Belső vizsgálatot indít az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma egy korábbi titkos adatgyűjtés miatt, amelynek során a tárca úgynevezett metaadatokat gyűjtött be az Apple segítségével demokrata törvényhozókról és újságírókról. “A vizsgálat célja, hogy megállapítsa, a minisztérium az eljárás során betartotta-e az alkalmazandó irányelveket, val
A Telenor megújította a nyaralóba, utazáshoz ajánlott mobilinternetes tarifáját. A mobilrouterrel használható Hipernet Home+ Holiday csomag havi költsége a használatarányos, és csak azokon a napokon kell fizetni, amikor netezünk. A tarifa állandó költségét az alaphavidíj jelenti, amelynek összege hűségszerződés és készülékvásárlás, valamint e-Komfo
Ország Tamást is beválasztották a világ ötven legjobb Cisco hálózati oktatója közé. A Cisco Instructor Excellence díjjal egy-egy kategóriában az éves szinten legjobb hallgatói visszajelzésekkel rendelkező oktatókat díjazzák világszerte. A vállalat nemzetközi sztenderdek alapján folyamatosan méri a trénerek teljesítményét, mégpedig a hallgatók onlin
Már az elmúlt évtizedben is több mint 180 milliárd dollárnyi tőke áramlott az űriparba, az új tőzsdei megjelenések pedig lehetővé teszik, hogy a szélesebb közönség is űrtechnológiai befektetővé váljon.
Szinte mindenki. Egy friss előrejelzés szerint akkor már a különféle applikációk négyötöde kerül ki IT-szakmai ismeretekkel nem rendelkező emberek kezéből a no-code technológiáknak köszönhetően.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/06/15/4486/
A globális űrtávközlési szolgáltatók közé léphet a 4iG Nyrt. A 4iG és két leányvállalata a Hunagro DigiTel, valamint a CarpathiaSat Zrt előzetes megállapodást kötött az izraeli Space-Communication Ltd.-vel (SpaceCom) a társaság 51 százalékos részvénycsomagjának megszerzéséről zártkörű tőkeemeléssel – közölte a 4iG. A tel-avivi tőzsdén jegyzett Spac
Az eddigi legnagyobb Globális Kiberbiztonsági és Adatvédelmi Átláthatósági Központját nyitotta meg a Huawei Technologies Kínában. A központ nyitva áll a szabályozók, a független tesztelő és a szabványügyi szervezetek, valamint a vállalat ügyfelei, partnerei és beszállítói számára is. A központ célja a biztonságtechnológiai megoldások bemutatása, a
Egy, a Duna felett átívelő, “szupergyors internetszolgáltatást” biztosító légkábel létesítését kezdte meg a TARR Kft. megbízásából az MVM XPert Zrt Mohácson – közölte az MVM-leányvállalata. Az MVM Xpert Zrt közleményében azt írták, hogy a Duna felett júniusban létesülő, 1280 méter hosszú, szupergyors internetszolgáltatást biztosító ADSS légkábelt M
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Wish online piactere működési gyakorlatának vizsgálatára, mert vélhetően tisztességtelen a webáruház ár- és kedvezményfeltüntetési rendszere – közölte a hatóság. A versenyhatóság az amerikai Wish webáruház európai működtetőjével, a holland ContextLogic B.V.-vel szemben indította vizsgálatot, mive
A Razer az év elején még csak koncepcióként mutatta be értelmetlenségig felturbózott arcmaszkját, ám mostanra kiderült, hogy az ötletből még az idén termék születik.
Az Európai Unió Bíróságának tegnapi állásfoglalása azt eredményezheti, hogy a nagy techcégek a jövőben több vizsgálatnak és még több szankciónak nézhetnek elébe az uniós országokban.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/06/16/4494/
Egy hónap múlva már élesben alkalmazhatják az ágazati törvény tavalyi módosításában biztosított új eszközeiket a piacfelügyeleti hatóságok. A veszélyes termékeket kínáló honlapokkal szemben több lépcsőben járhatnak el, végső esetben akár az elérés teljes korlátozásával védhetik a fogyasztókat – hívta fel a figyelmet szerdai közleményében az Innovác
A tervezettnél is gyorsabban zajlik Magyarország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiájának végrehajtása – jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Hozzátette: a kormány, a tárca és a koalíció szakemberei egyaránt azon dolgoznak, hogy a stratégiában lefektetett intézkedési terv menetrend szerint és maradéktalanul megv
Elindult a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia (KDS) portálja, amelynek célja elérhetővé tenni egyebek mellett a szakterületek legfontosabb eredményeit, de a közgyűjteményi digitalizálás módszertani útmutatóját, a Fehér Könyvet is – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A tárca sajtóosztályának tájékoztatása szerint a Magyar Nemzet
Rohamosan nő világszerte az 5G előfizetések száma egy friss kutatás szerint, amely lemaradást állapít meg az ötödik generációs mobiltávközlési technológia európai terjedésében az Egyesült Államokhoz és a távol-keleti országokhoz képest. A jelentés szerint naponta egymillióval nő a világban az 5G előfizetések száma, így az év végére a 2020 végi 220
Franciaország a jövő év elejétől veszi át az Európai Tanács soros elnökségét, és ennek során megalapozná, hogy az évtized végére az EU tíz új technológiai óriásvállalatot állíthasson szembe a nemzetközi versenytársakkal.
A nagyvállalatok esetenként több száz olyan hálózati elérési ponttal rendelkeznek, amelyekhez bárki hozzáférhet az internetről, ha felfedezi őket – derül ki egy friss kutatásból.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/06/17/4502/
Egy randin valaki mindig vár, vagy mert túl korán érkezik, vagy mert a partnere késik. Utóbbi adta az ötletet egy startuppernek, hogy MI-alapú manikűrrobotot építsen.
