Csokis-kókuszos kényeztető süti receptjét egy olvasónk osztotta meg. Nem is akármilyen olvasónk. A blog történetében most először egy férfi hozta el a kedvenc süteményének receptjét, amit családi körben csak „fehér hasúnak” hívnak. Mert kókuszból
Marót Viki mély tisztelettel és szeretettel emlékezett meg a nemrég elhunyt Fenyő Miklósról, akit személyesen is ismert. Bár a zenész január elején tüdőgyulladással került kórházba, az énekesnő csak a médiából értesült az állapotáról, mivel a család kérésére mindenki tartózkodott attól, hogy megzavarja őket ebben a nehéz időszakban.
Az UNESCO Földtudományi Tagozata kezdeményezésre 2000-ben jött létre az Európai Geopark Hálózat (European Geoparks Network, EGN) a geológiai változatosság (geodiverzitás) védelme, geológiai örökségünk népszerűsítése és bemutatása érdekében. UNESCO Globális Geoparkok Magyarországon csupán két helyszínen találhatók. Balaton-felvidéki
A magyar alapítású nemzetközi irodalmi díjat, a Balassi Bálint-emlékkardot a harmincadik alkalommal adták át, ezúttal a magyar költő mellett szlovéniai műfordító vehette ét a végvári szablyát. Balassi Bálint ezekben az években válik világhírűvé. Gondoljunk csak bele: 5 éve még alig négy-öt verse volt olvasható angolul a világ egyes pontjain vegyes
A Házasság hetének végére az egyik legszebbnek tartott magyar szerelmes verset hoztam. Juhász Gyula: Szerelem című költeménye nagy klasszikus, örökérvényű gondolataival könnyű azonosulni. Juhász Gyula: Szerelem Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,Elrévedezni
Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke kemény hangvételű felszólalásban üzent a populista és radikális jobboldali erőknek a müncheni biztonsági konferencia egyik panelbeszélgetésén. A populizmusról szóló vitában név szerint is szóba hozta Orbán Viktor miniszterelnököt, akit példaként említett.
Megszületett a döntés: a jogalkotó részletesen rögzítette, milyen szabályok alapján számítják ki az öregségi nyugdíjat a jövőben. Bár a törvényi szöveg első olvasásra bonyolult és nehezen átlátható, a lényeg néhány alapelvre egyszerűsíthető. Összefoglaltuk közérthetően, mitől függ a nyugdíj összege, milyen jövedelmek számítanak bele, és hol vannak
Egyszerű, fekete-fehér, kissé rendetlennek tűnik, mégis generációk nőttek fel rajta. A böjti időszak klasszikusa nemcsak a kamra maradékaiból született, hanem a népi hiedelmek szerint bőséget, szerencsét és szépséget is hozott. A hosszú metélt a haj selymességét, a szórt mák a jólétet jelképezte. Ma a mákos tészta újra divattá vált.
Hiánypótló népzenei oktatás indul Ipolyságon. A Hagyományok Háza Hálózat Szlovákia és az ipolysági Folk Hont Polgári Társulás közösen szervezi meg az ingyenes képzést. Az első egyeztető találkozóra február
Hét-kilenc százalékos áremelést terveznek az idei főszezonra a hazai szállodák, ami nagyjából megfelel az elmúlt évek trendjének. Az árazást a jelentősen emelkedő bérköltségek, az energiaárak további - igaz a korábbi időszakhoz képest mérsékeltebb - növekedése, a dráguló étel- és italbeszerzési költségek, valamint a továbbra is árérzékeny vendégek
A Liverpool 3-0-ra legyőzte a Brightont az FA-kupa negyedik fordulójának szombat esti mérkőzésén, így bejutott az első számú angliai kupasorozat legjobb 16 csapata közé. A meccs első találatát Kerkez Milos készítette elő egy remek beadással, míg a második gólt Szoboszlai Dominik szerezte egy higgadt helyzetkihasználással.
