2023. október 3. kedd

okt. 3
7:45
Karikó Katalin a csúcsra ért (Mínuszos)
Karikó Katalin biokémikus, a „kisújszállási asszonyság*” és Drew Weissman mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat. Az illetékes bizottság indoklása szerint Karikó és Weissman a díjat a nukleozid módosítással kapcsolatos felfedezéseiért kapja, amelyek lehetővé tették a Covid-19 elleni hatásos mRNS-alapú vakcina kifejlesztését. A díja
okt. 3
9:45
Malware terjesztésére is jó a Bing Chat (Bitport)
A Microsoft év elején adott egy nagy lökést keresőjének azzal, hogy integrálta bele az OpenAI GPT-4 modelljét. A felhasználók mellett azonban mindez a kiberbűnözők érdeklődését is felkeltette.
okt. 3
11:57
Havi ötezer forintért szállítaná a reklámmentes Facebookot és Instagramot a Meta (Telex)
Az elkövetkező hónapokban már be is vezetnék az európai uniós felhasználók számára a hirdetésmentes csomagot.
okt. 3
12:15
A szülőket is kezdik maguk alá temetni az iskolai alkalmazások (Bitport)
A világjárvánnyal még több olyan applikáció jelent meg, amit használniuk kell a gyerekek oktatásában, és a dolog ebben a formában egyre nehezebben kezelhető.
okt. 3
14:15
Megint gyártanak Magyarországon Nokia márkás telefont (Bitport)
A Nokia márkanevet használó HMD Globalnak az XR21 lesz az első okostelefonja, amelyik az európai gyártósorról gördül le.
okt. 3
16:45
Ismerni véljük, félünk tőle és kevesen használjuk, mi az? (Bitport)
Ha hinni lehet egy hazai kutatás eredményeinek, akkor a válasz természetesen a mesterséges intelligencia, illetve a szövegalkotásra trenírozott generatív algoritmusok.
okt. 3
17:39
Most vegyél RAM-ot és SSD-t, hamarosan drágább lesz! (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

2023. október 4. szerda

okt. 4
4:45
Kisközepeseket támogató appot fejlesztett az Optasoft (Mínuszos)
Kifejezetten a kis- és középvállalatok (kkv) részére fejlesztett applikációt az ellátási lánc optimalizálás területén tevékenykedő Optasoft Kft. A Nemzeti Kutatás, Fejlesztési és Innovációs Alap, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium által 2020-ban kiírt KKV START INNOVÁCIÓ pályázatra benyújtott Ipar 4.0 Logisztikai audit és termeléso
okt. 4
5:45
Hamis telefontartozékokat semmisítettek meg (Mínuszos)
Hamis telefontartozékokat – töltőkábeleket, adaptereket és csatlakozókat – foglaltak le és semmisítettek meg a pénzügyőrök egy Hajdú-Bihar megyei üzlet raktárában. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). közleménye szerint Szlovéniában „bukott meg” először egy szállítmány, ott több ezer hamis telefontartozékot semmisített meg a külföldi hatóság. Ezután
okt. 4
7:45
Pénz nem számít, ha a médiafogyasztásról van szó (Mínuszos)
Az EY felmérése szerint a digitális szolgáltatásokat épp annyira fontosnak tekintik a fogyasztók, mint a vizet és az áramot, ezért fel sem merül, hogy lemondjanak róla – magyarázták az előfizetések népszerűségét. Nem befolyásolják a média- és tartalomfogyasztási szokásokat a gazdasági nehézségek. Az internet, tévé és streaming előfizetések népszerű
okt. 4
7:47
Nobel-díj: Krausz Ferenc, aki ablakot nyitott az elektronok világába (Mínuszos)
Krausz Ferenc Németországban élő magyar születésű fizikus, Pierre Agostini Egyesült Államokban tanító francia fizikus és Anne L’Huillier Svédországban dolgozó szintén francia fizikus kapja az idei fizikai Nobel-díjat. Az indoklás szerint a tudósok az elismerést az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzus
okt. 4
8:15
Csapatban gázolt gyalogost a robotaxi (Bitport)
Bár az önvezető jármű csak másodikként ütközött a gyalogossal, a San Fransicóban történt eset felvet néhány kérdést.
okt. 4
10:15
Két legyet egy csapásra: hálózat és biztonság egyben (Bitport)
A hálózatfejlesztések megtérülésének egyik kulcsát jelenti az SD-WAN technológia felkarolása.
okt. 4
12:45
Be lehet-e szedni 7 milliárd dollárt előfizetésekből? (Bitport)
Nagyjából ennyit keres a Meta Európában a felhasználói adatain a hirdetések révén.
okt. 4
14:57
Lassan az EU is nekilátna, hogy megvédje érzékeny technológiáit (Bitport)
Az Európai Bizottság új ajánlása hangsúlyozottan nem Kína ellen szól, bár a transzformatív, katonailag is felhasználható technológiák kockázatelemzése és védelme valószínűleg nem a Seychelle-szigetek esetében lesz a legérdekesebb.
okt. 4
16:51
Osztódással szaporodna az Intel (Bitport)
A csipgyártó külön cégbe szervezi egy jól teljesítő egységét. Le akarja kopírozni a Mobileye sikerét.
okt. 4
16:57
Magyarok, akik Nobel-díjat kaptak (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

