A kórház udvarán egy vörös zónát jelöltek ki, ahol a későbbiekben tudják majd fogadni azokat a pácienseket, akik koronavírus gyanújával érkeznek tesztelésre és ellátásra.
Az RTL Híradónak nyilatkozott annak a 77 éves férfinak a felesége, akit a combnyaktörése után most hazaküldenek a kórházból. A férfi sírva hívta fel a családját azzal, hogy az osztályt sürgősen el kell hagynia.
Januárt 1-től nem adhatnak vért a nemi átalakító műtéten átesett emberek, de a vérellátónál dolgoznak egy új eljárásrenden, ami nekik is esélyt teremt a véradásra.
Megrázó szavakkal üzent New Yorkból egy magyar főnővér, aki arról mesélt, milyen nehézségekkel kell megküzdenie most a betegeknek és hozzátartozóiknak, illetve az egészségügyi dolgozóknak.
A Pesti Úti idősotthonban két levelet kaptak a Nemzeti Népegészségügyi Központból. Az elsőben az állt, hogy a „beküldött mintában kevés sejtes elem volt található”, azaz nem jó a mintavétel. A másnap feladott levélben már más okra hivatkoztak: arra, hogy a minta szállítás közben kifolyt – írta a 24.hu.
Kétségbeesett hangú levélben kért sürgős segítséget az operatív törzstől az Esztergályos utcai Gyöngykagyló Időskorúak Gondozóháza egyik lakójának rokona.
Itt a világjárvány, de az egészségügyi államtitkárnak jut ideje arra, hogy kiossza azt, aki védeni meri a rehabilitációs intézet felmentett igazgatóját.
A DK szakpolitikusa arról is beszélt, hogy most 5-6 naponta duplázódik meg a fertőzöttek száma. Komáromi Zoltán szerint két lehetőség van: vagy a mostani számokkal játszik a kormány, vagy a „nagyon lelketlen, embertelen ágykiürítési rendelet elhamarkodott volt".
A nem koronavírusos betegek érdekeit is szem előtt kell tartani, hosszú távon az ő ellátatlanságuk is okozhat idő előtti halálozást – mondta Sándor Judit bioetikus.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 1834 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 16 krónikus beteg, egy 42 éves nő kivételével mind idősek.
Ez a magyarországi járvány eddigi legtöbb napi halálesete. Az elhunytak ezúttal is krónikus betegségekben szenvedtek és egy 42 éves nő kivételével valamennyien idősek voltak. 21 főre nőtt a Pesti úti idősotthon elhunytjainak száma is.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1834 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 16 krónikus beteg, egy 42 éves nő kivételével mind idősek....
A betegek számának növekedése miatt a kórházak országszerte növelik ágykapacitásaikat készülve a tömeges megbetegedések fázisára. Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel...
„Még inkább megbecsüljük majd a család erejét, és talán az is kiderül, hogy összetartó társadalom a miénk” – ez lehet a járvány egyik pozitív hatása Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang szerint. Az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó testvérpárral többek közt arról beszélgettünk, hogyan viselik a járvány miatti bezártságot, félnek-e a betegségtől, s hogy
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezdeményezése alapján egyéni légzésvédő eszközök, arcvédő pajzsok műszaki vizsgálatára alkalmas laboratórium jött létre a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME). A felsőoktatási intézmény így készen áll a különböző maszkok és szűrőanyagaik összehasonlító vizsgálatának elvégzésére, ez
Hasonlóan a húsvéti hosszú hétvégéhez, ebben a két napban is le lesz zárva a budapesti kirándulóhelyek egy jelentős része annak érdekében, hogy az emberek ne mozduljanak ki ottthonaikból a koronavírus-járvány miatt. A lakosság...
Karácsony Gergely a különleges jogrend általi felhatalmazást kihasználva a fővárosi cégek vezetőinek jelentős fizetésemeléséről döntött – írja a Magyar Nemzet.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2020/16. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten idehaza és külföldön sem volt telitalálat, így a következő sorsoláson bruttó 90 millió euróért, azaz 31,5 milliárd forintért izgulhatnak majd...