A héten került a mozikba a Nagykarácsony, a Nyugati nyaralás és #Sohavégetnemérős rendezője, Tiszeker Dániel új filmje, a Beléd estem. A Valentin-napi randikhoz tökéletes vígjáték igazi sztárparádét ígér, és az ismert szereplők kötött van egy, aki a rendező számára különösen fontos. Ő Szerednyey Béla, aki nemcsak a filmbeli film producere, hanem Ti
Csak életkori sajátosság, szorong a gyerek - mondták a háromgyerekes anyának. Kata nem hitt az orvosoknak, addig ment, amíg ki nem derült, hogy mi okozza a bajt. Benedeket aznap megműtötték, de további beavatkozások várhatnak rá. Egy szakjogász szerint Katáék esete sajnos nem egyedi, a saját praxisában is találkozott hasonló ügyekkel.
Sokan gondolják úgy, hogy a házilag sodort cigaretta kevésbé szabályozott terület, mint a bolti dobozos termékek világa. A valóság azonban az, hogy Magyarországon a dohánytermékekre vonatkozó jövedéki szabályozás a saját célra sodrókat is érinti. Egy aprónak tűnő félreértés komoly pénzbírsághoz vagy akár eljáráshoz is vezethet.
A tavalyi év értékelése és idei tervek a Kehida Termálban és a Szigetvári Gyógyfürdőben; új gyógyvize lehet a Jászságnak; zárva tartó alföldi termálfürdő; népszerű termálfürdős települések; olcsó gyógyvizes fürdők.
Volt, aki teljesen meztelenül szerepelt egy nemzetközi szinten is nagy port kavart filmeben, volt aki Gobbi Hilda élettársaként vállalta fel az azonos nemhez való vonzódását, volt, akit majdnem halálra ítélték. Az Abigél című sorozat szereplőinek kevésbé ismert történeteit kutattuk fel.
A Bungie új lövöldéje egyre közelebb van a megjelenéshez. Bár már rengeteg információ „kiszivárgott”, most végre teljes valójában is megmutatták, mire számíthatunk.
Tényleg a budai belső kerületek lakói lesznek az új vagyonadó célkeresztjében? A Blochamps elemzése szerint az egymilliárdos „gazdag-küszöb” ma már nem a kivételes vagyont jelöli, sokkal inkább az elmúlt évtized inflációját és ingatlanár-robbanását tükrözi. Ráadásul a matek sem jön ki: A Blochamps szerint az 1%-os vagyonadó optimista becsléssel is
A digitalizáció szemléletváltást igényel, mivel a döntéseknek mind inkább valós idejű adatokon kell alapulniuk, ami új készségeket, adatelemzési tudást és technológiai jártasságot követel meg a termelőktől.
A színésznő mindent megtesz azért, hogy minél hosszabban, jó egészégben élhessen. Kendőzetlen őszinteséggel mesélt a Meglepetés.hu-nak a teste, és főleg a lelke változásairól.
A színésznő mindent megtesz azért, hogy minél hosszabban, jó egészégben élhessen. Kendőzetlen őszinteséggel mesélt a Meglepetés.hu-nak a teste, és főleg a lelke változásairól.
Vasárnap erős, főként a Dunántúlon és északkeleten viharos északi-északnyugati széllel hideg, fagyos légtömeg tör be térségünkbe. A kelet felé vonuló csapadékot havas eső, havazás válthatja fel, de számottevő hóréteg kialakulására nem kell számítani, a Bakonyban és a Mecsekben, esetleg az Északi-középhegység magasabb részein hullhat pár centi. Délu
Ha az adásvételekben egyelőre nem is mutatkozik meg az egy évvel korábbi ingatlanpiaci fellendülés, az érdeklődések száma már emelkedést mutat, és az ingatlanértékesítők is optimistábban tekintenek 2026-ra - derül ki a zenga.hu ingatlanértékesítők körében végzett felméréséből.
