2014. december 12. péntek

dec. 12
16:00
F1: a csapatfőnököknél is Hamilton az idény legjobbja (She)
A Formula–1-es csapatfőnököknél Lewis Hamilton lett a 2014-es szezon legjobb pilótája. Az Autosport által kiírt hagyományos szavazáson a világbajnokot Fernando Alonso, Daniel Ricciardo és Valtteri Bottas követte a sorban, az idén a pontversenyt a 2. helyen záró Nico Rosberg az 5. lett.
dec. 12
16:18
Úszáa: lopással gyanúsított francia klasszis; „égbekiáltó hazugság” (She)
Lopás gyanújába keveredett Laure Manaudou, a franciák olimpiai bajnok úszója.
dec. 12
16:20
Haladás: Illés 3-4 játékost igazolna, de ehhez több pénz kell (She)
Illés Béla, a Haladás labdarúgócsapatának sportigazgatója és kisebbségi tulajdonosa, valamint Szentes Lázár, az együttes vezetőedzője is nagy változásokat tervez a keretben, ám törekvéseiket keresztülhúzhatja, hogy egyelőre nincs elég pénz az erősítésekre. Eközben a klub védője, Devecseri Szilárd élete első NB I-es gólját ünnepelte.
dec. 12
16:21
Férfi kézilabda BL: Amiben a Szeged legyőzte a Veszprémet - BL-legek (Agroinform)
A Szeged védekezése az egész mezőny egyik legjobbja, még a Veszprémet is felülmúlta.
dec. 12
16:36
Úszás: lopással gyanúsított francia klasszis; „égbekiáltó hazugság” (She)
Lopás gyanújába keveredett Laure Manaudou, a franciák olimpiai bajnok úszója.
dec. 12
16:38
Úszás: Hosszú Katinka spanyol riválisa világcsúcsot úszott (She)
Mireia Belmonte világcsúcsot úszott 1500 méter gyorson pénteken a spanyol rövid pályás bajnokságon.
dec. 12
16:40
Norvégia: a csodagyerek a Real és a Pool után a Bayernnel edz (She)
A Bayern München labdarúgócsapata megerősítette: a német rekordbajnokkal edzett a norvég válogatott és a Strömsgodset 15 éves csodagyereke, Martin Ödegaard.
dec. 12
16:48
Kitiltották az Atlético Madrid ultráinak zászlóit (Metropol)
A döntés azután született, hogy a Deportivo egyik szurkolója meghalt, amikor összecsaptak a drukkerek.
dec. 12
16:54
Barca: Neymar nem Ronaldót gúnyolta, fogadást nyert (She)
Neymar a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen bemutatott gólöröme nem Cristiano Ronaldónak szólt – ezt most maga a brazil cáfolta, aki mozdulatával valójában egy fogadásra emlékeztette barátját. Az Instagramon szolgált bizonyítékkal.
dec. 12
16:56
Rangers: meglépett a Hearts, lemondott a menedzser (She)
Felajánlotta lemondását a skót második ligában szereplő Rangers labdarúgócsapatának menedzsere, Ally McCoist – írja a BBC Scotland.
dec. 12
17:30
PL: „Kizárt Torres visszatérése, nincs helye a keretben” (She)
A Chelsea menedzsere, José Mourinho pénteki sajtótájékoztatóján kizárta annak a lehetőségét, hogy Fernando Torres a téli átigazolási időszakban felbontja kölcsönszerződését a Milannal, és visszatér a londoni klubhoz.
dec. 12
17:32
Női kézi Eb: Trefilov ezentúl csak az otthon játszókra számít (She)
Jevgenyij Trefilov, az orosz női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya csapata Európa-bajnoki búcsúja után elmondta, ha rajta múlik, a jövőben a fiatalokra és az otthon játszókra fog számítani, a légiósoktól jobb teljesítményt várt előzetesen.
dec. 12
17:33
Premier League: Nincs már Birmingham City, de a város nem maradt helyi derbi nélkül (Agroinform)
Hétvégén városi derbit rendeznek Birminghamben, ahol a City híján most a WBA-val rivalizál az Aston Villa.