Nem lehet eltiltani a balatoni nyaralótulajdonosokat attól, hogy ingatlanjukat felkeressék a koronavírus-járvány idején, de nekik is be kell tartani a korlátozásokat - mondta Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere.
Karácsony Gergely a különleges jogrend általi felhatalmazást kihasználva a fővárosi cégek vezetőinek jelentős fizetésemeléséről döntött - írja szombati számában a Magyar Nemzet.
Lezárták a Margitszigetet a koronavírus-járvány további terjedésének megelőzése érdekében, ezért több járat közlekedése is változik a hétvégén. Karácsony Gergely főpolgármester ismét elrendelte a Margitsziget lezárását...
Koordinált szabadságkivétellel akadályozná meg a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a májusi érettségit, mondván: járvány idején 85 ezer diákot és hatezer pedagógust sodornának veszélybe a vizsgákkal.
„A kormányt így közösen rá tudjuk kényszeríteni arra, hogy mindenki számára egységesen egy későbbi, biztonságos időszakra szervezze meg az érettségi vizsgát” – hangsúlyozzák.
Miután a kormány szerdán döntött arról, hogy május 4-én csak írásbeli vizsgákkal, de lebonyolítják a tavaszi érettségiket, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nyílt levélben tiltakozott. Mint írják, nem hagyják, hogy „85 ezer gyereket és 6 ezer pedagógust rángassanak be érettségizni a járványügyi veszélyhelyzet kellős közepén",
Új honlapon - a kitoboroz.talentuno.hu-n - gyűjtik a koronavírus-járvány idején is elérhető munkalehetőségeket, a térképes megjelenítés és az ügyfélszolgálat segítségével bárki könnyen tájékozódhat arról, hogy a közelében van-e üresedés - mondta el Kelliár Zsolt, a Talentuno ügyvezetője az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.,
Ha fokozatosan szabadítanák fel a gyógyító intézmények ágyait, akkor akár kezelhetővé lehetne tenni azokat a nehéz élethelyzeteket, amivel a családok most kénytelenek szembenézni, mondta Tóth Bertalan.
Itt jelenleg azt lehet vizsgálni, hogy egy minősített maszk szűrőanyagához képest mire alkalmas egy, minősítésre váró vagy használat után fertőtlenített és így újrahasznosított maszk szűrőanyaga.
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma elérte a 2 243 710-et szombat reggelre, miközben világszerte 154 215-en vesztették életüket a Covid-19-ben, és 569 559-en épületek fel a betegségből - derült ki a baltimore-i Johns Hopkins...
Facebook-oldalán írt nyílt levelet Vitézy László filmrendező Hajdu Szabolcsnak: ragaszkodik hozzá, hogy változtassa meg új filmjének, a “Békeidőt”-nek címét. “Nem fér meg egymás mellett a két BÉKEIDŐ” - írta Vitézy, mivel saját, szimbolikussá vált 1979-es, nagydíjas filmjének is Békeidő a címe.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1834 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 16 krónikus beteg, egy 42 éves nő kivételével mind idősek. Ezzel 172 főre emelkedett az elhunytak száma, 231-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az operatív törzs szombaton a szo
Az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján Ruszin Romolusz dandártábornok elmondta, hogy további 11 céghez rendeltek ki honvédelmi támogató csoportokat. A tegnapi napon a honvédség vegyvédelmi zászlóalja befejezte a Pesti úti idősotthon fertőtlenítését, de felkészültek arra, hogy a jövőben más idősotthonokban hasonlókat kell majd végrehajtani.
A kormány kiemelten támogatja a magyar fiatalokat a koronavírus-járvány miatt megváltozott helyzetben is – mondta a kabinet hivatalos közösségi oldalára feltöltött legfrissebb videóban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (Itm) parlamenti és stratégiai államtitkára.
Szombaton ismét tájékoztat az Operatív Törzs a legfrissebb történésekről. A magyar katonák is aktívan részt vesznek a járvány elleni védekezésben - hangsúlyozta Ruszin Romulusz a Honvédelmi operatív törzs vezetőhelyettese...
Ausztria és a V4-ek járványkezelési intézkedéseit figyeli Magyarország; hazánkban lehet hiba a tesztelésekben - hangzott el az operatív törzs szombati tájékoztatóján.