A globális bizonytalanság ellenére a vezérigazgatók továbbra is bíznak cégük idei növekedésében – derül ki az Ey-Parthenon legfrissebb, 21 országban 1200 döntéshozó részvételével készült nemzetközi felméréséből. A kiszámíthatatlan geopolitikai környezetben a válaszadók a szervezeti átalakulás felgyorsításával, a mesterséges intelligencia (Mi) átfog
A Telekom közel 6 millió mobileszközt szolgál ki Magyarországon. Ehhez robusztus infrastruktúrára van szükség, amely csúcsidőben akár 130 ezer egyidejű hívást is képes kezelni, illetve le tud vezényelni napi 2800 TB mobiladat-forgalmat. Bejutottunk a hálózatot felügyelő irányítóközpontba.
Ez a napi vegyes kvíz komoly kihívást tartogat, hiszen csak a legműveltebbek érik el a 8 pontos eredményt a végén. A történelmi tényektől az irodalmi idézetekig számos területet érintünk, így valóban széles látókörre lesz szükséged. Vágj bele a játékba, és derítsd ki, hogy a tudásod kiemelkedik-e a mezőnyből! A régészet és a történelem segédtudomán
A lehetséges következménye: az emésztőrendszer károsodása, idegrendszeri elváltozások, agyszöveti sérülések. A baromfiágazatban eddig elsősorban a takarmányárak, a madárinfluenza vagy az antibiotikum-rezisztencia jelentette a fő kihívásokat, most azonban egy kevésbé látványos,
A következő napokban is mozgalmas lesz az időjárás. Több ciklon érinti Magyarországot, nagyobb mennyiségű csapadékra azonban csütörtöktől számíthatunk. Ekkor mediterrán ciklon érkezik, amely mögött pénteken ismét lehűlés várható, és több helyen havas esőbe, havazásba válhat a csapadék.
Elszórtan továbbra is előfordulhat kisebb vegyes halmazállapotú csapadék és a szél is erős marad. Néhány fokkal azonban erősödik a nappali felmelegedés.
Az Európai Unióban a második legnagyobb növekedést produkálta a bioélelmiszerek programja Magyarországon 2024-ben – derül ki a „The World of Organic Agriculture” statisztikai évkönyvből, amit a szerzők hagyományosan a világ vezető bioélelmiszeripari vásárán és konferenciáján, a németországi BIOFACH-on mutattak be. Az idei vásár kiemelten foglalkozo
Szexi számi ikrekre gerjed az Instagram és TikTok népe. Mennyire tekinthető valóságnak az AI által generált valóság? Miért ennyire sikeresek a mesterséges intelligenciával létrehozott influenszerek?
Február 17-én, a kínai holdújév napján beköszönt a Tűzló éve, amely lendületes, szenvedélyes, és határozott energiákat hoz magával. Ez az időszak arra ösztönzi önt, hogy bátran cselekedjen, gyors döntéseket hozzon, és végre megvalósítsa mindazt, amit eddig csak tervezgetett. Ha szeretné tudatosan kihasználni ezt az erőteljes energiahullámot, érdeme
Kiara Lord őszintén vallott az édesanyjával való kapcsolatáról, amely korántsem volt felhőtlen gyerekkorában. A felnőttfilmes elárulta: terhelt volt a kapcsolatuk, s kislányként nem szerette az anyukáját, aki egy boldogtalan házasságban élt, ami miatt állandóan feszült volt. Az erőszakos megnyilvánulásai miatt Kiara nem érezte biztonságban magát, f
A szezon során még örültek a rekordtermésnek a németországi gyümölcs- és zöldségtermesztők, de az árak soványak, a tárolás pedig a nagy kórokozónyomás miatt nem alakul ideálisan. Mi várható ezután? Ezt járta körül az agrarheute.com portál cikke.
Azt hiszi, a kémia csak a képletekről és a laborokról szól? Nagyobbat nem is tévedhetne! Az iskolában megszerzett tudásunk jelen van a mindennapi élet számtalan területén. Tesztelje a tudását, hogy kiderüljön, mennyire emlékszik a tanultakból!
Az inflációs sokk után a magyar vásárlók nem tűntek el, csak óvatosabbak és sokkal tudatosabbak lettek. Sebó Krisztián, az Answear magyarországi vezetője szerint a vásárlók ma nagyobb kosárértékkel, de megfontoltabban költenek, az impulzusvásárlást egyre inkább a promóciók vezérlik, miközben a legtöbben továbbra is biztonsági játékosként választana
Egy hónappal ezelőtt tűnt el Egressy Mátyás, a 18 éves budapesti gimnazista. A fiú január 16-án, pénteken este a barátaival volt az Ötkert nevű szórakozóhelyen, ahonnan másnap, hajnali kettő körül távozott. Azóta szinte semmit sem tudni róla, bár a rendőrség és civilek is nagy erőkkel keresik. Az ügyet számos találgatás és téves információ övezi, m
A láz sokakat megijeszt, pedig a szervezet tudatos védekező reakciója. Amikor a testhőmérséklet 38 °C fölé emelkedik, az immunrendszer már aktívan dolgozik valamilyen fertőzés vagy gyulladás leküzdésén. A kérdés nem az, hogy „miért emelkedik meg a hőmérséklet”, hanem az, hogyan irányítja ezt az agy, és miért segíthet a gyógyulásban.