dec. 12
17:48
Sílövészet: Johannes Bö 27 másodpercet vert a testvérére (She)
Bö nyerte meg a férfi sílövők sprint világkupaversenyét Hochfilzenben. De nem Tarjei, hanem testvére, Johannes diadalmaskodott.
dec. 12
18:06
Cseh László maradna a Kőbánya SC-nél, de edzőt és uszodát vált (Infostart)
Cseh László maradna a Kőbánya SC versenyzője, de edzőjének, Turi Györgynek és a Kőér utcai uszodának mindenképpen búcsút mond.
dec. 12
18:06
Chelsea: a brazil szenved a sötét Angliában; irány a Serie A? (She)
Filipe Luís a Chelsea labdarúgócsapatánál nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most kiderült, miért nem megy a brazilnak a játék az új klubnál.
dec. 12
18:08
Atlético: folytathatja karrierjét a szívműtéten átesett argentin (She)
Folytathatja pályafutását Ángel Correa, aki a nyáron szívműtéten esett át. A 19 esztendős argentin utánpótlás-válogatott támadó klubváltásáról már a legutóbbi szezon végén megegyezett a San Lorenzo és az Atlético Madrid, de addig nem vált véglegessé a transzfer, amíg nem derült ki, Correa visszatérhet-e a pályára.
dec. 12
18:10
Ausztria: olyan még nem volt, ami most Alabával megtörténik (She)
Első aktív osztrák labdarúgóként David Alaba, a Bayern München játékosa részesül abban a megtiszteltetésben, hogy bekerül a bécsi Madame Tussaud panoptikumba.
dec. 12
18:24
Hosszú Katinka spanyol riválisa világcsúcsot úszott (Infostart)
Mireia Belmonte világcsúcsot úszott 1500 méter gyorson pénteken a spanyol rövidpályás bajnokságon.
dec. 12
18:24
Női kézi Eb: orosz bírók fújnak a magyar-román meccsen (She)
A magyar női kézilabda-válogatott szombaton 20.30 órakor Románia ellen lép pályára a hazai Európa-bajnokság középdöntőjében. Az EHF elkészítette a forduló játékvezetői küldését, a magyar–román találkozót az orosz Jevgenyij Zotyin, Nyikolaj Volodkov kettős vezeti.
dec. 12
18:26
FTC: Hajnal Tamás aláírta a szerződését - hivatalos (She)
A Nemzeti Sport már hetekkel ezelőtt, elsőként jelezte, hogy Hajnal Tamás a Fradi labdarúgócsapatával készül. A fővárosi klub ma hivatalos honlapján jelentette be, hogy megállapodtak a válogatott középpályással.
dec. 12
18:28
Női kézi Eb: csere a magyar keretben, Klivinyi kikerült (She)
Kihasználta első cserelehetőségét Németh András, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya az Európa-bajnokságon: Klivinyi Kinga helyére a 18 éves Tóth Gabriella került be a nemzeti csapat keretébe – tudatta a Magyar Kézilabda-szövetség hivatalos honlapja.
dec. 12
18:30
Videó: a Bayern-csatára arcátlan gólt rúgott Neuernek (She)
Claudio Pizarro már 36 éves, de nem kegyelemből áll (pontosabban ül) bevetésre készen a Bayern München kispadján.
dec. 12
18:32
PL: lemásolják a spanyolokat, jönnek a négynapos fordulók (She)
A spanyol futballélvonal gyakorlatához hasonlatosan az angol labdarúgás első osztályában is bevezetik a négynapos bajnoki fordulókat.
dec. 12
18:36
Négynapos fordulók a Premier League-ben (Metropol)
Akárcsak Spanyolországban.
dec. 12
18:42
Kitiltották az Atlético Madrid ultráinak zászlóit (Infostart)
Az Atlético Madrid labdarúgóklub pénteken kitiltotta a stadionjából a Frente Atlético nevű radikális szurkolói csoport zászlóit.
dec. 12
18:42
MU: Di María és Smalling sem lép pályára a Liverpool ellen (She)
Louis van Gaal, a Manchester United menedzsere a péntek délutáni, Liverpool elleni mérkőzést felvezető sajtótájékoztatóján beszélt a sérültekről.
