Tudom, hogy az ilyen időutazós filmeknél sokak elkezdik fejtegetni, hogy a látottak mennyire lehetnek tudományosan életszerűek, de ez felesleges. Senki nem tudja, nem is tudhatja, hogy mi és hogyan történne egy hasonló szituációban. Tudományos-fantasztikum és pont. Egy elképzelés, egy ötletelés, egy nagyszerű fantázia és nem kell bele többet képzel
Nem csak A gép, hanem az Ex machina c. film eseményeire, végére is fogok hivatkozni. Mindkettő film csodálatosan fényképezett, a filmzene is kiváló. A megjelenő női robotok (A.I.) szexualitása engem ebben a filmben kicsit jobban megérintett. A mesterséges intelligencia tánca a meztelen, villódzó testével egyszerre volt csábító és félelmetes. De ez
Május végén végre megérkezik a mozikba a Top Gun: Maverick, amelynek betétdalát nem más, mint Lady Gaga énekli. A popsztár és színésznő Hold My Hands című szerzeménye pedig már meg is jelent a napokban.
Végre a mozikban a Doctor Strange az őrület multiverzumában, ráadásul a film több gyengébben sikerül Marvel-mozit után egyértelműen a legjobbak táborát erősíti. A filmben több már ismert hős és karakter felbukkan, de akadnak új arcok is, akik igen fontos szerepet töltenek be már itt is, de valószínűleg a jövőben is többször találkozhatunk majd velü
A film rendesen megmutatja a női szexualitás explicit kapcsolatát az erőszakkal. Ezt a giallótt emlegetik a Tenebrae méltó elődjeként, ráadásul a vibráló és erotikus Ennio Morricone által kreált zene tökéletesen beleillik a filmbe. Nekünk kissé furcsa lehet brazil, bossa nova-stílus, amely teret ad Alejandro Ulloa okos és zseniális fényképezésnek.
Szívesen csatlakoznál a Mafab.hu csapatához hírszerkesztőként/cikkíróként? Van szakmai tapasztalatod az online újságírásban és a közösségi média világában? Talán éppen Téged keresünk.
A kedvenc horrorfilmem. Lehet egy filmről negatív, illetve pozitív véleményt is megfogalmazni. Aki az előbbire kíváncsi, nyugodtan görgessen tovább, ugyanis én nem fogom szidni ezt a filmet. Nem azt mondom, hogy nincs hibája, de engem mos ez nem foglalkoztat. Engem az érdekel, hogy horror-rajongóként akkora élményt adott, hogy azt nehéz szavakba ön
Már lehet regisztrálni a hamarosan Magyarországon is elstartoló Disney+ bevezető ajánlatára. A streaming óriás 12 hónap szolgáltatást kínál 8 hónap áráért.
Hat éve küzd a daganatos betegséggel Deborah James, mostanra fogyott el minden remény. A haldokló újságíró azonban a közeledő vég ellenére sem adta fel.
Adam Sandler sokak szemében csak egy olcsó vígjátékokat tömegével gyártó komikus, de valójában ő egy nagyszerű drámai színész is egyben. Ezt már több filmben is bizonyította, legutóbb például a Csiszolatlan gyémántban. Idén nyáron debütál legújabb filmje a Netflixen, amelyben ismét egy komoly karaktert alakít egy komoly történetben. Erről beszélget
Annak idején közel két évet kellett várniuk a nézőknek a Love, Death & Robots második évadára, a Netflix ezúttal viszont nagyobb sebességre kapcsolt, hiszen frissen befutott a harmadik évad előzetese.
Alábbi listánkon tíz olyan hollywoodi sztárt szeretnénk bemutatni, akik karrierjüket testépítőként kezdték. Arnold Schwarzeneggert minden bizonnyal keveseknek kell bemutatni, de azt talán kevesebben tudták, hogy a Star Wars Darth Vadere, David Prowse is testépítőként kezdte, akárcsak a Marvel-sztárja, Dave Bautista. Az alábbi hírességek mindenesetr
Az idei CinemaConon a stúdiók egymás után dobták be a legnagyobb címeket, Keanu Reeves és Chad Stahelski egy friss interjúban pedig elárulta, mi is a valódi céljuk a John Wick negyedik részével.
Az a jó a sorozatokban, hogy akár évekig is le tudják kötni az embert. Amikor rákattanunk egy-egy sztorira, megszeretjük a szereplőket és minden nap tűkön ülve várjuk, hogy mi történik majd velük a következő epizódban, azt az érzést mindenki jól ismeri. A Netflix tömegével kínálja a jobbnál jobb sorozatokat, amelyek közül azért az évek során szépen
Szerencsére igen hamar meg tudtam nézni a filmet. Nagyon jól tettem, hogy megnéztem moziban. Ez volt az az MCU-film, amit a legjobban vártam az elmúlt egy évben. A történetről annyit, hogy nem túl terjedelmes, de a Marvel kihozta belőle a legtöbbet, amit lehetett. És ez annak is köszönhető, hogy a címben is szereplő multiverzum fontos szerepet kap
A női sportmelltartókat reklámozó képek indokolatlanok, szexualizálják, testrészekre redukálják és tárgyiasítják a nőket. A cég szerint ez egyáltalán nem így van.
