 31-ig érvényes nemzetközi jegyek árát célországtól függetlenül, amennyiben az utas lemond az utazásról – közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 24
0:19
Karácsony Gergely: Már nem tudunk tovább várni a magyar járványügyi hatóságokra, tömeges tesztelést indítunk Budapesten (168 Óra Online)
A főpolgármester a Facebook-oldalán arról számolt be csütörtökön, hogy több mint 20 ezer tesztet szereztek be a napokban. Ebből 10 ezer darab közbeszerzéssel a Kelen Kórház Kft.-től vásárolt IgM/IgG típusú teszt, amelyek felhasználása folyamatos az idősotthonokban és a hajléktalanokat ellátó szervezeteknél. További 10 800 PCR teszt szolgáltatója a
ápr. 24
0:21
Fontos, hogy megfelelően használjuk a fertőtlenítőszereket! (Lokál)
A járvány terjedésével egyidejűleg a fertőtlenítők, tisztítószerek iránti kereslet is megnőtt. Az országos tiszti főorvos, Müller Cecília a tegnapi tájékoztatón a  biztonságos használatra hívta fel a figyelmet. Kiemelt, hogy számtalan csaló gyárt hamisított szereket, ezért fontos, hogy mindig olvassuk el a címkén lévő leírást.
ápr. 24
0:22
Gulyás: május 3. után a védekezés új szakasza kezdődik (Napi)
Május 3-ig hatályban maradnak a koronavírus-járvány miatt elrendelt, jelenlegi korlátozó szabályok - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.
ápr. 24
0:23
Július elejétől visszatérítik a nyelvvizsga-, a KRESZ-tanfolyam- és a KRESZ-vizsgadíjakat a kisgyerekes anyáknak (168 Óra Online)
Július elsejétől a cseden, gyeden és gyesen lévő anyák is igénybe vehetik a nyelvvizsga-, a KRESZ-tanfolyam- és a KRESZ-vizsgadíj visszatérítésének lehetőségét, mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
ápr. 24
0:25
Időt nyertünk a felkészülésre (Lokál)
Az innovációs és technológiai miniszter nyitóbeszédében elmondta: a megtett lépésekkel és a magyar emberek felelős magatartásának köszönhetően értékes időt nyertünk arra, hogy az egészségügy felkészültségét magasabb szintre hozzuk
ápr. 24
0:26
Figyelmeztetést küldtek a gyermekgyógyászok (Napi)
A koronavírus-járvány alatt is fontos a gyermekek védelme a jellemzően gyors és rendkívül súlyos lefolyású invazív meningococcusfertőzés ellen: a szakértők az oltási sorok elkezdését és befejezését egyaránt javasolják
ápr. 24
0:27
Kiáll a Századvég ifj. Lomniczi Zoltán mellett, aki az állami médiában sorosozott, és most a rendőrség vizsgálja nyilatkozatát (168 Óra Online)
Közleményben állt ki szakértője mellett a kormányzati Századvég Alapítvány.
ápr. 24
0:29
Idősotthonba látogatott Orbán Viktor (Lokál)
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön felkereste a budapesti Időskorúak Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthonát, a látogatásról pedig közösségi oldalára feltöltött videóban adott számot, ahol köszönetet mondott az időseknek és az őket ápolóknak.
ápr. 24
0:30
Müller Cecília: még napról napra emelkedő a tendencia (Napi)
Csütörtökre 2284 főre nőtt a hazánkban beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Az újabb 14 idős elhunyttal eddig összesen 239-en estek áldozatul a járványnak, s eddig már 390-en távoztak gyógyultan a kórházakból - mondta az operatív törzs mai tájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos.
ápr. 24
0:31
Nagy baj lett volna, ha a Pesti úton ott találják az intézmény orvosát - mondta a főpolgármester, akit ismét revolverez a kormány (168 Óra Online)
A főpolgármester reagált arra a kormányhivatali ellenőrzésre, miszerint a szúrópróbaszerű-ellenőrzéseken egyszer sem találták helyén a Pesti úti idősotthon szerződtetett orvosát.
ápr. 24
0:34
Meddig maradnak védettek a fertőzöttek? Donorokat keresnek a magyar kutatók (Napi)
Gyógyultak antitestjeinek felhasználásával megakadályozható a betegség, illetve gyengébb lefolyású lesz a betegség - mondta Jakab Ferenc, a a miniszterelnök által felállított koronavírus-kutató akciócsoport vezetője csütörtökön a köztévében.