dec. 12
18:44
Röplabda: örök nyár jön, remek hír a strandsportolóknak (She)
Beszélni már rengeteget beszéltek róla, de rendre megfeledkeztek az álmoknak valóságos alapot adó infrastruktúra hiányáról. Mostantól viszont tényleg lehet a magyar strandröplabda (remélt) fejlődéséről elmélkedni, hiszen pénteken átadták a többek között a strandkézilabdának, strandtenisznek és strandlabdarúgásnak is otthont biztosító Sunrise Beach sport-, egészség- és rendezvényközpontot a…
dec. 12
19:00
NB III: a klublegenda fia is távozik Tatabányáról (She)
Három játékostól, így a klublegenda Kiprich József fiától, Kiprich Dánieltől is megválik a labdarúgó NB III Nyugati csoportjában szereplő Tatabánya – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.
dec. 12
19:02
Videó: a Man. City zsenije 16 lépésből kirakta a Rubik-kockát (She)
A Manchester City három játékosát, Pablo Zabaletát, Eliaquim Mangalát és David Silvát arra kérték fel, hogy próbálja meg kirakni a Rubik-kockát. Az argentinnal és a franciával elbánt a bűvös kocka, a spanyol labdazsonglőr azonban 16 lépésből megoldotta.
dec. 12
19:04
Arsenal: Gervinho Wengert kritizálta - „A Románál minden más” (She)
Gervinho, a Roma futballistája Arsene Wengert, korábbi menedzserét kritizálta, amiért sosem bízott meg benne, azt viszont megbánta, hogy két év után otthagyta az „ágyúsokat”.
dec. 12
19:18
Rendkívüli közgyűlés várható a budapesti olimpiai pályázat gondolatáról (Infostart)
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke sajtótájékoztatón jelentette be: javaslatot tesz a MOB elnökségének, hogy a testület 2015. február 6-ra, egyetlen napirendi ponttal hívja össze a MOB rendkívüli közgyűlését, melynek javasolja, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elfogadott Agenda 2020 reformprogram alapján tárgyalja meg a budapesti olimpiai pályázat gondolatát, és foglaljon…
dec. 12
19:18
Arsenal: „Wenger miatt utálom a csapatot” - kifakadt a csatár (She)
Gervinho, a Roma futballistája Arsene Wengert, korábbi menedzserét kritizálta, amiért sosem bízott meg benne, azt viszont megbánta, hogy két év után otthagyta az Arsenalt.
dec. 12
19:21
Karrier: Dehogy tér vissza hozzánk Torres - Mourinho (Agroinform)
A portugál mester jelezte, nincs szüksége Torres szolgálataira, Petr Cech pedig maradni fog a klubnál.
dec. 12
19:30
Klivinyi helyett Tóth Gabriella a magyar keretben (Metropol)
Három cserére van lehetőség a csapatoknál az Eb alatt.
dec. 12
19:36
Videó: Csak a Fradiban tudtam elképzelni az itthoni futballt - Hajnal (She)
Mint arról beszámoltunk, a Ferencváros labdarúgócsapata szerződtette Hajnal Tamást. A FradiMédia már készített is vele egy interjút, amelyben elmondja, miért tért vissza a klubhoz 17 év után.
dec. 12
19:54
Barca: „A bíráskodásról inkább nem beszélek”; Neymar kidőlt (She)
A Getafe elleni mérkőzést felvezető sajtótájékoztatóján Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője elmondta, a távozni szándékozó Martín Montoya csapaton belüli helyzete annak ellenére sem reménytelen, hogy ebben a szezonban eddig mindössze egy tétmeccsen kapott lehetőséget. A szombati bajnokin Neymart biztosan nélkülöző katalánok trénere a spanyol játékvezetést nem kívánta kommentálni.
dec. 12
19:56
Női kézi Eb: nyolcgólos német vereség, Franciaország hibátlan (She)
A magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságon ma a C-, illetve a D-csoportban is befejeződnek a küzdelmek. Pénteken 18 órakor két találkozót rendeztek, a D jelű négyesben Franciaország 24–20-ra legyőzte Montenegrót, míg a másik csoportban Németország váratlanul sima, 8 gólos vereséget szenvedett a svédektől.
