Az előadó szerint a Fidesz mellé állított celebek öngólok voltak, és leginkább Jaber kiállása ment mélyre nála. ByeAlex a nála tartott házkutatásról is részletesen beszélt, és azt is elmondta, miért nem vállalta a rendszerbontó koncertet.
Megérkezett a mai vegyes kvíz, ahol most sem lesz könnyű dolgod. A kérdések között több olyan is akad, amihez alapos tudás kell, így nem árt végig koncentrálni. Ha sikerül 6 helyes választ elérned, az már kifejezetten jó eredmény! A feladatok között találkozhatsz földrajzzal, történelemmel és biológiával is. Szó esik például egy híres főváros elhel
A 2026-os választási vereség után az ország egyik legégetőbb kérdése lett: mi lesz a Fidesz sorsa Orbán Viktor után? A Partizán stúdiójában Gulyás Márton és Zárug Péter Farkas keresték a választ arra, ki állhat a romokban heverő politikai közösség élére. Mi vezetett a bukáshoz? Zárug Péter Farkas szerint a vereség oka nem a véletlenben, hanem
Ez a műveltségi kvíz több területen is próbára teszi a tudásodat, így nem lesz elég egyetlen témában erősnek lenni. A jó eredményhez alapos tudás kell! Szeretnél egy kis szellemi felfrissülést a napodba? A Kvízguru kvízei pontosan ezt kínálják, hiszen minden kérdésnél próbára teszed a memóriádat és a logikádat is.
Mindössze egy nappal Szalai Vivien hírigazgató váratlan távozása után újabb nagyágyúk köszöntek el a TV2 nézőitől: kiderült, hogy a Tények két arca, Marsi Anikó és Gönczi Gábor is határozatlan időre lekerül a képernyőről. A csatorna alig néhány nappal az április 12-i választások után, egy csütörtöki közleményben tudatta, hogy megszüntetik a hírigaz
Április 17-én mutatták be Sophy Romvari Blue Heron című filmjét New Yorkban, 24-én pedig Los Angelesben. Mindeközben pedig a Criterion Closet-be is beugrott, hogy válasszon néhány kedvenc filmet. A Still Processing magyar származású rendezője ezúttal saját gyerekkorát dolgozza fel, a tőle megszokott különleges filmnyelvi eszközökkel.
Most egy könnyedebbnek tűnő, mégis gondolkodtató kvíz következik. Ha elérsz legalább 5 helyes választ, már nyugodtan elégedett lehetsz! A feladatok között találkozhatsz történelemmel, irodalommal és fizikával is. Szó esik például egy király uralmáról, egy híres operáról és a fény viselkedéséről is. Változatos kihívás, ami végig leköti a figyelmet.
Nagy pénzeső jöhet a magyar nyugdíjasoknak a Tisza Párt ígéreteit nézve, de nem mindenkinek – mutatjuk, hogy mi várható. Mit ígér a pontosan program? A csomag szerint: Mi az a nyugdíjas SZÉP-kártya? Azok a nyugdíjasok, akik 250 ezer forint alatti nyugdíjat kapnak, évi 200 ezer forintos támogatást kapnának, a 250 és 500 ezer forint közötti ellátásná
Ez a műveltségi kvíz több területen is próbára teszi a tudásodat, így nem lesz elég egyetlen témában otthonosan mozogni. Ha a többségükre jól felelsz, már biztosan az átlag fölött teljesítesz! Ha szereted a kihívásokat, a Kvízguru kvízei garantáltan lekötnek. A kérdések folyamatosan új feladatok elé állítanak.
