Harsányi Levente, a népszerű műsorvezető és kétgyerekes apuka mára érettebbé vált, és másképp tekint a párkapcsolatokra. Több szakítás után ma már a szeretet adása és viszonzása jelenti számára a boldogságot. Úgy érzi, az igazi társ az, aki a mindennapokban is mellette áll, de az elmúlt években nem találta meg ezt a személyt.
A kínai kormány éves vidékpolitikai stratégiája a gabona- és olajnövény-termelés stabilizálását, az importforrások diverzifikálását és az agrártechnológiai fejlesztések felgyorsítását helyezi középpontba.
A közutak kezelői elkezdték felvenni a versenyt a Blikkhez özönlő kátyús fotók beküldőinek sebességével. Olvasóinktól rengeteg fotó érkezett szerkesztőségünkbe, a Magyar Közút pedig azután, hogy cikkünk megjelent, már el is kezdte betömködni a hatalmas krátereket.
Aleksandar Vučić érkezése a Matica srpska ünnepi akadémiájára csak egy volt a számos bejelentett, majd lemondott újvidéki látogatás közül. Amióta 2024 novemberében leszakadt az előtető, az elnök látogatásai ebben a városban egy kézen megszámolhatók – többnyire bejelentés nélkül és informális jelleggel érkezett. Mi az, ami minden alkalommal meghiúsí
Franz von Stuck Fiatal faun című festménye első pillantásra ártatlan: egy gyermek néz ránk, finoman mosolyog, a kezében szőlőfürtöket tart. A tekintete nyílt, a testtartása nyugodt, a környezet természetes és békés. Ha nem időzünk el rajta, könnyű lenne egyszerűen egy idealizált gyermeki portréként értelmezni. Csakhogy néhány másodperc elteltével f
A kampány célja, hogy a Lay’s márkát a Bajnokok Ligája-meccsnézés megkerülhetetlen részévé tegye a magyar szurkolók számára, különösen abban az évben, amikor Budapest ad otthont a döntőnek. A kampány 2026. február 16-án indult, és a 2026. május 30-i UEFA Bajnokok Ligája döntőig tart.
Ebben a friss agymozgató kvízben minden elismerésünk a tiéd és le a kalappal, ha ezt a 8 kérdést hiba nélkül megoldod. A kémiától az anatómián át az irodalomig számos témát dolgozunk fel, hogy garantáltan megmozgassuk az agytekervényeidet. Teszteld le a tudásodat, és szerezz sikerélményt a helyes válaszokkal! A kémiai elemek vegyjeleinek ismerete a
A The Slow Mo Guys találékony youtuberjei ezúttal a számszeríjat kapták elő a dohos szekrényből, és úgy döntöttek, hogy madzagra akasztott színes palackokra fognak lövöldözni.
A folyók és tavak nemcsak a térképeken fontosak, hanem a történelemben és a mindennapjainkban is. Ebben a kvízben a világ legismertebb vizeivel találkozhatsz, miközben próbára teheted földrajzi tudásodat. Készen állsz egy gyors „vizes” kihívásra?
A modern tenisz már nemcsak a trófeákról, hanem a sztárparádéról is szól, amit a dohai torna is tökéletesen igazol. Az e heti ATP 500-as versenyre Carlos Alcarazt és Jannik Sinnert is sikerült megnyerni, bár Novak Djokovic végül fáradtságra hivatkozva visszalépett. A Gazzetta dello Sport értesülései szerint a világ legjobb játékosai fejenként 1,2 m
2026-ban folytatódik a Nemzeti Filmintézet és az Art-Mozi Egyesület Klassz Napok című kedvezményes diákvetítési programja, amely több száz új és klasszikus magyar filmet tesz elérhetővé az iskolák számára csoportos mozivetítések szervezéséhez, 700 Ft-os kedvezményes jegyáron. Az országszerte 21 art moziban elérhető, harmadik éve futó programban edd
Most nem a szokásos ki játszotta Harry-t vagy hogy hívták a legjobb barátját a kérdés, sokkal rejtelmesebb a kérdés! Gondoltad volna, hogy a Harry Potter első részében egy történelmi alak is feltűnik? Méghozzá a Roxfort falain lévő festmények egyikén, ami azért is különleges momentum, mert egykor boszorkánysággal vádolták meg, majd ki is végezték.