Donald Trump elnök szövetségi beavatkozást rendelt el Washington folyója, a Potomac védelmében, amelyet az Egyesült Államok történetének egyik legsúlyosabb szennyvízkatasztrófája fenyeget az amerikai főváros térségében.
A Financial Times szerint az orosz hírszerzés a Wagner hálózatán keresztül toboroz „eldobható” európai bűnözőket szabotázsakciókra. A cél a káoszkeltés. ????????️????
Megkezdődik a genfi tárgyalások újabb fordulója: az ukrán küldöttség már megérkezett Svájcba, Washington pedig egyértelművé tette, hogy elvárja Kijev aktív részvételét a háromoldalú egyeztetéseken - írta a RBK.
✨ AI segítségével létrehozott jelentés: 2026. február 17-én, magyar idő szerint 05:48:48-kor történt egy kis földrengés Magyarország közelében. A magnitúdó 2,6 volt, mélysége 2 km. Az epicentrum Horvátországban található, Karlovac-tól 15 km keletre.
Február a kültéri terek szempontjából átmeneti hónap. A kert még nyugalomban van, a terasz kihasználtsága visszafogottabb, ám éppen ez a csend teremti meg a lehetőséget a tudatos tervezésre. Amit most átgondolunk, az határozza meg, hogyan fogjuk használni ezeket a felületeket az év további részében.A kortárs otthonoknál egyre világosabb: a terasz m
Mintegy hetven civil szervezet közös nyilatkozatban szólította fel az Európai Unió intézményeit az illegális migránsok kiutasításokra vonatkozó új uniós rendeletjavaslat elutasítására - írta az RTBF belga közszolgálati hírportál.
A Magyar Honvédség Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezred katonai alapkiképzésén résztvevő állománya ezúttal Nagykanizsán bizonyította felkészültségét egy műszaki foglalkozás keretében végrehajtott robbantási gyakorlaton.
A Valentin-napot David és Victoria Beckham is megünnepelték - ráadásul nem is akárhogyan. A romantikus randevúra Victoria egy mélyen dekoltált, skarlátvörös estélyit választott a saját kollekciójából, ami úgy festett rajta, mintha ráöntötték volna, a sztárfocista pedig egy elegáns szmoking mellett tette le a voksát.
Balesettel indult a kedd reggel a 44-es főút kecskeméti elkerülő szakaszán, ahol négy személygépkocsi ütközött össze. Az Útinform arra figyelmeztet, hogy a gyorsforgalmi, valamint a fő- és mellékutak burkolata túlnyomórészt vizes, nedves, sónedves, helyenként hókásás, ezért az autósok fokozott óvatossággal közlekedjenek.
Állatait védelmező juhosgazdára támadt egy medve a Maros megyei Nyomát település határában. A rendőrségi jelentés szerint a gazdát akkor érte a támadás, amikor az állatait felügyelte. A 45 éves férfit több sérüléssel szállították kórházba.
A Harvard Egyetem vagyonkezelője, a Harvard Management Company (HMC) jelentős átrendezést hajtott végre kriptoportfóliójában és 20 százalékkal csökkentette Bitcoin pozícióját, ugyanakkor először fektetett Ethereum ETF-ekbe, több mint 86 millió dollár értékben. Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez, a U.S. Securities and Exchange Commission
Az additív gyártás összes előnye csak additív szemléletű tervezéssel használható ki. Az ADMASYS HU online webinárja bemutatja, hogyan alkalmazható a topológia optimalizálás az Autodesk Fusion környezetben és miért ideális páros ehhez az SLS technológia a Formlabs Fuse 1+ 30W rendszerrel – valós mérnöki példán keresztül. A topológia optimalizálás gy
Megrázta a filmes szakmát és a rajongókat is, hogy 95 éves korában elhunyt Robert Duvall. A színészlegenda nem sokkal halála előtt még kedves üzenetet küldött rajongóinak, sőt közösségi oldalán is aktív volt. Utolsó bejegyzései és videója most különösen nagy visszhangot váltott ki a rajongók körében.
Boros Ilona több mint tíz éve dolgozik azon, hogy a családjukból jogellenesen kiemelt gyermekek a szüleikkel nőhessenek fel. Három éve vezeti a TASZ esélyegyenlőségi programját, az utóbbi évtizedben több tucat gyermek mehetett haza a kórházból vagy térhetett vissza szüleihez nekik köszönhetően.
A mezőgazdasági élelmiszer előállítás során nem csak a szántóföldön, vagy az ültetvényekben kell felkészülnünk arra, hogy a megtermelt növényi biomasszára nem csak nekünk, hanem különféle más élőlényeknek is fáj a foguk. Ezek között a károsítók között nemcsak állatok, raktári kártevők vannak, hanem sajnos a különféle kórokozók is kellő számban képv
Az új Kresz nem csupán módmódosításokat jelenthet, hanem szemléletváltást is a közlekedésbiztonság terén. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) által indított workshop-sorozat legutóbbi állomásán szakemberek egyeztettek arról, hogyan lehet a közlekedésre nevelést már gyermekkorban hatékonyan megerősíteni – akár már óvodás kortól kezdve. Miér