Ma érkezett a hír, hogy visszalépett Szijjártó Péter a Partizán-interjútól – a szerkesztőség szerint indoklás nélkül mondták le a beszélgetést. A Partizán közlése szerint a miniszter stábjával korábban megállapodtak arról, hogy jövő hét szerda estére élő stúdióinterjút szerveznek. A meghívás elfogadása után a szerkesztőség intenzív előkészítő munká
Elindult egy újabb napi kvíz, amelyben ismét több témából érkeznek a kérdések. Nem minden feladat egyértelmű, így könnyű hibázni, ha nem figyelsz eléggé. Ha elérsz 4-5 pontot, az már önmagában is szép eredmény! A kérdések között szerepel történelem, földrajz és tudomány is. Előkerül például egy király származása, egy ókori város elhelyezkedése és a
Az egész ország feszült figyelemmel várta, hogy a választási csaták után végre megszólaljon a korábbi miniszterelnök, de a reakció sokakat meglepett. Sokan arra számítottak, hogy Gyurcsány Ferenc bejelenti a nagy visszatérését, és újra aktív szerepet vállal a politika világában. Ehhez képest egy budaörsi televízió stúdiójában inkább a nyugalomról é
Most egy olyan kvíz következik, ahol gyorsan kiderül, mennyire széles a tudásod. A kérdések változatosak, így végig koncentrálnod kell, ha jó eredményt szeretnél elérni. Már néhány hiba is sokat számíthat! Ha szeretnél egy kis változatosságot a napodba, a Kvízguru kvízei ideális választást jelentenek. A vegyes kérdések miatt mindig új feladat vár r
A leadott szavazatok 100 százalékának összesítése után a következő képviselők kerültek a parlamentbe a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint: TISZA (141 mandátum): Árvay Nikolett (Komárom-Esztergom vármegye 3. vk.) Bakos Csaba Attila (Somogy vármegye 3. vk.) Balajti István (Pest vármegye 8. vk.) Balatincz Péter (Veszprém vármegye 3. vk.) Balogh M
Ez az agykarbantartó kvíz nem tartozik a könnyűek közé, hiszen több témakört is érint és néhány kérdés kifejezetten gondolkodtató. Könnyű elcsúszni egy-egy apró részleten, ezért érdemes minden válasz előtt átgondolni a lehetőségeket. Ha a kérdések legalább 60 százalékára helyesen válaszolsz, az már kiemelkedő teljesítménynek számít! A Kvízguru kvíz
Megérkezett egy újabb agytorna, amelyben nem lesz egyszerű jó eredményt elérni. Amennyiben sikerül 6 pont fölé jutnod, már az élmezőnybe tartozol! A kérdések között szerepel vallás, földrajz és történelem is. Szó esik például egy vallási fogalomról, egy távoli félsziget elhelyezkedéséről és egy történelmi esemény lezárásáról is. Sokoldalú kihívás,
Most nem lesz könnyű: 4 csillagjegy olyan időszak elé néz, ahol komoly kihívások és váratlan fordulatok jöhetnek. Úgy tűnhet, mintha minden egyszerre borulna fel, és nincs visszaút – de ezek a helyzetek fontos tanulságokat is hozhatnak. Ha kíváncsi vagy, kiknek kell most különösen résen lenniük, olvass tovább! Kos: impulzív döntések és kiélezett ko
Ma éjszaka valami egészen különleges történhet: 5 csillagjegy váratlan pénzügyi fordulat elé nézhet! Egy hirtelen lehetőség, szerencsés esemény vagy régóta várt kifizetés akár milliókat hozhat a konyhára. Most tényleg egy pillanat alatt változhat meg minden. Nézd meg, kik azok, akiknek ma igazán kedvez a sors! Kos: a kockázatvállalás gyümölcse A Ko
Napok óta küzdesz székrekedéssel, és már mindent kipróbáltál? A megoldás lehet, hogy sokkal egyszerűbb, mint gondolnád. Egy bevált, természetes házi módszerrel gyorsan és kíméletesen segíthetsz az emésztéseden – gyógyszerek nélkül. Mutatjuk, mi az, ami tényleg működik, és miért érdemes beépítened a mindennapjaidba. Ha gyors és egyszerű házi praktik
A muskátli kétségtelenül az egyik legkedveltebb balkonnövény hazánkban. Azonban ha színes, élettel teli erkélyben szeretnénk gyönyörködni, akkor más balkonnövények ültetését is érdemes megfontolni.Van rengeteg más, látványos és izgalmas balkonnövény ami legalább annyira jól mutat mint a muskátli, ha nem jobban! Ilyen növények például az ismertebb f
Utolsó frissítés: 2026-04-19 Az előszoba az otthonod névjegykártyája. Ismerd meg azt a 4 stílusgyilkos bakit, ami miatt rendezetlennek tűnik a bejáratod, és tudd meg, hogyan varázsolhatsz elegáns fogadóteret alig pár perc alatt! Sokan azt hiszik, a stílusos otthon a drága bútoroknál kezdődik, pedig az ördög a részletekben rejlik. Az előszoba az els
A zöldborsó a legtöbb veteményeskertben megtalálható, ugyanis nagy előnye, hogy a szezon elsőként vethető zöldsége. Könnyen gondozható bárki számára emiatt sokan választják tavasszal. Legyen szó levesről, főzelékről vagy akár nyers fogyasztásról, a friss borsó minden formában nagyon finom és egészséges! Zöldborsó vetése Ez a feladat nem igényel szi
Szombaton újra bringások vették birtokba a főváros útjait az I Bike Budapest rendezvényen, ahol a résztvevők a kerékpározás népszerűsítéséért tekerték végig a várost. A szervezők szerint több tízezren csatlakoztak az idei felvonuláshoz.