Megérkezett a mai napi kvíz, így felmerül a kérdés: készen állsz a 8 fortélyos kérdésre? A média világától az irodalmon át a sporttörténelemig számos témát érintünk. Vágj bele bátran, és teszteld le, mennyire széleskörű a műveltséged! A zeneirodalom óriásai meghatározták korukat, de melyik zenei korszak képviselője volt Bach? A barokk, a klassziciz
Kíváncsi vagy, hogyan zajlott Enyedi Ildikó új filmjének a forgatása? Milyen alkotói döntések mentén alakult ki a film vizuális világa? Hogyan érezte magát a forgatáson a ginkgo fa? Már látható a Csendes barátról készült werkfilm.
Felismered, ki van a képen? Egykor mindenki ismerte, de a mai fiatalok közül szinte senki sem tudja a választ! Te vajon rájössz, vagy neked is fejtörést okoz? Teszteld a tudásod, és nézd meg, mennyire vagy jártas a régi idők ikonikus alakjaiban!
Ha imádod a horrorfilmeket, főleg a gonosztevőket, ezt a kvízt neked találtuk ki! Ha igazi horror rajongó vagy, akkor ez a kvíz neked szól! Vajon felismered a legfélelmetesebb filmes gonosztevőket? Teszteld a tudásod, és derítsd ki, mennyire ismered a horrorfilmek ikonikus karaktereit!
A humorista szerint meglepő, hogy egyedül Rogán Antalnak voltak fenntartásai, és ő is csak a politikai balhétól félt, nem az emberek életéért aggódott. A cégre kiszabott bírság pedig szerinte egyenesen vicc kategória, olyan mintha valakinek a havi 6 milliós fizetése után 26 forintot kellene befizetnie.
Az HBO dokusorozata, a Pogány Induló – Vajon mit mondana anya hazai sikere után nemzetközi porondon folytatja útját. A külföldi fesztiválokra készült filmváltozat premierje a világ egyik legnagyobb emberi jogi filmfesztiválján, a csehországi One World Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon lesz március 11-én, nyitófilmként.
Egyetlen keserédes, csehovi hétvége alatt esik szét, majd születik újjá Mundruczó Kornél megtépázott hősnője, akinek – bár épp az elvonóról szabadult – messze nem az alkohol a legnagyobb problémája. Mundruczó Kornél legújabb filmjét, az Amy Adams főszereplésével készült At the Sea-t a 76. Berlinale versenyprogamjában láttuk.
Tedd próbára a tudásod ebben a kvízben! Ha sikerül legalább 5 kérdésre helyesen felelned, már vered az átlagot. A csillagászattól a fizikán át a magyar irodalomig kalandozunk. Szánj rá néhány percet, és frissítsd fel az ismereteidet! A Naprendszer bolygói számos kísérővel rendelkeznek, de vajon hány holdja van a Vénusznak: 3, 2 vagy 0 hold kering [
Okkal bosszankodik Dietz Guszti, rengeteget dolgozik, de hiába, mégis minden hónap végére elfogy a pénze. Sok család küzd azzal, amivel Dietz Guszti: reggeltől estig dolgozik, hónap végére mégis elfogy a pénze. Az egykori harcművész mostanában színészként is dolgozik Szlovákiában. De ez a pluszpénz sem elég, hogy legalább egy kcisit félre tegyen be
Ez a vegyes kvíz az agytekervényeknek készült, és nem árt felkötni a nadrágot, mivel az emberek zöme csak a kérdések felére tudja a választ. A gasztronómiától a földrajzon át az irodalomig számos érdekes témát dolgozunk fel. Lássuk, mennyire vág az eszed a mai napon! A közép-európai konyha egyik kedvelt, laktató étele a sztrapacska, de milyen […]
