2021. június 9. szerda

jún. 9
4:42
Hódít a fali konzol, avagy így vásárolunk tévét IV. (Mínuszos)
Az Euronics összegyűjtötte a magyar vásárlók legjellemzőbb kérdéseit és választási szempontjait. Sorozatunk végére kiderül, hogy érdemes-e drága tévét vásárolni. Mivel a televízióállványok nagy helyet igényelnek, kezdenek szinte teljesen eltűnni a piacról. Ma már a vásárlók többsége a fali konzolokat keresi, hiszen ezek kevesebb helyet foglalnak el
jún. 9
5:36
A GVH vizsgálja, hogy a Google visszaélt-e erőfölényes helyzetével (Mínuszos)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Google-val szemben annak vizsgálatára, hogy a keresőjében dalcímekre megjelenő úgynevezett dalszövegkártya alkalmazásával versenyjogot sértő módon előnyben részesíti-e saját szolgáltatását – közölte a hivatal. A közlemény szerint a GVH azt vizsgálja, hogy a kaliforniai központú cég jogsértő módon
jún. 9
6:42
Nőtt a DIGI árbevétele tavaly Magyarországon (Mínuszos)
Növelte árbevételét a DIGI Távközlési Szolgáltató Kft. tavaly Magyarországon, 52 milliárd forintról 55 milliárd forintra, és a csoportszintű árbevétel is bővült – közölte a társaság. A csoport összes árbevétele több mint nyolc százalékkal 1,28 milliárd euróra emelkedett, a 2019-es 1,186 milliárd euróról. Az euróban kifejezett bevételek minden piaco
jún. 9
8:18
Máshogy mobilozik, aki már 5G-n hasít (Bitport)
Egy globális kutatás keretében többek között arra keresték a választ, hogyan változnak mobilozási szokásaink, ha az új generációs kommunikációs hálózatra támaszkodhatunk.
jún. 9
10:48
Ki így, ki úgy akar fogást találni a Google-ön (Bitport)
Kis lépés az emberiségnek: az EU-ban nem árverésen értékesítik az alternatív keresőmotoroknak biztosított helyeket az Androidra.
jún. 9
13:12
Kínát sejtik az orosz kormányzat hekkelése mögött (Bitport)
Egy biztonsági kutató szerint nem volt annyira kifinomult a tavalyi akció eszköztára, hogy az nyugatról származzon. A Sentinel Labs szakértője inkább az ellenkező égtáj felé fordulna az elkövetőket kutatva.
jún. 9
15:06
A Fastly-leállás ismét rámutatott a digitális gazdaság fizikai korlátaira (Bitport)
Egyetlen CDN-szolgáltató leállása képes volt a fél világot magával rántani.
jún. 9
16:27
Magyarországon is megvásárolható lesz a ZTE árbajnok csúcsmobilja - Tech hírek 2021. június 09. 16:16 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/06/09/4435/
jún. 9
17:12
A befektetők már nem szívesen finanszírozzák a tömegek luxusát (Bitport)
Lassan mindenki profitot akar látni, és hatékonyabban használná fel a tőkéjét, mint hogy folyamatos kedvezményeket biztosítson a jómódú városlakóknak.