ápr. 24
0:35
Minden érettségiző maszkot és gumikesztyűt fog kapni Újpesten, ha a kormány úgy dönt, nem tolja el a vizsgák időpontját (168 Óra Online)
Újpesten maszkot és gumikesztyűt fognak osztani az érettségiző diákoknak és a lebonyolításban résztvevő tanároknak -
ápr. 24
0:38
A webshopok is alkalmazkodtak az új helyzethez (Napi)
A koronavírus magyarországi megjelenésével jelentősen megnőtt a webshopok csomagautomatás forgalma, miközben a magánszemélyek közötti feladások száma visszaesett - mondta lapunknak Bengyel Ádám, a Foxpost alapító-vezérigazgatója. Szerinte a szolgáltatást az is "védi", hogy szinte minden automatánál van élelmiszerbolt, amelyeket kevésbé érintenek a
ápr. 24
0:39
Ágyfelszabadítás miatt hazaküldtek egy beteget az orosházi kórházból, 12 órával később meghalt (168 Óra Online)
Megrázó történetet osztott meg az Index olvasója a portállal.
ápr. 24
0:39
Folyamatosan szállítja a fertőtlenítőszereket a Mol (Lokál)
A múlt hét végéig összesen közel 500 ezer liter fertőtlenítőterméket szállítot ki a MOL.
ápr. 24
0:42
A koronavírus ürügyén vág komoly átalakításba a Balatonnál az állam (Napi)
Eladná a balatoni vitorláskikötők üzemeltetési jogát, kikötőket zárna be, kempingeket, szállodát és hajókat értékesítene a Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. - tudta meg a Népszava.
ápr. 24
0:46
A vírus őszi visszatérésére készül a magyar kormány (Napi)
Akár hetekig is eltarthat a május 3-ai várható járványtetőzés után a "platószakasz" - mondta az MTI szerint Gulyás Gergely -, a modellszámítások nagy része azt mutatja, a vírus visszahúzódása farkasfogszerűen fog történni, azaz újra és újra kisebb csúcsok lesznek. Amíg nincs vakcina, a vírussal valamilyen formában együtt kell élni, és abban is egye
ápr. 24
0:50
Koronavírus: miért is kell ennyi üres kórházi ágy? - íme, egy újabb lehetséges ok (Napi)
A kórházi ágyak 60 százalékának felszabadításával kapcsolatos első hír óta az egyik legnagyobb kérdés a koronavírus-járvány közepette, vajon mire, milyen forgatókönyvre készül Orbán Viktor és az egészségügyért is felelős miniszter, hogy villámcsapás-szerűen annyi ágyat tesznek üressé, ami talán a legbrutálisabb New York-i esetszámoknál lenne indoko
ápr. 24
0:54
Halakkal töltik fel a magyar vizeket, hogy állásokat mentsenek (Napi)
A kormány döntése alapján korábban soha nem látott nagyságrendű telepítési támogatáshoz jutnak az állami tulajdonban lévő horgászvizek halgazdálkodási hasznosítói. A cél, hogy állásokat mentsenek és segítsék a horgászturizmust.
ápr. 24
0:58
Leépítések a Hankooknál? - Reagált a cég (Napi)
A Napi.hu szerdán megírta, hogy a szakszervezet szerint a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási abroncsgyártó üzemében szakaszosan, hónapról hónapra körülbelül 50 fős elbocsátások történnek, így a leépítések több száz főt is érinthetnek majd. A társaság lapunknak megküldött reakciójában viszont határozottan cáfolta az elbocsátások tényét.
ápr. 24
1:02
Végre kapható a Mol újdonsága - egy egész ország kiváncsi rá (Napi)
Hétvégétől országszerte kapható lesz a Mol Nyrt. kézfertőtlenítője a cég csaknem 500 töltőállomásán - adta hírül az olajcég.
ápr. 24
1:06
A MÁV új vasúti kocsikat állított forgalomba (Napi)
Hét új belföldi IC+ kocsi közlekedik csütörtöktől a szombathelyi és a zalaegerszegi vasútvonalon - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-t.