Ez a zsenik kvíze nem ígérkezik könnyűnek, hiszen már akkor vered az átlagot, ha sikerül legalább 4 pontot elérned a nyolc kérdésből. A kémiai elemektől az irodalmi klasszikusokig számos területet érintünk, így valóban szükség lesz a széles körű műveltségedre. Vágj bele bátran, és teszteld le, mennyire vág az eszed a mai napon! A börtönéveiről szól
Ebben a napi kvízben a 8 pontos, hibátlan eredményhez már nagy tudás kell, hiszen a kérdések a gasztronómiától a filozófiáig ívelnek. A feladatsor célja, hogy kizökkentsen a mindennapi rutinból és egy kis szellemi tornát biztosítson. Szánj rá néhány percet és bizonyítsd be, hogy tájékozottságod sokrétű! A kék agávé tövéből erjesztett párlat világsz
Velünk marad a tél, szerda hajnalban mínusz 6 fokos fagy és havazás várható, napközben sem lesz melegünk. Még mindig nem enged a szorításából a tél és a fagy, hajnalban mínusz 6 fokot mutat a hőmérő, havazás várható. Keddről szerdára virradóra a Dunántúli-középhegység térségében vegyes halmazállapotú csapadék várható. Majd a késő délutáni, esti órá
Kiara Lord skalpára vágyik az RTL sztárfogorvosa, dr. Gaál Zoltán, akit a Házasság első látásra műsorban ismert meg az ország. Rácuppant Kiara Lord skalpjára vágyik RTL sztárfogorvosa, dr. Gaál Zoltán, aki randira hívta a felnőttfilmes nőt. Akkora népszerűséget hozott a pornószínésznőnek a TV2 A Nagy Ő című műsora, amire maga sem számított. Hiszen
„…Ne szóljanak be!” – üzenték a dühös Bódi fivérek A Nagy Duett ítészeinek a vasárnapi produkciójukat követően. „Ne szóljanak be!” üzente a Nagy Duett ítészeinek a két Bódi testvér, akik sérelmezték a zsűri személyeskedését. Bódiék A Nagy Duett új évadában Péterffy Lili Lelle oldalán léptek fel. És nem vették jó néven a személyeskedő beszólásokat.
Tragédiával végződött a nyaralás Sri Lankán a magyar turista házaspár számára, amikor egy megvadult elefánt rájuk támadt. Tragédiával végződött a nyaralás egy magyar turista házaspár számára, amikor Sri Lankán egy megvadult elefánt rájuk támadt. A férj a kórházban meghalt. A Sri Lanka Mirror című újság szerint a hatalmas állat Pidurangala–Sigiriya
Ebben az új vegyes kvízben olyan feladványokkal találkozhatsz, amelyek alaposan próbára teszik a műveltségedet. A legtöbb játékosnak beletörik a bicskája a 3. kérdésbe. A zeneirodalomtól a kémiáig számos területet érintünk, így érdemes minden tudásodat latba vetni. Vágj bele bátran, és derítsd ki, hogy sikerül-e hibátlanul teljesítened a kihívást!
Nem mindig könnyű kitalálni, mi van a tányéron – főleg, ha csak egy apró részletet mutatunk belőle! Ebben a kvízben próbára tesszük a szemed és a gasztro-tudásod. Vajon eltalálod mindet?
Ez a napi agykarbantartó kvíz remek alkalom arra, hogy teszteld a tudásodat. Ha 8-ból 6 kérdésre helyesen felelsz, kivételes tudásod van. A történelmi uralkodóházaktól a biológián át a földrajzig kalandozunk. Szánj rá néhány percet, és bizonyítsd be, hogy tájékozottságod sokrétű! Az angol történelem egyik legismertebb és legbotrányosabb uralkodója
A Vision Express elsőként vezeti be hazánkban azt a konstrukciót, amely a szemüveget nem egyszeri, nagy kiadásként, hanem folyamatos, kényelmes szolgáltatásként kezeli.