2021. június 10. csütörtök

jún. 10
4:36
A közép-felsőkategória a nyerő, avagy így vásárolunk tévét V. (Mínuszos)
Az Euronics összegyűjtötte a magyar vásárlók legjellemzőbb kérdéseit és választási szempontjait. Sorozatunk végére kiderül, hogy érdemes-e drága tévét vásárolni. Stummer Attila, az Euronics hálózatfejlesztési és oktatási vezetője szerint a legjobb választás egy közép-felsőkategóriás készülék vásárlása. Ugyanis egy olcsóbb készülék esetén jóval keve
jún. 10
5:42
A 4iG történetének legerősebb negyedévét zárta (Mínuszos)
Pályacsúcsot döntött a 4iG az év első negyedévében. Várhatóan így lesz ez egészen 2022 második negyedévéig… Az idei első negyedév a 4iG történetében a legerősebb volt, az informatikai vállalat árbevétele 15,27 milliárd forintot tett ki, ami 77 százalékkal mehaladta a tavalyi év azonos időszakáét – tette közzé a társaság. Az árbevétel növekedés orga
jún. 10
6:42
Ingyenes informatikai képzés indul nők számára (Mínuszos)
Nőknek indít ingyenes online informatikai képzést júliusban a Green Fox Academy, a Hello IT! for Women kurzuson összesen 300 résztvevő szerezhet piacképes tudást. A közlemény szerint kurzus a Work in Tech nemzetközi program része, és nőket segít abban, hogy saját vállalkozásukat digitális alapokra helyezzék, új karriert indítsanak vagy megalapozzák
jún. 10
7:42
Üzembe helyezték az első kvantumkommunikációs csatornát Oroszországban (Mínuszos)
Üzembe helyezték Oroszország első védett kvantumkommunikációs csatornáját Moszkva és Szentpétervár között – közölte Dmitrij Csernisenko miniszterelnök-helyettes. “A kvantumkommunikációs ütemtervet csak tavaly augusztusban írták alá, de máris megvan a konkrét eredmény – a kvantumhálózat, amelyet ma indítottunk be. Oroszország a kvantumtechnológiák f
jún. 10
8:00
A gép szerint minden hiába, a csehek nyerik a foci-Eb-t (Bitport)
Egy szuperszámítógépes szimulációban már lejátszották a tornát, ami abban egy utolsó percekig izgalmas, 3-2-es Csehország-Dánia mérkőzéssel ért véget.
jún. 10
10:30
Biden megkegyelmezett a kínai appoknak (Bitport)
Az új amerikai elnök visszavonta elődje tiltó rendelkezéseit, ám ettől még továbbra is marad a bizalmatlanság a távol-keleti alkalmazásokkal szemben.
jún. 10
12:48
Az intelligens asszisztensek európai piacát is elfoglalják a nagyok? (Bitport)
Az Európai Bizottság proaktívan lépne, mielőtt a három A – Amazon, Apple, Alphabet – dominanciája megölné a hangasszisztensek és hozzájuk kapcsolódó eszközök piacán a versenyt.
jún. 10
15:06
A demokraták szerint ideje lenne kezelni a kriptovaluták kockázatait (Bitport)
Szerintük az állami digitális pénz oké, a többivel viszont csak a baj van. A republikánusok ezt fordítva gondolják, Kínában pedig vita helyett csákányoznak.
jún. 10
16:39
Új óceánja lett a Földnek - Tech hírek 2021. június 10. 16:31 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/06/10/4443/
jún. 10
17:12
Milyen gyorsan csapnak le a hekkerek a kiszivárgott jelszavakra? (Bitport)
Sokkal gyorsabban, mint azt gondolhattuk volna – derült ki az Agari biztonsági szakembereinek kísérletéből.

2021. június 11. péntek

jún. 11
4:42
Megtízszereződik a magyar szuperszámítógép-kapacitás (Mínuszos)
A napokban írták alá a Komondorra keresztelt szuperszámítógép és a hozzá tartozó tárolók szállítására vonatkozó szerződést. A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) jövő tavasszal állítja üzembe a 3,1 milliárd forintba kerülő új eszközöket, amelyek jelentősen bővítik a magyar kutatók lehetőségeit, felpörgetik a magyar vállalkozások v
jún. 11
5:36
Nagyot nőtt az oktatási oldalak adatforgalma (Mínuszos)
Négyszeresére nőtt az adatforgalom az oktatási weboldalakon az érettségi előtt. A Vodafone-nál az adatforgalom nélkül elérhető oldalakkal 42 ezer GB adatforgalmat tett ingyenessé mobil ügyfeleinek. Mint írták, az érettségi közeledtével, az idén márciusban és áprilisban duplájára nőtt a mobil adatforgalom azokon az oktatási oldalakon, amelyeket a Vo
jún. 11
6:36
Lezárult a Magyar Telekom részvény-visszavásárlási aukciója (Mínuszos)
Lezajlott a Magyar Telekom részvény-visszavásárlási aukciója. A Magyar Telekom arról tájékoztatott, hogy a részvény-visszavásárlási aukción a korábban bejelentett maximális 10,2 milliárd forint értékben fogadott el eladási ajánlatokat. A cég 23 794 792 darab Magyar Telekom-törzsrészvény visszavásárlására kötött ügyleteket 429 forintos átlagáron. Az
jún. 11
7:42
Az eMAG megkezdte kedvezménykuponjainak kiküldését a fogyasztóknak (Mínuszos)
Az eMAG megkezdte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által előírt kedvezménykuponok kiküldését az érintett fogyasztóknak, a hivatal eljárásai nyomán született hasonló kötelezettségvállalások a versenyhatóság csütörtöki közleménye szerint előnyösek a fogyasztóknak és a jogérvényesítés szempontjából is fontosak. A GVH még májusban közölte, hogy kétszáz
jún. 11
8:12
Jövő évtől akár fél órára is bérelhetünk VW-nkhez önvezetést (Bitport)
Már ha egy új elektromos ID.3 vagy ID.4 modellt veszünk – és persze, ha a Volkswagen vezérkara is úgy ítéli meg. Egyelőre 7 eurós óránkénti árat rebesgetnek.
jún. 11
11:18
Kétmilliárdos felvásárlással szállna versenybe az ARM-mel az Intel (Bitport)
Belső forrásokból jött a hír, hogy az Intel szemet vetett egy open source processzorfejlesztőre, a SiFive-ra.
jún. 11
13:36
Piacra viszi a titkos receptet a TikTok tulaja (Bitport)
Volcano Engine néven külön termék lesz a videómegosztó szolgáltatás ajánlási algoritmusából, amivel a ByteDance már a vállalati ügyfeleket célozná.
jún. 11
16:21
Változtat a Google a kereső algoritmusán - Tech hírek 2021. június 11. 16:16 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/06/11/4451/
jún. 11
16:36
A FIFA 21 forráskódjának ellopásával hangolódtak az Eb-re a hekkerek (Bitport)
A játékot fejlesztő Electronic Arts rendszeréből a támadóknak ezen felül sikerült a Frostbite fejlesztői motor kódját is meglovasítani. A tételek már megvehetők az internet sötétebbik felén.