2023. október 5. csütörtök

okt. 5
4:45
Csak a baj van a svédekkel! Nincs magyar az idei kémiai Nobel-díjasok között (Mínuszos)
A kvantumpöttyök felfedezéséért és előállításáért Moungi Bawendi, Louis Brus és Alekszej Jekimov kapja az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint. Az akadémia közleménye szerint a díjazottak – akik mindhárman az Egyesült Államokban dolgoznak – a nanotechnológia egy fontos magját vetették el.
okt. 5
5:45
A 4iG optikai kábelt épít Egyiptomtól Albániáig (Mínuszos)
A 4iG Nyrt. és a Telecom Egypt nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot írt alá egy Albániát és Egyiptomot a tenger alatt összekötő nagy kapacitású optikai kábel kiépítéséről és üzemeltetéséről. Az együttműködésben kialakított új európai tengeri kábeles belépési ponton, és ezáltal a meglévő földközi-tengeri útvonalakhoz képest diverz tranzitútvona
okt. 5
6:45
Mesterséges intelligenciával erősít az Essca üzleti egyetem (Mínuszos)
Az oktatásba is beépíti a mesterséges intelligenciát (MI) az ESSCA üzleti egyetem, amelynek budapesti kampuszán konferencián vitatták meg az MI hatását az üzleti élet különböző területeire. Az iskola az évforduló alkalmából indított ünnepi eseménysorozatának szakmai kerekasztal beszélgetésén Deli-Gray Zsuzsa, az ESSCA Budapest igazgatója, professzo
okt. 5
7:45
Térképes boltszűrő az árfigyelő rendszerben (Mínuszos)
 Nagyon várt funkcióval bővült a magyarországi infláció elleni harc csodafegyvere: térképes boltszűrő került az online árfigyelő rendszerbe. Térképes boltszűrő funkcióval bővült az online árfigyelő rendszer. Mostantól ugyanis a felhasználóknak arra is lehetősége nyílt, hogy a vizuális térképes boltszűrő funkcióval a közvetlen környezetükben találh
okt. 5
8:09
A gátlástalanságon kívül nem sok minden kell az MI átveréséhez (Bitport)
Az OpenAI, a Microsoft és mások is igyekeznek védőkorlátokat építeni a generatív mesterséges intelligencia alkalmazásaiba, de ismét kiderült, hogy ezek hajítófát sem érnek, ha valaki szándékosan próbálja megkerülni őket.
okt. 5
10:21
A fürdőszobában találtak fontos anyagot újgenerációs akkukhoz (Bitport)
Szappanokban és naptejekben is használják, sok van belőle, ezért olcsó, könnyű feldolgozni, ráadásul kiválóak a fizikai tulajdonságai.
okt. 5
12:33
Növekedve csökken a hazai e-kereskedelem (Bitport)
Az első féléves adatok alapján erős egyszámjegyű növekedést produkáltak az online áruházak, ám az inflációnak "köszönhetően" reálértéken mindez visszaesésnek felel meg.
okt. 5
14:33
Kettécsapja magát a BlackBerry (Bitport)
Az okostelefonos piac hajdanvolt kanadai királya szerint így összességében jobban járnak a részvényesek.
okt. 5
16:39
Új iPhone-od van? Nehogy egy Bmw-ben töltsd, mert kicsinálod (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
okt. 5
16:45
Egymillió dollárért törhető Tesla az első Pwn2Own Automotive-on (Bitport)
A Zero Day Initiative januári versenyének a tokiói Automotive World Conference ad otthon. Ismét lehet Teslát törni.