Ez a kvíz nem adja könnyen a sikert, hiszen csak az emberek 15%-a képes hibátlanul megoldani ezt a feladatsort a biológiai, földrajzi és zenei kérdések nehézsége miatt. A kérdések célja, hogy kizökkentsenek a mindennapi rutinból és alaposan megmozgassák az agytekervényeidet. Lássuk, mennyire vág az eszed a mai napon! A rovarok érzékszervei gyakran
Az erdélyi magyar filmesről elnevezett díjat először a jubileumi 25. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon fogják átadni, amelyet június 12. és 21. között rendeznek meg Kolozsváron.
Ez a zsenimágnes kvíz komoly kihívást jelent és igazán büszke lehetsz magadra, ha sikerül legalább a 6/8 arányt teljesítened. A zeneirodalomtól a kémián át a brit történelemig számos területet érintünk, így valóban széles látókörre lesz szükséged. Vágj bele bátran, és derítsd ki, hogy a tudásod kiemelkedik-e az átlagból! A klasszikus zene egyik leg
Igazi film- és sorozatrajongónak tartod magad? Most próbára teheted a tudásod! Vajon felismered, melyik karakter melyik filmben vagy sorozatban szerepelt? Teszteld magad és derítsd ki, mennyire vagy otthon a mozgóképek világában! Ne keseredj el, ha nem sikerül mind, csinálj meg még pár kvízt, hogy tornáztasd az agyad!
Itt a lehetőség, hogy megismerd, hogyan működik egy online filmes magazin! Gyakornoki programot indít a Filmhu. Az újságírás és a film iránt érdeklődő kreatív, motivált fiatalok jelentkezését várjuk, márciustól három hónapon keresztül kóstolhatsz bele a szerkesztőségi munkába.
Ez az a kvíz, amit az emberek 4%-a tudja csak hibátlanra megoldani. Te köztük vagy? Nagy világjáró kvíz: Tudod melyik ismert látványosság hol helyezkedik el? Ha sikerül 10-ből legalább 8-ra helyesen válaszolnod, valóban nagy tudással rendelkezel!
A 80 dühös újságíró bekerült a világ négy jelentős dokumentumfilmes fesztiváljára. Az Index szerkesztőségének közös felmondásáról, a demokráciáért való küzdelemről szóló film Koppenhágában, Prágában, Thessalonikiben és Hágában is versenyez márciusban.
A Trónok harca világa tele van árulással, hatalmi harcokkal és ikonikus karakterekkel! Vajon igazi rajongónak mondhatod magad? Most próbára teheted a tudásod – ha hibátlanul kitöltöd ezt a kvízt, valódi Westeros-szakértő vagy! rHa nem láttad legalább 3x a sorozatot, ne kezdj bele!
Ha nem ma kezdted a koktélozást, sikerülhet hibátlanra is! Szereted a koktélokat és ismered a klasszikus recepteket? Most próbára teheted a tudásod! Vajon felismered, milyen hozzávalók kellenek a legismertebb koktélokhoz? Derítsük ki!
Emlékszel még a régi kedvenc meséid zenéire? Most itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod! Ki tudod egészíteni a dalok hiányzó szövegrészleteit? Derítsd ki, mennyire vagy retró mese szakértő! Egy kis nosztalgia a gyerekkorodból mindig felmelegíti a szívet!
A Gyűrűk Ura világa tele van legendás karakterekkel, epikus csatákkal és varázslatos helyszínekkel! De vajon mennyire ismered a híres trilógiát? Most próbára teheted a tudásod – sikerül hibátlanul kitöltened a kvízt? Eláruljuk, hogy eddig mindössze csak pár embernek sikerült!
Szereted a finom ételeket és úgy gondolod, hogy jól ismered az alapvető konyhai tudnivalókat? Ebben a villámkvízben gyorsan kiderítheted, mennyire vagy otthon a gasztronómia világában! Vajon hány kérdésre tudsz helyesen válaszolni? Jó szórakozást!