Néhány nap múlva kezdődik az idei cannes-i filmfesztivál, ahol többek között a legendás horrorrendező, David Cronenberg új filmjét is be fogják mutatni. A rendező eddig is híres volt a gyomorforgató testhorror alkotásairól, de a Crimes of the Future könnyen rálicitálhat bármely korábbi filmjére.
Szerencsére igen hamar meg tudtam nézni a filmet. Nagyon jól tettem, hogy megnéztem moziban. Ez volt az az MCU-film, amit a legjobban vártam az elmúlt egy évben. A történetről annyit, hogy nem túl terjedelmes, de a Marvel kihozta belőle a legtöbbet, amit lehetett. És ez annak is köszönhető, hogy a címben is szereplő multiverzum fontos szerepet kap
A nyár egyik nagy durranása lehet a Thor: Szerelem és mennydörgés, az első önálló Thor-film a 2017-es Thor: Ragnarök óta. A villámok istene persze ez idő alatt a Bosszúállók oldalán kétszer is megütközött Thanosszal és másodjára végül győzedelmeskedni is tudtak felette, de ettől függetlenül már nem ugyanaz a fickó, mint öt évvel ezelőtt volt.
A 2019-ben megjelent élőszereplős Aladdin gyakorlatilag tarolt a mozikban, így a Disney nem is várt sokáig azzal, hogy bejelentse, hogy elkészítik a folytatást.
A nevetés gyógyír mindenre, ezért imádja mindenki a vígjátékokat. Ma, a streaming aranykorában szerencsére minden csatornán bőségesen el vagyunk látva velük. A Netflix számos saját gyártású vígjátékot is kínál, amelyek között szép számmal akadnak egészen jó komédiák is. Ilyen a most debütált A leszámolás is, amire most rá vannak kattanva az emberek
Öt évvel azután, hogy Kevin Spacey pedofil szexuális zaklatás miatt kirobbant botránya miatt gyakorlatilag kegyvesztetté vált, most visszatér Hollywoodba.
Az elmúlt két évben a nyári filmes szezonok igencsak üresnek bizonyultak a koronavírus-járvány miatt, ám úgy tűnik, hogy ezt az időszakot végre magunk mögött tudhatjuk.
Az elsők között szeretnéd látni az idei év egyik legjobbnak ígérkező filmjére, Az Északira Alexander Skarsgård, Nicole Kidman, Ethan Hawke, Willem Dafoe, Anya Taylor-Joy főszereplésével? Akkor csatlakozz a Mafab.hu és a film hazai forgalmazója, a UIP-Duna közös játékához, hogy a Tiéd lehessen a 5 darab 2 főre szóló mozijegy a film premier előtti ve
Bár jelenleg a horrorrajongók David Cronenberg legújabb testhorrorja, a Crimes of the Future premierjére készül, a legendás rendező máris a következő projektjén dolgozik. A The Shrouds szintén egy elég beteg horrornak ígérkezik, amelynek forgatókönyvét is ő írta és már a főszereplő kiléte is ismert.
Visszatér A Toxikus Bosszúálló, az új változat pedig úgy tűnik, hogy nem is hazudtolja meg az 1984-ben megjelent változatot, hiszen Macon Blair rendezése megkapta a korhatáros besorolást.
Úgy kezdeném, hogy jajj nekem. Hetek óta tűkön ülve vártam, és velem együtt sokan mások is. Michael Bay munkásságának sokat köszönhetünk, van pár cím, ami megdobogtatja a mozis szíveket. Szállóigévé vált a "Bay jól tudja mutatni az akciót". Szinte mindenki biztosra veszi, hogy látványos robbanások és zúzások adják majd a látványvilág javát. Nos, eb
Voltak olyan idők, amikor a filmgyártás fellegvára, Hollywood gigantikus filmstúdiói ontották magukból a jobbnál jobb filmeket. A hagyományos menetrend szerint ezek először debütáltak a mozikban, majd hónapokkal később megérkeztek előbb a videotékák, majd később a DVD-kölcsönzők és boltok polcaira. Idővel utóbbiak nagyjából kihaltak, a különféle st
A Resident Evil játékok továbbra is rendkívül népszerűek, az adaptációk továbbra is menetrendszerűen érkeznek. Ezúttal a Netflix egy sorozat formájában hozza el a zombikat. Itt az első magyar feliratos előzetes.
Közel négy évtizeddel ezelőtt, 1984-ben mutatták be Rob Reiner rendezői debütálását, a dokumentumfilmnek álcázott komédiát, A turnét. A film egy fiktív brit metálbanda, a Spinal Tap amerikai turnéját követi nyomon. A dialógusok zömét a szereplők improvizálták és az egész olyannyira jól sikerült, hogy sokan azt hitték, a Spinal Tap valódi banda. Neg
A Netflix jelenlegi egyik legnépszerűbb sorozata A Bridgerton család, de vajon emlékszel-e, hogy ki is játszotta az eddigi két évadban a család hatodik leánya, Francesca Bridgertont? Nem tudod hirtelen felidézni, sőt, még a karakter se nagyon van meg? Semmi gond, a hiba nem a te készülékedben van.