2021. június 12. szombat

jún. 12
4:42
Véget ért a digitális témahét (Mínuszos)
Véget ért a digitális témahét, amely több ezer pedagógusnak nyújtott módszertani támogatást a koronavírus-járvány idején. A program a témahét pályázatainak online eredményhirdetésével zárult – közölte a Digitális Jólét Program (DJP). A digitális témahetet azzal a céllal indították el hat évvel ezelőtt, hogy a tanárok minél magabiztosabban alkalmazz
jún. 12
5:42
Online testnevelés órákkal búcsúztatja a tanévet a DJP (Mínuszos)
Rendhagyó online testnevelés órákat közvetített a Digitális Jólét Program, ezekhez bárki csatlakozhatott és aktívan bekapcsolódhatott az ország bármelyik iskolájából. A Digitális Jólét Program (DJP) keretében működő Digitális Sport Tudásközpont, illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az Európa Tanács együttműködésének eredmény
jún. 12
6:42
Átadták a Bosch drezdai csipgyárát (Mínuszos)
Átadták a németországi Drezdában a Bosch új csipgyárát, a német technológiai óriáscég történetének legnagyobb beruházását. A német állam és az Európai Unió pénzügyi támogatásával, egymilliárd eurós (346 milliárd forint) ráfordítással felépített üzem átadó ünnepségén Angela Merkel kancellár kiemelte, hogy a mikroelektronika “kulcstechnológia”, fejle
jún. 12
7:42
Legalább a jövő év közepéig tart a globális chiphiány (Mínuszos)
Legalább a jövő év közepéig tart a globális chiphiány, amely hátráltatja az autógyártást és veszélyezteti a fogyasztási célú technológiai termékek szállítását is – erre figyelmeztetett a világ egyik legjelentősebb elektronikai bérgyártója, a szingapúri székhelyű Flex. Lynn Torrel, a Flex beszerzési és ellátási lánc igazgatója a Financial Times című
jún. 12
11:42
A csiphiánnyal megjöttek a hamisított komponensek (Bitport)
A hirtelen és tartósan megnövekedett kereslet nagy lehetőség a csalóknak, akik megpróbálják kihasználni a minősítések és a tesztfolyamatok fellazulását is.
jún. 12
16:15
Gomb nélküli telefon jön a Samsungtól - Tech hírek 2021. június 12. 15:59 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/06/12/4460/

2021. június 13. vasárnap

jún. 13
4:36
5G-s ipari hálózatát a Foxconn komáromi gyárában (Mínuszos)
Fél éves tesztidőszak után élesben működik az ország első élő ipari 5G magánhálózata a Foxconn komáromi gyárában a Vodafone hálózatán az Ericsson eszközeivel – jelentették be. Tálos Péter, a Foxconn alelnöke elmondta, az üzemben az 5G-s hálózat alkalmazásával kábelek nélkül végzik el a szervertornyok és a PC-k kiszállítás előtti, terheléses tesztjé
jún. 13
5:42
Ecommerce Hungary tagja lett a Vivre (Mínuszos)
A Vivre online lakberendezési áruház belépett az Ecommerce Hungary szövetségbe, hogy a tagsággal és a vezetőséggel együtt segítse a magyarországi elektronikus kereskedelem fejlődését. A szövetség legutóbb a koronavírus-járvány kapcsán kezdeményezett egyeztetést az Operatív Törzzsel a magyar webshopok érdekében. Az idén kilencéves Vivre eddig összes
jún. 13
6:42
Nem is sejtik a fogyasztók milyen veszélyek leselkednek rájuk (Mínuszos)
A fogyasztók minden eddiginél több veszélynek vannak kitéve a termékhamisítás miatt – közölte az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO). Az EUIPO által készített, Az európai polgárok és a szellemi tulajdon című, 2020-as tanulmány szerint a fogyasztók még mindig nehezen különböztetik meg a valódi termékeket a hamisítványoktól. A tanulmányb
jún. 13
7:39
Eddig is jó volt webáruháznak lenni, de a jövő még fényesebb (Mínuszos)
Rekord évet zártak a hazai webáruházak tavaly, összesített forgalmuk először lépte át az 1000 milliárd forintot, 2025-re pedig akár egy-másfélszeresére is bővülhet az online kiskereskedelem – közölte a Reacty Digital e-kereskedelmi kutatócég. A közlemény szerint a 2020-ban mért nettó 1046 milliárd forintos forgalom 34 százalékos növekedést jelent a
jún. 13
16:12
Már 134 000 alkalmazás érhető el a Huawei új operációs rendszerére - Tech hírek 2021. június 13. 16:07 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/06/13/4468/