Alexander Mikulin neve eredetileg a repülőgépgyártás világából volt ismerős, de az ötvenéves korában egy súlyos szívdiagnózis gyökeresen megváltoztatta az életét. Az orvosok mindössze néhány évet josoltak csak neki, de a mérnöki szemléletű férfi nem törődött bele a sorsába. Saját testét egyfajta bonyolult gépezetként kezdte tanulmányozni, és a kele
A labdarúgó FA Kupa 4. fordulójában a Liverpool a Brighton & Hove Albiont fogadta az Anfielden. A mérkőzést 3-0-ra nyerte a 'Pool, amelyben Szoboszlai Dominik hatalmas gólt szerzett. Kerkez Milos szintén parádézott, gólpasszt adott és nagyszerűen védekezett.
Dél-koreai kutatók mutattak be egy új eljárást, amellyel hulladéklerakókból származó gázt fognak be, és ebből naponta 100 kilogramm fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) készül. Az integrált folyamatot a Koreai Kémiai Technológiai Kutatóintézet
A szerencse egy olyan megfoghatatlan, és láthatatlan dolog, aminek a létezéséről csak keveset tudunk, s néha érteni sem értünk igazán. Mégis, ha szimplán belegondolunk, akkor mindig azt képzeljük el, hogy a szerencse minket is elér. Sokan állítják, hogy elég egy kis jólét, boldogság, s máris az egész életünk megváltozik, szinte egy pillanat alatt.
A Google 2026 januárjában számos olyan újdonságot mutatott be a mesterséges intelligencia (AI) világában, amelyek a hétköznapi felhasználókat is komolyan érintik. A Gemini alkalmazás friss funkcióitól kezdve a Gmail és a Chrome AI-alapú fejlesztésein át egészen az oktatási és kiskereskedelmi szektort érintő innovációkig. Azaz a Google minden irányb
Az egyik legkedveltebb tavaszi-nyári zöldségünk a zöldbab, amit már télre is szívesen elrakunk, s mindenféle tartósítószer nélkül ráadásul! Igaz, még most jön a tavasz, de ez a recept határozottan az egyik kedvenceddé fog válni, ugyanis, mindenhol, és mindenkor megállja a helyét. A hagyományos recept mellett, nekem ez a kedvenc módszerem, így érdem
Ókori római receptúra alapján készült különleges pizzát kísérletezett ki a budapesti Neverland Pizzéria. A fejlesztés egy Pompeii-ben feltárt freskó és az Apicius-féle római szakácskönyv nyomán indult el. A három hónapig tartó műhelymunka eredményeként a megszületett pizzán garum, olívabogyó-krém, konfitált kacsacomb, pirított fenyőmag, ricotta és
A bambuszrost természetes béltisztító és emésztéstámogató hatású, különösen 40 éves kor felett. Hogyan került az ájurvédából a modern táplálkozásba a bambuszrost és mit mond a tudomány róla?
A Hooligans zenekar fennállásának eddigi legnagyobb eseménye zajlott le február 14-én. A legendás rockerek 30 éves jubileumukat ünnelték egy fergeteges, szó szerint tüzes, teltházas koncerttel a Papp László Budapest Sportarénában.
Mette Frederiksen és a grönlandi miniszterelnök is azt mondták Münchenben, Trump részéről még mindig változatlan az étvágy. Viszont örülnek, hogy legalább a világ odafigyel a sarkvidék biztonságára, amit az is bizonyít, hogy kevés másik beszélgetés iránt volt ekkora érdeklődés Münchenben.
Egy szélerőmű-építés előtti ásatásból indult az egész, aztán a régészek egy olyan föld alatti járatra bukkantak, ami több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. A több ezer éves terület alatt egy jóval fiatalabb, de annál rejtélyesebb alagút rejtőzött.