ápr. 24
1:10
Szlávik: új gyógyszert alkalmaznak a koronavírusos betegeknél (Napi)
Jelenleg egy olyan Amerikában fejlesztett gyógyszer van, ami hatásos lehet a koronavírus ellen. A gyógyszert hamarosan kísérleti jelleggel Magyarországon is alkalmazni fogják - mondta Szlávik János infektológus főorvos az ATV-ben.
ápr. 24
1:14
Új finanszírozás: Magyarország eurókötvényt bocsátott ki (Napi)
Magyarország kedvező kamatozás és magas befektetői érdeklődés mellett összesen 2 milliárd euró értékben bocsátott ki 6 és 12 éves futamidejű államkötvényeket – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter. A befolyó összeget az ÁKK általános finanszírozási célokra fogja felhasználni.
ápr. 24
1:18
Fordulat a magyar Mercedesnél: le fogják dolgoztatni a kiesett munkaidőt (Napi)
Egy nemrég megjelent kormányrendelet szerint a munkáltató akár egyoldalúan - kollektív szerződés módosítása nélkül - is jogosult lesz legfeljebb 24 havi munkaidőkeret elrendelésére. Az Audi Hungarianál és a Magyar Suzukinál egyaránt üdvözölték a módosítót, de egyelőre nem változtattak a korábbi gyakorlaton. A Mercedes-Benznél viszont már áprilistól
ápr. 24
1:22
Elbocsátásokat jelentett be a Budapest Airport (Napi)
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a koronavírus-járvány okozta válság miatt áprilisban utasforgalma több mint 99 százalékát elveszítette. A repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. a válság kezdete óta minden lehetséges intézkedést megtett a munkahelyek védelméért, azonban a vállalat hosszú távú és hatékony működésének biztosítása, valamint a
ápr. 24
1:26
Magyar adóügyekben döntött az Európai Bíróság (Napi)
Ellentétes az uniós joggal az a magyarországi gyakorlat, amely nem teszi lehetővé a gazdasági szereplőknek olyan károk megtérítését, amelyek a ki nem fizetett beszerzésekhez kapcsolódó áfa visszatérítését az uniós joggal ellentétesen kizáró magyar jogszabályból erednek - derül ki az Európai Bíróságnak a Sole-Mizo és a Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. eg
ápr. 24
1:27
Újabb könnyítések a gyermeket nevelő családoknak (Lokál)
A családokat a koronavírus idején sem hagyja magára a kormány. Amellett, hogy a már ismert családtámogatási rendszer most is teljeskörűen elérhető, július elsejétől a kisgyermekes édesanyák élhetnek a nyelvvizsga-, a KRESZ-tanfolyam- és a KRESZ-vizsgadíj visszatérítésének lehetőségével is.
ápr. 24
1:30
Munkahelyek: megállapodott az Audi Hungaria a szakszervezettel (Napi)
Megállapodott a foglalkoztatottak munkahelyeinek hosszú távú megőrzéséről az Audi Hungaria Zrt. az Audi Hungaria Független Szakszervezettel - tájékoztatta a győri székhelyű vállalat kommunikációs vezetője, Czechmeister Mónika csütörtök este az MTI-t.
ápr. 24
1:33
Franciaországban nem lesz kötelező az iskolába járás a karantén után (Hírstart)
A szülők dönthetik el, hogy engedik-e a gyerekeket iskolába járni vagy pedig a tanévet távoktatás formájában kívánják folytatni és befejezni.
ápr. 24
1:34
Elhunyt Győrffy Miklós (Napi)
Az ismert televíziós és rádiós műsorvezető, a Kodolányi János Egyetem kommunikációs tanszékvezető docense, a média tanszék megalapítója 76 éves volt.
ápr. 24
1:38
Kormányzati segítséget igényel a Pannon Fine Food Kft. (Napi)
A módosított munkahelyvédelmi bértámogatási program révén dolgozói nagy részét megtarthatja az orosházi Pannon Fine Food Kft., amely egy hete még legalább száz munkavállalója elküldéséről gondolkozott - nyilatkozta Nyeste Lajos, a cég ügyvezetője az MTI-nek. Az állami segítséggel és a csökkentett üzemmóddal szeptember végéig kihúzhatják, de csak ak
ápr. 24
2:27
Nem jön Ferenc pápa Budapestre (Hírstart)
A Budapesten idén szeptember 13. és 20. között kitűzött 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak a koronavírus-járvány miatti 2021-re történő elhalasztását jelentette be Matteo Bruni szentszéki szóvivő csütörtökön.

Keresés