2023. október 6. péntek

okt. 6
4:45
Cseh: Itt az idő a fellépésre a médiaszabadság elleni támadással szemben (Mínuszos)
Az Európai Unió új médiaszabályozása révén keretet teremt arra, hogy az államok ne szólhassanak bele a szerkesztőségi döntésekbe, hogy az újságírókat ne lehessen megfenyegetni, valamint, hogy egyetlen média se válhasson egyetlen kormány kizárólagos információs csatornájává – jelentette ki Vera Jourová. Az Európai Bizottság átláthatóságért és értéke
okt. 6
5:45
Felkészítenék az internet veszélyeire a szerencsejátékosokat és a felhasználókat (Mínuszos)
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) és a Szerencsejáték Zrt. októberben együtt készíti fel a szerencsejátékosokat és felhasználókat az internet veszélyeire. Az SZTFH azt közlése szerint , a kiberbiztonsági tudatosítást előtérbe helyező és azt célként meghatározó Európai Kiberbiztonsági Hónap nemzetközi eseménysorozat idei mott
okt. 6
6:45
Roszkoszmosz: a vezérlőrendszer hibája miatt semmisült meg a Luna-25 (Mínuszos)
A fedélzeti vezérlőrendszer működésében fellépett rendellenesség miatt zuhant le a Holdon a Luna-25 automata állomás – közölte a Roszkoszmosz orosz állami űrvállalat a sajtóval. A tájékoztatás szerint a tárcaközi bizottság szerint, amelynek feladata annak megállapítása volt, hogy mi váltotta ki a Hold-közeli pályára állított Luna-25 automata állomá
okt. 6
7:45
Digitális hős lett a Praktiker webáruháza (Mínuszos)
A digitális hősök közé került a magyar tulajdonú Praktiker webáruháza a Forbes és a Google Digital Heroes listáján. A három közép-európai országban végzett felmérés alapján kiadott elismerést többek között az üzleti eredmények, teljesítménymérési adatok, valamint szakértők értékelése alapján ítélte meg a hazai barkácsáruházláncnak a magazin és az a
okt. 6
8:15
A testünkre pályázik a mesterséges intelligencia (Bitport)
Az MI-technológiák fejlődése a hordható eszközök területén is felélesztette a versenyt, a befektetők és a gyártók is mind azt a megoldást keresik, ami végre megtörheti az okostelefonok uralmát.
okt. 6
10:21
Buknak ki a csontvázak a Google-lel szemben indított antitröszt perben (Bitport)
Bármi legyen is a 2020 őszén indított per végkimenetele, egy haszna biztosan lesz: a vallomásokból plasztikusan kirajzolódnak a globális techipar működésének visszásságai.
okt. 6
12:27
Tovább keresi az utat az X (Bitport)
A jelek szerint eltérő árazású előfizetési csomagok válthatják a kevesebb mint egy éve bevezetett fizetős opciót.
okt. 6
14:33
Androidos PC-kkel próbálkozik a Lenovo (Bitport)
A gyártó a vállalati ügyfeleket célozza a dedikált androidos gépekkel, amelyek az Esper megoldásaival könnyű üzembe helyezést, menedzsmentet és frissítéseket ígérnek a megfelelő felhasználásokban.
okt. 6
15:21
Lekalózkodott könyvek tízezrei robbantották ki a botrányt, ami átformálhatja a mesterséges intelligenciát (Telex)
William Shakespeare, Stephen King, Margaret Atwood, Krasznahorkai László. Néhány név azok közül, akiknek az illegálisan letöltött művei szerepelnek a Books3 nevű, nagy nyelvi modellek tanításához használt adathalmazban. Sok író perel, sokan el is tüntetnék a Books3-t az internetről, de ha sikerrel járnak, még rosszabb lehet minden.
okt. 6
16:51
Beindult a fűnyíró a Meta metaverzumánál (Bitport)
Zuckerberg már a tavasszal újabb elbocsátási körre figyelmeztetett, ami a jelek szerint most a metaverzumos csipeket fejlesztő részleget is utolérte.
okt. 6
16:57
Jó hír a Vodafone mobilosoknak (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
okt. 6
20:33
Belgium: kémkedés gyanúja vetődött az Alibabára (Mínuszos)
A belga hírszerző szolgálat (VSSE) kémkedés gyanújával vizsgálatot folytat az Alibaba kínai online áruház logisztikai központjában, a liege-i teherforgalmi repülőtéren. A VSSE sajtóközleményében az áll: „a hatóság munkája arra irányul, hogy felderítse a kínai vállalatok, köztük az Alibaba esetleges kémkedési vagy bármilyen beavatkozási tevékenységé