dec. 12
20:12
Milan: hatalmas pech, megsérült a Chelsea középpályása (She)
Marco van Ginkel, a Chelsea labdarúgócsapatának Milanban szereplő kölcsönjátékosa ismét sérülést szenvedett – adta hírül a milánóiak hivatalos honlapja.
dec. 12
20:14
Alpesisí-vk: Hirscher nyerte az óriás-műlesiklást Äréban (She)
A svédországi Ärében óriás-műlesikló futammal folytatódott pénteken az alpesisí-világkupa. A győzelmet az osztrák Marcel Hirscher szerezte meg az amerikai Ted Ligety és a német Stefan Luitz előtt.
dec. 12
20:30
Eb 2016: a balhézó horvátok megúszták szektorbezárással (She)
A horvát labdarúgó-válogatottnak részben lezárt stadionban kell majd fogadnia a norvég csapatot Európa-bajnoki selejtezőn.
dec. 12
20:32
Roma: 9 évesen az őrületbe kergeti a csodagyerek a felnőtt kapust (She)
A Roma meglehetősen jó érzékkel kötötte magához Pietro Tomasellit. A jelenleg 9 éves belga srác már korábban is láttatta tényleg kivételes képességeit, most egy újabb videó került elő, amelyben bizonyítja tehetségét.
dec. 12
20:33
La Liga: Madridban a Barca, rangadó Baszkföldön (Agroinform)
A spanyol bajnokság eheti fordulójában a három nagycsapat papíron kötelező győzelem előtt áll
dec. 12
20:48
Bundesliga 2.: Kalmár és Korcsmár is csere volt; lipcsei öröm (She)
A német labdarúgó Bundesliga 2. tizenhetedik fordulójában az RB Leipzig 1–0-s győzelmet aratott a Greuther Fürth otthonában. Korcsmár Zsolt (Fürth) 43, Kalmár Zsolt (RB Leipzig) 25 percnyi játéklehetőséget kapott, utóbbi egy sárga lapot is összeszedett. Örülni kettejük közül Kalmár örülhetett, lévén a lipcseiek Hoheneder góljával megnyerték az összecsapást.
dec. 12
20:50
La Liga: Almería-Real Madrid élőben az NSO-n! (She)
A klubvilágbajnokság miatt már pénteken lejátssza soros bajnokiját a Real Madrid a spanyol labdarúgó-élvonal (La Liga) 15. fordulójában. A blancók a kiesés elől menekülő, jelenleg a tabella 17. helyén szerénykedő Almería otthonába látogatnak. Kövesse a találkozót élő, szöveges tudósításunk segítségével!
dec. 12
21:06
Megnyílt a Sunrise Beach (Infostart)
Megnyílt az a Magyarországon egyedi sportkomplexum, amely fedett környezetben biztosít felkészülést a strandon űzhető sportágak profi versenyzőinek és az amatőröknek is.
dec. 12
21:06
Női röpi NB I: a Kaposvár és az MTK is könnyedén nyert (She)
Az MTK és a Kaposvár egyformán háromjátszmás győzelmet aratott pénteken hazai pályán a női röplabda NB I-ben.
dec. 12
21:08
Mol Liga: szétlövés döntött, a Debrecen legyőzte a Fradit (She)
A Debrecen hazai környezetben kiélezett meccsen, szétlövésben győzte le a Ferencvárost a jégkorong Mol Liga pénteki játéknapján.
dec. 12
21:36
A franciák a címvédőt is legyőzték (Metropol)
A svédek meglepően biztosan, hét góllal verték a németeket, a franciák pedig néggyel a címvédő montenegróiakat.
dec. 12
21:42
Női kézi Eb: Triscsuknak volt kedve büntetőzni - jelentkezett (She)
Triscsuk Krisztina, a női kézilabda Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatott játékosa elárulta, hogyan lett a csapat hétméteresdobója, valamint kitért a spanyolok elleni vereségre, és a folytatásra is.

Keresés