Áprils 20-án Tóth Barnabás az Akik maradtak címu történelmi drámájával folytatódik a Fimrendezők klubja. Ez volt az első nagyjátékfilmes főszerepe a rendkívüli tehetségű Szőke Abigélnek. A vetítést követő mesterkurzuson a rendezővel Bagota Béla beszélget.
A Szerencsejáték Zrt. visszautasította a közösségi médiában terjedő találgatásokat a négy nagy lottónyeremény időzítésével kapcsolatban. Hangsúlyozták, hogy a sorsolások hatóságilag ellenőrzöttek, és eredményük nem befolyásolható.
A tök egy nagyon kedvelt zöldség hazánkban, ennek köszönhetően a magyar kertekben általában megtalálható. A tök ugyanis kimondottan ízletes és sokoldalúan felhasználható zöldség, és viszonylag könnyen termeszthető is. Viszont a tök szüret csak tud sikeres lenni nyár végén-ősz elején, ha a megfelelő időben vetjük el a magokat és a térállást is jól v
A kortárs francia filmművészet egyik legnagyobb trollja, Bruno Dumont ezúttal a sci-fi terepére merészkedett. A Birodalom egy különös Star Wars-paródia, ami a galaktikus küzdelmeket a francia vidékre helyezi. A hangulata már csak ebből fakadóan is bizarr, miközben Dumont bátran robbantja ízekre a saját filmjét. Ez pedig, a rendező műveire jellemző
Az elmúlt időszakban a matcha szinte berobbant a köztudatban, hiszen rendkívül egészséges ital nyerhető belőle. Ez a porrá őrölt japán zöld tea látványos zöld színével, élénkítő hatásával és antioxidáns-tartalmával világszerte hatalmas népszerűségnek örvendett. Viszont napjainkban megjelent egy új trend is ami egyre jobban terjedni kezd, és még a m
Hanna a látás- és hallássérült border collie-jával teljesített egy megható produkciót egy dog dancing versenyen. Meggyőződése, hogy a közös tanulásnál semmi nem építi jobban a kutya-gazdi kapcsolatot, és Miának a legnehezebb gyakorlatokat is sikerült megtanítania a megvezetéses módszerrel és egy rezgős nyakörvvel.
A cukkini igazán könnyen nevelhető és gyorsan fejlődő zöldség a kertben. ezért nem véletlenül lett az utóbbi évek nagy kedvence. Mindenki számára ajánlott a termesztése aki kerttel rendelkezik, mert sokoldalúan felhasználható a konyhában és egészséges is. A sikeres termesztéshez azonban több apró részletre is oda kell figyelni, ha egészséges, bő te
Ez a friss vegyes kvíz igazi kihívás, hiszen a kérdések több témából érkeznek és könnyű bennük hibázni. Nem véletlen, hogy a legtöbben csak 4 pont körül teljesítenek, így már egy kicsivel jobb eredmény is kiemelkedőnek számít. A Kvízguru kvízei remek alkalmat adnak arra, hogy egy kicsit kiszakadj a hétköznapokból, miközben megdolgoztatod az agyadat
Hosszabb csend után Szijjártó Péter ismét megszólalt a közösségi médiában. A leköszönő külgazdasági és külügyminiszter az elmúlt napokban feltűnően visszavette az online jelenlétét, főleg azután, hogy a Fidesz vereséget szenvedett az országgyűlési választáson. Sokan azt is észrevették, hogy nemcsak a posztok maradtak el, hanem a választás éjszakájá
Megérkezett egy új műveltségi kvíz, amelyben nem lesz könnyű jó eredményt elérni. Ha sikerül legalább 5 helyes választ adnod, már az átlag fölé kerülsz! A feladatok között találkozhatsz történelemmel, kémiával és irodalommal is. Szó esik például egy híres magyar államférfiról, egy kémiai elem jeléről és egy ismert mese szerzőjéről is.