2023. október 7. szombat

okt. 7
4:45
Szegeden erősít a Procontrol (Mínuszos)
Uniós támogatással, csaknem 300 millió forintos beruházással bővítette gyártókapacitását a Procontrol Szegeden. Nemrégiben fegyvertároló megoldásokkal bővült a Procontrol Elektronika Kft. okosszekrény-kínálata. A megújuló profil, a növekvő rendelési állomány miatt a kapacitás bővítésére a cég új gyártó telephelyet alakított ki egy 1990-ben emelt, k
okt. 7
5:45
Felülvizsgálta ötéves növekedési tervét a Delta Technologies (Mínuszos)
A Delta Technologies Nyrt. igazgatósága felülvizsgálta a társaság ötéves stratégiáját, amelyet az október 27-i éves közgyűlésen mutatnak be. Ebben az árbevétel háromszoros növekedésével, valamint újabb akvizíciókkal számolnak. A tőzsdén jegyzett informatikai társaság közleménye szerint a Delta Technologies 19,05 milliárd forintos nettó árbevétel me
okt. 7
6:45
Pölöskeiné szerint a szakmunkaalapú társadalomé a jövő (Mínuszos)
Az elmúlt években a szakképzésbe jelentkezők száma 30 százalékkal nőtt Magyarországon; a szakképzés iránti érdeklődés olyan magas, hogy egyes iskolák nem is tudnak valamennyi oda jelentkező tanulót fogadni – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára. Pölöskei Gáborné, született Áder Annamária
okt. 7
7:45
Újabb koki jöhet: Feláll a Médiaszolgáltatásokat Felügyelő Európai Testület (Mínuszos)
Az Európai Parlament (EP) támogatta az Európai Bizottság által előterjesztett, a tömegtájékoztatás szabadságáról, illetve a belső piaci médiaszolgáltatások közös keretének létrehozásáról szóló jogszabályjavaslat elfogadását. A 448 szavazattal, 102 ellenében és 75 tartózkodással elfogadott álláspont szerint az EP-képviselők azt várják a tagállamoktó
okt. 7
10:39
Sapkabillentyűzetet csinált a japán Google (Bitport)
Az egyszerre "divatos, hordható és hordozható" periféria szerencsére csak egy vicc, de ha valaki nagyon szeretné, otthon legyárthatja.
okt. 7
15:57
Nevet kellett változtatnia egy nőnek az iOS 17 miatt (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

2023. október 8. vasárnap

okt. 8
4:45
A lakosság „adminisztratív életjeleit” figyeli a KSH (Mínuszos)
Befejeződött a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népességstatisztikai fejlesztésekkel kapcsolatos európai uniós projektje. Az SMP ESS program keretében megvalósult projekt során olyan új módszerekkel kísérleteztek, amelyek segítségével a jövőben kizárólag nyilvántartási adatok felhasználásával állíthatnak majd elő népszámlálási típusú adatokat, a
okt. 8
5:45
Országos kibernyomozói szervezet alakult (Mínuszos)
Országos kibernyomozói szervezet alakult a rendőrségen belül október elején – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Az ORFK bűnügyi főosztályán újonnan megalakult kiberstratégiai osztály munkatársai a rendőrség teljes kibervédelmi tevékenységét összehangolják, mintegy háromszáz ember munkáját koordinálják, továbbá a nemzetközi kapcsolatt
okt. 8
6:45
A K&H; megkezdte az ATM-ek cseréjét (Mínuszos)
Megkezdte a K&H Bank az ATM-jeinek cseréjét, a régiek helyére olyan automatákat telepítenek, amelyekből okoseszközzel is lehet készpénzt felvenni – közölte a bank. A pénzintézet várhatóan az év végéig mintegy száz ATM-jét cseréli le új berendezésekre. Kováts Norbert, a K&H lakossági hálózatfejlesztési vezetője a közleményben kiemelte, a bank ötszáz
okt. 8
7:48
Egyre keményebb a GVH: A DIGI-t kezdték vizsgálni (Mínuszos)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megvizsgálja, hogy a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. (DIGI) a fogyasztók számára egyértelmű módon kommunikálta-e a 2023. január 1-től érvényes előfizetői-díjemeléssel, illetve a 2023 májusától alkalmazott díjkorrekcióval kapcsolatos feltételeket. A DIGI 2023. január 1-től – az általános szerződési feltételek mód
okt. 8
15:42
A Függetlenség napja jeleneteit idézi az év időjárásfotója (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

Keresés