2021. június 14. hétfő

jún. 14
4:39
A mobilcsomagok átláthatatlansága károsítja az ügyfeleket (Mínuszos)
Majdnem minden ötödik magyar elégedetlen a jelenlegi mobiltarifa-csomagjával, a váltás mégsem magától értetődő, derült ki egy friss reprezentatív kutatásból. A válaszadók szerint szerint majdnem minden ötödik válaszadó elégedetlen a jelenlegi tarifacsomagjával, nem mindenkinek megy egyszerűen a csere. Elsősorban a díjcsomagok átláthatatlansága tart
jún. 14
5:39
Románia kizárta a Huawei-t az 5G hálózatok kiépítéséből (Mínuszos)
Hatályba lépett Romániában az 5G hálózatok telepítését nemzetbiztonsági jóváhagyáshoz kötő törvény. Ezzel Bukarest jogalapot teremtett arra, hogy kizárja Kínát, illetve a kínai Huawei-t a romániai ötödik generációs (5G) távközlési hálózatok kiépítéséből. A törvény azokat az – 5G hálózatokkal kapcsolatos – alapelveket foglalja jogszabályba, amelyekr
jún. 14
6:45
Ilyen is van: a kémprogram visszanyal (Mínuszos)
A szlovák ESET it-biztonságtechnikai társaság szerint egyre gyakrabban használunk úgynevezett mobilos megfigyelő-alkalmazásokat, amelyek nemcsak a megfigyeltekre, hanem a kémkedőkre is veszélyt jelentenek. A mobilos megfigyelő-kémkedő alkalmazás, más néven “spouseware”, azaz “házastárs vírus” egy olyan rejtett megfigyelő szoftver, amelyet az áldoza
jún. 14
7:45
A magyar termékek arányát növelné a cseh tulajdonú Kifli.hu (Mínuszos)
A Kifli.hu új beszállítói programot dolgozott ki a magyar kistermelők számára, hogy a webáruházban emelkedjen a magyar termékek aránya – mondta Peter Klekner, a Kifli.hu ügyvezető igazgatója. Példaként említette, hogy a friss áru kategóriában, amelybe a zöldség és gyümölcs is tartozik, a termékek 45 százaléka származik magyar termelőktől. A mostani
jún. 14
8:33
28 millió dollárért lehetett ülést váltani Bezos mellé (Bitport)
Azt egyelőre nem tudni, pontosan ki nyerte a Blue Origin első útjára kiírt aukciót, de az biztos, hogy nem sajnált rá nagyjából 8 milliárd forintnak megfelelő összeget.
jún. 14
10:45
Milyen meglepő: ismét több storage kellett a világnak – kevesebb pénzért (Bitport)
Az IDC mérései szerint a külső OEM tárolók globális piaca 1,7 százalékkal bővült.
jún. 14
12:51
Több szakadék is tátong a hazai internethasználatban (Bitport)
Az NMHH kutatása szerint nagyképernyős internetezésre a magyar háztartások nagyjából háromnegyedében van lehetőség.
jún. 14
15:09
Könnyen beleállhat a földbe a munkehelyi utópia (Bitport)
A távmunka velünk marad, a munkaadók pedig új módszereket keresnek a termelékenység ellenőrzésére, ami súlyos következményekkel járhat az alkalmazottak személyiségi jogaira és közérzetére nézve.
jún. 14
16:42
Szuper áron jöhet a Samsung Galaxy M32 - Tech hírek 2021. június 14. 16:33 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/06/14/4478/
jún. 14
17:09
Tíz perc alatt töltöttek fel egy nagy energiasűrűségű akkut (Bitport)
A kísérletnek az ad plusz nyomatékot, hogy ott van mögötte Rachid Yazami, akinek a lítium-ion akkuk egyik kulcsösszetevőjét köszönhetjük.

2021. június 15. kedd

jún. 15
4:45
Állítólag több ország is érdeklődik az Albacomp autós segélyhívója iránt (Mínuszos)
Több ország is érdeklődik a magyar fejlesztésű, járművekbe utólag is beszerelhető, automatikus közlekedési segélyhívó iránt – közölte az Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft. Az Albacomp a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, valamint a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.-vel közösen fejlesztette ki az Aegis nevű e

Keresés