Majoros Péter, azaz Majka, a kormányváltást követően Gulyás Márton vendége volt a Partizánban, ahol végre tisztázta, miért is döntött 16 év után a váltás mellett. Bár sokan találgattak, az ok korántsem az volt, amire a legtöbben gondoltak. A rapper az április 15-én megjelent interjúban őszintén mesélt a TV2-től való távozásának hátteréről és az RTL
Ez az agykarbantartó kvíz már a nehezebb kategóriába tartozik, ahol tényleg minden pontért meg kell dolgozni. A kérdések között több olyan is akad, amely csak alapos tudással válaszolható meg. Nem véletlen, hogy hibátlan eredményt csak kevesen érnek el! Ha szereted azokat a kihívásokat, ahol nem elég a megérzés, a Kvízguru kvízei neked valók. A kér
Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök vasárnap délután Facebook-oldalán jelentette be, hogy továbbra sem oldja föl az Ukrajnának szánt európai uniós hitelt. A kormányfő azt írta: Brüsszeli közvetítéssel jelzést kaptunk Ukrajnától, hogy készek akár már hétfőn helyreállítani az olajszállítást a Barátság kőolajvezetéken, ha Magyarország ezt követően f
Itt az új napi kihívás, ahol ismét több területen kell bizonyítanod a tudásodat. Nem minden kérdés egyértelmű, így könnyen becsúszhat egy-egy hiba, ha nem figyelsz eléggé. Ha legalább 5 helyes válaszod van, már nyugodtan elégedett lehetsz! A kérdések között szerepel földrajz, irodalom és történelem is. Előkerül például egy híres folyó forrása, egy
Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök vasárnap délután a közösségi oldalán jelentette be, hogy Ukrajna kész hétfőtől újraindítani a kőolajszállítást a Barátság vezetéken keresztül. A szállítás újraindításának azonban ára van: az ukrán fél az uniós hitelkeret magyar vétójának feloldását várja cserébe. Az ügyvezető kormányfő üzenete egyértelmű: a mag
Egy újabb vegyes kvíz vár rád, ahol minden kérdés más-más területet érint. Könnyű elveszíteni a fonalat, ha nem vagy elég alapos, ezért érdemes minden válasz előtt egy pillanatra megállni és átgondolni a lehetőségeket. Ha szeretnél egy kis változatosságot a napodba, a Kvízguru kvízei ideális választást jelentenek. A vegyes kérdések miatt mindig új
Új korszak kezdődött a hazai utakon: már nem kell rendőri igazoltatás ahhoz, hogy megbüntessenek a biztonsági öv hiánya miatt. A VÉDA rendszer technikai fejlesztései révén a kamerák már tűpontosan kiszűrik a mulasztókat, a bírságot pedig utólag, automatikusan postázzák. A technológia nem pihen A 2025 szeptembere óta élesített funkciónak köszönhetőe
Ez a kvíz már a nehezebb kategóriába tartozik, ahol tényleg minden pontért meg kell küzdeni. Nem véletlen, hogy kevesen jutnak végig hibátlanul! A kérdések között szerepel történelem, mitológia és irodalom is. Előkerül például egy híres épület stílusa, egy római istennő és egy klasszikus ballada szerzője is. Komoly kihívás, ami végig figyelmet és g
Ez a kvíz most tényleg keményebb a megszokottnál, így nem kell meglepődnöd, ha már néhány kérdésnél elbizonytalanodsz. A feladatsor több területet is érint, ezért nehéz végig stabilan teljesíteni. Már 4 helyes válasz is kifejezetten jó eredménynek számít! Szeretnél egy kis szellemi felfrissülést a napodba? A Kvízguru kvízei pontosan ezt kínálják, h
Megérkezett a legújabb vegyes kvíz, amelyben ismét változatos kérdések várnak rád. Nem lesz elég egyetlen területen erősnek lenni, mert a feladatok több irányból is próbára tesznek. Ha sikerül az átlag fölött teljesítened, az már igazán szép eredmény! Ha egy kis agytornára vágysz, a Kvízguru kvízei tökéletes választást jelentenek. A kérdések minden
Ez a matek feladat nem mindennapi kihívás, első ránézésre talán egyszerűnek tűnik, de ne hagyd, hogy megtévesszen! Az emberek 90%-a hibázik benne, mert egy apró részleten múlik minden. Sokan túl gyorsan válaszolnak, mások pedig túlbonyolítják, és pont ezért rontják el. Most itt a lehetőség, hogy próbára tedd a logikádat és a megfigyelőképességedet.