Néhány napja számoltunk be a BillKiller applikációról, ami a felhasználók valós telefonhasználati adatai alapján kalkulálja ki másodpercek alatt az ügyfelek igényeinek leginkább megfelelő, legolcsóbb mobilcsomagot, a kalkuláció után pedig a felhasználók rögtön el is indíthatják a csomagváltást az adott szolgáltató honlapján. Érdeklődésünkre, hogy a
A Magyar Telekom leányvállalata, a Makedonski Telekom AD – Skopje (MakTel) a 2020. üzleti év után 1,38 milliárd macedón dénár (mintegy 7,90 milliárd forint) osztalék kifizetéséről határozott a közgyűlésén – közölte a Magyar Telekom. A nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint a MakTel nem konszolidált nettó eredménye 2020-ban 1,73 milliárd
Az internetes és csomagküldő értékesítés meghaladta az ezermilliárd forintot tavaly, ezzel párhuzamosan pedig felértékelődött a digitális fogyasztóvédelem szerepe — állítja Keszthelyi Nikoletta. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára elmondta a minisztérium “nem kullog az események után”,
A CNN hírtelevízió nem helyettesíthető tokenekként (NFT) értékesíti az elmúlt több mint négy évtized meghatározó történelmi eseményeiről készített beszámolóit. Az 1980-ban alapított hírcsatorna történetében először nyitja meg archívumát azért, hogy lehetőséget adjon a gyűjtőknek a történelem egy darabjának megszerzésére. A digitálisan gyűjthető Mom
Az adataikat váltságdíjért visszavásároló szervezetek 80 százalékát újból támadás éri, sőt az is előfordul, hogy még a támadók is ugyanazok – derül ki a Cybereason kutatásából.
Utolsó utáni pillanatban az Unió döntött: az Egyesült Királyság kellő szigorral szabályozza a személyes adatok kezelését ahhoz, hogy szabadon lehessen vele adatokat cserélni.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/06/18/4510/
Széleskörű kibertámadás érte a legfontosabb lengyel politikusokat, a lengyel és szövetséges titkosszolgálati elemzések szerint a támadás az Oroszországi Föderáció területéről indult – közölte Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfőhelyettes. Az információt későbbi sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki miniszterelnök is megerősítette, és felhívta a leng
Az elektronikus fizetés és az online számlázás nem csak a pénzügyi szolgáltatásokat teszi könnyebbé, gyorsabbá és biztonságosabbá, de a gazdaság kifehérítését is nagyban segíti. Többéves távlatban a nem könyvelt bevételek feltételezett aránya öt-hat százalékponttal 14-15 százalékra csökkent – derült ki a K&H kkv-k körében végezett felméréséből. A K
Növelte forgalmát és nyereségét pénzügyi éve utolsó negyedévében és a teljes évben is az Oracle. Az Oracle a májussal zárt három hónapot, 2021-es pénzügyi éve negyedik negyedévét 11,227 milliárd dollár értékesítési árbevétellel zárta, nyolc százalékkal magasabbal az egy évvel korábbi 10,440 milliárd dollárnál. Árfolyam-kiigazítással a bevétel négy
Magyarul is megjelent Tilesch György mesterséges intelligenciáról szóló könyve. Az Egyesült Államokban élő Tilesch György a PHI Institute for Augmented Intelligence alapító elnöke. Tanácsadói és közvetítői munkát végez a transzatlanti mesterséges intelligencia szövetségesi partnerségben. A Mesterség és intelligencia – Vegyük kezünkbe sorsunkat az M
A Canon egyik irodai megoldása egészen sajátos módon próbál jó munkehelyi hangulatot teremteni, ami pont az ilyen ötletek miatt lesz egyre nehezebb dolog.
Öt helyet lépett előre Magyarország a svájci üzleti iskola, az IMD World Competitiveness Center által kiadott versenyképességi rangsorban – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter. Az ICEG European Center független közgazdasági kutatóintézet közreműködésével készülő 2021-es IMD Versenyképességi évkönyv 63 országot felsoroló rangsorában Magyaror
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/06/19/4518/
Mindenki számára nyitott képzések indulnak abban a háromdimenziós (3D) technológiákat alkalmazó nyomtatási és vizuális központban, amely a Pécsi Tudományegyetem (PTE) műszaki karán létesült a közelmúltban – közölte a baranyai felsőoktatási intézmény. A központ szakemberei nemcsak a gyártástechnológiával, hanem modern képalkotási megoldásokkal, egés
A közép-kelet-európai régió digitális átalakulását, illetve a tagállamok digitális gazdaságának fejlesztését segíti elő az a közös tudásközpont, amelynek létrehozásáról állapodtak meg a Visegrádi Együttműködés (V4) országainak képviselői. Remények szerint a New V4lley Regionális Digitális Tudásközpont létrehozása tovább erősíti a korábban már megke
Már véglegesen a múlté a nyilvános telefonállomások kora Csehországban. A Prágától mintegy ötven kilométerre délnyugatra fekvő Hlubyne település központjában csütörtökön megszüntették és eltávolították a helyéről az utolsó nyilvános telefonfülkét, amely még rá volt kapcsolva az országos telefonhálózatra. “Az utolsó beszélgetés ezen a telefonkészülé
Rekordévet zárt a hazai e-kereskedelem tavaly, de a külföldi szereplők térnyerése egyre nagyobb. Szabó László, a Growww Digital digitálismarketing-ügynökség szakértője szerint a nemzetközi piacok nélkül a magyar e-kereskedők kis eséllyel tudják felvenni a versenyt az egyre növekvő hatékonyságú és tőkeerejű külföldi versenytársakkal szemben. A taval
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/06/20/4526/